Rubin László: Egy szegény diák feljegyzései (Budapest, 1922)

köthetik az érdeket és politikában meg­hamisíthatják az igazságot, gazdagságban hagyható a puhány sarj és bronzban a szürke ős, az írásban azonban érdekből, gazból, szürkéből, puhárnyból sosem ma­radt emlék. Szentelt a templom, a zászló, a sírbolt, a várfok, áhitat és vér szentelhette, de szent csak az Írás, melyben az ember jobbhite lángol. Az Írásba mindenét bele­adta az ember: eszét, szivét, érzékenysé­gét, hangja muzsikáját és tömérdek vágya erejét. A képírás és a Biblia, a rovásírás és a Kapital, Homér és Tolsztoj: Íme az a boltozat, mely alatt az emberiség erő­feszítéseihez lélekzetet vett. A reménységnek és megújulásnak min­dig az Írás volt a menedéke. Ha jogokat koboztak és embereket némítottak el, az Írás megmaradt és a toll sercegésében több erő volt, mint a kard suhogásában. Titok­zatos és félelmes erő ömlött a papirosra és a rossz szándékú cenzorok hiába vi­gyáztak, mert az igazak és érzékenyek megértették egymás üzenetét. A szelíd belük mögé, a szavak zenéjébe, a monda­tok fordulatába rejtélyes erőket bujtattak s a történelem sötét korszakaiban, mikor 4

Next