Az Ujság, 1909. június/1 (7. évfolyam, 128-140. szám)
1909-06-01 / 128. szám
Budapest, 1909. Előfizetési árak: Egész évre.......... 28 k. — 1. Félévre .............. 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra .......... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Kedd, j milus 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út öl.ez. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Tolelaa 162-03 és 68-03. Meljjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. KOV aS. Amit a bécsi Presse a császár elé csempészett függetlenségi memorandumról ír, azt nem illik elhinni. Bizonyíték, hála Istennek, nincsen, s a szégyenletes volta miatt magunk is segítünk a letagadásban azoknak, akiknek érdekük a tagadás. Azt mondja Kossuth, hogy ő nem tud róla s nem is hiszi. Bravó, ezen az alapon is le lehet tagadni. Azt mondják, hogy aki az udvart ismeri, tudhatja, hogy ilyen memorandum-csempészet lehetetlenség. Bravisszimó, csakugyan lehetetlenség, noha az első nemzeti föltámadáskor Andrássynak is volt memoranduma, melyről senki nem tudott, s Bánffynak is sikerült egyet becsempészni. Schönberger Róza úrnő is tett egyet-mást, ami lehetetlenség. De hát az érdekeltek maguk azt is mondják, hogy az ilyen szégyenletes leszerelés és paklizás a koronával a nemzet becsapására nekik is undorító. Akkor rendben van. Mert a lapjukban nem is egyszer megírták, hogy a király csak a szentesítést tagadja meg, de ez nem vétó. Tehát nyugodtan meghozhatják a törvényt az önálló bankról, s a király azután ne szentesítse. Hála Istennek, a memorandum mese, s a memorandumban ilyen terv nem foglaltatik, a bankosok elméjében sincs, ezt a Presse csak a bankosok ujságczikkeiből eszelte ki, tehát semmi sem igaz. * Az sem igaz, és ezt már a Fremdenblatt cáfolatából tudjuk meg , hogy az osztrák kormány jegyzékben fog Wiekerle terveire válaszolni, hanem ezt legközelebb megteszi szóbelileg. Hála Istennek ! Mert furcsa volna írásos jegyzéket adni valamiről, ami a magyar kormány állítása, illetve tagadása szerint nincs is. Hiszen olvasták, hogy Wekerle semmiféle előterjesztést nem tett az osztrák kormánynak, csak pourparler-kat folytatott vele. Tehát csak szóval lehet arra válaszolni, ami nincsen, mert a szó a pourparler-k folytatásául tüntethető föl. * Van-e még valami nem igaz ? Hogyne. A Lloyd híradása, mely szerint Justhék egy évre kikapcsolnák a bankkérdést, ha kinevezik őket. Semmi sem igaz, talán még az sem igaz, hogy semmi sem igaz. Igaz csak az lesz, amit Ausztria végül el fog fogadni, mert bolond ember az, aki jóreménység fejében pofoztatja föl magát, de ha már biztosítva van a fájdalomdíj, akkor bolond ember az, aki holmi szégyenkezés miatt nem pofoztatja föl magát. írta Hevesi József. A Véletlen sokszor tréfát űz az emberrel. Enyeleg vele váratlan meglepetésekkel. Mintha a Sorsnak — vagy mint Reinke a világ intézőjét nevezi : »a kozmikus intelligencziá«nak — néha abban tennék kedve, hogy annyi milliárd ember közül kiszemeljen magának egyet, akit megtréfáljon, nem remélt meglepetésben részesítsen. A számtalan ilyen eset közül felhozhatom a magamét. Múlt esztendőben Münchenben jártam, az Isar mellett fekvő Athénben, melyet már húsz év óta nem láttam. Természetes, hogy a sok múzeum látogatása után nem kerülhettem el a Luitpold-kávéházat sem, ahová a művészek szoktak eljárni. Hogy a kávéház felé tartottam, eszembe jutott, miként ismerkedtem én meg itt ebben a kávéházban egy fiatal magyar művésznövendékkel, akinek ma európai, sőt egész világra szóló hírneve van. A memóriának csodálatos varázsszerkezete szinte megelevenítette lelkem előtt azt a helyet, azt az asztalt, ahol találkozásunk történt. És szinte fülemben csengtek a világhírű művésznek, az akkor még nyomorgó kezdőnek mentegető szavai, melyekkel asztalomhoz lépett és magát bemutatta. Mikor most a Luitpold-kávéházba beléptem, egyenesen ahhoz az asztalhoz tartottam, melynek immár szerepe jutott az én visszaemlékezésemben. Szabad volt. Leültem. Sört rendeltem. És magyar újságokat. De alig fogtam hozzá a hazai áldatlan viszonyok olvasásához, következett a nagy meglepetés. Valaki odalépett az asztalomhoz és jóízű magyarsággal köszöntött. A Mester volt. A világhírű művész. Ugyanaz, akivel itt ismerkedtem meg húsz évvel ezelőtt, e mellett az asztal mellett, dicsőséges pályájának legeslegelején. Pár nap ótaő is Münchenben időzött, ő sem kerülhette el a Luitpoldot, ahol a szeszélyes Véletlen velem hozta össze. Természetes, hogy a lelkében zsongtak itt eltöltött fiatalságának emlékei. A szárnybontás nagy izgalmai. A művészi álmok színes lepkéi. A küzdelmek, a nélkülözések, minden nagy pályának alapvetői. — Ott jártam a kis hónapos szobámban is, — beszélte a múlt emlékeinek melanchóliájától egészen elérzékenyülve — kerestem a Frau Grethét. De már meghalt szegény. A szobában azonban most is festőnövendék lakik. Nagyon meghatott engem az a kis szoba, melyben első vázlatát készítettem az én Sansculotte-omnak. Igaz ! Ezt a vázlatot önnek adtam a müncheni napok emlékéül. Rötlivel van rajzolva. Megvan még ? — Persze hogy megvan ! Dolgozószobámnak égyük büszkesége. Ha az Íróasztalomról feltekintek, mindig felém vigyorog kaján arcza. — Istenem, mennyi ambíczióval rajzoltam és milyen büszke voltam, mikor díjat nyertem vele. — Szédületes karriert futott be azóta, Mester. — Bizony, álszerénység volna tagadni. Az Isten különös kegyelemmel volt hozzám. Ami tehetséggel fölruházott, annak érvényesüléséről is gondoskodott. Mert nagyon sok igazi nagy tehetség kallódik el csupán csak azért, hogy nincs alkalma vagy tere alkotásaival magára vonni a figyelmet. Ha ön akkor, pályám kezdetén, nem ajánl engem annak a fejedelmi udvarnak . . . — Hagyjuk ezt, kedves Mester, az ön nagy zsenialitása akkor sem hamvadt volna el a véka alatt ... És a családi élete ? — Boldog vagyok. Nagyon boldog. A feleségemet bizonyára ismeri. — Nincs szerencsém. — Oh, dehogy is nincs, ön ismeri őt nagyon jól. Ugye látta az én képemet : »La Florá«-t ? — Hogyne. — Nos hát, az a feleségem. — Gyönyörű kép ! Gyönyörű asszony ! — Nem szép öntől, hogy — külföldön barangolva — engem még föl nem keresett. — Csakugyan nagy mulasztás a részemről. — Mira is igen szívesen látná. — Mira ? — Igen, a nőm. — Hát nem Flórának hívják ? — Nem bizony. Nem ismeri ön a házasságom történetét ? — Tudom, hogy egy előkelő . . . — Oh, nem arról van szó. Az én házasságom művészi szempontból érdekes. Tudja, én azt tartom, hogy mindenki teljesen töltse Poshadás. A poshadt vizeken békalencse úszkál s a rothadás termékei rakódnak egymásra. Oka: a vegybomlás, amely a szerves anyagokban végbemegy. Ilyen holt vizhez kezd hasonlítani a válságos politikai helyzet is Magyarországon. S a bomlási termékek itt is napról-napra tömegesebben úszkálnak a felszínen. Az ország is, a kényszerrel egybetartott koalíció s abban a pártok is, undorodnak már e poshadástól. De nincs, aki a megoldás eleven forrásával frissíthetné fel a holt vizet. Ezért úszkálnak annak felszínén újabb meg újabb hazugságok, kísérletezések, gyanúsítások és becsmérlések. Mintha mérget választana ki minden politikai irány. Bizalmatlanság és önzés bomlasztja szét a pártokat. Terveket kovácsolnak, amelyekről eleve tudjuk, hogy képtelenek; jelszavakat hangoztatnak, amelyek mögött ámítás lappang; igaznak hirdetik, ami már messziről hazugság, s megcáfolják, a mit a verebek nyíltan csiripelnek a háztetőkön. Nem mer senki egy őszinte, nyílt, becsületes szót mondani, a mely a válság lényegére vonatkoznék ; mindenki csak kertelget s formulákon töri a fejét, a melyek mögé valódi szándékait bujtatja. Az idő telik, a helyzet pedig elmérgesedik. Ausztriában merev elutasítása mindennek, ami a függetlenségi pártnak támaszt adna lefelé, itthon pedig a szélsőségek csapongása oly szférákban, ahová a higgadt elmék nem követhetik. Mintha szándékosan azon mesterkednék mindenki, hogy a kibontakozás szálai sorra szétszakadozzanak s ne lehessen megtalálni a kivezető utat a válság labirintusából. A bonyodalmak egyik állandó forrása a kormány magatartásában rejlik. Senki sem tudja, szolidárisak-e valamiben a kormány tagjai, s ha nem, mi az, ami éket ver közéjük. A koaliczió formálisan még nem bomlott szét, a kormány úgy viselkedik, mintha még rendelkeznék a többséggel s mintha a kibontakozás szálait még mindig a kezében tartaná. Holott a többség már rég züllőfélben van, s pártok és csoportok nyíltan szembehelyezkednek a kormány egyes, nekik nem tetsző tagjaival. Az egyik táborból Andrássyt, a másikból Wekerlét, a harmadikból mindkettőt szidják; a negyedikben Kossuth és Apponyi kétszínűsködése fölött botránkoznak meg. Az egyik napon holt bizo- Lapunk mai száma 24 oldal.