Az Ujság, 1909. február/1 (7. évfolyam, 27-38. szám)
1909-02-02 / 27. szám
Budapest, 1909. Előfizetőn j árak: Egész évre.......... 28 k. — 1. Félévre .............. 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra .......... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. VII. évfolyam, 27. szám. 0 Kedd, február 2. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 58—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 64—01—02—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. -r Wekerle, a ki nagyon jó szónok, de csak polemikus humora vehető komolyan, ellenben pátoszából hiányzik a meggyőződés komolysága, — az Országos Kaszinó tegnapi vacsoráján a magyar társadalom tagoltságáról s egyesítésének szükséges voltáról mondott beszédet. Maga a téma annyira elcsépelt, anynyira csábít az útszéli bölcseségekké lett közhelyek alkalmazására, hogy a sok elmondott szó egyetlen írott szóra sem volna érdemes, ha nem volna abban némi pikantéria, hogy éppen az ország, a kormány és a kaszinó vezére tesz burkolt czélzásokat a kasztrendszer és osztályuralom tarthatatlanságára, s ő fohászkodik egyesítő és irányító nagy ideálokért. Szerencséje Wekerlének, hogy az ő komoly pátoszát nem szokás komolyan venni, mert különben azt kellene tőle kérdezni : miért lehet szó kasztszellemről épp az ő új érájában, s miért nincs egyesítő és irányító ideál éppen akkor, mikor ő az egyesítés és irányítás legfőbb tényezője ? * A Nemzeti Kaszinó is szolgál mat egy sovány falatocskával a szenzáczióra éhes hazafiaknak. Fejérváryt, állítólag Dessewffy főrendiházi elnök kezdeményezésére, kibuktatták e kaszinó választmányából. Szerintünk ez teljesen jelentéktelen eset, s minden társadalmi körnek legsajátabb magándolga hogy kit s miért választ vagy nem választ meg vezető testületébe. Ha ennek daczára az állítólagos Dessewffy-párt valóban politikai okát adná Fejérváry kibuktatásának, kétélű fegyvert szolgáltatna a közvélemény kezébe. Mert ha igazán azért buktatták ki Fejérváryt, mert darabont kormányelnök volt, akkor mindenkinek az lesz az első gyanakodó gondolata, hogy bezzeg nem buktatták volna ki, ha még most is az volna.* A kisiparosok is kétségbe vannak esve , gyüléseznek, tömörülnek, s megrendült exisztencziájuk védelmére külön kisiparos-pártot terveznek, melynek erejével a maguk érdekképviseletét bevihessék a parlamentbe. A nagyipar, a kereskedelem, a földművelés, a munkások, a köz- és magántisztviselők, szóval minden osztály és foglalkozási ág jó ideje, körülbelül a nagy nemzeti új rendszer egyetemesen kivívott diadala óta, egytől-egyig hasonló mozgalmakban leledzik. Nevezetes jelenség, hogy épp abban a korszakban, mely minden nyomatékos politikai pártot egyetlen táborba egyesít, soha nem tapasztalt mértékben folyik az előkészülés az osztályok és külön érdekek szerint való széttagolódásra. Immár, mint utolsó és egyetlen mentőhorgonyra, mindenki csak érdekképviseletre gondol, mert a politika urainak magánérdekei a megnyíló szemekben nem azonosak többé valamely nagy nemzeti közérdekkel. Tizennégy év. írta Bíró Lajos. — Itt volt, fiam, ezen a helyen, most éppen tizennégy éve és egy hónapja. Ezernyolczszázkilenc éven deczember nyolcadikán. Előbb színházban voltam. Bementem a színházba nyugodtan, jókedvűen, megelégedetten. Ez a második színház este volt deczemberben, mert minden hónapban négyszer volt szabad színházba mennem. Nyugodt voltam, jókedvű és megelégedett, jóllakott, mert előbb otthon vacsoráztam , vidáman vártam, hogy felmenjen a függöny. Elkezdtek játszani, angol operettet játszottak, japáni tánczosnők tánczoltak benne. Jókedvűen néztem a tánczot, gondolattalanul, fentartás nélkül, tiszta, buta, tátott szájú élvezettel, ahogy szoktam. De egyszerre csak nyugtalankodni kezdtem. A nyugalmamat, az egyszerű és buta élvezésemet megzavarta, megbántotta, megsebezte valami. A japán tánczosnők között volt egy szőke lány. Az első sorban tánczolt, később énekelt is, ahogy ezt a lányt néztem, egyszerre csak dobogni kezdett a szívem és elszorult a torkom. Az egész színpadból, játékból, zenéből csak őt láttam már, a haját, a szemét, a mosolygását és a hajladozását, különösen a hajladozását. Nyugtalan lettem, izgatott lettem, remegni kezdtem és nagyon, nagyon fájdalmasan összeszorult a szívem. Az előadásnak vége lett, felkeltem, kábultan kimentem , és ebből talán nem lett volna még baj. Kicsit kínlódtam volna talán, de lassan elmúlt volna a dolog. Ha nem a színház után eljöttem ide a kávéházba, itt üldögéltem nyugtalanul és szomorúan tizenkét óráig, amikor egyszerre csak felnyílt az ajtó és bejött rajta a lány. Ausztriában megint belegázoltak közjogunkba s gazdasági érdekeinkbe. S Wekerle miniszterelnök hamar Bécsbe szaladt, hogy megtudja a maga véleményét az osztrák támadással szemben. Eszünkbe jut egy hasonló alkalom, a Négy férfi volt vele frakkban, hármat nem ismertem, a negyedik egy író volt, akiről tudtam kicsoda. Bejöttek, végigmentek a kávéházon és leültek a szomszéd asztalhoz. Én nem mertem odanézni rájuk, féltem, hogy kinevetnek, olyan mereven ültem, hogy fájt belé a hátam. És a szívem dobogott. És a hideg és a meleg futkosott végig rajtam. A homlokomon kiütött a verejték. A lány czigarettázott, az egyik frakkos ember pezsgőt hozatott, beszélgettek, nevetgéltek, a lánynak a hangjától és a nevetésétől össze-összerezzentem, féloldalt odanéztem néha rá és láttam, hogy csipkés ruha van rajta, hallottam, amint a selyemszoknyája suhogott, a nyaka körül egy tollbaa volt. Szerettem volna elmenni, de nem mertem felállni, féltem, hogy akkor majd nevetnek rajtam. Ott ültem másfél óra hosszat, mereven, felfeszített nyakkal, hogy minden csontom fájt már. Ekkor végre készülődni kezdtek. A lány felvette a kabátját, fekete prémkabátja volt, fehér prémszegélylyel, az asztal mellett állott ; az író ekkor mondott neki valamit. Valamit valakiről. Nem tudom már mit, elfelejtettem, mert attól, ami utána jött, zugásnak indult a fejem. A lány tudniillik halkan nevetni kezdett és nevetve mondta : — Szegényke, hiszen hónapos szobában lakik. Nem tudom, miről mondta, miért mondta, mert ekkor egyszerre zugás támadt a fejemben, elkábultam, megsiketültem, nem láttam, megvakultam és éreztem, hogy ha felállnék, tántorogni kezdenék. A lány a négy frakkos emberrel kiment a kávéházból, én ott ültem még egy negyedóra múlva is, ekkor összeszedtem magamat, fizettem és kirohantam. Rohantam az utczán. Ha mertem volna, elorditottam volna magamat bánatomban és A bosztyák paritás, mikor a magyar miniszterelnök nem Bécsből szerezte be válaszát, hanem a Ház nyílt színe előtt szedte szét a közjogilag megbotlott osztrák miniszterelnököt, s a distinguished foreigner czímet adományozta neki, a taksák elengedésével. Akkor az ellenzék is tapsolt, ma a kormánypárt is — az egykori ellenzék — hallgat és lapul. Még az interpellácziót is elhalasztották, nehogy Wekerlének készületlenül kelljen válaszolnia azokra a kihívó és perfid támadásokra, amelyeket osztrák miniszteri székekből intéztek ellenünk. Az annexióról s az azzal kapcsolatos kérdésekről van szó. Közjogiakról s közgazdaságiakról. A múlt héten csütörtökön hangzottak el az osztrák parlamentben azok a fejtegetések, amelyek a magyar közjogot megcsúfolják, s a magyar érdekek ellen hadjáratot hirdetnek, s ma, ötödnapra, még mindig válasz nélkül maradnak a támadások, a magyar miniszterelnök pedig Bécsbe szalad, ellenségeinkkel tanácskozni arról, mi módon kerülhetné el, hogy őket bántsa. Ennél megalázóbb, az új, nemzeti korszakot diszkvalifikálóbb helyzetet képzelni sem igen lehet. Osztrák miniszterek gúnyt űznek a mi történelmi és pozitív jogigényeinkből az annektált tartományokra, ráterítik ezekre a közösség lepedőjét s annyira ráteszik kezüket a két tartományra, hogy még a magyar vállalkozásnak és tőkének is ajtót merészkednek mutatni, kétségbeesésemben. Szerettem ezt a lányt. Mit szerettem ! Vergődve, nyögve, őrjöngve akartam. Le kellett volna feküdnöm a havas kocsiútra, arczczal lefelé és úgy kellett volna a kőbe és a hóba belebőgnöm, hogy akarom. És ez még semmi sem volt. Szerelmesnek lenni, hirtelen megőrülni egy reszkető nagy vágytól, amely váratlanul rájön az emberre, az semmi. De ha az ember ugyanakkor, amikor a boldogtalan, éhes sóvárgása rájön, egyszerre azt is érezni kezdi, azt is megtudja, hogy a leghitványabb és legszomorubb és legnevetségesebb kis valaki ! . . . Harmincz éves voltam. Harmincz éves bankhivatalnok. Csendes, nyugodt, megelégedett és szerény hivatalnokocska. Harmincz éves koromra felvittem ezerötszáz forintig. Sohase volt adósságom. »Sohase volt gondom. Sohase bántott semmiféle vágy vagy kételkedés. Mindig jóllaktam. Egy hónapban négyszer mentem színházba. Hónapos szobában laktam és a kosztot előre kifizettem. Most a lány egyszerre nevetve mondta valakiről, — nem tudom kiről — hogy hónapos szobában lakik. Életemben először, legeslegelőször életemben jutott eszembe, hogy a hónapos szoba nincs rendben, nem jó, van más is, van jobb is a világon, másképpen is lehet élni, másképpen kellene élni. Most jutott eszembe először életemben, hogy gazdagságok vannak, nagy, puha lakások vannak, hogy pénz van és hogy szőke, csipkés nők vannak. Embertelenül szenvedtem. Kimondhatatlanul kínlódtam. Az ember harmincz éves lesz, nyugodt, csendes, józan, buta ember és egyszerre csak látja, hogy nevetséges volt, szánalmas volt, szamár volt, hogy van egy másik világ, egy selymes, pezsgős, frakkos és hogy a hónapos szobából oda nehéz átjutni és hogy Lapunk mai száma 36 oldal.