Az Ujság, 1908. július/2 (6. évfolyam, 171-178. szám)

1908-07-17 / 171. szám

Budapest, 1908 TL évfolyam, 171. szám. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG Előfizetési áraki Egész évre _ 28 k. — 1. Félévre _ _ _ _ 14» — » Negyedévre „ 7 » — » így hóra „ „ _ 2 » 40 » Péntek, július 17. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54.es, Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. sa. Telefon 64-01-02-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is.­­ ROVÁS. A knini eseményekről csak most merik a kormány és bán hívei megmondani, a­mit mi, mind a kettőnek ellenfelei, már első nap megírtunk, hogy osztrák földön a külföldi méltóságot ért inzultusért Ausztria felelős és elégtétellel tartozik nekünk. A bánnak ezt a pofonját csakugyan az egész országénak kell vallani s igazán nagyfokú szervilizmus a kor­mány és Ausztria iránt kell ahhoz, hogy a tiltakozás csak tőlünk hangzott, holott orszá­gos viharban kellett volna megnyilvánulnia. A mostani késői és utasításra hallatszó táta­­kozást is elnyomortatj­ák egy kétes értékű hír­rel, mely szerint az osztrák kormány sajnál­kozását fejezte volna ki. Ezt egyszerűen nem hiszszük, mert a mai henczegő rendszer ennek az elégtételnek a teljes közlését nem sikkasz­totta volna el.* A radikális szerbek — politikai kötés szerint — a függetlenségi párttól elvárják, hogy az ő jelöltjükből legyen pátriárka. A kor­mány azonban, nyilván felsőbb óhajtásra, nem igen fogja a pártpaktumból folyó jelölést elő­segíteni, s ebből alkalmasint épp olyan baj lesz, a műyen lett a horvátokkal való pak­tumból. A horvátoknak is a függetlenségi párt ígért füt-fát, hogy magának politikailag meg­nyerje őket s a radikális szerbek is azért álltak össze a függetlenségi párttal, hogy a szerb egyházi kormányzatot kezük közé kaphassák. Ha a kormány most nem képes a függetlenségi párt kortesigéretét beváltani, akkor a szerb radikálisok sem fogják többé érteni, hogy miért legyenek ők jó magyarok, mikor nem kapják meg azt, a­miért jó magyarokul be­álltak.* Ma de facto átvette Apponyi a Népszín­házát, minekutána az utolsó pillanatig a tulaj­don hívei demonstrálták az ötlet szerencsétlen, sőt keresztráteszi voltát. Az ügy nem kíván­koznék éppen a politikai rovatba, de politikai­lag jellemző tünet a kormánypárt ellen­­véleményének gyors és szolgálatrakész leszere­lése. Mivel a miniszter úr már megcselekedte azt, a­mit ők károsnak és ostobának tartanak, tehát be kell igazolni, hogy hasznos és okos. És be is igazolják az istenadták, mintha csak kvótaemelésről lenne szó, a­hol minden át­menet nélkül térnek át a soha­­ kiáltásról a magától értetődő­ véleményre. Virágkultusz. írta Nádai Pál. Ha egy francziát megkérdeznénk, hogy mi hiányzik leginkább a mi terített asztalaink­ról, alighanem azt tartaná, hogy az attikai só. Ha német embert kérdeznénk meg , a virágok hiányát panaszolná fel. És igaza volna mind a kettőnek. A csípős szellem és a gyengéd, színes esztétikába burkolt nyugalom véges­végig hiányzik a mi verejtékező kőtömbjeink között és a fehér asztalok fölött. Nem igen van­nak oltáraink, a­melyekre hódolatul virágokat raknánk és a fővárosi embernek, ennek az örökké fészkeket cserélő túzoknak idegenek és hidegek az erkélye vaskosarai, az ablakdeszkái, a komor­ tapétás szobái s nem igyekszik őket virágok meleg mosolygásával kibélelni. A vi­rágkultusz, a keleti eredésnek ez a vissza­­visszaütő emléke csak a Nyugatot kapta meg évszázadokkal ezelőtt, nekünk kicsinyesnek és érdektelennek tetszik. Ez a forrongó, kialakuló nagy város még mindig nem higgadhatott le a harmonikus, derűs nyugalomig. A házaknak, így tartják a tulajdonosaik, legfőbb díszük a négy emelet és a tehermentesség, a virág pedig csak poétikus lelkek vallomása, nem háziuraké. Ez a felfogás egészen érthető is. Itt, a­hol a madarakat főleg ezéllövészet szempontjából szeretik és egész állatbarátságunk a női kala­pokon csúcsosodik ki, csak természetes, hogy a virág az emberek legtöbbjének egy kissé elkésve , a sírján szokott kinyílni. De ne legyünk egészen igazságtalanok. S valljuk meg, hogy néhány év óta minálunk is akad el-elvétve ablak és erkély, a­mely virásdal színes és illatos. De különösképpen : a legszegényebb néposztályokban támad fel legerősebben a vágy, hogy az élő természet népesítse be a szobájukat. Szegényes, roskadt külvárosi házikók ablakain viruló, pajkos ellen­tétül kúszik fel a rózsaszín pelargonium a vas­rácsok közt. Szomorú és sötét világítóudvarok ablakai mögött mindig akad egy jókedvű és szerelmes mindeneslány, a­ki egy törött be­­főttes­ üvegben továbbszövi az utolsó vasárnap délután emlékezetét. Itt a romantika hullatja szirmait. Amott , talán az utolsó cserépföldben az utolsó darabkája van a vidékkel való kap­csolatnak, melyből ideszakadt a gazdája. A nagy, tükörablakoktól ragyogó utczai homlok­falak azonban csak lassan-lassan kapnak rá a virágos színekre. És itt ismét különös és meg­magyarázhatatlan felfedezést tehet a szemlé­lődő ember : Budapesten aránylag a középüle­tek még inkább felvirágozzák magukat, mint a magánosok házai. Szállodák, állami intézetek ablakai, nagy áruházak frontjai gyakran telis­­tele vannak szines virágfüzérekkel és vannak igen komoly, kamatlábon nyugvó prózai ban­kok, a­melyek kifelé lelkesednek a virágért. Lassanként tehát minálunk is mind töb­ben fogják megérteni és megszeretni a virá­gokat. Mint a pillangót, a­melynek kedvéért szines mezébe öltözik a virág, úgy tudja majd az ember szinszeretetét is, ezt a halk, de ben­sőséges életgyönyörűséget fölkelteni és kielé­­gíteni. A virág kedvelésében a művészi élvezet csirái lappanganak és elterjedettsége nemcsak­­ egy művészi, hanem etikai kultúrának is fok­mérője lehet. A jövő embere, a­kinek nem­csak az ablakában fog mosolyogni a rózsás vagy vérvörös szirmú muskátli, hanem a munkaasztala fölé is odahajlik egy pár karcsú szekfa és a fehér abroszát is enyheszínűvé varázsolja egy cserép azalea, vagy egy zöld guirland, a jövőnek ez a szelíd ideálja, művé­szileg és szellemileg kulturáltabb lény lesz a mainál. És nem véletlen, hogy ma is éppen azokon a vidékeken van legjobban elterjedve a virág, a­melyeknek kulturélete és művészet­­szeretete ősrégi és nemes. Hamburg, Kiel, Frankfurt régi polgárházai virágok özönében fürdenek. Münchenben és a német művészet góczpontjaiban szinte mindennapos szükséglet a virág és Belgiumban meg Francziaországban is a jóléttel s a tisztasággal párhuzamos vonal­ban szaporodnak a virágok barátai. Egy év­ezredes nagy kultúra koloritját hozta Európába a japán krizantémum. Még abban az időben terjedt el, mikor először áradt szét Európában a japanizmus divatja. A csodásmivű lakkokkal, a finoman dekorált paravánokkal, a nagy, harmonikus szinfolta fametszetekkel és a man­­dulaszemű japán lányokkal együtt szerettük meg a virágaikat is. Valami bús őszi melan­cholia lebegett tépett szirmaik felett. A japá­noknál még a nevekbe is poézis van belehelve : Hajnali-álom, Küzdő-hullám, Hópárna a leg­szebb kiku-fajok neve. Viszont minálunk az, a­ki például az utolsó virágkiállítást megnézte az Iparcsarnokban, nagy örömmel tapasztal­hatta, hogy a politika a kertészetben is hódít. A Vak Bottyánról és Fedák Sáriról elkeresz­telt muskátlik mellett gyönyörű gróf Andrássy Gyulák és gróf Apponyi Albertek hirdetik a magvak diadalát. Minálunk még a poézis is czéltudatos. Nem nehéz megjósolni, hogy a korban, mely ránk következik, a virág kultusza erő­sebb lesz és a túlságosan kényes melegházi virágok helyébe demokratikus cserépvirágok, czivilizálandó mezei növények, sőt egyszerű virágos gallyak fognak bevonulni a szoba lég­körébe. És semmi okunk sincs rá, hogy a­mint szalonképes lett a búzavirág és virágosbolt Takarmásishiány. Már a legutóbbi hivatalos jelentés aggodalomkeltő adatokat hozott nyilvá­nosságra az idei takarmánytermésről. A mesterséges takarmányok s a rét anya­­szénatermése csekély eredményt muta­tott, a legelő fanövése pedig a száraz idő­járás következtében többnyire teljesen elapadt, s az ország igen kevés vidékén bír táplálékot nyújtani a jószágnak. Tíz nap telt el a hivatalos termésjelentés közzététele óta, s e tíz nap alatt mind sűrűbb jelentések és hírek erősítették meg az aggodalmakat. Némely helyen, mint például Kecskeméten, a városi ta­nács több száz hold erdőt is felszabadí­tott legelőfelhasználásra, de ez is kevés­nek bizonyult. A vidéken az úgynevezett aratási vásárokra óriási tömegben hajt­ják fel a marhát s vásárlók hiányában hallatlan potom árakon adnak túl rajta. Csaknem mindenfelől panaszkodnak a silány takarmánytermésről, s hogy ez micsoda veszedelmeket rejt magában az állattenyésztésre nézve, azt nem kell bő­vebben magyarázni. Vegyük még hozzá, hogy Szerbiában már elrendelték a takarmánykiviteli ti­lalmat, hogy továbbá az osztrák tarto­mányok egy részében, Bukovinában, Dal­­mácziában, Stájer- és Morvaországban a hőség és szárazság csaknem olyan álla­potokat idézett elő, mint nálunk, s akkor érthetőnek találjuk gazdáink aggodal­mait, a­melyeknek már egyes testületek kifejezést is adnak. Éppen tegnap közöl­tük a komárom megyei közigazgatási bi­zottság ama határozatát, hogy a föld­mű­velésügyi minisztertől a takarmány­­kiviteli tilalom elrendelését kéri. S utal­tak arra, hogy a felvidéken és az erdélyi részekben, a­hol a takarmánytermés nem olyan válságos, külföldi ügynökök potom áron vásárolják össze a takarmányt, s ez­zel érzékeny károkat okoznak a gazdál­kodó közönségnek. Ez a mozgalom gazda­körökben egyre terjed. Ma aztán az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesület hivatalos közlönyének egy igen sötét helyzetképét hozzák fel- Lapunk mai száma 24 oldal.

Next