Az Ujság, 1909. április/2 (7. évfolyam, 90-102. szám)

1909-04-16 / 90. szám

Budapest, 1909. VII. évfolyam, 90. szám, Péntek, április 16. Előfizetési árak: Egész évre ^ _ ... 28 k. — 1. Félévre „ .......... 14 » — » Negyedévre 7 » — » Egy hóra .......... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 16—18. S KIADÓHIVATAL:­ Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Mezején k­étfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. A lapoknak természetesen tévedniük kel­lett, mert a király nem jöhet huszonnegyedikén Budapestre válságot bogozni, mikor ugyan­akkor Bécsben kell a német trónörököst fogad­nia. A trónörökös ugyanis Bukarestből jön, s ő felsége első székvárosa, melyet útján érint, Budapest volna. Már­pedig ha ő felsége ugyan­akkor Budapesten tartózkodnék, itt kellene fogadnia a német trónörököst. De ez, ugyebár, lehetetlenség ? Tehát ő felsége nem lesz itt huszonnegyedikén, hanem a lapok tévedtek. Azért Budapest is láthat német császári vendé­get, de csak minden ezer évben egyszer. * Az első audienczia megvolt, természetesen kegyes fogadtatással és döntés nélkül. S meg­volt az első látás-futás is az osztrák és közös miniszterekhez, természetesen minden ered­mény nélkül. Egy ilyen bécsi audienczia iga­zán már nem kelt szenzácziót, egyrészt mivel bizonyos, hogy semmit sem lehet felőle meg­tudni, másrészt pedig bizonyos, hogy nincs is mit megtudni. Arra, hogy a bankválság után mi lesz, Wekerle és társai lehetnek a legkiván­­csiabbak, mert úgy mennek e probléma után, mint az ember a kalapja után, melyet a szél lefújt a fejéről. Ha az a kalap beszélni tudna, akkor Wekerle is megtudná, hová jut a válság kapcsán, melyet gondosan elkészített. De csak azt tudhatja, hogy hova szeretne jutni, azt már nem, hogy hova jut.* A török forradalommal kapcsolatban bizo­nyos oldalról ismét fölidézik a háborús vesze­delmeket. Hát ebből a kísérletből nem kérünk. Ezt a nemét a nagy politikának csak bízzuk bátran György herczegre, a­ki e miatt, meg a meg nem kapott millió miatt nem akarja ott­hagyni szeretett hazáját, de nekünk erre nincs szükségünk, mert a hadügyi kormány most már háborús veszedelem nélkül is megkapja a máltóit s a hozzájuk való embereket. Katona­­politikai hangulatcsinálás kedvéért igazán kár ismét nyugtalanítani az országot, mert mégis illik arra is gondolni, hogy a népnek, mely a milliókat kiizzadja, módot és nyugalmat is kell adni, hogy megkereshesse azokat. Kőrösi Csom­a Sándor, írta Junius. Hedin Szven látogatásának egyebek között megvolt az a haszna is, hogy egy pillanatra megelevenítette Körösi Csorna Sándor emlékét. Kanunban, Tibet határán, egy láma-kolostor­ban, három emberöltő élete után a lámák még ma is tisztelettel emlegetik a vándornak, Kander-bek (így hívták Tibetben Csornát) em­lékét, a­ki épp nyolc­van esztendővel ezelőtt (1829-ben) járt ott; czelláját abban az álla­potban őrzik, a­hogy hagyta, s fogadalmuk, hogy emlékét átadják ivadékról-ivadékra. Itt­hon az utóbbi években Duka Tivadar alapítá­sából Akadémiánk évente megemlékezik róla egyik áprilisi ülésén, a­mely hónapra esik Csorna születése és halála napja. Könyvünk azonban máig sincs róla Duka derék munká­ján kívül, a mely egyszerre jelent meg magyar és angol nyelven, s a mely inkább a tudósok­nak, mint a nagyközönségnek való olvasmány ; aztán Eötvös József báró emlékbeszédén kívül, a melylyel az Akadémiában elparentálta. A­mi­kor Duka könyve körülbelül két évtizeddel ez­előtt megjelent, annyira megfeledkeztünk volt Csornáról, hogy emlékének fölelevenítése majd­nem fölfedezés számába mehetett. Pedig a mai napig kevés olyan tudományos büszkeségünk és dicsőségünk van, a­minő volt a körösi (háromszéki) székely katona­család ama sarja, a­ki majdnem kilenc­ven évvel ezelőtt gyalog­szerrel, egy bottal a kezében, zsebében a nagy­szebeni hadtestparancsnok passzusával, nya­kába vette a világot azzal az elhatározással, hogy nyelvünk és nemzetünk eredetét tisztázza. Abban az időben, a mikor Körösi Csom­a út­nak indult, azaz 1820-ban, s azzal a készü­lettel, a­mely egy botból s néhány forintból állott, vállalkozása nagyobb elhatározás volt a mai sarki expediczióknál. A lelkesedés azon­ban nyelvünkért, fajunkért abban az időben roppant, ellenállhatatlan hatalom volt. Ka­zinczy az irodalomban, Horváth István a his­tóriában és a nyelvtudományban addig párat­lan forrongást támasztottak. A hazafias lelke­sedés e forró napjaiban telik meg az ifjú Vörös­marty lelke a múlt dicsőségének fanatikus sze­­retetével; ekkor csírázik a még németül beszélő huszártiszt Széchenyi lelkében a nagy elhatá­rozás, hogy megváltja nemzetét, a világ leg­dicsőbb, de legelmaradottabb népfaját a tes­­pedéstől s a tespedés nyomán járó haláltól. E nagy, szívós, kemény magyarok kortársa Körösi Csom­a, a­ki a nagyenyedi kollégium diákszobá­jában olyanforma álmokat sző, a­mi­lyeneket szőtt Vörösmarty a bonyhádi nemes kúrián, nevelve a Perczel-fiukat, hasonlókat Széchenyi álmaihoz, a ki lázas agygyal, dobogó szívvel, czéltalanul kóborolta be Európa fő­városait. A szegény székely diák ezekhez ha­sonló talentum és temperamentum, de minde­­niknél nagyobb energia. A tanításból megkupor­­gatott filléreivel, hogy nagy missziójára illően elkészüljön, Göttingába utazott, egyetemén két esztendőt töltött idegen nyelvek tanulásával, idegen nemzetek­­történeteinek idő, hely s környülállások szerint való vizsgálatával«. »Le­­irhatatlan az a gyönyörűség, a melyet ezen foglalatosságomban érzettem, a régiségnek sok titkát fölfedezhetvén.« Harminczhat éves volt, a midőn meg­indult fölfedező útján, hogy soha haza ne tér­jen. Épp ráköszöntött a férfikor. Bizony az élet harminc­as éveiben a legtöbbünk nem föl­fedezéseken töri a fejét, de azon iparkodik, hogy az élet útját a lehetőségig simává és kényelmessé tegye. Körösi Csom­ának is inte­getett valamely református paróchia Erdély­ben, professzor-katedra valamely református kollégiumban ; szerető feleség, kedves gyerme­kek egy csöndes házban ; tisztesség és tekintély a falu, vagy a kis város társadalmában ; de az ő nyughatatlan lelke a mesés Keleten kóborolt ; tüzes fantáziája arra sarkalta, hogy felkutassa azt a bölcsőt, a mély fajunkat Ázsiában rin­gatta. Mennie kellett . . . Már kamasz korában azt vallotta, hogy az erős akarat előtt minden, még a szegénység s a lehetetlenség is meghajlik. Kétszáz forint volt a zsebében, a­midőn a nagyenyedi kollégiumból Nagyszebenen és Bukaresten át Konstantinápolyba indult. »Hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háládatosságo­­mat és szeretetemet megmutassam, számba nem vévén a fáradságot, nyughatatlanságot, távolságot és veszedelmet, azon fáklyával, a melyet Németországban gyújtottam volt meg : elindultam nemzetem eredete megkeresésére ; —­­az ég megáldotta lépéseimet. Többrendbeli sor hegyeket, tengereket és mivéletlen nemzeteket, egészségemnek legkisebb változása nélkül, so­­kuk­ semmi veszedelmet nem szenvedvén, már meghaladtam, —• és a történetek ezen nagy hazájában már annyira jöttem, hogy már több mint két hónapja Perzsiának rezidencziális városában, Teheránban mulatok, s remény­ségem vagyon, hogy, ha valami nagy szeren­csétlenség nem ér, bárha szintén más után indultam meg légyen, mint a­melyet a közvéle­kedés javulhatott volna, rövid idő alatt meg­­bizonyíthatom, hogy nem helytelen funda­mentumon épül ez az én meggyőződésem.« Elutazása után esztendővel írta ezt a levelet Körösi Csom­a a nagyenyedi kollégium patrónusainak, kérvén, hogy : »méltóztassanak czélomnak kivitelére illendő segedelemmel lenni; én bizodalmasan ígérem, hogy ezen elkezdett pályában éppen azon buzgósággal, melylyel Szószegés. Magyar erényeknek ismertük eddig a férfias bátorságot és a szótartást. A fér­fias bátorságot a szókimondásban, az igazság mellett való helytállást s az adott szó szentségét a magyar történe­lem legfényesebb lapjai dokumentálják. A koronával szemben pedig különösen kötelességének és erényének ismerte min­dig a lovagias magyar nemzet e tulaj­donságokat. Egy nagy nemzeti korszaknak, a koalícziósnak kellett elkövetkeznie, hogy a magyarságnak e világszerte ismert tu­lajdonságait csúffá tegye s a korona előtt is kompromittálja. Az a válság, a­melyet most felidéznek, hogy a zsák­­utczából, a melybe népámító politikájuk és sivár hatalmi érdekük szorította őket, valahogy kimeneküljenek, a gyávaság és szószegés minden kritériumát ma­gában foglalja. Ezt a válságot előidézte a bank­kérdésnek a választói reform elé tolása. Gyávaság volt a kormány részéről, hogy már egy évvel ezelőtt, a­mikor a bank­mozgalom még csírájában volt, nem merte vagy határozottan kikapcsolni fel­adatai köréből ezt a kérdést, vagy pedig nyíltan szint vallani pro vagy kontra. Ebben a gyávaságban bűnösök a koalí­­c­iós kormánynak úgy 48-as, mint 67-es tagjai, mert egész a legújabb időkig ha­boztak és kerteltek, sőt a 67-esek még ma sem merik álláspontjukat nyíltan és félreérthetetlenül kinyilatkoztatni, a füg­getlenségiek pedig még mindig a kibon­takozásra sandítanak s nem mernek párt­­határozatot hozni. Ez a gyávaság, mely kormányt és pártokat egyaránt lenyű­gözött, idézte elő a szószegést, melyet a kormány, a válság beállításával, el­követni kész. A­kik a politikai helyzetet ma csu­pán a bankkérdés nézőpontja alatt ítélik meg, hamis úton járnak s hamis útra terelik a figyelmet. A mai helyzet fölött valójában nem a bankkérdés, hanem a paktum dominál. A paktum, melyben a kormány határozottan körülírt kötele­zettségeket vállalt, a­mely kötelezett­ségeket aztán a nemzeti közvélemény a választásokkal ratifikált. Úgy e kötele­zettségek szigorú és félremagyarázhatat­­lan kerete és tartalma, mint a nemzet ratifikálása benne foglaltatnak abban . Lapunk mai száma 28 oldal.

Next