Az Ujság, 1908. január/1 (6. évfolyam, 1-13. szám)

1908-01-01 / 1. szám

Budapest, 1908. VI. évfolyam. 1. szám. Szerda, január 1. V Előfizetési arab s Egész évre - -Ti. 28 k. — 1. Félévre____... 14» — » Negyedévre „ 7 » — » Egy hóra „ „ „ 2 » 40 «­­ Egyes szám ára helyben­­ ■ és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54.62. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon 64-01-02-03. Heg­jelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is* ROVÁS: Finom kis ügydarabot publikál ma a hivatalos lap. A közös indemnitást. A követ­kező csekélységek jellemzik : 1. Nem törvény, mégis szentesittetik, hivatalosan publikáltatik s kötelező mindenkire. 2. Törvényes hatálya van Magyarországon, s aláírja három közös miniszter s egyetlen magyar miniszter sem. A magyar kormány tehát végrehajt egy szen­tesített valamit, a­mit még csak ellenjegyeznie sem kell, hogy őt kötelezze. 3. Ez a közös szen­tesített valami három hóra költségek fedezé­sére­­hatalmazza föl a magyar kormányt, a­mi azt jelenti, hogy az a magyar törvény, mely a kiadások fedezésére hat hónapon át jogo­sítja a kormányt, magában véve nem gilt. 4. A szentesített valami nagylelkűen meg­jegyzi, hogy tőle azért lehet rendes költség­­vetést csinálni, de arról, hogy már van rendes indemnitási törvény, tudni sem akar. 5. Mind­ezek alapján függetlenségi uralom alatt Ausz­tria bátran állíthatja, hogy czentrálparlament nincs ugyan, de czentráltörvények vannak. * Mi a mesebeli kis gömböcz csodája az egyszakaszos törvény mellett! Abból kijött a fiú, a lány, a szülő, egy szénásszekér meg egy regiment katona, ebből azonban kijött annyi, hogy a hivatalos lap rémes kötetté da­gadt. Kijött belőle vagy hétszáz paragrafus, egy óriási, költséges vasút, egy csomó lekötött­ség és tíz esztendő, mely alatt az ország gaz­daságilag nyugodtan, de fizetve lélegezhetik. Hiába, mégis csak szép dolog a mese és a tör­vényességi. De a törvényesség mégis szebb. Mert a mese csak mese, abban senki sem hisz, de a­mit a törvényesség az ő egyszakaszos kis gömböczével produkálni tud, az igazán nem mese, csak mesés. * Sághy Gyula fogja elmondani Wekerlének, hogy mit érez iránta az összhazafiság és We­­kerle el fogja mondani Sághynak, hogy mit érez ő az összhazafiság iránt. Az érzelmekben ne kételkedjünk, mert csakugyan éreznek egy­más iránt, de a szavuknak ne higgjünk, mert más a beszéd és más az érzés, összhazafiság és Wekerle kölcsönösen utálja egymást, de természetesen újévi beszédben ennek nem le­het nyoma. Ilyenkor nem arról van szó, hogy egymással tisztába jöjjenek, hanem arról, hogy az ország ne jöjjön velük tisztába. Ennélfogva csupa nyájasság, szeretet, nagy hang és sok ígéret adja meg majd a jövő képét, mely annyi­ban értékes is lesz, a­mennyiben az ember megtudhatja róla, hogy milyen nem lesz az új esztendő képe. Fehér Lavász. írta Kóbor Tamás. A leány : Aztán, bácsi, hogyan történik az, hogy az ember nem tud többé szerelmes lenni ? Az aggastyán : Bajos azt elmondani, kis­lányom. Úgy jön, hogy az ember maga sem veszi észre. A­hogy nyáron a nap mind rövi­­debb lesz, de azért mindennap nyár van. S egy­szerre mégis csak egészen rövid lesz a nap és mindenki természetesnek találja, hogy nincs többé nyár. A leány : ó, ez nagyon szomorú. Lássa, bácsi, én nem tudom elképzelni, hogy maga valaha fiatal volt, s azt sem, hogy én valaha öreg leszek. Hát nézzük például a nagymamát. Nevetnem kell, ha rágondolok, hogy nagypapa valaha szerelmes volt belé és ő menyasszony volt, mint én, s úgy leste a vőlegényét, mint én, Ő­ úgy remegett a szíve, mint az enyém, s úgy szeretett volna sírni, mint én, hogy egy­szer majd öregek leszünk és vége lesz minden­nek. És most ő olyan természetesnek találja, hogy öreg és más fiatal, mintha soha másképp nem lett volna. Az aggastyán : Kislányom, ne okoskodj. Élj viruló tavaszodnak és bizzál benne, hogy te kivétel vagy, sohasem leszel öreg és szerel­med örökké boldog lesz. A leány : Nem tudok nem gondolkodni. Pedig oly jó volna csak élni, csak élni. De én félek is és legboldogabb perczeimben is ezer rettentő kérdés sanyargatja szegény fejemet. Fog-e szeretni mindig ? Hű­ lesz-e hozzám ? Nem lesz-e olyan, mint a többi ? Hát miért tart­jam őt különbnek, mikor magamról sem tudom elhinni, hogy különb vagyok ? Bácsi, édes bácsi, tudja-e, hogy én rossz vagyok, hogy már megcsaltam őt ? Az aggastyán : Te ? Ugyan ! A leány : Igen. Ugy­e, ez hihetetlen és épp azért rettenetes ? Nem a mióta a meny­asszonya vagyok, hanem előbb, sokkal előbb és nem sokkal előbb. Az iskolában szerelmes voltam egy hadnagyba, a­ki mindennap szembe­jött velem. Aztán szerelmes voltam a zongora­mesterembe, a­ki meg is csókolt, ő, bácsi, az a csók oly mámorossá tett, úgy végigperzselte a lelkemet! S elfutottam tőle és alig vártam, hogy megint megcsókoljon és haragudtam rá, és átsírtam utána az éjszakáimat. Az aggastyán : Gyerekség. A leány : Ó, magam is azt hittem. De mikor jött az a szerelem, melyet igaznak kell tartanom, akkor az ő első csókjánál is ugyan­azt éreztem, mint ama gyerekségnél. Ugyanaz volt, ugyanaz a szívbe nyilaló tűz, mely végig­futott egész testemen. Hát, bácsi, vagy akkor is igazi szerelem volt, vagy most sem igazi a szerelmem ! Az aggastyán: Balga vagy, kislányom. Az a csók és ez a csók nem mérője a lelki érzelmeknek. A fiatal szenvedély egyforma föl­­lobbanása ez, mert fiatal vagy. A szervezet működik, mint az óramű, akárki húzza is föl, a gyerek játékból, vagy a komoly ember ko­moly czélból. S a gyufa meggyulad, akár kis gyerek játszik vele, akár meggondolt ember akar tüzet rakni. A leány: Hát nincs különbség csók és csók, láng és láng között ? Az aggastyán : Van, kislányom, de csak azután. Ha az ember már igazán megszeretett valakit, akkor csak ennek az egynek a csókja gyújt, mindenkié másé közömbös, vagy utála­tos. Hát, ha tudni akarod, hogy komolyan, igazán szereted-e vőlegényedet, képzeld ma­gadat más fiatal ember karjai közé, vájjon epedsz-e úgy a csókja után, mint az övéért ? A leány : ó, hogy mondhat ilyet ! Még elgondolni is ocsmányság. Az aggastyán : No látod, ez az. Ebben különbözik mostani szerelmed a régitől, mely nem volt az. A leány : Mayen okos maga, bácsi, és mi­lyen jó, hogy magával ilyenekről beszélhetek. A mamámnak nem merek róla szólani, s ha megtudnák, miket gondolok, nagyon meg­szidnának és rossznak mondanának. Mondja, bácsi, honnan van az, hogy magával nem rös­­tellek szerelemről beszélni, holott a mamám­mal röstelnék . Az aggastyán : Onnan van az, kislányom, hogy a mamák elfelejtik, hogy valaha kislá­nyok voltak, én pedig nem felejtettem el, hogy valaha fiatal voltam. A leány : S ezért van az ? Az aggastyán : Ezért. A mamák a lányuk­kal szemben mindig mamák és sohasem em­berek. Megkövetelik a gyerektől, hogy más­nak, mint mamának sohase képzelje, s úgy viselkednek, mintha mindig mamák lett°k volna és semmi egyebek. A mamák azt hiszik, hogy gyermekeik kevésbé tökéleteseknek hi­szik őket, ha nem trónolnak örökös méltó­ságban a családi révben, s a gyerek nem hiszi őket szenteknek. Én pedig tudom, hogy a gyerekek nagyon jól tudják, hogy a mamájuk is csak ember, de nem mutatják, hogy tudják. Nem úgy van, kislányom ? A leány . Nem tudom. Az aggastyán : Az anya minden szava Rózsaszínű szemüveget adjatok és gyermeteg kedélyt és hivő lelket annak, a­ki bele akar nézni az eljövendő esz­tendőbe, hogy előre megfesse a képét. A keze legyen lágy, a színei legyenek tompák és széles ablakokon ragyogjon be hozzá a téli napsugár, hogy világosság és derű is kerüljön a komornak és sötét­nek ígérkező képre. Mert a­mit lát a jövő­ben kutató szem, Kasszandrának való lát­vány az : szomorú folytatása egy szomorú kezdetnek, a visszaesés, a pusztulás, a reakc­ió képe. Nem jóslás mestersége az, a­mit itt űzni akarunk. A jövendőmondás nem ke­nyerünk. De ahhoz nem kell semmi­féle ördöngösség, hogy a bekövetkezendő események közül meglássuk azokat, a­mik szükségszerű és természetes folytatásai az előzőknek, a­mik már itt vannak szinte a szemünk előtt és a­miket nagy léptek­kel látunk közeledni a jövő ködös homá­lyából. Milyen esztendő lesz tehát az el­jövendő ? Adja az ég és tegye a gondviselés, hogy semmi váratlan csapás ne érje ezt az országot és népeit. A földje meg ne induljon, a vizei ne áradjanak túl a part­jaikon, betegség ne pusztítsa, kórság ne gyötörje. Búzája teremjen bőven, tőkéi hajoljanak meg a fürtök terhe alatt, vad­ban az erdei, halban a vizei bőségesek legyenek. Az ifjúsága viruljon és erősöd­jék, az anyák ép és szép gyermekeket szüljenek. Külső ellenség ne zavarja a népet, s férfiai erősek legyenek és vidá­mak, tele dologra való kedvvel, takaré­kosságra való hajlandósággal, kevéssel való megelégedéssel. Adja az ég és tegye a gondviselés, hogy úgy legyen ! Ugy­e többet kívánni nem lehet egy lélegzet alatt ? S mégis, mégis, ha valóra válik is minden kívánságunk, aggódó félelemmel nézünk a közel jövendőbe. Kezdjük a politikán. Ugy­e, nyilván Lapunk mai száma 60 oldal.

Next