Auto és Motorujság, 1922 (1. évfolyam, 1. szám)

1922-12-01 / 1. szám

4. OLDAL * 1. SZÁM 1922 DECEMBER Egy pár szó a kétütemes motorokról. Irta: nagyajtai és árapataki ADORJÁN ERVIN. Újabban azt látjuk, hogy nemcsak a szakiro­dalom, hanem a motorgyárak is félretéve előítéle­teiket, nagyobb figyelmet fordítanak a kétütemes motorokra és igy azt hisszük, nem lesz érdektelen, ha ezen szimpatikus motortípusnak pár percet szentelünk. A kétütemes motort német ember, Söhnlein Gyula találta föl és 1890-ben építette meg első használatra alkalmas gépét. Körülbelül ebben az időben szerkesztette N. A. Ottó a négyütemes mo­tort, amely csakhamar nagy népszerűségre tett szert, a hozzáfűzött várakozásnak is megfelelt, ugyannyira, hogy az alakuló gyárak és motorépítő társaságok mellőzték Söhnlein találmányát s vala­mennyien a négyütemes gépek építését kultiválták. Hogy a kétütemes motorok építésével a ké­sőbbi időpontban sem foglalkoztak érdeme szerint, annak magyarázata abban rejlik, hogy többek kö­zött az amerikaiak felismerték az elv nagyszerű­ségét és számos típust produkáltak, amelyekből bőven jutott az európai piacra és így a németek­hez is. Az amerikaiak által kezdetben gyártott két­ütemes motorok azonban tökéletlenek voltak. Főhi­bájuk: a rossz szívó-­és nyomóhatásfok, tömítetlen­­ségek, a gáz be- és elvezetése helyének és időpontjá­nak nem kifogástalan megválasztása, rossz olajozás, a forgattyútengely fekvő csapágyainak zsírozó sze­lencével való kenése. A tulajdonképeni olajozás a hengerben történt, ahonnan a hajtókar csapágyak csak akkor kaptak egy kis olajat, ha a kartonban egy kevés összegyűlt. Természetes, hogy ennyi konstrukciós hiba mellett a motor hatásfoka kevés, élettartama rövid volt, amihez hozzájárult még az is, hogy ezen régi építésű gépek a karburálást a forgattyús házban igyekeztek elvégezni és így különösen gyors for­dulat mellett üzemanyagtól folyás állott elő, amely nagyfokú pazarlást és működési zavarokat okozott. Dacára a kétütemes motorok ezen kedvezőtlen bemutatkozásának, építésével, illetőleg az építési elv tökéletesítésével a föltaláló hazájában sem hagytak föl teljesen, ugyannyira, hogy napjaink­ban már tágterv alkalmazásának megindulását látjuk. Hogy ezideig a tökéletesítés magas fokát nem érte el, az abban leli magyarázatát, hogy minden látszólagos egyszerűsége mellett a kétütemes moto­rok gyártása alapos tudást és nagyfokú gyakorlati tapasztalatot igényel, ahol is sok esetben a tapasz­talat többet ér minden teoretikus számításnál. Ez az oka annak, hogy azok a motorgyárak, amelyek négyütemes,s motorok gyártásával foglalkozva, át­tértek a kétütemes motorok gyártására, kielégítő eredményt az általuk remélt rövid időn belül nem értek el. Mindazonáltal voltak kitartó kísérletezők, úgy hogy mai nap már a kétütemes motorok sok esetben bámulatos eredményt produkálnak és így kezdenek veszélyes ellenfelekké válni a négyüte­mes motorokkal szemben és habár Európában a szakértők majdnem mindenütt érthetetlen anti­­pátiával nézték ezen motorok térhódítását, annak­­előretörését megakadályozni nem lehet, mert a még fennálló csekély hiányaival szemben van egy végtelenül nagy előnye, amelynek horderejét külön méltatni fölösleges és ez­ a rendkívüli egyszerű­sége. Söhnlein motorjának külön ismertetését nem tartjuk szükségesnek, mert a ma épített motorok is nagy vonásokban hasonlók az övéhez A kétüte­mes motorok jellegzetes sajátsága az, hogy a gáz be- és elvezetését nem vezérmű szelepek és ezek alkatrészei végzik, hanem a hengeren megfelelő helyen alkalmazott és a dugattyú mozgása által hol szabaddá tett, hol bezárt nyílások végzik. A friss gáz beszívása sem a hengerbe történik, mint a négyütemes motoroknál, hanem a forgattyú­­házba, ritka típusnál a megfelelően kiképzett és elzárt henger alsó felébe. A kétütemű motor csakis a következő alkat­részekből áll: Henger, karter, főtengely, hajtókar, dugattyú, elgázosító- és gyújtóskészülék. Abban fogaskerék, lánc, bütykös tengely, szelepek, rugók, szelepemelők és ezek alkatrészei nincsenek. Általában három rendszert különböztetünk meg: a három-, két- és egy­canálisos gépeket. Az egy- és kétkanálisos gépek nem mutatják azt az ideális egyszerűséget, amely a kétütemes motorok létjogosultságának legerősebb támasztéka, itt még egy-két alkatrész nem volt kiküszöbölhető, azon­ban már azon gyárak is, amelyek kétkanálisos gépeket építettek, áttérnek a háromkanálisos mo­torok gyártására, amelyek gyártása bizonyos ideig stagnált, mert a háromkanálisos rendszerrel valószínűleg nem sikerült a fordul­at­számot a kellő magasságra emelni. A fenti hiányon már segítet­tek, ezt személyes tapasztalataink is igazolhatják, különösen azok részéről, akik a legutóbbi sváb­hegyi verseny lefutását végignézték, hogy a háromkanálisos rendszer szerint épített kétütemes motorral ellátott Scott motorkerékpárok terhelés és igen erős igénybevétel mellett mily meg­lepően magas fordulatszámmal dolgoztak. Az 1., 2., 3., 4. számú rajzokban sematikus rajzát adjuk a különböző rendszerű kétütemes motoroknak: Henger..............................................= H Carter ... — C Hajtókar . . .­­.........................................× H­ Dugattyú...........................................° D Kipuffogónyílás...................................— K Beeresztő- vagy beszivónyilás . . — B Áteresztőnyilás ..............................— A Szelep......................................................— Sz Az 1. és 2. számú rajzok a háromkanálisos rendszert tüntetik föl. A háromkanálisos rendszer működése a következő: Mint az 1. számú rajzon látjuk, a dugattyú a felső holtállásban van és ha feltételezzük, hogy azt az indítóforgattyú forgatá­sával hoztuk ebbe a helyzetbe, úgy természetesen a „C“ karterben légritkított tér keletkezik, amely I ’’EXCELSIOR” akkumulátorművek SSk"1-­ül Í­g készít és javít villamosakkumulátorokat. Telefon: József 16—75 S®*

Next