A Közlekedés, 1933 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-01 / 1. szám

V. évfolyam Budapest, 1933 január hó 1. szám A KÖZLEKEDÉS KÖZLEKEDÉSI, JOGI, TÁRSADALMI, IDEGENFORGALMI, UTAZÁSI ÉS GAZDASÁGI HAVI FOLYÓIRAT Előfizeté­si dijak: Egész évre ... —. ... --- __ 18.— pengő Félévre ...................... ... - - 9.— « Negyedévre ......... ... 4.50 « Felelős szerkesztő: DR KONTZ ENDRE belügyminisztériumi miniszteri tanácsos Szerkesztőség és kiadói hivatal, Budapest, V., Honvéd­ utca 10. 11. emelet T­ávbeszélő : 20-5-67, 20-5-68, 20-5-69 A lap szellemi részére vonatkozó küldemények valamint a hirdetések a fenti címre küldendők. MEGJELENIK HAVONKÉNT •V­EG­Y­E­S SZÁM­ÁRA 1 PENGŐ 50 FILLÉR Több állami ellenőrzést az autóüzemekkel szemben! Irta: Nagy Pál Sándor, aki­ gépészmérnök. Legutóbb rámutattam, milyen szomorú következ­ménnyel jár magára az autófuvarozásra nézve a hozzá nem értő üzemvezetés és mily rohamosan ássák alá a vállalat anyagi erejét és a vállalkozó erkölcsi érzékét a részben tudatlanságból, részben a vállalat folyton romló vagyoni helyzetéből kifolyó kényszerítő hatások folytán elkövetett hibák. Lássuk ezúttal mit jelent az ily tönk felé közeledő vállalkozó működése a közre és mily módon lehetne e viszonyokon javítani. A bajok oka végsőtokön a hozzánem értés és a túl­ságos önbizalom. Az elkövetett kisebb hibák nagyob­bakat szülnek, ebből kifolyólag előre nem látott kiadások merülnek fel, melyek eleinte csak a hasznot eszik meg, majd a forgótőke rovására növekednek. Ekkor beáll az a helyzet, hogy az észszerű kiadásokra nem tud a vállalkozó elegendő összeget fordítani, elkezdődik a szerelvények rablógazdálkodásszerű ki­használása, a vezetők kíméletlen hajszolása. Ez már rendszerint a fuvaroztatók nagymérvű károsodásával, jár, aminek híre terjed, a vállalat hírneve leromlik, a megbízatás elmarad és jön a kérlelhetetlen vég, a bukás. A műszaki vállalatok leromlása még tisztességes gondolkozású tulajdonosok esetén is hasonlóan játszó­dik le, csupán hosszabb időre nyúlik a vállalat hal­doklása. A vállalkozók ugyanis jóhiszeműek magukkal szemben is és kötelezettségüknek utolsó pillanatig igyekeznek eleget tenni. Ezek mindenesetre megérdem­lik a hitelezők jóindulatát és támogatását. Azonban a fuldokló ember erkölcsi érzéke ellanyhul, minden áron magát, nem is a vállalatát, akarja menteni és hajla­mos mindenféle trükk elkövetésére, hogy magát a fel­színen tartsa. Mit tesz az a vállalkozó, aki már lassan arra a fel­fedezésre jut, hogy­ bajok vannak Köpecen? Először is a bruttó bevétel növelését szorgalmazza. Erre minden eszközt megragad. Azután a kiadásokat csökkenti. Ez általában két irányban történik. Először is minden szolidabb, megértőbb és nemesebben gondolkozó hitele­zőjénél beszünteti a fizetéseket, vagy azokat odázza, húzza, mindenféle művészettel, vagy mesterségesen emelt kifogásokkal. Másodszor a lerongyolódó műszaki berendezését, szerelvényeit nem javíttatja rendesen, hanem csak a legszükségesebb mértékben toldozgatja­­foldozgatja, házilag markoltatja, ami kevés készkia­dásba kerül. Emellé, mint pozitív haszon jön az elkép­zelhető összes ismeretség igénybevétele új tőkéstárs bevonására és új üzemanyag stb. hitelek megszerzésére. Teherautófuvarozásnál ezek még szolid dolgok, nagyon is általános jellegűek. Mint a szakma külön­legessége, szerepel a szerelvények szinte hihetetlen mértékű túlterhelése. Nem ritka a 300—400%-os túlter­helés sem. Hogy ez így van és nem fantazmagória, kiviláglik abból, hogy 3 tonnás motorkocsikat szokás 6—7 tonnával is megrakni és még egy kb. 2 tonna ön­súlyú pótkocsit is mögé akasztani 4—5 tonna terhelés­sel. Így 12—14 tonna az a terhelés, amit az eredetileg 3 tonnás kocsinak le kell szállítania. A nagymértékű túlterhelésből származik a szerel­vények rohamos elhasználódása, a fokozottabb ellen­őrzés és karbantartás elmaradásából, sőt még a nor­mális mértékűnek a csökkentéséből pedig a folyton megújuló és kellemetlen kihatású üzemzavarok, fekve­­­maradások, melyek viszont a vezetőre rónak tűrhe­tetlen mennyiségű többletmunkát. A vezető a bruttó bevételt növelni igyekvő vállalkozó által felhajszolt rengeteg munkát rendszerint alig győzi, hiszen napi 12—14 órát kell magával a vezetéssel eltöltenie. Nem ritka a reggel 5-kori kezdés és az este 8—10 órakor történő végzés. Ehhez jön még a futó karbantartás munkatöbblete. Gyakran előfordul, különösen a jóin­dulatú, gazdájuk anyagi érdekét magukévá tevő veze­tők esetében, hogy még a késő éjjeli órákban is meg­feszített erővel igyekeznek az észlelt hibákat kijaví­tani és az autót üzemképes állapotban megtartani. Na­gyon sok vállalkozó egészen természetesnek tartja, hogy a soffőr a vasárnapját is a kocsinál töltse, azzal foglalkozzon, természetesen minden külön díjazás nélkül. Az bizonyos, hogy a teherautófuvarozás, mint üzletág, különleges követelményeket támaszt az alkal­mazott munkaidejével szemben. Azonban az is bizo­nyos, hogy néhány heti ilyen forszírozott munka után a legerősebb ember is elfárad, idegei kimerülnek, szó­­rakozottá, figyelmetlenné válik, a szerelésnél figyel­metlen lesz, hibát hibára követ el, — és ha arra rá is jön, — mivel felelősségérzete eltompul, akaratereje cserbenhagyja, fáradt, álmos, az általa elkövetett hibát már nincs sem fizikai, sem erkölcsi ereje helyre­hozni. Várjon hány halálos baleset vezethető ilyen okokra vissza? Hány soffőr aludt el a kormánykeréknél menet­közben és okozott véres szerencsétlenséget! Hány árvá­nak a sírása a következménye a vállalkozó rablógaz­dálkodásának, amit vezetője testi-lelki egészsége, sze­relvényeinek jó karban levő állapota ellen elkövetett! A vállalkozónak büntetőjogilag igen könnyű a dolga. Senki felelőségre­ nem vonja a hibás szerelvény­ért, vagy a vezető túlságos kihasználásáért. Azt senki sem kutatja, a baleset­ előtt két-három hét alatt mennyi volt­ a soffőr összes végzett munkaideje, mennyi volt a lakására és munkahelyére való közlekedésének ideje és mennyit adhatott, pihenhetett, szórakozhatott. Hogy volt-e vasárnapja, melyen alaposabban felüdülhetett és az egyoldalú robotban való elfásulástól mentesül­hetett. Szilárd meggyőződésem, hogy ha hivatásos vezető okoz balesetet, tíz eset közül kilencben ilyen okokra vezethető vissza a baleset. De ki kutatja ezt? Mindenki azt a szerencsétlen, kiéhezett, agyonhajszolt, kimerített, keserves kenyeréért reszkető embert teszi felelőssé, aki — szerintem — akkor, midőn gazdája anyagi érdekében magát a legnagyobb veszélyeknek is kiteszi, inkább szánalom és méltányosság illeti meg. A bíróság ilyen esetben úgyis enyhítő körülmény­

Next