Az Ujság, 1907. október (5. évfolyam, 233-244. szám)
1907-10-01 / 233. szám
ROVÁS: Nem kell félni. Jön az osztrák kormány , folytatja a magyarral a kiegyezési tárgyalásokat Budapesten. Nagy ok ez a megkönynyebbülésre, kivált az engesztelhetetlen negyvennyolczasok közt, kiket már-már kivert a hideg verejték, hogy szavukon fogja őket a balsors és nem sül nyélbe többé az átkos közös ügy. A kiegyezés most már bizonyosan meglesz, ha még oly keserves áron is. Valószínű, hogy már meg is van s a további jövésmenés, tárgyalás csak komédia. Veszedelmi és erőfeszítési markírozás, azzal a czélzattal, hogy legyen időnk a beletörődésre. A negyvennyolcas többségnek szüksége van erre szemérmi szempontból. Nélkülözhetetlen számára az a közhangulat, hogy egy rossz kiegyezés is jobb, mint semmi kiegyezés. Ha ez a közhangulat megvan , lehet sóhajtozni a negyvennyolcas elvek érvényesítésének ez idő szerint való lehetetlenségéről és lehet megszavazni mindent, ámbár elvünk ellen van. Szóval, a dualizmus most sem fordul fel, csak valamivel többe fog kerülni, mint eddig, s a hozzávezető út tovább tart, mert előbb hazugsággal kell kikövezni. De ez a követő munka sem felesleges, mert éppen csak ez az, amivel az új rendszer bebizonyítja, hogy hazafiasabb a réginél.* Nemzeti regime ide, nemzeti regime oda, azért Szegeden a katonák mégis csak elfújták a Gotterhaltét a királyi herczeghez. A miétt hogy nem is tehettek mást, mert erre most is csak úgy kötelezi őket a reglement, mint kötelezte akkor, mikor a ma kormányzó koalíczió még ellenzék volt, s egyik, azóta eltűnt hőse, a lelkes Nessi Pál, a kolozsvári Mátyás-szobor leleplezése alkalmával a Gotterhaltét czudarul kifrityültette. Most már nem esett ez meg. Nemcsak, mert Nessi Pál a szegedi szoborleleplezésre Amerikából nem jött vissza, hanem mert a magyar vezényszóval együtt a Gotterhalte-kérdés is ki van kapcsolva. Az eset is ugyanaz, a királyi herczeg is ugyanaz, a nóta is ugyanaz, de a hatás egészen más. A koalícziós kormány tudvalévőleg annyira helyreállította az összhangot a korona és a nemzet közt, hogy azt meg nem zavarhatják többé a Gotterhalte akkordjai. * Erzsébet királynénk szegedi szobrának leleplezését megelőzte egy-két hónappal Erzsébet császárné bécsi szobrának leleplezése. A bécsi szoborleleplezésen a magyar kormány képviseletében maga Wekerle miniszterelnök jelent meg. A szegedi szoborleleplezés jelen voltjainak névsorában a magyar kormány e legfőbb reprezentálójának nevét hiába keressük. A kvalitást azonban ellensúlyozza a kvantitás : Szegedre lement egyszerre négy resszortminiszter is. Bizony, ott volt még Josipovich is, sőt Günther is, s ráadásul Bolgár államtitkár. Vagyis : Bécs meg lehet elégedve, mert magyar miniszterelnököt csak ő kapott, és Szeged el lehet ragadtatva, mert neki oly nagy számban jutottak kormányférfiak, hogy egyenként bármily czingárok is, mázsára téve együtt majdnem nyomnának annyit, mint a nagysulyu miniszterelnök egymaga. , Lapunk mai száma 36 oldal. A. Budapest, 1907. V. évfolyam, 233. szám. kedd, október 1. SZE RKESZT^SÉG: I szekularizáció. Mindenki tudja, hogy Tisza István gróf a koaliczió betörése óta a köztéren való mozgását egyháza körére szorította. Ide is a dunántúli ref. egyházkerület impozáns bizalma szólította. Magától értetődik, hogy az ország mai állapotában sokan ösztönözték és ösztönzik, hogy a politikai élet nagy küzdőterére visszatérjen. De ettől az alkotmányos korrektség és a helyzet tiszta felismerése visszatartotta. Hála Istennek, vannak még Magyarországon férfiak, akik a haza javát elébe tudják tenni nemhogy férfias ambíciójuknak, de igazságérzetük kínos felháborodásainak is. Rossz jövőt lehetne az országnak jósolni, ha nem volnának tartalékban hatalmas államférfias jellemei arra az időre, ha majd a mostani kis játékoknak végük szakad. A magyar liberalizmus vezére azonban egyháza terén is szemben talál magával olykor egy-egy fontosabb politikai kérdést, ami elől kitérnie helyes kötelességtudása mellett nem bír. Ilyen volt nemrég a Horvát-Szlavónországokban levő református magyar iskolák sorsa, ami véletlenül minden ottani magyar iskola sorsával is összefügg. Ő volt az első, aki erre a rendkívüli fontosságú dologra mindenki szemét ráirányozta. Az ő igazságos kifakadása nyomán ismerte meg azután az egész magyar nemzeti társadalom a Dráván túl lakó véreink ellen folyó csúfirtást. Még akkor, amikor a horvát-szerb ■a Teljes gőzzel előre. írta Márkus László. Lázas készülődés tapasztalható az egész vonalon, olyan viharos munkakedv, hogy az ember megrökönyödik egy kissé, nem tudván szabadulni attól a kérdéstől, hogy vájjon van-e csakugyan köze a publikumnak ahhoz a tömérdek mekkoraságú kulturális mozgalomhoz, amely ebben a szezonban neki fog lendülni. Új színházak lesznek és a régi színházak megújulnak, minden öt perczben felbukkanik egy piktor és széles, önérzetes gesztussal prezentálja magát a publikumnak és a láthatáron sok zene van, zenei viharok, sőt tornádók és laifonok fenyegetnek, annyi zene, amennyi még sohasem volt és szinte ijesztő, hogy van. Az is feltűnő, hogy éppen a legújabb és legmodernebb gondolatok robbannak itt ki a legnarsogóbb lármával és a legzöldebb piktorpalánták Cézanne-t rabolják ki és a legnépszerűbb rajzoló művészünk direkte Toulouse- Lautrec-et lopja és fiatal irodalmunk haladottabb az európai átlaggal szemben, mint a legtöbb európai irodalom. Oka mindenesetre van ennek a feltűnő jelenségnek. Abszolúte nincsenek hagyományaink, tehát nincs egységes közvéleményünk és a publikum nem méri le a tradíciók tétjeivel és fontjaival a Nyugatról érkező értékeket, hanem spontán lírai közvetlenséggel szegődik ahhoz a jelenséghez, ami a gusztusának legjobban megfelel. Régi nóta és istenem, mindenki megénekelte már, hogy nekünk nincsenek hagyományaink, de nagyobbrészt elégiákat énekeltek erről a témáról, siratván az egységes közvélemény hiányát minden kulturális momentummal szemben, pedig himnuszt és ércet is lehetne erről énekelni, mert ez a vadság, ez a borzasság, ez a hetyke, fiús, elbizakodott mindentakarás, ez a fiatalság, az édes fiatalság, amely nekünk (és ilyenek többen vagyunk) sokkal éltetőbb, frissebb és kedvesebb elementum, mint az a tikkadt, mozdulatlan hagyománytenger, amiben a régi nagy kultúrák mozgalmai annyi ellentállásra találnak. Sűrű, lehiggadt, változhatatlan oldal például a franczia kultúra, nehéz benne úszkálni szabadon és fiatalon. A közeg ellentállása, mint a fizikusok mondják, növekszik a kultúrák növekedésével és okvetlenül bekövetkezik az az időpont, amidőn minden mozgalom megszűnik és egységes kocsonyává sűrűsödik a nagy kultúrák halott masszája. A mi kontinensünkön körülbelül a franczia kultúra a legrégibb, legalább ez fejlődik a legtöbb emberöltő óta mint egy nemzet és egy ország kultúrája. A spanyolról nem érdemes beszélni, ez már elérte a megkocsonyásodás végső fokát és egynémely halk remegésen kívül egyéb mozdulata aligha konstatálható. Tehát a franczia a legrégibb, a legkészebb, a legáltalánosabb kultúra, a mi mazochisztikus hajlandóságú ifjaink ideálja, akik véresen verejtékeznek ebben a sűrű közegben és valami perverz kéjjel élvezik a továbbmozgás és az előrevergődés halálos gyötrelmeit. A franczia publikum végképp telítve van ezzel a kultúrával és immár nincsen olyan momentum az életében, amelyre kész és kialakult formái ne volnának. Sehol sem beszélnek az emberek olyan folyékony és csinosan kikerekített stílusban, mint a franczia tájakon, sehol olyan könnyen, gondolkodás nélkül, fájdalom és vajúdó láz nélkül ítéletet ki nem mondanak és sehol sem reagál a közvélemény olyan pontosan és szabályosan minden jelenségre, mint éppen Francziaország dús ígéretföldjén. Valósággal érzékeny és elromolhatatlan mechanizmus a franczia közvélemény, amely súlyos, konstruktív változások nélkül megnyilvánulásaiban állandó és ugyanazokat a formákat ismétli és érzés nélkül, emóczió nélkül, fájdalom és öröm nélkül veszi tudomásul az új gondolatokat, amelyeket egy öntudatlanná tökéletesedett folyamatban összehasonlít hagyományos formáival, lemér, megítél és ad acta helyez. Tessék megfigyelni a franczia publikumot a képkiállításokon : egy kép előtt ezer ember mondja el "ugyanazt a kerek, szabatos, könnyedén ironikus és elegánsul szellemes frázist és ugyanezt húsz napilap kritikája ismétli és a kávéházi pinczér és a sarki czipőtisztító és a hallbeli kofa, automataképpen, amelybe fönt bedobtak egy impreszsziót, s alul vigasztalan előreláthatósággal kipottyant a kellemes, de jelentéktelen Stollswerk-csokoládé. A mi közönségünk annyira nem egységes, hogy nem is nevezhető még közvéleménynek, áldassék érte Allah és az ő prófétája. A publikum nagy perczentje még semmiféle módon nem reagál a kulturális jelenségekre s ez talán szomorú állapot, de gyógyulása biztosan várható, ám az a réteg, amely már eleven szükségnek érzi a mindennapi kenyér mellé a kulturális mannát is, ez a sikér réteg tele van eleven áramlatokkal és a legfinomabb kapilláris hullámoktól kezdve a mennydörgő cziklonhullámig, annyiféle változatát produkálja az ingerekre való visszahatásnak, hogy igazán örülhet neki minden egészséges, tehát verekedni szerető ember. Nincsenek hagyományaink, tehát szabadok vagyunk és diákos vakmerőséggel vágunk neki a legmeredekebb kapaszkodóknak, tiszta, szabad, eleven vízben lubioz