Bőripari Szemle, 1926 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1926-01-01 / 1. szám

6. oldal­ ják velünk szemben fennálló fizetésbeli kötelezett­ségüket, kiknek az előfizetése lejárt és akik a díjak­kal hátralékban vannak. Ennek a biztos tudatában engedjük útjára lapunk újévi számát, mely immár huszontödik évfolyamát jelzi. A szerkesztőség és kiadóhivatal. A helyzet. Búcsú az 1925-ös évtől. — Az elszegényedés. — Válság és kon­junktúra. — A gazdasági határok megnyílta. — A tilalmi vámok hatása. — A bőripar pusztulásának igazi oka. — A forgalmiadó rendszer káros hatásai. — A revízió. Pro domo. Újév. Új remények. Új birodalmak. Az elmúlt év csalódásai után hiszünk a jobb jövőben. Az 1925. gazdasági év viharos rázkódtatásai mélyen bevésődtek az emberek idegzetébe. Mindaz, amit a háborús évek konjunktúrái felszínre vetettek, mintha elpárologtak volna. Az értékek megszűntek igazi értékekké lenni, a munka és kereset után való fáradozások mintha meddők maradtak volna. A köz- és magántisztviselők tízezrei B.-listán, kikapcsolódtak az ipari és kereskedelmi cikkek fogyasztásából. A még el nem bocsátottak pedig éhbérek mellett ten­gődve, képtelenek kultúremberhez való életet élni. Csöppet sem csodáljuk, ha a gyáripar csak korlátolt üzemmel dolgozik. Dehogyis dolgozik, vergődik! A még felvevőnek látszó társadalmi réteg, a mező­­gazdaság, mely az ország lakosságának 75 százalékát teszi, szintén megszűnt fogyasztóként szerepelni. A munkásosztály kereseti lehetősége is mélyen alábbszállott. A kereskedelemben és az iparban el­­szaporodottak pedig káros vrsenyállapotok elő­idézőivé lettek. Ily helyzetet hagyott vissza az Urnák 1925-ik esztendeje! És mi mégis hiszünk, remélünk a jobbra változó idő eljövetelében! ? . . . Igenis hiszünk. Mert az elszegényedési folyamat abban a pillanatban állott meg, amely pillanatban pénzünk stabilitása és állami költségvetésünk ki­egyensúlyozottsága közhitté vált. Most a magán­­gazdaság költségvetésének kiegyensúlyozottsága kerül előtérbe. Ezt a nagy gondolatot alátámasztják a tavasszal végbemenő beruházások, melyeket úgy az állam, mind a városok sokasága végrehajtat. A munkaalkalom zsilipjei ismét megnyílnak. A tétlenül bolygó munkások tízezrei pedig ismét bekapcsolód­nak a fogyasztásba, miáltal okvetlenül előáll az ipar jobb foglalkoztatása. Az ipar foglalkoztatása: álljunk meg e gondolatnál. Mint évtizedek óta már annyi­szor, mostanában is akadnak jóstehetséggel meg­áldott jövendőmondók, kik vallják és hirdetik, hogy évszázados bőriparunk tönkremegy, elpusztul és elsatnyul, hogy borkereskedelmünk is menekülten kénytelen lesz elhagyni a terepet. Nem érzünk magunkban hivatottságot, hogy a modern jövendő­mondóknak ellen-jövendőmondói legyünk. Csupán azt és annyit kívánunk megállapítani, hogy a gaz­dasági válságoknak megvan az a kellemetlen tulaj­donságuk, hogy csapásai az egész vonalon mindenre és mindenkire nézve éreztetik káros hatásukat. Alig volt még világválság, vagy világkonjunktúra, mely csak egyeseknek ártott, illetve kedvezett volna Válság és konjunktúra: ikertestvérek. Ezek minden­kire nézve érvényes erejű szabályok, törvények. Kivétel nélkül. Akárcsak a zord időjárás, vagy a napsütéses tavaszi meleg. A melegítő nap sem egyesekre, hanem valamennyiünkre süt. Ha az említett gazdasági krízis megszűnik és mi szentül hisszük és valljuk, hogy igen rövid időn belül meg­szűnik, ez esetben a most tétlenségre ítélt bőrgyár- és timoripar, illetve borkereskedelem, új életre kel, uj energiával, új nekilendüléssel és új elhatározá­sokkal. A gazdasági élet rendjében meghalások nem léteznek. A név változhat, de a munka és a ter­melés örökké élnek. A jövendőmondásnak semmi szerepe sincs abbeli meghatározásban, ha állítjuk, hogy az egész gazdasági élet már türelmetlenül lesi a pillanatot, mely az immár tíz év óta zárva tartott vámkapuk megnyíltát hírül hozza. Ma már a legelfogultabb védvámos politikus is tisztán látja, hogy társadal­munk lerongyoltsága, elszegényesedése és fogyasztó­képtelensége az egyoldalú tilalmi vámtarifában gyö­keredzik. Ha vámhatáraink ismét szabadok lesznek, ha módunkban áll fölös mennyiségű javainkat oda és akkor kivinnünk, ahova azt lehetne, ez esetben ki van annak lehetősége zárva, hogy a ma tobzódó gazdasági válság itt továbbpusztítson ! Lám, mező­gazdáink fölös búzáját, borát és egyéb termékeit képtelen kivinni. A ki nem vihető eme mezőgaz­dasági termékek billiónyi értékei parlagon heverve, nem hatolhatnak be a gazdasági élet csatorna­­hálózatába. Nem látják akiket megillet, hogy bőr­gyáraink kazánjai kihűlésének fő oka ebben az egy körülményben keresendő­? Lám, most vámvédett állapotban vagyunk, és bőriparunk mégis vonaglik ? Jól tudjuk, kormányprogramm a kereskedelmi- és vámszerződések megkötése, főleg az utód­államokkal. Azt is tudjuk, hogy az uralkodó gaz­dasági és pénzügyi válság erejéből csakis e szerző­dések megkötésével fog enyhülni. És azért bőripari köreink jól tudják, hogy a fennálló bőripari vám­tételek módosulni fognak, mert nem kívánják, hogy többek közt a bőripari vámokhoz való merev ragasz­kodás következtében, a mezőgazdasági termékek eladatlanul itt rekedjenek. A fölös mennyiségű mezőgazdasági termékek kivitelével helyreáll tehát a gazdák vásárlóképessége és ezzel szoros kap­csolatban megindul a bőrgyártmányok iránti nagyobb kereslet is. Tehát a prohibitív vámtételek, mint tel­jesen elhibázottak, lomtárba kerülnek. Okulásul azoknak, kiket megillet, hogy egy ország határait kínai fallal elzárni, ebben a században, már nem igen lehetséges. A kereskedelmi- és vámszerződések megkötése tehát országos és így bőripari érdek is. Az újévnek meg kell még hoznia a gazdasági élet egy másik terén mozgó sérelmét is, azt, amelyet mindenki ismer és érez. Tán fölösleges sok szót afelett vesztegetni, mily tarthatatlan helyzetbe jutott a magyar kereskedelem a forgalmiadó rendszerünk helytelen kigondolásai következtében. Hogy csak néhány ily részletkérdést hámozzunk ki, itt van az egy és ugyanazon cikknek többszöri megadóztatása, BORIPARI SZEMLE 1926. január 1.

Next