Az Ujság, 1908. május/1 (6. évfolyam, 106-117. szám)
1908-05-01 / 106. szám
Budapest, 1908. Előfizetési árak. Egész évre „ «TX, 28 k. — 1. Félévre ......... 14 * — » Negyedévre _ _ 7 » — » Egy hóra » „ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. A 0. évfolyam, 106. szám, % , Péntek, május 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. n, Telefon 69—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. a& Telefon 61—01—02—03. Meszjelen hétfa kivételéval minden nap, ünnep után tr. ROVÁS. A munkásszázadok leteszik a kalapácsot és masíroznak. Törvény nem parancsolja a május elsejei ünnepet, hanem ők, akik nem vesznek részt a törvényhozásban. S amikor ők nem dolgoznak, ádáz ellenségük, a munkaadó de facto velük ünnepel. A májusi piros nap évről-évre pirosabb lesz, s a munkások panasza elnyomatottságukról mindinkább frázis. Hiszen már ma is sok iparágban annyira szerveződtek, hogy meg kell őket süvegelni. A munkaadó szinte tűrt alkalmazottjuk már, s az ő akaratuk nélkül egy bourgeois veréb sem potyoghat le a fáról. Nem panasz ez, hanem tény. A szoczialisták hódítanak és elhatalmasodnak. Velük szemben már defenzívára szorult az úgynevezett polgári társadalom, de ez a kormány és pártja bölcsesége folytán tiszti fizetésemeléssel és önálló magyar bank meg nem csinálásával foglalkozik. Könnyű megjósolni, hogy a szoczialisták kívánva sem kívánhatnak maguknak jobb kormányt, mint a nemzetit.* Már hogyne volna tisztességes honorárium az alelnökök honoráriuma ! Nem is erről van szó, hanem arról, hogy ők sohasem tartották tisztességesnek, éppen csak most, mikor ők kapják. Hát, ez a nem tisztességes. A koalíciós urak mindig sürgették az alelnöki fizetések megszüntetését, még a saját rezsimjük első évében is, amikor fogadkoztak, hogy legközelebb beszüntetik. Olyan álláspont ez, melyet a paktum s egyéb kényszerítő körülmények meg nem döntenek. Ez nem önálló vámterület s nem kvóta, itt igazán az elvük szerint cselekedhetnének, ha akarnának s ez lenne az elvük. S amikor az összes függetlenségiek és néppártiak egyhangúlag leszavazták a saját álláspontjukat, s kimondják, hogy az alelnökök csak kapjanak fizetést, s amikor Rakovszky István is döntő körülménynek tekinti azt, hogy most az alelnöki fizetést ő kapja s nem holmi Jakabffy vagy Tallián, akkor egészen világos, hogy a kiegyezés, kvóta stb. ügyeknél sem a paktum parancsol, hanem egyszerűen az a tény, hogy a czigányból ar lett s most már nem húzza, hanem huzatja. * Félhivatalosan a feszültség a két veszekedő fél között a mai közös tanácskozásokon némileg engedett. Wekerle saját kijelentése szerint a tiszti fizetések ügye még szóba sem került, mert vannak fontosabb dolgok is. Valóság szerint pedig a fölemelés ténye a jövő évre vonatkozólag már elhatároztatott, s a folyó évre szólóra a póthitel már meg van beszélve. Ezek után igazán már csak üres hízelgés a függetlenségi szálaknak, ha még mindig nehézségekről beszélnek, meg arról, hogy a delegáczió időtartamán is össze fognak veszni. Aligha. Azzal az ürügygyel, hogy a magyar képviselőház el van foglalva, a májusi delegácziókat el fogják halasztani, de kimondottan nem azért, mert az osztrákok nem parancsolhatnak nekünk, hanem mert nem érünk rá. A kompromisszum tehát körülbelül már megvan: mi kötelezzük magunkat az osztrák követelések teljesítésére s ennek ellenében az osztrákok megengedik nekünk, hogy májusban a magunk költségvetésével foglalkozzunk. Képviselőházi munkarenden ez osztrák placet, — nem nemzeti vívmány ez ? Hanako. írta Agner Lajos dr. Sada Yakko, a világhírre vergődött »japán Duse«, ahogy őt Sarah Bernhardt jóakarattal elnevezte, az első nő a modern mikádó-birodalomban, aki felsőbb engedélylyel színpadra léphetett. Hanako asszony, ki Berlin és Bécs színpadjain tett látogatása után fővárosunkba jött, a második japáni vendégünk. Előde felette érdekes viszonyok közt lett színésznő, amit a japáni élet és színészet ismerete szempontjából sem lesz érdektelen tudni. Annak, a mienktől nagyon is elütő keleti életnek és ezen exotikus kultúra színészetének ismerete pedig új vendégünk művészetének megértése miatt kívánatos is. Sada Yakko, az egykori gésa, Kawakaminak, a hajdan tekintélyes politikusnak felesége volt s az urával szervezett színtársulattal világkörútra indult. A gésa exotikus táncza, dala, díszes kosztümje, mindig bájos mosolygása sok sikert aratott, de mint színésznő nem léphetett föl, ősi törvények tilalma miatt. San Franciscóban szerepeltek éppen, mikor A gésa és a lovag czímű darab főszereplője, egy ifjú színész, akinek a gésát kellett volna adnia, megbetegedett. Sada Yakko kedvet kapott, hogy helyettesítse. Férje, az otthoni szigorú tilalomra gondolva, nem akarta neki megengedni. De a kis gésa addig-addig csengett urának, míg csak eleget nem tett kérésének. A szerepet fényesen játszotta. A jég meg volt törve. A sikerek hosszú lánczolata követte fellépéseit. Csak ha a hazamenetelre s a rájuk várakozó büntetésre gondoltak, lett borús a különben mindig mosolygó arca. De hát csodák is történnek a világon. Londonban maga az angol királynő, Viktória óhajtotta Sada Yakkót mint színésznőt látni. A művésznő gracziózus játéka s egész lénye elragadta az uralkodóház tagjait. Az agg királynő méltó módon meg is akarta jutalmazni s megkérdezte tőle, hogy mi volna a leghőbb kívánsága ? S a filigrán diva csak azt kérte, hogy kegyelmet eszközöljön ki számára a mikádónál. A felséges asszony megígérte s ígéretét be is váltotta. Sada Yakko azt hitte, álmodik, mikor a londoni japán nagykövet a mikádó legkegyelmesebb bocsánatát közölte vele. Nem volt nálánál boldogabb nő a világon, így beszélte ezt el maga a művésznő Gomez Carillónak, a jeles spanyol írónak egy intervjú alkalmával. Ez az első nőszereplő fellépésének érdekes története. Hanako asszony tehát már járt után halad. Ott aratja babérait, ahol pár év előtt már művésztársát sokszor valóságos extázissal ünnepelte Nyugat színpártoló közönsége. Pedig Japánban egyiküket sem tartják elsőrangú művésznőnek. Iwaya, aki éppen Berlinben járt, mikor honfitársa ottan vendégszerepelt, az egyik tokiói lapban megírta Sada sikereinek titkát, s ha elolvassuk azt a referádát, abból is látjuk, hogy az ünnepelő művésznőt Tokióban nem ünnepelték úgy, mint Európában és Amerikában. Amint Baumanntól tudjuk, a mai elsőrangú dívák Ichikawa, Kumecachi és Reiha. Hanako asszonyt nem említi. Vendégünk azért, amint eddigi sikereiből következtetni lehet, méltó kollégája Sada Yakkónak. Az »Otake« czímszerepében Bécs és Berlin közönségének minden bizarrsága mellett is gyönyörűséget szerzett. Pedig ilyen idegen világból ideszakadt művésznőnek kétszeresen nehéz a helyzete. Nemcsak maga a külvilág, a táj, a város, a falu, a vegetáczió, hanem az emberek belső élete, gondolkodása, erkölcsi felfogása, egész valója más Keleten, mint a mienk. A keleti morál igen sokszor homlokegyenest ellenkezik a nyugati felfogással. Náluk például igen gyakori az olyan hajadon, aki erényének feláldozása árán tartja el szüleit. Az ilyen leányt az ő morális érzésük valósággal magasztalja; igen, mert erkölcstanukban legelső kötelesség a kókó, vagyis gyermeki kegyelet, mely a szülőknek mindenáron való tisztelését és gyámolítását parancsolja. A kóbor lovagok s régi katonai nemesek (szamurai) gyakori hasfelmetszése is bizarr nekünk, mert nem értjük azt a beteges önérzetet és gyarlóságig túlzott lojalitást, amely sokszor csekély okból arra készteti a dráma hősét, hogy ünnepélyes harakirinek vesse alá magát. De hát a japán élet számtalan esetet tüntet fel ebből a tragédiából. Történetük lapjai is tele vannak e fajta hősies cselekedetekkel , a dráma pedig az élet hű tükre akar lenni. S a buddhista felfogásban gyökerező babonás alakok szerepléséhez mit mond a nyugati szemlélő ! A démonok, koboldok, állatok, növények, sziklák szellemei is szerepelnek nem egyszer japáni színpadon. Mindezt, ha nekünk is bemutatják, úgy kell venni, ahogy vannak, a japáni világ egy részlete hű tükrének. Különben nem részesülünk olyan műélvezetben, mint Japánban, s nem volnánk------------------ --------------------------—' . Lapunk mai száma 4s oldal. A bírói szék. Meg kell állani egy szempillantásra annál a dühösségnél, amit a Polónyi— Lengyel-pör folyása a képviselőház tornáczán ma Zsitvay Leó büntetőtörvényszéki elnök személye ellen kiváltott. Mert még olyan eset sem volt Magyarországon soha, hogy egy pör folyása alatt az elnököt a képviselők bizonyos pártcsoportja szóban és másban olyan infámis bántalmakkal illette volna, amint azt ma — egyenesen kimondjuk — a függetlenségi párt Holló-csoportja és annak néppárti szövetséges társai cselekedtek. Nem Zsitvay Leó személyéről folyik itt a szó. A curulisi székében ülő bírói személyt eljárása közben még az elismerés sem illeti meg, mivel függetlenségét ez is befolyásolhatja. A törvény száz korláttal vette őt körül, hogy független lehessen és ha valóban az, csak kötelességét teljesíti. El lehet ismerni csöndben szigorú pártatlanságát, jelleme hajthatatlanságát, értelme világosságát, de ezért nem jár neki semmi. A bíró jutalma önérzetének tisztasága. Legfölebb még az a lassan, zajtalanul kiképződő köztisztelet, mely a valóban független bírói idők folytán dicsériádák nélkül is körülveszi. Kevés jutalom a kapzsi élet fölfogása szerint, de a független bíró már pályafutása kezdetén is másképpen fogja föl az élet »értékeit«, mint ahogyan a körülötte nyüzsgő érdekharczban szokás. Hogy Zsitvay Leó valóban kimagasló bírói személy-e, ahhoz tehát, kivált a pörfolyás alatt szólani nem lehet. Hogy 17—18 esztendő óta szilárdan megüli a