Az Ujság, 1920. szeptember (18. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-16 / 219. szám

4 1920. A8 Ú­JSÁG IX 16. — A zsemlye két korona hetven fillér lesz, jegyért. A közélelmezési minisztérium intézkedése értelmében e hónap­­tizenkilenczedikétől, vasárnap­tól kezdve a zsemlye ára két korona hetven fillér lesz. Ez természetesen azt jelenti, hogy mindnyá­jan három koronát fogunk fizetni a zsemlye da­rabjáért, mert melyikünknek lesz hetven fillér apró pénze és melyik árus fog visszaadni harminc­ fillért. Ugyanezen naptól kezdve, csak jegy ellené­ben lehet zsemlyét kiszolgáltatni. Egy kenyér­­jegy-szelvényre négy zsemlyét fognak adni. Jegy­hez lesz kötve vasárnaptól a vendéglői tészta ki­szolgáltatása is. Mi szegény halandók tehát hasz­talan igyekszünk megszabadulni a háború emlé­keitől, m­ért visszatánczolnak hozzánk ?... — Schiller Zsigmonds temetése. Ma délután 4 órakor temették el a rákoskeresztúri temető halottasházából az újságírók, és művészvilág nagy részvéte mellett Schiller Zsig­­mond dr.-t, a Práter Lloyd felelős szerkesztőjét. Temetésén részt vettek Székely Ferencz, Rákosi Jenő, Márkus Miksa udvari tanácsos,­Bródy Lajos, Doyen Árpád dr. tanár, Dubszky­­Alfréd miniszteri tanácsos, Laurek Alajos­ ezredes, Keszthelyi Ernő és Földiák igazgatók. Vészi József, a Pester Lloyd főszer­kesztője megható beszédben búcsúztatta a halottat. Kiemelte, hogy az elhunyt milyen rajongássá csüngött a természeten és családján. De még ezeknél is és mindenekfelett jobban sze­rette a sajtót. A liberalizmusnak és haladásnak volt a­­kép­­viselője. A simai Hevesi Simon főrabbi mondott gyász­beszédet. — A­sserti trónörökös eljegyzése. Belgrádiból jelen­tik. Lapjelentések szerint Sándor régensherczeg párisi tartózkodása alkalmával találkozott Mária herczegnő­­vel, a román királyi pár második leányával. Hír szerint a régensherczegnek Mária herczegnővel való eljegyzése küszöbön áll. — Az osztrák és a magyar korona diszparitása Zürich­ben. Már hosszabb idő óta feltűnik, hogy az osztrák korona jegyzése Zürichben mintegy 80 ponttal magasabb a magyar koronánál. Érdeklődtünk e sajátságos és lényegében feltét­lenül indokolatlan eltérés oka iránt, mire azt a felvilágosítást kaptuk,, hogy az osztrák devizaközpont szigorú intézkedései folytán az osztrák valuta csak nehezen szerezhető meg, holott magyar pénz nagy mennyiségben áll mindig rendelkezésre Más oldalról viszont azt halljuk, hogy mélyebben járó oka van a diszparitásnak. Mindenekelőtt a külföld —­ czélzatos híresztelések által félrevezetve — bizalmatlan irántunk s továbbá mély benyomást kelt az az intézkedés, hogy a­míg itthon fizetjük államadósságunk kamatait,­ külföldre meg­szüntettük a fizetést. Bárhogy álljon is azonban ez az ügy, rendkívül súlyos koronáz nemzetközi áruforgalmunkon a zürichi jegyzés, a­mely alapjában véve helytelen, sőt igazság­talan, spor, az a korona magyarországi vásárlóképességének csak egy­­töredékét teszi. — Harminczegy év óta nem volt ilyen nagy a Duna. A Duna áradása túlnőtt a megjósolt és remélt méreteken. Ma egyre növekedett a víz állása és mint a belügyminisztérium vízrajzi osztályától értesülünk, az áradás előreláthatóan holnap, tizenhatodikán, éri el a tetőzést 660 c­entiméter magassággal.­ Ma a kulmi­­náczió már Komáromhoz ért. Az Országos Vízépítési Igazgatóság közlése szerint 1899 januárja óta nem volt ilyen nagy a­ Duna. Azonban az áradás a védelmi te­rületek jól kiépített töltései miatt nem veszélyes. Nagyobb károkról eddig nem is érkezett jelentés. A veszélyeztetett területeken mindenütt megtették a védelmi intézkedéseket. — Hazatérő gyermekek. Stockholmból táviratoztak . Azok a német, osztrák és magyar gyermekek, a­kiket Stock­holmban és környékén­, Gotland szigetén helyeztek el, ma különvonaton elutaztak Stockholmból. A gyermekek száma mintegy ezerötszáz volt. Károly svéd herczeg, valamint a német követség tagjai a gyermekek elutazásakor megjelen­tek a pályaudvaron. — Nyilatkozat. Felkértek bennünket a következő nyilatko­zat közlésére : Ismételten megtörténik, hogy különböző támadá­sok intéztetnek ellenem a nagy nyilvánosság előtt. Legutóbb az Ébredő Magyarok gyűlésén ismét Kis Menyhért, a közoktatásügyi minisztériumba szolgálattételre berendelt áll. kereik. iskolai tanár hangoztat rólam hazug vád­akat. Hibám talán, hogy a nyilvános szereplést kerülöm s tevékenységeim ,nemzeti és ke­resztény irányát annyira kétségbevonhatatlannak tartom, hogy ennek bizonyítá­sára nyilatkozni nem szoktam, mivel nem szavakkal, hanem munkámmal óhajtottam mindig szolgálni hazámat. Most azonban látva, hogy a rágalmakat nagyon széles ködben rendszeresen ter­jesztik, hogy a jóhiszemű közönség ne legyen tévedésben hallga­tásom oka felől, annyit kötelességem nyilvánosságra hozni, hogy Kiss Menyhért, a­z ellenem elkövetett , most csak megismételt rágalmazások miatt régebbi feljelentésem folytán már vád alá van helyezve, a főtárgyalás napja ki van tűzve s ennek következté­ben az ügy biróság kezében lévén, semmi helye sincs,a kérdések más midőn való tárgyalásának. Imre Sándor dr., vall. és közokt. min. államtitkár. — Há­zasság. Horváth Borislkát e hó 9-én eljegyezte Berger Henrik Kispestről. (Minden külön értesités he­lyett.) — Agonizál a cork­i polgármester. A Neue Freie Presse jelenti Párisból. A corki polgármestert tegnap egy barátja meglátogatta s a fogházból visszatérve el­mondta, hogy az agóniában fekvő polgármestert két beteg ápolónővér ápolja. A kormány intézkedéseket tett,­­ hogy a corki polgármester halálakor várható zavargá­sokat meggátolja. — Az ember és a mi­lenség czimmel Lendvai Rezső író minden szerdán délután fél 6 órakor előadást tart a Városi Könyv­tár előadótermében. (XV., Gróf Károlyi­ u. 8. sz.) Belépődíj nincs. — Francziaországban új elnököt választanak. A franczia lapok jelentése szerint Deschanel köztársasági elnök állapota egyre rosszabbra fordult. Ezen a hé­ten, pénteken minisztertanács lesz, a­mely az elnök­ség kérdését veti fel. Azután rövidesen rendkívüli ülés­szakra hívják össze a kamarát, a­melynek a kormány előterjeszthesse lemondását. Azt hiszik, hogy már a jövő héten összehívják az elnökválasztó kongresszust. Elnökjelöltül gyakran emlegetik Millerandot és ha ő nem fogadná el a jelöltségget, akkor Jonnard Paul Bérét, León Bourgeois, Ribot, Paris, Leygues és Castelnau jöhet tekintetbe. Ha Millerand elfogadja az elnökséget, akkor az új miniszterelnök Briand lesz, pénzügyminiszter pedig Poincaré volt elnök.­­ A zálogházak kincsei. Az állami árverési csarnok­ban szeptember huszadikán és a rá következő napokon árverés lesz, a­melyen a magyar királyi zálogházak teréz­városi és a központi intézeteiben tavaly április, május, június és július hónapokban elzálogosítot­t arany-, ezüst- és ékszer­tárgyak, továbbá az október,­ november, deczember és 1920. január hónapokban elzálogosított prémes, bársony- és posztó­ruhák, szőnyegek, toll- és ágynemüek, bőráruk, szövetek, selymek, könyvek, tehérnemüek, látcsövek, fényképészeti készülékek, hegedűk stb. kerülnek árverésre. Úgy az­ érde­kelt elzálogosítók, mint az árverésben résztvenő, kivártak értesíttéteiek, hogy az eladásra kerülő zálogtárgyakat az ár­verések folyama alatt sem kiváltani, sem átírni (meghosszab­bítani) nem lehet, megengedik azonban, hogy az elzálogosító felek zálogtárgyaikat, mikor azok eladásra kerülnek, az ár­verésen zálogjegyeik felmutatása, a kölcsöntőke, a kölcsön- , díj és az árverési járulék lefizetése ellenében magukhoz vált­hassák, illetve megvehessék. Az árverések hétköznapokon délelőtt nyolcztól egy óráig, esetleg délután háromtól hétig tartanak.­­ . — Káposztás megyeri versenyek. Jelöltjeink a mai verse­nyekre : I. Kale­­a—­Asiapo—Gr. Siginy-iet. — II. Vicsi Iván— Oezi-iet. — in. Gu­Ual—Ifjasszony—Gábor,diák. — IV. Árpád­­halmi ménes—Favoritc. — V. Thurzó—Frin­ipal.—Queda. — VI. Fáira—Driva—Repktny. — Osztál­ysorsjáték. h.7 osztálysorsjáték mai húzásán 400.000 koronát nyert: 629 ; 30.000 koronát nyert: 58438 ; 10.000 koronát nyert: 55917 ; 5000 koronát nyertek: 5884 7512*10049 10273 24881 28014 45723 58787; 3000 koronát nyertek : 11266­­27763 29452 30135 46207 50183 ; 2000 koronát nyertek: 464 5904 5962 7907 8784 9364 15635 14140 15667 16017 175­15 19294 21602 21618 240­62 28218 285,53 29158 31193 34018 35342 35772 36300 36315 37089 39221 40448 40741 41010 41094 41300 41320 41648 42559 45124 45178 45861 40834 49199 52989 53521 54300 55213 54742 55647 57019 57782 587­2 58740 59109 59871.­Azonkiv­ül kihúztak 1000 és 375 koronás nyereményeket. A következő húzás holnapután lesz. :-1 ' — A bécsi tőzsde. (Zárlat.) Osztrák korona járadék 94. Májusi járadék 94.25, Februári járadék 9­4.25,­­Magyar koronajáradék, 103, Török sorsjegy 2199, Anglobank 139,­­V.-gol-magyar bank 1000, Bar­kve­re­le. 81­0, Osztrák hitel 990, Magyar hitel 1783, Magyar jelzálogbank 548, Lauderbank 1140, O­zt. Ak-magyar bank 5500, IH’ióbank 807, Zivno 1700, Adria 13550, Gőzhajó 10750, Lloyd 24600, Államvasút 3770, Déli vasút 1395, Állam­­vasút élvezeti jegy 2550, Aussiger 7780,­Klotild 2500, Siemens 1761, Alpesi 4130, Bátya é, kohó 11300, Acgyála 2250, Felten 4680, Krupp 1600, Poldikobó 2650, Prágai vas 7900, Rima­ 3301 Skoda 2440, Fegyver 3600, Esztergom­-szászvári 3100, S­zal­­­megyei szén 2660, Felsőmagyarors­zági bánya 3260, Roscht­zi 3310, Salgó 6350, Trifniti 3700, Magyar általános szén 7740, Urikány 5035, Vortrcher 14900, D­zim­ler 1235, Ruston 2290, Apollo 5900, Fanto 20400, Kárpáti 15830, Galiczia 23020, Schöl­­le­r 6480, Magyar*vasúti forgalmi 1385, Budapesti fa 1495, Merkúr 861, Kóburg 2715. •­ Valuták a szabad forgalomban : Márka 509, lei 595, líra 1240, franczia frank 10.75, svájczi 4600, dollár 283, mnhc-1 300, szótól 412, angol font 990, din­ár 10.20, lengyel márka 117, Zágráb 252, magyar bankjegy 104. — Külföldi devizajegyzések: Zürich (Zárlat), Berlin IC.**, Hollandia 192, Ne­wyork 624, London,21.55, Parte 40.65, Milano 26.30, Brüsszel 43.30, Kuipenhága 85, Stockholm 125%, Krisz­­tiánia 85.50, Madrid 90’, Buenos­ Aiisa 230, B­illírig 21.25, Zágráb 5.40, Bécs 2.97 ’­., I­udapest 2.30, Bukarest 13.——, osztrák bélyegzett bankjegy 2.50. — Bécs: J*)etvi®k változatlanok. A szabad forgalomban : Zágráb 242—262,­­ Buda­pest kifizetés postapénzben és lebélyegzett pénzben­­98—109, magyar lebélyeg­zett kb­ . g 98—109, Prága 405—431, V.issó és Krakó 100—116, cseh ötezres és kisebb bankjegyek 4­05—430, dinár 975—­1025. — Berlin: Régi Bécs 26.47—26.53, lebélyegzett Bécs 26.97—27.03, Prága 82.52 %—82.72 %, Budapest 201­31-20.52. : :*■' SZIHBAZ. JEHE. * Ismét drágábbak a zongorák. Azt hittük tavaly, hogy a békeüzemetre való áttérés olcsóbbodást idéz elő minden vonalon.-Nem igaz történt. Még a zongorák ára is hihetetlen magasságba szökött a tavalyihoz ké­pest. Egy Bissendorfsz- vagy Bechstein-féle hangver­senyzongora most­­már száznegyven-százhatvanezer ko­ronába kerül, s ilyen arányban emelkedett az egyéb gyártmányú zongorák ára is. Jó közepes minőségű zongorát alig lehet negyvenezer koronán, alul kapni. A zongoragyárak ugyanis szívesebben dolgoznak a ne­héz valutájú országok számára, mert ott nagyobb ha­szonnal és könnyebben értékesíthetik készítményeiket. Egy amerikai embernek igazán "nem sok pénz öt-hat­­száz dollár egy elsőrangú, Bösendorferért, nálunk azon­ban milliomos legyen, a­ki egyáltalában tud zongorát vásárolni. CSÜTÖRTÖKI ELŐADÁSOK: Menszefi Salm­fouz: Az ember tra’gédiája (7). —­­Vígszínház: A hálókocsik ellenőre (7). — Király^Színház: Czigánygrófné (7). — Magyar Színház: A névtelen asszony (7) — Városi Színház: A her­­meliftes nő (7). — Belvárosi Színház: Politikusok (7). — An­’ráscy­­utl Színház: Új műsor (V.8). — Főv. Nyért Színház: Debreczenibe kéne menni! (*/*7). — Budapesti Színház: Bukow, a székelyek hóhéra (7). — Fővárosi Orfeum: Csortos vendégjátéka (V*8). Leszállítják a vámokat* megbővül a szabad lista. (A gyárosok sürgetik a kereskedelmi szerződések megkötését és a fafeldolgozó*, a gép­és a bőripar szabad exportját.) Rubinek kereskedelemügyi miniszter szeptember 20-ára értekezletet hívott össze, a­melyen a vámfejpén­­zek módosítása, illetőleg revíziója ügyében­­­fognak dönteni. Az előadói javaslat szerint egész sereg czikket mentesíteni fognak a vám alól, úgy hogy a szabad lista jelentékenyen kibővül. A vám alól mentesíteni fogják a p­yers ásványolajat, a rézgaliczot, hüvelyest, sertést, lisztet, őrleményfélét, élőállatot, és még egy se­reg czikket. Többféle c­zikknél mérsékelni fogják az 1800 százalékos fejpénzt. Ezenkívül újból megállapít­ják azokat a­ czikkeket, a­melyek­ a fényűzési czikkek listáján fognak szerepelni. Az értekezleten a gyáripa­rosok a szomszéd államokkal való kereskedelmi szer­ződések mielőbbi megkötését fogják kérni. Ezenkívül azt a kérelmet terjesztik a kereskedelemügyi minisz­ter elé, hogy a gépipar, bőripar és a fafeldolgozó ipar teljesen szabadon exportálhasson és minden eddigi le­kötöttség, a­mely a kivitelt megnehezítette, meg­szűnjön. • Nyilt-fér. E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.* VÉI&M ÉniÁ?souterrainja megnyílt f __ . -divatos, tczídSmyoa kosx-Kassujia Zcías-u. S. tUmíífi, p­rleteli, stb. I belvárosban 2 emeletes házi b 1 110 n-el, rövidesen elfoglalható lakással íji ! (Ti íjjj Bővebbet VII., Peterdy-utcza 86., földsz. 1. sssr FÉrüMapuk 190 k. ÁRVÁI, IV., Kálvin-tér 3. 5*CHi!i SZALMIÁKSZESZ ,50 kilós ballonokban azonnali szállításra kapható. Tetőm a* Export-Import Kér. Társaság, V. kerület, Honvéd­. K­&mcir utcza 4. szám. Telefon: 120—41. 1577 ^jö ÁRVÁIK ^ütilányvár ----------- ' -------------- 1 L»---— ---------------*---­■n-u •£ r« p koronalHrezeg-utczai modern, »j| R I Ili lotfinil kétszobás, központi tű­téses t/ILSIC’.&Afl lakásomat belterületen lévő ...............­­.............—3-5 szobásra. Levelek »Ré­fizetécsel 26851 jeligére Moss* Rudolf hirdetőjébe, Andrássy-út 2. szám. 1578 Elsőrendű üzlet szakértelmet nem igényel, napi 1000 K-t tisztán jövedelmez, ■ 1 áruraktárral és értékes felszereléssel 400.000.— koronáért &tUtJLxJ Általános Forgalmi Vállalat, Budapest, Vll. ker., Erzsébet^kömt 16. szám. Telefon: József 118—23. M^&cSkw Emin­g táncza manomtáta (V., Sas-utcza 18. sz./ Ritmikus torna, ballet, színpadi tánczok és részéve külön kurzusain* Beh­ards naponta d. ti. 4-C-ig. Telefon 57—97. Polosscarptdst biztos eredménynyel, takarítói vállalat. VI., Dessewffy-utcza 26. Telefon: 119—91. sz. KARBID-LÁMPÁK BÁRDI JÓZSEF, Gyár-utcza 23. f_____________________. Snodlal, ‘TffiWi legolcsób-Myoma­. BjUp MM PgJW M ban.be-Cs­acntsc,dl&-Mi 'töt. dS? Mi Wi szerezhető. Seimka Sándor és Társa Wü&m, TV., Prinz Eugenstrasse I­V., Kálmán-ateza Nr. 18. — Telefon: 52—3—4/1.­­ 14. sz. Telefonj—29. és 15—28. ^ ‘korona. 22 kar, arányból 1000 K hfTyfitt, csak 500 K am­erilai­ hímcsi­Uh n ... 1­0­0 K helyett, csak 100 K ~ WOLF JÓZSEF, 975 koronáért lakk, pántoseztpő betéttel és Estiér nélltUl Szétküldés ut­ánv­ét mellet 11 Gerő Mád­f Fia czégnél, Budapest, IV. Kossuth Lajos u. 4 KABID-LÁM­PA-KÜLÖ N LEG ESS­ÉG­E­K és újdonságok csakis BÁRDI VILMOSNÁL, RÁKÓCZI-UT12. lris sepr& elsőrendű minőség .15.— ho-pontrépi kapható t XsifirSoma Király­ u. 16., az udvar­ban. Telefon 13­65. •B&gasiaasaEsa g TESTNEVELŐ.ES. I* U \J f­'f VIVÓINTÉZETE IV. Koroneherczeg-u. 3. cz. SPECZIALITÁS: VI. Andrássy-u. 1*8. czór.i gyermektestnevelés. 1596 Külön hölgykurzusok.­­—■■■■■■■fi mm. m.i rinmsiMi———u——M——a Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, a kik drága Tivadar fiunk, illetve öcsém gyászos , elhúzta­k,1 kai­mából részvétsorokkal felkerestek, ezúton fejez­­ zük ki hálás köszönetünket. L,ge­. vi.mo, csaladja_

Next