Az Ujság, 1908. január/2 (6. évfolyam, 14-27. szám)
1908-01-16 / 14. szám
Budapest, 1908. Csütörtök, január 16. II. évfolyam. 14. szám. Előfizetési éraki Egész évre _ 28 k. — £ Félévre „ _ „ 14 » — * Negyedévre ... _ 7 » — * Egy fióra « „ «, 2 » 40 » Egyes szám éra helyben 4_ és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: »Budapest, Rákóczi-út 54. bz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sí. Telefon 64—01—02—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. " ROVÁS: Hiba volna elmulasztani az országra való hivatkozást. Az ország teljesen nyugodtan fogadja a házszabályreviziót. Tehát az ország akarja a házszabályreviziót. Természetesen. A januári választásokon az ország felelt ugyan e kérdésre : kell-e neki a házszabályrevízió, s felelt nemmel. Ennélfogva megkérdezés nélkül bizonyos, hogy most igennel felelne. Az ország ugyanis szintén koalíciós. De feleljen Apponyi úr : ha ő ma ennek a nyugodt országnak föltenné a kérdést, úgy, mint 1906 januárjában, ami most képtelen föltevés, mert ki van zárva az eset, hogy Apponyit kidobnák, mint Polónyit, de hát csak tegyük föl, mit gondol Apponyi, akkor is nyugodt maradna az ország, s ő a mai helyzetben nem tudná ugyanazt a vihart támasztani, mint akkor, az akkori helyzetben? Csináljanak, amit akarnak, de hagyjanak békét az országnak. Nem az országnak kell a szólásszabadságnak elnevezett klotár, hanem nekik, s nem az ország nyugodt, hanem ők nem nyugtalanítják.* Óriási tévedés, mondja Wekerle. Dehogy is meglepetés a házszabályrevízió, hiszen Andrássy már hetekkel ezelőtt bejelentette. Dehogy is ellenkezik a többség eddigi nemzeti szellemével, sőt ellenkezőleg. Dehogy is sérti a szólásszabadságot, hiszen csak nem vétek a szólásszabadság ellen, ha addig be nem rekesztik az ülést, amíg valakinek mondanivalója van. S dehogy is akarják ők a klotúrt, ellenkezőleg: százötven embernek kell indítványoznia, s azonkívül az elnöknek is hozzájárulnia, mielőtt bezárnák a vitát. S végül nem is gondol a házszabályrevízióra, hanem maga a képviselőház. A kormány nem is szól bele, éppen csak kidolgozza a tervezetét. S nem is foglal irányában állást, éppen csak arra alapítja egész további politikáját. Kell-e ennél tisztább tisztázása valamely tisztázatlan kérdésnek ?* A finom Andrássy ma ismét nyilatkozott a választóreformról. S nem hajlandó elmondani nagy titkát, mert elég jókor ismeri meg az ország a már beterjesztett javaslatokból. Mért kell titkolni ? A kiegyezési titkot még megokolták azzal, hogy nem szabad az osztráknak elárulni, amit vele tárgyalnak. A finom Andrássy azonban nem vesz magának fáradságot kifogás találására, hanem egyszerűen, belügyi végzésszerűleg és grófiasan azt mondja : majd megtudják elég jókor. Tudniillik akkor, mikor már kész a javaslat, mikor in camera caritatis már el van fogadva, mikor változatni rajta már nem lehet, szóval, mikor megint nekik lesz igazuk, s ez a javaslat, úgy, ahogy van, sokkal jobb lesz mindazoknál, amik többé nem lehetnek. Leonóra. írta Színi Gyula. Leonóra egyedül ült a szobában és merengett. A kezében egy könyv volt, amelynek a czímlapján szomorúfűzfa borult egy urnára és egy tört oszlopra, amelybe ez a szó volt vésve : »Poésie«. Nem lapozott a könyvben, hanem átengedte magát egészen a gondolatainak, amelyek lassú, halk akkordokban olvadtak föl és a nagy világfájdalomba búgtak bele. Musset, Byron, Chopin fogták meg a lelkét és a George Sand hősnőit lelki rokonainak érezte. »Femme incomprise« volt ő is, aki a világ ezer hiúsága közepett hiába kereste azt az egyetlen embert, aki megértse. Családja, rokonai, ismerősei örökösen aggódtak érte és egyben tisztelték is szomorúságát, amelylyel elfordult a földi hiúságoktól, hogy a költészet ideális világába merüljön el egészen. Nem járt álarczos bálokba, amelyek pedig akkor — a harmincas években — nagyon divatosak voltak, színházban, mulatságon csak elvétve lehetett látni; társaságban is ritkán.Az asztalnál keveset evett, legföljebb egy kis édességet majszolt. Az evés, ez az állati működés, hogyan is illett volna éterikus lényéhez ! Inni sem ivott egy csöppet sem és a boros pohárba, amikor asztalhoz ült, beletette a finom csipkekeztyűjét. Igazi világa az otthon volt, a négy sima fal, amelynek tapétáit a biedermeier-kor egyszerű virágos ornamensei díszítették. A faon sima léczkeretekben családi arczképek, metszetek, tájkép-litográfiák voltak. A bútorok mind barnapiros mahagónifából készültek, szolidak, erősek, kényelmesek voltak. A nagy gömbölyű asztal erős, vastag oszloplábon állt és a tükre oly fényesre volt csiszolva, hogy még a légy is elcsúszhatott rajta. Rend és tisztaság uralkodott általában mindenütt. A bútorokat napjában többször le kellett törülni, mert a por könnyen ellepte a tükörsima felületeiket. A párnás bútorok, pamlagok, fotelek át voltak húzva világosszürke burokkal, amelyeken zöld zsinór jelezte a bútorok körvonalát. Egy szőnyegszövő ráma, amely a pianinó mellett állt, eléggé elárulta, hogy miért kellenek a huzatok, amelyeket csak különösebb alkalmakkor vettek le. Egy szép bronzcsillár, a melybe viaszgyertyák voltak tüzködve, rózsaszínű füllel volt megvédve a por ellen. A komót-szekrényen üvegbura alá volt helyezve az óra, a mely fekete mahagóni talpon alabástrom oszlopokon pihent és a melyet a szép Phoebus és Esmaralda bájos bronzszobra koronázott. Egyegy bronzgyertyatartó állt az órától jobbrabalra és porczellán-vázákban csinált virágok pompáztak. A szalon igazi dísze azonban a »servante« volt, ahogy akkor nevezték. Üvegszekrény, a melynek belül tükörlap volt a háta és ebben sokszorosan csillogott, pompázott a sok csésze, amelyet anyáról-anyára gyűjtöttek össze a családban. Volt köztük sèvresi, meisseni, vieux saxe és alt-wien porczellán is, aztán csészék, amelyek a család örvendetes eseményét, házasságokat, születéseket örökítették meg, vagy a haza valamelyik fontos eseményét, királykoronázásokat, az uralkodó család esküvőit. Itt-ott egy-egy romantikus olasz táj is díszítette a porczellánokat, amelyek pedáns, gondos rendben sorakoztak egymás mellé. Leonóra az ablak mellett ült. A fehér perkál függönyön hiába tűzött be a napsugár, nem tudta felvidítani és megpirosítani Leonóra sápadt arczát. Irigy nyelvek azt mondták ugyan róla, hogy halványságát a túlságos fűzés és egyéb sápasztó szerek okozzák és hogy a szeme élénkségét úgy fokozza, hogy czitromot föccsent beléje. De aki csak egyszer is látta őt egyedül, otthon, házias egyszerűségében, nem hitt többé a rágalmakban. A világfájdalom ugyan haloványságot és diszkrét szomorúságot vetett az arczára, de milyen jól illett ehhez a simán lefésült és középütt ketté választott haj, amely az arcz két oldalán loknis fürtöket bocsátott le ná la Hortense Manciani«. A homloka közepén pedig egy csöpp türkiszt tartott a filigrán aranyfonál, — a »ferronniére« —■ a mely a homlokát átfűzte és halántékainál a haja alá bújt. Apróvirágos muszlimruha volt rajta, a mely szabadon hagyta nyakát, vállát, mértékkel a keblét is és óriási, széles sonkaujjaival, szétömlő, bő, ránczos rokolyájával még karcsúbbnak mutatta darázs derekát. A hátára és keblére finom kasmirkendő borult. Kurta szoknyája alól fehér selyem harisnyája a bokája ingerlő formáját nemcsak kiemelte, hanem valami szelíd háziassággal is burkolta körül. Fekete selyemtopánkája épp csak körülölelte a lábát, elül hosszú, keskeny orrba végződött a mely laposan el volt metszve. Az egész topán -----------------------------------------------------n A zágrábi kefirek. A horvát bánt ma kőzáporral fogadták Zágrábban. Ablakokat és fejeket zúztak be . Rauch Pál báró nem a báni palota előtt köthetett ki, ahová pedig elindult, hanem magánpalotájába menekült, amely szerencsére egy kis mellékutczában van. Ez volt a hivatalos fogadtatás. Ilyen volt a báni díszbevonulás. A Rauch Pál báró paczifikáló munkája azzal kezdődött, hogy majdnem beverték a fejét. Pedig nagy önérzettel fogadkoztak, ő is, a kormány is, hogy a Rakodczay kudarczát helyreütik. Azt hirdették, hogy most jó nyomon vannak, s a horvát kérdés megoldása úgy megy majd, mint a karikacsapás. Bolond, aki a zágrábi eseményeknek örülni tud, de még bolondabb, aki azokban az utczai csőcselék jelentéktelen tüntetését akarja csupán látni. A legbolondabb pedig, a ki mindezt előre nem látta s még ma sem akarja belátni, hogy a koalíczió horvát politikája csak ide vezethetett. A fiumei rezoluczió, a Supilóval kötött paktum, a horvátokkal váltott testvéri csak hazug, kétszínű s kölcsönös becsapásra szolgáló mesterkedés volt. Mind a két fél úgy tett, mintha azt akarná, amit a másik, de mindegyikük tudta a másikról, hogy szive hideg maradt s elméje a csalás gondolatával foglalkozik. Ami a vasutasok pragmatikája nyomán kifakadt, a hazugságok kelése volt, amely a fertőző testvéri csóktól keletkezett. A horvátok obstrukcziója, Rakodczay jóhiszemű, de kalandos és kilátástalan vállalkozása, a nemzeti párt felélesztési próbája, mind beteges tünetei voltak a koalíció horvát politikájának. S most itt vagyunk a vég kezdeténél. Félhivatalos kormánylapok hirdetik éppen ma, hogy Horvátországban erőteljes, határozott és czéltudatos politikának jelei mutatkoznak. No ezt ugyan jól tipelték. A kőzápor, mely végigkísérte a zágrábi díszbevonulást, a magánpalota- Lapunk mai száma 32 oldal