Bőripari Szemle, 1920 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1920-08-01 / 15. szám
1920. augusztus 1. BORIPARI SZEMLE bekapcsolva a világforgalomba: itt állunk elzárva nemzetközileg, úgy hogy a fejlődő gazdaság mellett egyes-egyedül a kereskedelem lehet az, ami ennek az országnak regenerálását gazdaságilag ismét létrehozhatja. (Úgy van !) A kereskedelem az a tényező, amely szabad mozgásával bekapcsolhatja az országot a nemzetközi forgalomba, és különösen a mi földrajzi helyzetünkben itt, Középeurópának ebben a középpontjában, a transitó kereskedelem az, amely a mi súlyos termelési viszonyaink mellett nagy gazdasági jelentőséget adhat még ennek a területileg megcsonkított, gazdaságilag szétszakított országnak. (Úgy van!) Éppen ezért elsőrangú feladat a külkereskedelmi szervezeteknek olyatén megszervezése, amely szervezet erőt kölcsönöz a kereskedelem ezen ágazatának, — és legyünk tisztában vele, az erő tiszteletet szerez, míg a gyengeség, a megjuhászkodás az ellenkezőt eredményezi. (Úgy van !) A kereskedelemnek, a kereskedelem ezen ágának a tömörülés által erőt kell kifejtenie. És én biztosíthatom önöket, uraim, hogy ha az önök tábora a gyakorlatban, a tényleges működésben ugyanolyan erővel és tömeggel fog mögöttem állani, mint ahogy önök megjelentek ezen az alakuló közgyűlésen, akkor tekintélyt fogunk szerezni ennek a kereskedelmi ágazatnak, helyt fogunk állani és ott, ahol kell, befolyásunkat érvényesíteni is fogjuk tudni. (Élénk tetszés és taps.) A tömörítés révén küzdenünk kell a privilégium rendszere ellen. (Élénk helyeslés.) Ha van gazdasági ág, amely privilégiumokat nem tűr meg, úgy a kereskedelem az. Mezőgazdaságban, iparban a mi speciális viszonyaink mellett protekcionisztikus rendszernek nemcsak helye lehet, de szükség is volt reá, szükség is lesz reá. A kereskedelem azonban, a szabad mozgással bíró, a privilégium nélküli kereskedelem az egyedüli, amely biztosíthatja azokat az előnyöket az országnak, amelyekre annak szüksége van, amelyek nélkül az ország pénzügyileg el nem lehet. (Igaz, úgy van!) Az újonnan alakult szövetség első feladatának tehát azt tartom, hogy tömörítve a maga körében az ipari, a mezőgazdasági és kereskedelmi érdekeltséget, mindazt, ami külkereskedelmi vagy külső vonatkozással bír, közös erővel és közös érdekből — de az ország érdekében elsősorban — felvegye a küzdelmet a privilégium rendszere ellen. (Élénk helyeslés.) Egy másik pont, uraim, amelyben azt hiszem, ismét találkozni fog a mezőgazdaság, az exportra utalt ipar és az exporttal foglalkozó kereskedelem , kiküszöbölni a hivatali köröknek azt a — szerintem teljesen téves — felfogását, hogy a külkereskedelem államosítható lenne. (Élénk helyeslés.) Méltóztatnak tudni, hogy a hivatali élet illetékes és illetéktelen köreiben sok helyütt igen nagy tért foglal az utóbbi időben az a merőben téves gondolat, hogy a külkereskedelmet államosítani, monopolizálni kell, hogy az állami bevételeket ezen a réren fokozni lehessen. Ha van tér, amelyen az állami gazdálkodás lehetetlen, az elsősorban a külső kereskedelem. (Úgy van) ahol a pillanatnyi konjunktúrák, pillanatnyi üzleti vállalkozások, különösen a mai valutáris viszonyok mellett, a legmesszebbmenő szabadságot követelik a kereskedelem mozgása számára. Ha tehát van tér, amelyen képtelenség az államosítás gondolata, úgy éppen az export és import kereskedelem az. (Úgy van!) Ennélfogva azt hiszem, meg kell győznünk az illetékes tényezőket arról, hogy evvel a gondolattal foglalkozni egyenlő nem a szélmalomharccal, de egyenlő annak a kockázatával, amit általa elérni akarnak, egyenlő a pénzügyi eredmény kockáztatásával. (Úgy van!) Nem mondom, hogy egy-két tömegcikknél ez nem lehet pillanatnyilag indokolt, hiszen utalok a gabonamonopólium, a lisztmonopólium kérdésére, sőt szó volt a gyapjú ugyanilyen szempont szerint való kezeléséről is. De általában az egész kérdés csak pénzügyi vonatkozásaiban merül fel és ennélfogva azt hiszem, nekünk meg kell találnunk itt, ebben a szövetségben — és az önök gyakorlati ismeretei és érzéke,az önök gyakorlati tapasztalatai reá fognak minket arra vezetni — azt az utat, azt a megoldást, hogy abba a helyzetbe jussunk, hogy az államhatalomnak megmutassuk azt a módját a megoldásnak, amely legalább ugyanazt a pénzügyi eredményt biztosítja az állam javára, amely eredményt az államosítás gondolatával kívánt volna elérni. (Helyeslés.) Itt én nem csinálok titkot belőle, hogy arra gondolok, amit kényszertársulások révén az iparban akartam volna elérni, amelyek végeredményükben kényszerkartellek lettek volna és a kényszerkartellekben az állami részesedést biztosítottuk volna. Ehhez hasonlót kell nekünk keresnünk az export és az import kereskedelem terén is. Meg kell találnunk a módját az állami részesedésnek olykép, hogy az sem a kereskedelem szabad mozgását, sem a kereskedelem titkait — amelyek a mezőgazdaságban, iparban, kereskedelemben egyaránt fontossággal bírnak — ne érintse. Ilyen módon kell megadnunk az államnak azt a pénzügyi erőt, amit innen vár, mert avval viszont legyünk tisztában, hogy nincs sem a köz, sem a magánéletnek olyan tere, amelyet az állam abban a súlyos helyzetben, amelyben ma pénzügyileg van, megadóztatni ne fogna és megadóztatni kénytelen ne lenne. Sokkal célszerűbb tehát, ha mi keressük a módokat és mi nyújtjuk azokat az államnak, mi, az a kereskedő osztály, amely ezáltal elsősorban érdekelve van, mintha dilettáns módon tisztán a hivatali tapasztalatok, a hivatali eszközök révén ilyet reánk oktrojáljanak. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy éppen a kiviteli kereskedelem tekintetében az inkamerálás első tervezete szerint olyan megoldások voltak készülőben, amelyek az exportot egyszerűen lehetetlenné tették volna. Ha ebben megjelölöm azt a részt, amely egyrészt a szervezkedés jellegét, másrészt az állami részesedést illetőleg fontossággal bírhat, úgy azt tartom, hogy átmenetileg, addig, amíg a korlátolt forgalom rendszere fenn fog állani — örökké ez sem fog tartani, mert valamikor mégis leomolnak az ellenséges okozta válaszfalak, amelyek ma elválasztanak minket úgy a régi monarchia egyes államaitól, mint a külföldtől is és ismét szabad lesz a kereskedelem — elsősorban természetesen törekednünk kell arra, hogy visszaállítsuk a szabad forgalmat a régi monarchia államai között és elérjük azt, ami ellen politikailag évtizedeken keresztül küzdöttünk — én nem — de aminek gazdasági előnyeit és gazdasági jelentőségét ma tapasztaljuk, hogy nagy fogyasztási területekre van szükség, nagy gazdasági területek képesek csak fennállani, azok a kis államok, melyek kizárólag a maguk gazdaságára vannak utalva, nem lesznek képesek a jövőben fennállani. Mi talán inkább, mint a többiek, mert mi mezőgazdasági állam vagyunk és egyidőre a világ rá van utalva a mi termékeinkre. De mezőgazdaságból egymagából államot fenntartani nem lehet. A gazdasági kapcsolatot kell tehát keresnünk, elsősorban a volt monarchia államaival és azután tovább belekapcsolódnunk a nagy világi, a nemzetközi kereskedelmi forgalomba. Addig azonban, amíg korlátolt forgalom lesz, keresztül kell vinnünk azt, hogy a kiviteli és behozatali kereskedelem mai rendszerét, az engedélyezés rendszerét ne intézzék az érdekeltség nélkül. (Élénk helyeslés.) Keresztül kell vinnünk, hogy az érdekeltségnek, az ebben a szövetségben tömörítendő összes külső vonatkozású kereskedelemnek ebben döntő szava legyen. (Élénk helyeslés.) Tagolnunk kell ezt a szövetséget szakmák szerint és az egyes szakmák képviselőinek biztosítani kell a kormány intézkedései körül azt a befolyást, amelyet minden érdekeltség joggal megkövetelhet attól a kormánytól, amely az állam ügyeit a köz érdekében köteles intézni. Én tovább megyek. És azt gondolom, hogy fontos feladatunk lesz megkeresni egy megoldási módot, amelyet a kormánynak ajánlhassunk oly módon, hogy az export és import engedélyek ne kormányhatóság által adassanak, hanem az érdekelt szövetség által (élénk helyeslés és tetszés) a kormány ellenőrzése mellett, ha mi nyújtjuk a kormánynak mindazok a 7. oldal.