Az Ujság, 1908. október/2 (6. évfolyam, 248-261. szám)

1908-10-16 / 248. szám

Budapest, 1908. Péntek, október 16 VT. évfolyam. 248. szám. Előfizetési izaka egész évre _ 28 k. — » Félévre_____1­1 » — » Negyedévre „ _­­ 7 » — » Egy hóra 2 » 40 » Egyes szám ára helyben 1­­ és vidéken 10 fillér.­­ SZERKESZTŐSÉG:­­ Budapest, Rákóczi-út 54. S3. Telefon 56—16« KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. SS, Telefon 61—01—02—03. Misk­elen hétfa kivételével­­ minden nap, ünnep után ia, ROVÁS. . Ne mondja senki, hogy a magyar dele­gátus urak szó nélkül megadnak mindent, a­mit a hadügyminiszter követel. Nem úgy van. Megadnak ugyan mindent, de nem szó nélkül. Mindegyikük mond csinos és kerek beszédeket s emlegeti a nemzeti jogokat is. Éppen csak nem követeli őket. Mondanak kritikát is, éppen csak nem vonnak le belőle konzekvencziákat. A hadügyi politika magyar szempontból rossz, ebben majdnem vala­mennyien megegyeznek. Tehát meg kell sza­vazni a költségvetést és köszönetet mondani Schönaichnak : ebben kivétel nélkül megegyez­nek valamennyien. S hogy a dolog ne legyen egészen ostoba, a merész átmenetet a leszóló kritikáról a lelkes elismeréshez, áthidalják re­ményekkel. Remélik, hogy majd jobb lesz minden. S a hadügyminiszter ebben nem há­borgatja őket.* Paktumszerűen nyilatkozott Ugron Gábor, a­ki azért nevezetes személyiség, mert abból, hogy ő mit mond, meg lehet tudni, hogy a kormány mit akar mondatni. A temperamen­tumos kormányfonográf szétütött a felszólalók között : mit a részletek ! Ha szükség lesz ka­tonára, adunk katonát. — Ebből tudható, hogy a létszámemelés csakugyan a föltétlen szükség föltételéhez van fűzve. És, mondja Ugrón, le a bizakodókkal, a katonaság arra való, hogy mindenkor le tudjon csapni ! Ebből tudható, hogy ezt a föltétlen szükséget a kor­mány ki szeretné mondani, de nem meri. Hanem mire való Ugrón ? S mit nem mer kimondani Ugrón ?* Az orosz külügyminiszter már megegye­zett Angliával s ebből gyönyörűen kitűnik, hogy milyen remek diplomata Aerenthal. E sze­rint Bulgária fizet Törökországnak a függet­lenségéért, az oroszok megkapják az átkelést a Dardanellákon, Montenegró megkapja a duna-adriai vasút végállomását, s mi le­mondunk a Szandzsák-vasútról. Tehát min­denki kap valamit s mi fizetünk részint önként, részint európai diktandára, esetleg költhetünk a szerbek ránczba szedésére vagy megveszte­getésére, s az eddig úgy a­hogy békességes Boszniát tisztogathatjuk a bandáktól, s mind­ezt azért, hogy — a­mint Aerenthal jól mondja — semmi lényeges előnyhöz ne jussunk, csak új formát adjunk annak, a­mi már úgyis megvolt, írta Szini Gyula. Egy empire-óra éjfél után kettőt mutat. Két karos gyertyatartó között ül egy fiatal­ember. Gyér szőke haja még jobban kidom­borítja homlokát. Halántékán nagyon finom erek. Szeme nagy, de csaknem élettelen. Arcza bágyadt, sápadt. Az ajkán keserű vonás, a­melylyel különös ellentétben van vékony, lenszőke, csaknem gyermekes bajuszkája. Na­gyon szép ember lenne, ha nem volna fel­tűnően szeplős. Nőies, csaknem nyomorékul vékony ujjaival könyvet forgat, de nem olvas. Egyszerre halkan kinyílik az ajtó. Mo­solygó, piros, illuminált arcú. Ezüstfehér haj, a­mely középütt ketté van választva. Bajuszt, szakállt nem visel, hogy mosolygó gödrei és pajkos ránczai annál élénkebbek legyenek. Szemén monokli. Vakítóan fehér ingmelle karcsú frakk keretéből ragyog elő. Arany­­gombos palctáját és klakkját leteszi az asz­talra. Frakkja hajtókáján rendjel-jelvény. A kamarás : Maga még fönn van ? Ervin, a fiatalember : Jó estét, kezét csó­kolom. A kamarás: Hányszor mondtam, hogy nem szabad fönmaradnia. Ez árt az idegennek. Holnap megint köhögni fog és szédülése lesz. Ervin : De ha nem tudok elaludni! A kamarás: Miért nem veszi be a bróm­­pasztillákat ! Ervin : Nem használnak. A kamarás : Akkor igyék lefekvés előtt egy pohár hideg tejet, ettől okvetetlenül el­alszik. Többet ér ez, mint akármilyen orvos­ság. Én, ha soká fönmaradok vagy sok cognacot Míg Ausztriában örömtüzek gyúlnak ki, a magyar közvélemény fagyos hideg­séggel fogadta az annexió hírét. Az osztrák delegáczióban valamennyi párt hangos kifejezést adott örömének ; a ma­gyar delegácziónak mintha orravére folyt volna a külügyi bizottságban. A hangu­latnak az az ellentéte, mely a bosnyák annexióval szemben mutatkozik, nem csupán közjogi, de sokkal inkább köz­­gazdasági motívumokból ered. Lesújtó hatással van az esemény Magyarországra, mert már az eddigi nyilatkozatokból s a magyar­ kormány sajátszerűen félős maga­tartásából nyilvánvaló, hogy az annek­­tált területek hozzácsatolása a magyar birodalomhoz kizárt dolog. Közjog ide, kell innom, mindig megiszom utána egy pohár hideg tejet. Ervin: Ezt is megpróbáltam már, de hiába. Egyáltalán oda jutottam már, hogy éjszaka nem tudok aludni. A kamarás : Akar szanatóriumba menni ? Ervin : Ott még unalmasabb . . . Hol volt ? A kamarás Én ? ... Régi iskolatársaim­mal találkoztam. Már csak négyen élünk, a­kik negyvenöt évvel ezelőtt együtt tettünk érett­ségi vizsgálatot. Fölidéztük a régi jó időket. Ervin : Tegnap egész éjjel nem jött haza. A kamarás : Szemrehányás akar ez lenni ? Tegnap is dolgom volt. Bécsből volt itt néhány diplomata és nekem meg kellett nekik mutat­nom a főváros éjjeli nevezetességeit. Különben igaza van, az elmúlt hetekben túlontúl sok dolgom volt. De mit csináljak ! Kezdődik a szezon és nem akarom, hogy azt mondják : »Ez a Kócsaghy már egészen megöregedett«. Vagy azt hiszi, hogy nekem mulatság az, ha beugratnak a cotillonba ? .. . Olyan fáradt vagyok, mintha megvertek volna. (Leül.) Ervin : Tánczolt ? A kamarás : Fogadásból... Négy üveg keserű Pommeryt nyertem. Ha pezsgőt rendel, csak keserű Pommeryt igyék, ez nem fog ártani az idegeinek. Ervin : Hja, az idegeim ! A kamarás (jókedvűen) : Higyye meg ne­kem, hogy csak képzelt betegség van a vilá­gon. Nézzen meg engem. Hatvanöt éves va­gyok. Még sohasem voltam beteg életemben. Egyszer sem fájt a fejem. Még minden fogam ép. Az étvágyam olyan, mint a rókáé. Lova­golok, vadászok, vivők. A­mi pedig a nőket illeti, mondhatom magának, hogy még nem tettek talonba ! . .. Gazdasági annektálás, közjog oda, Ausztria mértékadó ténye­zőinek eszük ágában sincs történeti jogo­kat respektálni. A Boszniához való jogot a berlini szerződésből származtatják, mely a monarchiának adott megbízást az okku­i­páczióra. A legjobb esetben évekig eltart a mai provizórium s Ausztriának ezt sem lesz oka megbánni, hiszen az egész annektálásnak érdekhátterében — újból ismételjük — nem a közjog, hanem első­sorban a közgazdaság áll. Aerenthal poli­tikája gazdasági annektálás volt. Annek­­tálás — Ausztriának, Ausztria iparának biztos piact kall a Balkánon. Az újabb kereskedelmi szer­ződésekben megnyilatkozó agrárius irány­zat az osztrák ipar helyzetét még nehe­zebbé tette a Keleten, mint eddig volt. Az európai államok gyarmatokat ipar­kodtak szerezni. Ausztriának is gyarmat kell, hogy iparának fogyasztást bizto­sítson. Ezért annektálták most Boszniát, s biztosították maguknak örökre a gyar­matot. A spekuláczió nem rossz. Bosznia és Herczegovinába az osztrák tőke kész­séggel fog milliókat befektetni, hogy ott intenzív mező- és erdőgazdaságot s állat­­tenyésztést fejleszszen. Már eddig is sok oly intézményt létesített a Boszniában otthoniasan berendezkedett osztrák ha­talom, mely ezt a fejlődést előmozdítja. A politikai okkupáczióból, mely magyar vérbe és pénzbe került, régóta gazdasági okkupácziót csinált magának az osztrák érdek. A török fenh­atóság idejéből fen­­maradt adózási rendszert modernizálta, a h­itelfigyet, különösen a gazdasági hitel-Ervin : A nagypapa platinából van. A kamarás­­rágyújt egy czigarettára) : Tudja, hogy ezt a szót nem szeretem . . . Ervin : A nagypapa az unokám lehetne. A kamarás : Ha kedve tartja, meg száz­szor a szemembe mondhatja : »nagypapa !...« Én nem vagyok hiú. Ervin : Megvallom, az irigység beszél be­lőlem. Gyakran elgondolkodtam rajta, hogy a természet micsoda szeszélye állított bennünket szembe egymással. Én, a húsz egynéhány éves fiatalember, a ki nem tudok elmozdulni ebből a karosszékből; a kit csúz és köszvény bánt ; a ki az idegeim miatt nem vagyok képes aludni, enni ; a ki egész életemet orvos­ságok, doktorok és ápolónők közt töltöttem . . . és maga, a hatvanöt éves romlatlan fiatal­ember ! A kamarás . Magának ugyanaz a baja, mint az édesapjának. Ő elhitetett saját magá­val egy betegséget, lefeküdt vele és többé föl sem kelt. De ha az embernek erős akarata van, le tud győzni minden nyavalyát. Egyszer va­dászaton meghűltem, ezernyolczszázhatvan­­kettőben. Negyven fokos lázam volt; az orvo­sok azt mondták, hogy ez a forró hideg, más­ként : typhus és valószínűleg azért kaptam, mert szomjúságomban mocsárvizet ittam. Az orvosok le akartak fektetni az ágyba, oda akartak kötözni lepedővel, de én nem hagy­tam magam. Fogtam a puskámat, elmentem szárcsára vadászni, egész nap loholtam, izzad­tam és végül felhajtottam egy liter valódi falusi törkölyt. Igaz, hogy lerogytam tőle és úgy verejtékeztem, mint a meghajtott szarvas, de mikor fölébredtem, kutyabajom sem volt, így kell a halállal párbajozni. Ervin : Milyen most odakinn a vitág ? l­apunk mai száma 28 oldal.

Next