Az Ujság, 1909. augusztus/1 (7. évfolyam, 181-193. szám)

1909-08-01 / 181. szám

Budapest, 1909. Előfizetési iraki Egész évre__... 28 k. — 1. Félévre _ _..... 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra__... 2­­­40 » Egyes czim ára helyben és vidéken 10 fillér. VII. évfolyam. III. szám. ^ Vasárnap, augusztus 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-ut 54. sz. Telefon 86-1«. 1 KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. , Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével sarudon nap, Ünnep után II. , ROVÁS. A jó Isten a megmondhatója, minek vet­ték észre Petőfi halálának hatvanadik év­fordulóját. Poéta, pláne holt poéta ! A szabad­ság hőse, de nem kapott semmit az egy halálon kívül, melyre el volt készülve. A nép gyer­meke, a­ki nem lett exczellencziás úrrá, utódja sincs, a kinek hízelegni kellene, Széll Kál­mánja sincs, a kinek ő volna a Vörösmartyja. Úgy látszik, ez a szent poéta mégis mint poéta, mint szabadságapostol tudott magának helyet teremteni a nép lelkében s ez a meg­emlékezés valóban nem szolgál mellé Csakugyan igy kell lennie, mert a Petőfiről való megemlékezés nem kormányinicziativára indult meg.* Kossuth Ferencz hivatalos lapja ma fel­háborodottan bizonyítja, hogy nagynevű tu­lajdonosa igenis ért mindenhez s azonkívül még egyhez-máshoz. Tehát szó sincs róla, mintha Szterényinél tartaná az eszét. Az alkotmánypárti lap olvasván ezt, szintén siet elismerni Kossuth Ferenczet mindentudónak, nehogy az alkotmánypárti Szterényi meg­lakoljon a titok kipattanásáért. Tehát csak­ugyan úgy van, a­hogy tegnap írtuk, Szterényi­­nek azért kell sietve Wiesbadenbe mennie, hogy Kossuth Ferencztől bocsánatot kérjen a sikerért, melyet Brassóban aratott, — ezúttal nem Kossuthnak. Hogy nagyobb baja ne tör­ténjék, meg kellett volna írni, hogy Kossuth annál kevésbé féltékeny erre a sikerre, mivel Szterényinek ő készítette a beszédét. Nem kell félni, hogy Kossuth ezt megc­áfolná. * Szó nélkül elhiszszük, hogy a nagy agi­­táczió az önálló bank mellett meglesz s csak késik addig, mig a képviselő urak behordják a termést. Előbb az éléskamra, azután a haza. Elmennek bizony Szegedre is, máshová is és nem igaz, hogy Kossuth Ferencz megtiltotta volna nekik az agitácziót. Ellenkezőleg, hiszen utolsó beszédében éppen ő küldte őket széjjel apostolokul a hazába, hogy hirdessék a függet­lenségi párt szent elveit. Hát itt mintha megint a szokásos oro-maliczia dolgoznék Kossuth­­ellen. Igaz, hogy szétküldte őket agitálni s ők mennek agitálni. De ő a függetlenségi párt szent elveit adta föl témául s ők az önálló bankról fognak szónokolni. Ettől már a fal­nak menne Kossuth, ha menne. A független­ségi elvekkel, perszonál­unióval, magyar had­sereggel, magyar külügygyel szavazatokat kell fogni annak a többségnek, mely az önálló banktól el fog állni. Így értette Kossuth s éppen ezért szándékosan félreértették őt most is, mint mindig. Csodálatos pártvezér, a­ki csak akkor lehet egy a táborával, ha nem értik meg. A fő. Irta Biró Lajos. Egy csúnya öreg úr: Egy szép öreg asszony. Az öreg úr: A gyerekek ho­l vannak ? Az öreg asszony: Lementek fürödni. Az öreg úr: Hányan vannak itt ? Az öreg asszony: Nyolc­an. Az öreg úr : De ez nem mind ? Az öreg asszony : Dehogy ! Dehogy ! Ezek csak a kicsik, összesen tizenöt unokám van. Az öreg úr (elismerően hümmög). Az öreg asszony : Tessék ? Az öreg úr : Semmi, semmi... Hát tizen­öten vannak ? Az öreg asszony : Igen. (Hallgatnak.) Az öreg asszony : Maga . . . maga . . . nem sajnálja néha, hogy nem házasodott meg ? Az öreg ur : Néha nagyon sajnálom. (Hallgatnak.) Az öreg asszony : Régen nem beszélget­tünk már. .. Az öreg ur: Régen. Az öreg asszony: Mióta szegény uram meghalt, azóta alig láttam. Miért került el ? * Az öreg ur : Féltem .. . Az öreg asszony : Mitől ? Az öreg ur : Attól, hogy . . . nem tudok ellentállni . . . bolondságot találok csinálni . . . fehér fejjel megkérem .. . Az öreg asszony (legyint): Oh, semmi oka sem volt... Az öreg úr : Nem attól féltem, hogy igent mond. Bizonyosra vettem, hogy nem akar majd... és hogy én mégsem tudok ellent­Spanyolország már régen nem je­lentékeny tényezője az európai nép világ politikai és kulturversenyének. Rossz di­nasztiák és rossz politikák áldozata. A valamikor híres nemzetet és országot kiélték az elfajzott uralkodók. A kleri­­kalizmus segített nekik. Mivel szabad intézmények nem bírták a népszellemet felfrissíteni, maga a nép is leromlott. Lassan önmagába düledező ország az, a­melyet népével együtt mindenki állni, mégis megpróbálom . . . nevetségessé teszem magamat. Az öreg asszony (mosolyogva néz rá): Az öreg úr : Kinevet ? Szamár öreg ember vagyok ? .. . Az öreg asszony (tiltakozó mozdulatot tesz): Az öreg úr, Szamár öreg ember vagyok ! . .. A csűr úgy gyötör néha, hogy járni is alig tudok és még mindig szerelmes terveim van­nak. Ilyen voltam egész életemben. Mindig szerelmes voltam . . . mindig abba az egybe . . . Ma­ga tudja ! . . . Az öreg asszony (bólint): Az öreg úr : A miatt az eg­­ miatt ténfer­­gek boldogtalanul ide-oda a világban negy­ven éve. A miatt az egy miatt nem házasod­tam meg. Attól az egytől kaptam minden bánatot, a­mi­ért , az juttatott minden beteg­séghez, a mely gyötört. . . Az öreg asszony : Minden betegséghez ? Az öreg ur : Minden betegséghez ! Ehhez a könyörtelen és vérengző fájáshoz a lábam­ban, minden csontomban, ehhez a gyilkos csűzhoz . . . Az öreg asszony : Az nem igaz. Az öreg ur : Az igaz. Az öreg asszony : Nem ! Az öreg ur : Igen. Az öreg asszony : Hogy mondhat ilyet ? Hogy lehet ez igaz ? Hogy történhetett volna ez ? Az öreg úr : Hogy történt ? Tudni akarja ? Az öreg asszony : Igen. Az öreg úr : Hát hogy történt ? Hát így. Abba az asszonyba én nagyon szerelmes lettem. Mikor megismertem, már felesége volt a legjobb barátomnak ; fiatal asszony volt, rózsa­színű, szirompuhaságú, melegítően szép, belül­ről áttü­zesedett fiatal asszony ... A bőre . . . felemelni szomorú állapotából. Most azon­ban láthatja, hogy ezt így csinálni nem lehet. A mely nemzetnek a mélyéből nem lehet vagy nem bírnak energiákat kihozni, azt ugyan külső dinasztiák és fejedelmek támasztó oszlopaival hiába védelmezik. Olykor a támaszték maga is veszedelmes ellensége lehet. A spanyol politika Marokkóban kez­dettől fogva rossz volt. Se l­as, se b­al. Se ide, se oda. A­mikor Francziaország csapatai Casablancától elő kezdtek nyo­mulni, a spanyol kormány silány oppor­­tunitásokba merült. A harc­oló francziá­­kat a spanyol katonák tábora távolról nézte, mivel a madridi kormány nem akart akc­ióba lépni. Most, elkésve, Me­­lillánál foglalási politikát kezdett űzni és csapatai borzasztó vereségeket szen-Az öreg asszony (egy rosszalé mozdu­lattal megfékezi a lelkesedést). Az öreg úr (csendesebben) : Nem volt más reményem, csak az : valamikor talán megun­ják egymást, valamikor talán békében szét­válnak, én ott leszek, az asszony engem meg­szeret ; úgy éreztem, mintha ennek — egy ébredező, kezdődő szerelemnek a fel-felbuk­­kanó jeleit is láttam volna már. Az öreg asszony (energikusan megrázza a fejét). Az öreg úr (lemondóan) : Hiszen nem mondom, hogy úgy volt. . . Mindjárt meg­látja . . . Csak én éreztem úgy. Az asszony ekkor elment nyaralni Stájerországba. Vágyód­tam utána, de nem mertem utána menni. Féltem, hogy a merészség mindent elrontana. Hanem három hét múlva a férje, a barátom ezt mondta nekem : »Megyek Stájerországba , gyere te is , nyaralj velünk«; — ekkor meg­dobogott a szívem, ezer reménység ébredt fel bennem és gyorsan — és magamban ujjongva — mondtam : igen, elmegyek. Az öreg asszony (kérdően néz az öreg úrra): Az öreg úr . És elmentem. Együtt utaz­tam el a barátommal, délután mentünk el, átutaztuk az egész éjszakát és másnap délben érkeztünk meg az asszonyhoz. Az asszony szebb volt, mint valaha. Rózsaszínű volt, a nyakán ki volt vágva a ruha ; rózsaszínű volt a bőre, mintha világított volna, mintha belül­ről tüzelt volna . . . Az öreg asszony (rosszaté mozdulatot tesz): Az öreg ur (busán legyint) : Úgyis mind­egy már ! . . . Megérkeztünk és az asszony megcsókolta az urát. Azért nem csókolta-e meg hevesebben és vágyakozóbban, mert én A spanyol lázadás, sajnál. Annál is inkább, mivel ezt az országot és nemzetet még meg lehetne menteni, ha csak igazán nagy embere­ket tudna szülni, vagy legalább azokat, a­kiket szült, támogatni tudná a nemzet és erőre segíteni. A beteg nemzeteknek azonban éppen az szokott a halálos vég­zetük lenni, hogy igazi nagy embereiket nem tudják megbecsülni s helyettük a politikai szédelgőket és országcsalókat bálványozzák. A spanyol nemzet végzete azonban most folyik. Királya, XIII. Alfonzo, jóra­­való fiatal ember, de azon a széken, a­hol ő ül, ez ugyan még nagyon kevés. A király korhadozó országát az európai nagyhatalmakra, nevezetesen Angliára és Francziaországra, de valamelyest a bécsi udvarra is támasztva szerette volna Lapunk mai száma 46 oldal.

Next