Bőripari Szemle, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1920-08-01 / 15. szám

1920. augusztus 1. BORIPARI SZEMLE bekapcsolva a világforgalomba: itt állunk elzárva nemzetközi­leg, úgy hogy a fejlődő gazdaság mellett egyes-egyedül a ke­reskedelem lehet az, ami ennek az országnak regenerálását gazdaságilag ismét létrehozhatja. (Úgy van !) A kereskedelem az a tényező, amely szabad mozgásával bekapcsolhatja az or­szágot a nemzetközi forgalomba, és különösen a mi földrajzi helyzetünkben itt, Középeurópának ebben a középpontjában, a transitó kereskedelem az, amely a mi súlyos termelési vi­szonyaink mellett nagy gazdasági jelentőséget adhat még en­nek a területileg megcsonkított, gazdaságilag szétszakított or­szágnak. (Úgy van!) Éppen ezért elsőrangú feladat a külke­reskedelmi szervezeteknek olyatén megszervezése, amely szer­vezet erőt kölcsönöz a kereskedelem ezen ágazatának, — és legyünk tisztában vele, az erő tiszteletet szerez, míg a gyenge­ség, a megjuhászkodás az ellenkezőt eredményezi. (Úgy van !) A kereskedelemnek, a kereskedelem ezen ágának a tömö­rülés által erőt kell kifejtenie. És én biztosíthatom önöket, uraim, hogy ha az önök tábora a gyakorlatban, a tényleges működésben ugyanolyan erővel és tömeggel fog mögöttem ál­­lani, mint ahogy önök megjelentek ezen az alakuló közgyűlé­sen, akkor tekintélyt fogunk szerezni ennek a kereskedelmi ágazatnak, helyt fogunk állani és ott, ahol kell, befolyásunkat érvényesíteni is fogjuk tudni. (Élénk tetszés és taps.) A tömörítés révén küzdenünk kell a privilégium rend­szere ellen. (Élénk helyeslés.) Ha van gazdasági ág, amely privilégiumokat nem tűr meg, úgy a kereskedelem az. Mező­­gazdaságban, iparban a mi speciális viszonyaink mellett pro­­tekcionisztikus rendszernek nemcsak helye lehet, de szükség is volt reá, szükség is lesz reá. A kereskedelem azonban, a szabad mozgással bíró, a privilégium nélküli kereskedelem az egyedüli, amely biztosíthatja azokat az előnyöket az országnak, amelyekre annak szüksége van, amelyek nélkül az ország pénz­ügyileg el nem lehet. (Igaz, úgy van!) Az újonnan alakult szövetség első feladatának tehát azt tartom, hogy tömörítve a maga körében az ipari, a mezőgazdasági és kereskedelmi érde­keltséget, mindazt, ami külkereskedelmi vagy külső vonatko­zással bír, közös erővel és közös érdekből — de az ország ér­dekében első­sorban — felvegye a küzdelmet a privilégium rendszere ellen. (Élénk helyeslés.) Egy másik pont, uraim, amelyben azt hiszem, ismét ta­lálkozni fog a mezőgazdaság, az exportra utalt ipar és az ex­porttal foglalkozó kereskedelem , kiküszöbölni a hivatali körök­nek azt a — szerintem teljesen téves — felfogását, hogy a külkereskedelem államosítható lenne. (Élénk helyeslés.) Méltóz­­tatnak tudni, hogy a hivatali élet illetékes és illetéktelen körei­ben sok helyütt igen nagy tért foglal az utóbbi időben az a merőben téves gondolat, hogy a külkereskedelmet államosítani, monopolizálni kell, hogy az állami bevételeket ezen a réren fokozni lehessen. Ha van tér, amelyen az állami gazdálkodás lehetetlen, az elsősorban a külső kereskedelem. (Úgy van) ahol a pillanatnyi konjunktúrák, pillanatnyi üzleti vállalkozások, különösen a mai valutáris viszonyok mellett, a legmesszebb­menő szabadságot követelik a kereskedelem mozgása számára. Ha tehát van tér, amelyen képtelenség az államosítás gondo­lata, úgy éppen az export és import kereskedelem az. (Úgy van!) Ennélfogva azt hiszem, meg kell győznünk az illetékes tényezőket arról, hogy evvel a gondolattal foglalkozni egyenlő nem a szélmalomharccal, de egyenlő annak a kockázatával, amit általa elérni akarnak, egyenlő a pénzügyi eredmény koc­káztatásával. (Úgy van!) Nem mondom, hogy egy-két tömeg­cikknél ez nem lehet pillanatnyilag indokolt, hiszen utalok a gabonamonopólium, a lisztmonopólium kérdésére, sőt szó volt a gyapjú ugyanilyen szempont szerint való kezeléséről is. De általában az egész kérdés csak pénzügyi vonatkozásaiban me­rül fel és ennélfogva azt hiszem, nekünk meg kell találnunk itt, ebben a szövetségben — és az önök gyakorlati ismeretei és érzéke,­­az önök gyakorlati tapasztalatai reá fognak minket arra vezetni — azt az utat, azt a megoldást, hogy abba a hely­zetbe jussunk, hogy az államhatalomnak megmutassuk azt a módját a megoldásnak, amely legalább ugyanazt a pénzügyi eredményt biztosítja az állam javára, amely eredményt az álla­mosítás gondolatával kívánt volna elérni. (Helyeslés.) Itt én nem csinálok titkot belőle, hogy arra gondolok, amit kényszertársulások révén az iparban akartam volna elérni, amelyek végeredményükben kényszerkartellek lettek volna és a kényszerkartellekben az állami részesedést biztosítottuk volna. Ehhez hasonlót kell nekünk keresnünk az export és az import kereskedelem terén is. Meg kell találnunk a módját az állami részesedésnek olykép, hogy az sem a kereskedelem szabad mozgását, sem a kereskedelem titkait — amelyek a mezőgaz­daságban, iparban, kereskedelemben egyaránt fontossággal bír­nak — ne érintse. Ilyen módon kell megadnunk az államnak azt a pénzügyi erőt, amit innen vár,­­ mert avval viszont le­gyünk tisztában, hogy nincs sem a köz, sem a magán­életnek olyan tere, amelyet az állam abban a súlyos helyzetben, amely­ben ma pénzügyileg van, megadóztatni ne fogna és megadóz­tatni kénytelen ne lenne. Sokkal célszerűbb tehát, ha mi keres­sük a módokat és mi nyújtjuk azokat az államnak, mi, az a kereskedő osztály, amely ezáltal elsősorban érdekelve van, mintha dilettáns módon tisztán a hivatali tapasztalatok, a hiva­tali eszközök révén ilyet reánk oktrojáljanak. Hiszen méltóz­­tatnak tudni, hogy éppen a kiviteli kereskedelem tekintetében az inkamerálás első tervezete szerint olyan megoldások voltak készülőben, amelyek az exportot egyszerűen lehetetlenné tet­ték volna. Ha ebben megjelölöm azt a részt, amely egyrészt a szervezkedés jellegét, másrészt az állami részesedést illetőleg fontossággal bírhat, úgy azt tartom, hogy átmenetileg, addig, amíg a korlátolt forgalom rendszere fenn fog állani — örökké ez sem fog tartani, mert valamikor mégis leomolnak az ellenséges okozta válaszfalak, amelyek ma elválasztanak min­ket úgy a régi monarchia egyes államaitól, mint a külföldtől is és ismét szabad lesz a kereskedelem — elsősorban termé­szetesen törekednünk kell arra, hogy visszaállítsuk a szabad forgalmat a régi monarchia államai között és elérjük azt, ami ellen politikailag évtizedeken keresztül küzdöttünk — én nem — de aminek gazdasági előnyeit és gazdasági jelentőségét ma tapasztaljuk, hogy nagy fogyasztási területekre van szükség, nagy gazdasági területek képesek csak fennállani, azok a kis államok, melyek kizárólag a maguk gazdaságára vannak utalva, nem lesznek képesek a jövőben fennállani. Mi talán inkább, mint a többiek, mert mi mezőgazdasági állam vagyunk és egy­­időre a világ rá van utalva a mi termékeinkre. De mezőgazda­ságból egymagából államot fenntartani nem lehet. A gazdasági kapcsolatot kell tehát keresnünk, elsősorban a volt monarchia államaival és azután tovább belekapcsolódnunk a nagy világi, a nemzetközi kereskedelmi forgalomba. Addig azonban, amíg korlátolt forgalom lesz, keresztül kell vinnünk azt, hogy a ki­viteli és behozatali kereskedelem mai rendszerét, az engedélye­zés rendszerét ne intézzék az érdekeltség nélkül. (Élénk he­lyeslés.) Keresztül kell vinnünk, hogy az érdekeltségnek, az ebben a szövetségben tömörítendő összes külső vonatkozású kereskedelemnek ebben döntő szava legyen. (Élénk helyeslés.) Tagolnunk kell ezt a szövetséget szakmák szerint és az egyes szakmák képviselőinek biztosítani kell a kormány intézkedései körül azt a befolyást, amelyet minden érdekeltség joggal meg­követelhet attól a kormánytól, amely az állam ügyeit a köz érdekében köteles intézni. Én tovább megyek. És azt gondolom, hogy fontos fel­adatunk lesz megkeresni egy megoldási módot, amelyet a kor­mánynak ajánlhassunk oly módon, hogy az export és import engedélyek ne kormányhatóság által adassanak, hanem az ér­dekelt szövetség által (élénk helyeslés és tetszés) a kormány ellenőrzése mellett, ha mi nyújtjuk a kormánynak mindazok a 7. oldal.

Next