Alföldi Iparlap, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888-01-01 / 1. szám
1888. január 1. ALFÖLDI IPARLAP. T. Szerkesztő ur ! Az „Iparügyek“ czimü bpesti lap 24. számának „Szemelvények“ czimü rovatában a többek között az mondatik , hogy a szegedi ipartestület elnöke, R. F. ur rendkívüli elöljárósági ülést hívott egybe a czélból, hogy a f. évi november hó 27-én tartott központi gyűlésen magát képviseltesse és hogy ezen gyűlésen elvi ellentét vagy ellenszenv nem mutatkozott stb. Ez előttem, mint elöljárósági tag előtt misztifikácziónak tűnik föl s a valóságnak meg nem felel, mert tudtommal ez meg nem történt. Nem pedig azért, mert az elnök tudja, tudnia kell, hogy valamint az elöljáróság, úgy a közgyűlés is kimondotta, hogy oly gyűléseken, mely elvi álláspontjával ellenkezik, részt nem vesz. Ami az „Alföldi Iparlapra“ vonatkozik, mint a testület lapja, szerintem jogos téren áll, midőn a központnak nevezett értekezlet eljárását bírálat alá veszi. Gera István, elölj. tag. A hirdető gyáros tehát nincs zavarban és tetszése szerint választhat a lapokban, kikeresheti ama lapokat, melyeket az a közönség olvas, mely áruit venni szokta, így mezőgazdasági eszközök és gépek, politikai és földmivelési lapokban hirdettetnek, mert a farmer, ki ezeket veszi, nem olvas szaklapokat. Családi lapok, melyeket a háziasszony olvas, a házi szükséglethez tartozó czikkeket, luxusárukat stb. hirdetnek. Az alkalmas lapok megválasztásában az amerikai üzletember rendkívül ügyes, alig jelenik meg hirdetés oly lapban, melybe nem illenék. Épp oly ügyességgel tudja külsőleg fölszerelni hirdetését, hogy még a figyelmetlen olvasónak is föltűnjék. És az amerikai, hogy ismertté váljék, nem hirdet 2—3-szor, hanem az egész esztendőn át, mert egész helyesen gondolkozik : „Ma vagy holnap nem vennék észre hirdetésemet, holnapután elolvassák, egy hónap után az olvasó kezd gondolkodni és , egy év után vásárol, tehát csak egy év után érem el czélomat.“ Aki meg akar győződni, hogy az amerikai gyáros mily gonddal szerkeszti hirdetéseit, az vegye kezébe a legelterjedtebb lapok egyikét, ilyen pl. a „The Iron Age“. E lapban vas-, aczél-, szerszám- és géphirdetések jelennek meg, mind oly kitűnő fametszvényekkel, hogy a hirdetést a szöveg nélkül is megértjük ; már a képek is elárulják a hirdetett tárgyak hasznosságát és használhatóságát. Egy fegyvergyáros hirdeti legújabban javított revolvereit. A fametszvény majdnem oly nagy mint az eredeti tárgy , mutatja a fegyver külsejét, egy másik rajz mutatja a gépezetet, mely a használt töltés kilökését maga végzi. Rövid szövegezésű leírás kíséri a rajzokat, majdnem fölöslegesen, mert a rajzok világosan mutatják a revolver szerkezetét. Látunk továbbá egy rajzot egy fúrógépről, ehhez nincs is szöveg, a fametszvény képezi a hirdetést. A jó rajz mindenesetre hatásossá teszi a hirdetést. Az örökké foglalkoztatott amerikai hirtelen futja át a lapok hirdetési oldalait, az első pillanatra meg akarja találni azt, mire szüksége van és ezt a hirdető legjobban érheti el illusztrált hirdetések által. A sikeres, nyereséget biztosító hírlapi hirdetések feltételei tehát: 1. a lapok helyes megválasztása ; 2. szünet nélküli hirdetés, míg olcsóbb és jobb, tökéletesebb czikkek által nincs a piaczról kiszorítva ; 3 lehetőleg rövid szöveg és 4. nem szabad fukarkodni arra nézve, hogy jólsikerült illusztrácziók az olvasót meggyőzzék a czikk kitűnősége és nélkülözhetlenségéről. A hirdetéseknél még nagyobb gondot fordít az amerikai a mintakönyvek és árjegyzékek kiállítására. Majdnem hihetetlen és mégis igaz, hogy középszerű gyárosok is egész nyomdákat foglalkoztatnak évről-évre mintakönyveik előállításával. Akronban, Ohio államban létezik egy mezőgazdasági gépgyár, melynek mintakönyvei kilencz nyelven jelennek meg és szétküldetnek Dél-Amerika, Ausztrália és 3 A bagatel-bíróság. A törvény intézkedése alapján 20 írtig a községi, 50 írtig a járásbíróságnál indíthatók keresetek az eddig terjedő követelések behajtása iránt. E törvény életbeléptetésének célja az volt, hogy az iparos és kereskedő a hoszszadalmas pereskedés helyett rövid úton jusson jogos követeléséhez. Kétségtelen, hogy a törvényhozó testület ezen törvény alkotásával üdvös czélt óhajtott érvényre juttatni. Ámde mire kész lett, szörny szülötté idomult át. Erről óhajtanék én iparos és kereskedő kartársaimmal még egyszer eszmét cserélni. Azért mondom még egyszer, mert pár évvel ezelőtt már egy elterjedt kereskedelmi lapban erre vonatkozólag közzé tettem nézetemet és ezzel egy előkelő fővárosi ügyvédet a vitába bevontam. Azt hittem, eltérő véleményt fogok hallani. Csalódtam, mert a jeles ügyvéd tollából kikerült czikk kifejtett eszméimet minden tekintetben helyeselve, a törvényt ez alakjában károsnak és tarthatatlannak nyilvánította. Kötetekre menne ugyan már az eddig folyt tollharcz, mely helyes vagy helytelen irányban akarta igazolni a törvény minőségét. S igy lehet oly nézet is, mely ezen kérdés megújítását vagy napirendre hozatalát fölöslegesnek fogja tartani. Én határozottan az ellenkező állást foglalom el. S midőn ezt teszem, ezen szándékomat azzal igazolom, hogy ez és általában ipari és kereskedelmi dolgok csak akkor oldhatók meg sikeresen, ha az érdekelt felek által erre hivatott szaklapokban vitattatnak meg. Az eddigi megvitatások ezen érdekelt osztály nélkül tisztán prókátori szempontból lettek megbírálva. Az általános kérdések a körül csoportosulnak, miért volt szükséges ezt a törvényt az osztráktól hozzánk átplántálni ? Hogy Ausztriában ez a törvény a kereskedelmi osztálynak nagy és fontos szolgálatot tesz, az tagadást nem tűrő tény. De amily mérvben megfelel ott, annál károsabb rombolást idéz elő nálunk. Ennek folytán az a kérdés vár megoldásra, hogy ha a kormány és a törvényhozó testület ezen törvényt hazánkra nézve szükségesnek találta, miért nem vette át szó szerinti fordításban az osztrák ezen törvényét. Ez ugyan nagymérvben megtörtént; az iparos és kereskedő világ sajátszerűnek, sőt mi több, talányszerűnek találja, hogy éppen azon szakaszoknak kellett változást szenvedni, melyek a mi érdekeinkkel homlokegyenest ellentétben állanak. Köztudomású, hogy az osztrák bagatel-törvény azt az üdvös intézkedést foglalja magában, miszerint a pert a hitelező ott indítja meg, ahol ő azt legelőnyösebbnek találja ; tehát vagy az ő, vagy a hitelt igénybe vevő lakhelyének e czélra delegált bírósága előtt. Ezt a mi kormányunk és törvényhozó testületünk, a bölcs (!) tanácsosok véleményének meghallgatása után, jónak látta olykép megváltoztatni, miszerint a magyarországi hitelező csakis a hitelt igénybe vevő lakásán vagy a lakása területéhez tartozó delegált bíróságnál teheti meg az igénykeresetet. Hogy ezt miért kellett éppen az iparos és kereskedő érdekével ellentétes állásba helyezni, mindaddig talány marad, amíg az érdekelt felek jogos kívánalmainak megfelelőleg, a törvény meg nem változik. Mert azt mégsem lehet az igazság egyenlőségének tekinteni, hogy ha egy magyarországi lakos egy bécsi czégnek állítólag két forinttal tartozik, ezen czég otthon pörölhet, sőt mi több, a mi bíróságaink az e tárgyalásra szóló idézést is hivatalból nem csak hogy kézbesítik, de a végrehajtást is a legszigorúbban foganatosítják. De mert kis összeg erejéig a bepörölt magyar ember maga a tárgyalásra, ha a követelés a legjogtalanabb is, el nem mehet, magát pedig mégis képviseltetni óhajtja, hiteles közjegyzői okmányt kell, hogy küldjön egy ügyvéd vagy más, a képviselést elfogadó személyiségnek. Ezen eljárás mind oly költséges, miszerint a német élelmiség szigorú számítása sok esetben jogtalan követelést is behajt a szegény magyar iparoson és kereskedőn. Az osztrákokra tehát ezen törvény áldásdús intézménynek bizonyult be. De a mily üdvös az övék, oly átkozott rész és hátrányos a mienk. A mi bagatel-törvényünk szerint mi nem érvényesíthetjük jogos követeléseinket lakhelyünk területéhez tartozó bíróságainknál. Nekünk az adós kerületéhez tartozó bíróságnál kell követeléseink behajtását kérelmezni. Vagyis, ha nekem egy vidéki úriember tartozik például 19 írttal, azt az ő kerületéhez tartozó községi bírónál