Az Ujság, 1909. október/2 (7. évfolyam, 245-258. szám)

1909-10-16 / 245. szám

Budapest, 1909. T­L évfolyam. 245. szám. Szombat, október 16. Előfizetési árak: Egész évre _ .. ... 28 k. — 1. Félévre........... 14 » — › Negyedévre ... ’ 7 » — › Egy hóra _....- 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ UJ­SÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 66—19. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon 162-63 és 68-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. Építőkövekkel játszanak az urak, így rakják össze a tornyot, úgy rakják össze, mindig ugyanazokból a kövekből, a­kik, mert beszélni tudnak, kijelentik, hogy mindenféle összetételben szét akarnak hullani. Három ilyen építőtervvel is megy föl Wekerle a király­hoz, mind a három már csütörtököt mondott, de mit tegyen szegény ember ? Előterjeszti még egyszer. S mit tehet szegény király ? Azt mondja : csak gondolkodjatok tovább. S mivel uj eszmét már nem szül kimerült agyuk, a régi eszmékhez uj neveket keresnek és ez is uj megoldás lesz. Wekerléék különben — el­­hiszszük nekik — most csakugyan szabadulni szeretnének. A kormányzás hatalom nélkül olyan, mint a pipa dohány nélkül. Ki szeretné tovább szívni ? Inkább odaadnák másnak, a­kinél meg is maradhat, ha nem tudja meg­tölteni, s ha esetleg mégis akad friss dohány, akkor még mindig elég erősek, hogy az át­meneti ember szájából kiverjék a pipát. * Mivel nem sikerült, hát nem is igaz. Hoitsy Pál tanító úr számon kérte Kossuthtól, hogy hogyan merte pártja nélkül pártja tá­mogatását odaígérni Wlassicsnak ? — Én ? — mondja Kossuth. — Dehogy ígértem, sőt ellenkezőleg, nem helyeseltem. — Azért! — mondja Hoitsy és elvágtat, s Wekerle meg Andrássy ismét törhetné a fejét, hogy hát a fülük csengett-e, vagy a szemük káprázott, mikor azt hitték, hogy Kossuth meg Apponyi velük együtt kapac­itálta Wlassicsot, hogy csak vállalja azt a kormányt, melytől ők sza­badulni szeretnének. Denikre Kossuth és Apponyi a pártjukkal úgy vannak, mint a török pasa a háremhölgyeivel: rendben tar­tani nem tudják őket, de valakinek odaaján­dékozni igen.* Andrássyék még mindig magyarázzák, hogy kormányt nem vállalhatnak más alapon, mint a­mit programmjuk diktál, de más, a­mit ez a programm nem kötelez, ha vállalja, számíthat az ő támogatásukra, mert ezt a haza érdeke kívánja. Nagyon jó. Mert nem támogatták Fejérváryt is, a­ki csak azért volt darabont, mert ők nem támogatták ? S mért vállalták a kormányt utána paktum alapján, holott programmjuk a magyar vezényszó volt ? Akkor, ha most igazuk van, szintén ezt kellett volna mondaniok : helyes, ha mások vállalják a paktumot s mi is támogatjuk őket, de a kor­mányban nem veszünk részt. Úgy látszik, az ilyen étvágytalan tisztesség csak olykor lepi el őket, mikor már jóllaktak, vagy a tál, melyet csak kívülről állnának körül, voltaképpen üres.­ Konc­entrálás. Átmeneti minisztérium. Tárgyalási minisztérium. Konczentrácziós miniszté­rium. Békítő minisztérium, kibontako­zási minisztérium. Valamennyi egyazon körben forgó macskának a farka más­más helyzetben. És a macska nem tudja utolérni a saját maga farkát. Lehet, hogy a másét hamarabb utoléri. Ezt is jó lesz tehát megpróbálni, így született meg a minden hatvan­­hetesek raillirozásának a gondolata. Andrássy környezetében azt propagál­ták, hogy a hatvanhetet végképpen el kell választani a negyvennyolc­tól me­gint. Nem lehet arról szó, hogy az országot hosszas és vad belső viszályok áradatába sodorja valaki. Az országnak gyors kibon­takozásra van szüksége, hogy a megszakí­tott folytonosság helyreálljon s a nemzet és király közt az ellentét megint el ne mérgesedjék. Nincs tehát sem idő, sem alkalom, sem lehetőség arra, hogy a vad koalicziós hordák által legázolt hat­vanhetes politikát egész tisztaságában most föl lehessen támasztani. Nem az ország megváltása lenne az, hanem új belviszály és új csapás a régihez. A koalícziós uralomnak sikerült az alkot­mányos életet úgy tönkretenni, hogy a kibontakozásnak csakis mesterséges módja lehetséges, így következett el az utolsó for­mula : a konc­entráczió. Tehát nem a raillirozás többé, vagyis nem a hatvan­hetesek egyetemes fölkelése. A Wlassics Gyulának szánt misszió ennél sokkal kevesebb. Voltaképpen a fúzió régi gon­dolatára való visszatérés. Valamely ve­gyes átmeneti pártalakításról, vagy leg­alább a békés elemek konczentrálásáról van szó a hatvanhetes politika árnyéká­ban. A szokásos elvi fölfüggesztésekkel. Wekerle — Kossuth — Apponyi — And­­rássy-miniszterium Wlassics vezetése alatt. Az uj kibontakozási párt tehát lényegében az alkotmánypártból, nép­pártból s a függetlenségi pártnak Kossuth Lapunk mai száma 32 oldal.­ ­ Blériot az Orient-Expresszen. Telefonálta Szomory Emil. Bécs, október 15. A páris-bécsi orient-expressz négyes számú fülkéjében együtt utazom Blériot-val és fele­ségével. Blériot a fülke szögletében, mellette a felesége, a­ki már az első perc­ben azt a be­nyomást teszi rám, hogy­­a leggyöngédebb és legmeghatóbb aggodalommal követi urát, nem­csak mikor már a repülőgépen ül, hanem azon a vonaton is, a­mely legközelebbi felszállásá­nak színhelyére vezeti. Elnézem ezt a rendkívüli embert, a­ki átrepült a tengeren és most csöndesen, fárad­tan ül ebben a biztos szögletben, a­melynek e perezben szinte ironikus jellege van. Blériot : egy kényelmes pamlagon, mint a legbékésebb utas, holott az emberi képzelet az óc­eán fölött látja őt az ő zseniális, de elég veszélyes gépe­zetén. Mindaz, a­mi nagy, rendkívüli, vállal­kozó és kivételes és szédületes, az van az ő munkájában. Próbálom megfigyelni a szemé­nek tekintetében, az egész alakján, az egész egyéniségén, de be kell vallanom, hogy e perez­ben dominálóbb benne a fáradt és a húszórai úttól kimerült utas, mint a vakmerő repülő ember. Egyetlen egy igazán frappáns jellegzetes­ség látszik kiáradni egész megjelenéséből, a­mit valami sajátságos megadásnak nevezhet­nék. Nekem úgy tűnt, hogy ez az elszánt légi utas minden érzésével úgy szolgálja a maga repülési ideálját, hogy teljességgel megadta magát annak a rettenetes sorsnak, a­mely min­den felszállásánál tragikumává lehet. De ha Blériot úgyszólván a saját sorsá­nak és pályafutásának áldozata, viszont a fele­sége a maga hallgatagságával és csöndességé­vel, félreismerhetetlen nyugtalanságával egy második áldozatnak tűnik. Igen rokonszenves, kissé kövérded asszony, a párisi nők dús és tömött barna hajával, a melyet középütt választ el és a mely így egyébként is kissé riadalmas arczának még meghatóbb kifejezést kölcsönöz. Az urának minden mozdulatát, minden szavát néma érdeklődéssel követi és a­mint Blériot végre megmozdulva békés szög­letében, a folyosó felé igyekszik, hogy Bécsbe érkezve, a pályaudvarra kipillantson, rögtön Blériot asszony is fölkel és aggódón követi a balesetnek szinte fixa ideájával. Kikísérem Blériot-t a kupé ajtajához, míg a küszöbről Blériotné egy ideig figyel bennün­ket, majd csöndesen visszafordul, prémes ka­bátját leveti és a fülkeablakon a perron életét figyeli. Itt a folyosón kimagasodva Blériot alakja még nagyobbnak tűnik, angol utazó­­sapkája a szemére húzva, elfödi okos és kissé naiv nézésű szemeit, míg lecsüngő barnás­szőke bajusza oly tipikus kifejezést kölcsönöz arczának. Kék ruhájában inkább a banális francziát képviseli, nem is tűnik a levegő meg­hódítójának, ha vakmerő szárnyalását nem jelezné az a piros szalag, mely gomblyukát disziti, s a mely a franczia ember legnagyobb dicsősége és legepedettebb kívánsága : a légion d’honneur. — Ím, itt vagyunk Bécsijén — mondja csendesen és kinéz a kocsi ajtajából, miközben egynémely vasúti hordár, a­kiknek fogalmuk sincs róla, kicsoda ez az ember, néha m­eglök­­dösi a kiszálló utasok bőröndjével. — Igen, itt vagyunk Bécsben, — felelem — a­mint ön azt megígérte, kedves Blériot úr, mikor augusztus végén Rheimsban szerencsém volt önnel megismerkedni. — Megígértem ? — Azaz hogy Rheimsban budapesti láto­gatásának terve csak egy udvarias és rokon­szenves kijelentés volt egy magyar újságíróval szemben ? — Olykor az e fajta udvariaskodást az élet valósággá váltja fel és a mikor a béthenyi síkon Budapestről beszélgettünk, még oly messzinek tűnt nekem, holott most már alig négy órára vagyunk a magyar fővárostól. Én bevallom magának, nagyon örvendek a viszontlátásnak, sőt hozzáteszem, ha holmi aviatikus naplót vezetnék, nem felejteném el beleírni, hogy ön volt az első magyar, a­kivel találkoztam. — Sajnos, ez csak úgy volna érdekes, ha hozzátehetné : a levegőben. Egyelőre örüljön, kedves Blériot úr, hogy a levegőben még nem találkozik intervenciókkal. — Azt hiszem, erre sem kell várni örökké. Ez is meglesz egy napon. — Ki tudja ? Már az is olyan különös, hogy az ember önnel az Orienten találkozik, önnel, a­ki átrepült az óczeán fölött, s nem valahonnan a levegőből pottyan elő. Blériot felkaczagott. A felesége is felénk jön és mosolyogva mondja : — No, én jobb szeretem, hogy vonaton megyünk Budapestre. — Asszonyom, — felelek Blériotnénak — Budapest nagy izgalommal várja Blériot urat, de azt hiszem, a nagyságos asszony egyike ama ritka nőknek, a­kik iránt az asszonyok is roppant érdeklődéssel viseltetnek. Blériot felesége, ennek egészen különös jelentősége van. — Az igaz — feleli egészen csöndesen. —

Next