Bőripari Szemle, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1920-08-01 / 15. szám

6. oldal. BŐRIPARI SZEMLE 1920. augusztus 1. Októberben lesz két éve, hogy fegyverszünetet kötöt­tünk. Két év óta — dacára az aláírt békeszerződéseknek — még annyira sem vagyunk, hogy a volt monarchia utód­államaival a vasuti forgalmat felvehettük volna. Még a leg­több ily állammal a levélforgalom is szünetel. A be- vagy kivitelre kerülő árucikkek még sokkal nagyobb korlátozá­soknak vannak kitéve, mint a világháború legkritikusabb napjaiban. Kiviteli engedélyek, inkamerálási illetékek, re­­kompenzációk stb. még ma is azok az élő szabályok, me­lyek előtt térdet kell mindazoknak hajtaniok, kiknek csak némi köze is van akár az áru behozatalához, vagy annak kiviteléhez. E sorok írása közben kapom kézhez egyik borkeres­kedelmi testületünk üléséről megjelent tudósítást. Nem államférfiak, egyszerű, szakmájukért lelkesülő borkereske­dők tartották értekezletüket, melyben megvitatják helyze­tüket és a módozatokat, melyekkel bajaikon segíteni kel­lene, lehetne. Kiragadom az egyik felszólalónak okos sza­vait : „ ... Az elvitazhatatlan, hogy a mai rendszer a szö­vetkezeteknek igen kedvez, úgy, hogy a kereskedelmet a végleges elpusztítás fenyegeti, ha idejében a kellő in­tézkedést nem fogja megtenni. Ez az állapot tarthatatlan, de az államra is visszahatással lesz, mert a kereskedelem megszűnésével az adófizető alany is megszűnik, mert sem a nagy előnyöket élvező szövetkezetek, sem pedig az ál­lami hivatalnokok nem lesznek képesek arra, hogy a hor­ribilis adókat megfizessék.“ Majdnem egyidőben hangzott el ez az okos, a hely­zetet éles színben megvilágító beszéd, mely úgy a fentebb idézett, valamint július 14-én Szterényi József báró ajká­ról elhangzott beszédnek méltó kiegészítőjéül szabad te­kintenünk. Nagyjában körülírtuk az okokat, melyek gazdasági életünk lüktető erejét lekötve tartják. Holott a gazdasági élet felfrissítése, felbátorítása és lethargikus álmából való felrázása egymagában véve mindennél vetélkedő kormány­zati cselekedet volna. Jól tudjuk, hogy gyakran felhangzó szavunk felettébb gyenge ahhoz, semhogy az közel­jövő­ben meghallgatásra találhatna. Ismerjük az akadályokat, melyek az igazi gazdasági élethez vezető utakat megnyit­hatnák. Ismerjük a források igazi felbugyogását lehetetlenné tett eszközöket is, melyek kézlegyintésre eltávolíthatók len­nének. Senki sem akarja a szabadforgalom szekerét ren­des országútjára felsegíteni. Ellenben még mindig biza­kodnak, hogy holmi pótszerekkel, rendeletekkel, megkö­töttséggel, elzárkózottsággal ezt a mi pangó, lezüllött köz­gazdaságunkat fenntarthatják és fejleszthetik. A bizako­dók felé fordulva, mennydörgésszerű hanggal szeretnék hirdetni: Lehetetlen! Szabadkereskedelem: ez, és csak ez az egyedüli panacea, csodaszer, mely az oly súlyosan beteg gazdasági, pénzügyi és szociális bajainkat egy-kettőre meggyógyít­hatná. Más balzsam erre még Gileadban sem terem . . . H. J. A Magyar Külkereskedelmi Szövetség megalakulása. Múlt hó 14-én tartotta meg alakuló közgyűlését a M. K. Sz., melyen megjelent a magyar kereskedelem szine­­java. Ez alakulatra nagy feladatok várnak, többek között az, hogy előmozdítja bekapcsolódásunkat a nemzetközi forgalomba, egyesíti mindama köröket, testületeket, vál­lalatokat és cégeket, melyeknek szoros érdekük úgy a kiviteli­, mint a behozatali­ üzletágak fejlesztése, a kivi­teli­ és behozatali lehetőségek kedvező kihasználása, szó­val, állandó irányjelzője kíván lenni annak a nagy érdek­körnek, mely ezen új Szövetség megalakulását életre­­hívta. Ha valamikor, úgy pont a jelen pillanatban van az ily nagyszabású alakulatra szükség, mely bizonyára kezdeményezőleg fog fellépni ott, hol úgy a kiviteli­ mint a behozatali kérdések helyes mederbe való terelése szük­ségessé válik. Az alakulatnak különös jelentőséget ad Szterényi József bárónak ama örvendetes elhatározása, hogy el­vállalta a Szövetség elnöki tisztségét. Az ő nagy mun­kássága, okos iniciatívája és széles látóköre biztosítéka annak, hogy e Szövetség mindenben ki fogja elégíteni az egész közgazdasági életnek jogos várakozásait. Meg­nyitó beszéde — melyet alantabb szószerinti szövege­zésben közlünk — sok értékes és teljesen új utakat jelöl ki a Szövetség számára és szakmánk nevében is csak köszönetünket tolmácsolhatjuk ezért a nagyvonalúságú be­széd megtartásáért, mely bizonyára itt is a leglelkesebb visszhangra talál. A beszéd szószerinti szövegét itt adjuk. Igen tisztelt közgyűlés! Meghajolva a közbizalom meg­­nyilatkoztatása előtt (élénk éljenzés) az elnöki állást köszönet­tel elvállalom és t. barátom, Russo Illés alelnök úr nevében is az önök szíves bizalmát, figyelmét hálásan köszönöm. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy mielőtt to­vábbmennénk a választások során, pár rövid szóval ecseteljem az én felfogásomat a hazai kereskedelem, illetőleg külső ke­reskedelem kérdésében, mert azt tartom, — bár nem kell színt vallanom Magyarország gazdasági közvéleménye előtt a ma­gam gazdasági hitvallásáról, amely talán harminc évi közéleti tevékenységemből eléggé ismeretes — hogy a változott viszo­nyok mégis bizonyos tekintetben talán mindegyikünk felfogá­sában némi változásokat hoztak létre. Nem úgy értve, hogy konjunktúrához alkalmazkodunk elveink tekintetében, — nem, tisztelt uraim, ebben megalkuvásnak helye és nálam nincs. (Élénk tetszés.) De a változott viszonyok igenis változott el­járást követelnek és ezek tekintetében óhajtanék röviden ki­térni. (Halljuk, halljuk!) A mai helyzet, amelyet nem is annyira a háború szeren­csétlen kimenetele, mint az annak kapcsán lefolyt szomorú ese­mények idézték elő, a lelkeknek egyensúlyukból való kizava­rása és ebből folyólag a közéleti felfogásnak egész átalakulása nem maradhat hatástalanul a gazdasági életre sem. Béklyókat raktak a kereskedelem és ipar lábára, kezére már a háború alatt, azért, mert a háborús gazdaságról az a hit volt elterjedve, hogy a korlátolt forgalom biztosítja legjobban a gazdasági élet szükségleteit. Leghatalmasabb gazdasági tényezőnk a mező­­gazdaság ugyan­olyan béklyókkal korlátoztatott a maga szabad mozgásában. És ha áldozatokat kellett hozni az ország gazda­sági életében, ismerjük el Uraim, férfias nyíltsággal, hogy az ármaximálás következtében, a központok rendszere következté­ben, azon kinövések következtében, amelyek itt-ott a közpon­tok sok tekintetben hasznos működése mellett is előfordultak, a mezőgazdaság bizony igen nagy árat fizetett és csak a há­ború hosszú — sajnos, hosszú — tartamának volt tulajdonít­ható, hogy a végeredményében a mezőgazdaság nem meg­gyengülve került ki a nagy gazdasági küzdelemből. Sajátságos helyzetünkben, amelyben immár az egész vi­lágkonstelláció juttatott, megcsonkítottságunkban és elzárásunk­ban az egész világtól, egy katlanba beszorítva, körülvéve óriási havasok által az egyik oldalon és csak egy keskeny vízi érrel

Next