Az Ujság, 1909. május/2 (7. évfolyam, 118-127. szám)
1909-05-20 / 118. szám
VII. évfolyam, 118. szám Budapest, 1909. Csütörtök, május 20. Előfizetési árak] Egész évre... .. ... 28 k. ■— 1. Félévre ........... 14 » — » Negyedévre .........7 » — » Egy hóra ........ 2 » 40 . Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telelőn 162—63 és 58 -03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után ia. ROVÁS.: Szörnyen bátorítják egymást a hősök. A király enged, Ausztria puhul, közel a kedvező megoldás. S a látható igazság ebből csak az, hogy még a Wekerle propozícióit is sokalják odafönt. De mindegy. A nagy szorongatásban, amikor ez is, az is megijedne már és menekülne olcsóbb programm felé, elkerülhetetlenül szükséges megnyitni a kedvezőbb auspiciumokat, s abból a világból, melyből semmi ki nem hat, hírt venni holt bizonyossággal dolgokról, mik nyilvánvalóan nem exisztálnak, így szokott az lenni, s taktikának nem is rossz. A régi világban a hol legnagyobb a szükség, ott legközelebb Isten segítsége. A mai világban Isten pihenhet. Helyettesítheti egy kacsa is. * * Szent igaz továbbá, hogy Justhék a terrorjukkal hatalmukba kerítettek mindent, amivel Kossuth Ferencz rendelkezik. A trónjától megfosztott török szultán nem volt jobban megijedve, mint a trónján megingathatatlan Kossuth Ferencz. A minap elítélte a konventikulumokat, de ma már rákényszerítették, hogy elismerje őket. A külön tanácskozások tovább folynak, s kimondottan Kossuth Ferencz tudtával, sőt hozzájárulásával. Az ifjúmagyarok jól csinálják dolgukat s fölöttük, hódolattal övezve, reszkető lábakkal trónol Kossuth Ferencz, a vezér, tesvén tántoríthatatlan hívei ajkairól, hogy mit parancsolnak. * Az ügyvivők állítólag tovább, mint e hó végéig nem viszik az ügyvivőséget. Hát ezt könnyű kijelenteni, hasznos is kijelenteni, mert valamiben mégis csak különbözni kell a Kristóffy-féle ügyvivőktől. De komolyan venni ezt a kijelentést nem kell, s ezt nagyon jól tudják, különben nem tették volna meg. Mert előbb, mintsem a korona ereszti őket, nem mehetnek. Tehetik azt, hogy nem járnak be a hivatalukba, azt is, hogy nem törődnek az ügyeikkel, de már azt, hogy ne legyenek ügyvivők, ha a király nem adja ki az útjukat, azt már igazán nem tehetik. S ezt igen jól tudják, mert ha komolyan gondolnák, hogy június elsején már nem lesznek miniszterek, már most látnánk a hivatalos lapból, hogy miképpen gondoskodnak a hívekről és az atyafiságról. írta Bródy Sándor. — Hallja maga, Wagner, maga elég vén, már megházasodhatik. Idejön az ember a szállására és nincs a kitől egy tál ételt kérjen. Maga nekem házasodjék meg ! Wagner gazdasági írnok volt, — tehát mindent csinált, csak írni nem irt — igazat adott az urának. Mezei egerek, kabóczák, tücskök, sőt ürgék laktak a spajzában, a szekrényeiben, csaknem kiszorították a tanyai házból. Lebbencs-levesen és hideg disznóságokon élt, szerelemről meg éppen nem lehetett szó, csak országos vásárokon, évente négyszer és minden harmadik, negyedik évben, ha Pestre ment új ekéket vásárolni. Wagner elmosolyodott. — Ki gyön én hozzám ? — monda vidáman. Az írnok nagyon is egyszerű ember volt. Olyan bomba és olyan szinű is, mint egy nagy darab fekete göröngy. Csaknem olyan széles, mint amilyen hosszú. Nem volt benne semmi kiválóság, mindössze egy, hogy széles szájának egyik szélén bevette a halat és a másik csücskén a szálkákat automaticze kitolta. A vidéken ez adott neki valami egyéni szint, sőt valami kevés pozicziót is. Az urak produkáltatták és ő nem járt rosszul, szerette a halat. — Én kommendáltatok magának asszonyt, olyant, a ki nekem is tetszik ! Tévődött az úr, de alighanem komolyan gondolta. Az írnok mosolygott és nem jegyzett meg Szerencsés ember ez az Aehrenthal úr: mindig van ok arra, hogy vele ne foglalkozzék a közvélemény. Elsőbb azért, mert vele együtt bajban voltunk mi is, Ausztria is, egész Európa is. A nagy bajban nem firtattuk bűnös könnyelműségét, melylyel az európai veszedelmet előidézte. Ráérünk erre háború után is. Aztán a német császár kihúzta őt is, Európát is a háborúból, s Aehrenthal ur, mint a legyek szokták, ráült arra az erős kézre, s most már ő aratott diadalt, mert ime , Szerbia kezdte a nagy henczegést és Oroszország beadta a derekát. — Ez is elmúlt s végre rákerülhetett volna a sor a számonkérésre. De mit tesz Isten ? Ránk küldi a magyar válságot s most megint nem érünk rá Aehrenthal urat feleletre vonni. Ám még a szerencséje sem boldogul vele. Erőnek erejével magára tereli a kelletlen figyelmet. Hát nem elhiszi most már ő maga is, hogy sikert, nagy sikert semmit. Az egynemű munkában elméje teljesen egyszerű lett. Az időjárásról, hogy lesz-e eső, avagy nem, gondolkozott csak élénken, minden egyébről lassan és nehezen. A földdel való foglalkozásban csaknem személytelen lett, mint maga a föld. És alig szitt el néhány ezer pipa dohányt, alig nyútt el néhány rend ruhát, életét már be is fejezte, ötven éves lett. — Maga itt gebbed meg, ha egyszer megbetegszik ! — folytatta az úr jószívűen. Ilyen módon minden érv meglévén a házasságra, a postamesternő megbizatott, hogy aszszony után nézzen. Talált is valakit, egy távoli rokonát, Ádám Anna nevűt, akinek viszont az anyja érdeklődött az iránt, ha leányát valami tehetősebb szegény ember elvenné, de egy szál szoknyában, mert egyebe nincs. Ez az Ádám Anna Pest valamely olcsó városrészében lakott, együtt az anyjával, két nő- és két férfitestvérével. A nagy szobában laktak, mert a kisebbik ki volt adva. Az egész háztartás egy bátyára volt alapítva, aki havonta negyvenöt forintot küldött. A lányok nem tudtak varrni, a fiúk nem tudtak dolgozni, az öregasszony sem volt aktív, csak a piaczra járt, a hónap vége felé az ezüstkanalat és a bundát vitte be a »tisztítóba«. Néha meg szerényebb boltokban eladta a lányok stikkeléseit. Kevés bútor, kevés ágynemű, de minden úgy beosztva és elrendezve, hogy a szoba jóillata volt mindig, a szegénység savanyú szaga nem vehetett rajta erőt egy pillanatra is. Persze sötétben vetkőződtek, korán keltek és étkezések alkalmával, ha az egyik evett, a másik tartózkodott. Az öreg asszonyságnak és Ádám Annának örökösen el volt rontva a nagy siker nyomán, aratott s most már ő az ur a monarchiában s neki mindenbe bele szabad szólani ? Nem ellene fordul most már Buriánnak s nem ő áll-e középpontjában a magyar válságnak, mely napról-napra mindjobban szembe fordul a magyar érdekeknek ? Figyeljük csak jól meg: mielőtt magyar miniszter a királyhoz megy, Aehrenthalnál jelentkezik. Kihallgatás után Aerenthallal tanácskozik. Egy-egy magyar miniszteri audietteziát követ egyegy Aehrenthal-audienezia, s a helyzet mind rosszabbra fordul. Várjon azért-e, mert a külügyminiszter pártolja a magyar kívánságokat ? S ő még mindig a koalíció dédelgetettje, a jó külügyminiszter, a magyarbarát. Hát nézzék csak meg jól, micsoda javakat hozott nekünk ez a magyarbarát külügyködés, különösen a nagy sikerével. Először is százmilliókat állandó költségül. A nagy siker nyomában meginduló szédítő fegyverkezéseket, melyek mögött mi sem maradhatunk el. Kiszámította-e Aehrenthal úr, hogy hány millióba fog kerülni az ő nagy sikere ? Arról a rongyos ötven millióról, amit Törökországnak kell fizetnünk, arról a két-háromszáz millióról, amit a hadvezetőség hadikészülődés czímén föl fog számítani, azokról a százmilliókról, melyek a háborús veszedelem következtében közgazdaságilag elkallódtak, ne beszéljünk, mert ezek csekélységek. De amit hadihajókra, ágyukra, fölemelt létszámra és végül egy rettentően bizonytalan kimenetelű revanche-háborúra kell majd költenünk, melyet ellenünk indítanak, mihelyt Oroszország kellően gyomra , legalább azt mondták. A nők a húshoz — ha volt — vajmi ritkán nyúltak, az férfiaknak való és árt a hölgyek teintjének. Éhezésről szó sem lehetett,főképp amióta fölfedezték, hogy vacsorázni nem kell, reggelizni nem muszáj és a tejbe rizs nemcsak kiadós, olcsó, de kellemetes és költői étel is. Az egész család e délszaki, a tej hozzájárulásával még szelidebb ételen élt és talán e miatt voltak valamennyien kiválóan szelídek. De a három leány — pedig csak egy vaskereskedő árvái — a fiatalságtól és szépségtől illatosak és sem irigység, sem elégedetlenség, de még csak kelletlen szomorúság sem vehetett rajtuk erőt. Éltek — vártak. Ádám Anna huszonhárom éves volt már és az anyja sokszor aggodalmasan nézett reá : várjon nem szégyenli-e még a leány, hogy nem kéri senki feleségül. De e tárgyról soha nem beszélgettek, mert valami csodálatos szemérmesség volt mindannyiukban. A három leány egymást, de még önmagát sem látta soha mezítelenül, testi dolog szóba nem jött közöttük soha, a cseléd — mert a mosogatás miatt cselédet tartottak azért — néha hozott egy-egy kétértelmű vagy nagyon is érthető szót: ebbe vagy belepirultak, vagy elnevettek rajta egy egész napon át. Még a két kisebbik leány váltott olykor egy-egy szemtelen szót, nagy egészségüknak, nagyszerű temperamentumuknak valahol ki kellett törni. Ádám Anna csigaszája mosolyra rezzent, szemének kékje egy pillantásnyira elsötétedett, mint az árnyék árnyéka, úgy suhant el fölötte az érzéki lét. Néha, aranybarna pillái között, apró könyek támadtak, de keltek, tűntek, és a mikorra Lapunk mai száma 36 oldal.