Czipész Szaklap, 1902 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1902-01-01 / 1. szám

o 6J CZIPÉSZ-SZAKLAP V. évfolyam, mintha a kaptafa igazítás nem is tartozna a lábbelli­­készítő mester hatáskörébe, —■ a mérték után teljesen megfelelő, minden igazítás nélküli kaptafát kíván a kap­tafa készítő­től, ami száz esetben egyszer válik alkalmassá. A legtöbb czipész rendelt munkához is, a­hogy a kaptafa-készítő kezében megszületett úgy készíti rá a czipőt vagy a csizmát. Pedig a mérték után különösen magasabb árak mellett dolgozó czipésznek okszerű kaptafát igazítás nélkül el sem lehet képzelni. Annak az elsajátítására kell törekedni — különösen az ifjabb czipész nemzedéknek, hogy jövőben általánosságban mesteriesebb, művésziesebb munkát legyen képes produ­kálni. A szabászatban és a helyes kaptafa előállításban rejlik a lábbeli-ipar művészete. Ezen igen­is fontos és kényes szakdolgokra kell elsősorban is az összességet — egyöntetűen kioktatni. Őszintén megvallva, Magyarországon még kevés lábbeli-készítő van olyan, aki a kaptafákat alakításával újításával alkalmasabbá tette volna. Még eddig ami használatban és divatban volt és van, nem mi magyar czipészek hoztuk létre, — hanem csak utánozzuk a francziát, az angolt és a német czipészek által alakított kaptafa formákat. A kaptafa-készítők által előállított kaptafákat iga­zítás nélkül (ha ki is fordul, mint a teknyős béka) csak az olcsóbb árak mellett dolgozó czipészeknek és az előleges raktári czipőkhöz lehet elhasználn. Az egyszerűbb és olcsóbb czipőt készítő mestereknek pedig igen sok esetben volna idejük a kaptafa alakításhoz­­— de úgy mint a szabászat és felsőrész összeállításához, megtűrésé­­hez nem ért, ugyan igy áll a kaptafa alakítás kérdésével is. Azok a labbelli­ készítő iparosok, akik egyszerű és csak valamivel drágább czipőt készítenek mint a gyári sablonszerűen készített lábbeli, azokat idővel a gyáripar teljesen megsemmisíti és akkor lesz módjukban, az értelmesebb és szakképzettebb lábbeli-készítőknek művé­sziesebb kaptafaformákat és lábbelit, készíteni, újításokat létrehozni, amikor a tényleges konkurens társaikkal nem kell számot vetni. Szake­ladások alkalmával is már számtalanszor eszmecsere tárgyát képezte a kaptafa-készítés kérdése, de nem igen mondhatjuk, hogy látszata, foganatja volna,­­ mert még eddig az előadók a helyes alakításra nem igen mutattak rá. Egy szakelőadáson nem azt kell bemutatni, hogy egyik másik ka­ptafa mikor volt divatba, stb. Hiszen azt tudja minden czipész. De igen­is kívá­natos, hogy aki kaptafákról előadás tartására vállalkozik, olyan kaptafát mutasson be, a­melyik még nem volt használatban és az előadó által ismert s jónak, czélsze­­rűnek bizonyult,­­­hogy kell formázni, alakítani, úgy, hogy minden követelményeknek megfeleljen. Tagadha­tatlan, hogy a kaptafa-készítőinknek úgy kell csinálni, ahogy a czipész rendelője utasításba adja. Az pedig egymástól oly eltérő,­­ hogy a kaptafa-készítő abból meghatározott irányt magának megtartani nem tud, de nem is lehetséges — és azt sem tudja, melyik czipész által mutatott irány a czélszerűbb. A kaptafa készítését illetve alakítását gyakorlatilag nem igen mutatja meg senki,­­ mert egy munkaadónak ahhoz sem ideje, sem berendezése nincs. Gyakorlati életben szerzett ismereteit pedig minden egyes czipész­­mester magának tartja és használja. Reményünk van azonban ahhoz, hogy a szerkesz­tőség tulajdon vezetése alatt álló Első Budapesti Magán Czipész Szakiskola útján, melynek rendes tantárgya a kaptafa alakítás újítást , mint arra a leghivatottabb szakiskola, fokozatosan megfogja a czi­­pészekkel ismertetni, ép úgy, mint a modern mértani szabászatot is. Bodr József: Országos vándortanítói megkeresés. Megvallom, nem akartam bele­bocsátkozni ezen igazán minket közelről érdeklő vitában, de mivel ha igaz, engem érint legelső sorban is,­­ hogy mégis jogot formálhatok hozzá szólni, mert ha jól tudom talán én adtam erre alkalmat, hogy szenvedélyessé vált ezen ügy érdeke. — Tehát én is elmondom szerény véleményemet részrehajlatlanul, személyeket nem válogatva.­­— Ugyanis kolozsvári országos czipészkongresszuson személyesen részt nem vehetvém bekü­ldtem egy határozati javasla­tot, melyben egy országos vándorszaktanítót hoztam javaslatba. Javaslatom tényleg a határozatokhoz csa­tolva elfogadtatott és felterjesztetett. Tehát úgy látszik foganatja is lett, ■— mert már­is birkózunk, — de ez nem baj, csak élesíti az ügy érdekét, inkább az a kér­dés, hogy ki adta az alkalmat, a bírókra? — Ez pedig az ipartestületi elöljáróság, a­kinek számot kell magá­val vetni, fontos határozatairól. Hogy rész vagy jó indu­latból, vagy formai hibából, igy megokolva vélemé­nyezte — én elitélem és nem helyeslem, mert az aján­lók közt, a véleményezést az igazság ellen is máskép formálhatta volna az elöljáróság, ezt figyelembe venni, hogy nem egy személyi, hanem egy testület számot tevő elöljárósági határozat. Épen ezért szálok síkra, mert egy testület csorbítja meg egy szakem­bernek tudását nem mondom mindent tudó, az úgy sincs, azt az elöljáróság sem hiszi e­l, egyikük sem, különösen köztünk nem ismeri el sokaknak gya­korlatát vagy mondjuk képességét. Most meg ismét neki esik, förmedvényezőnek, tolakodó szaktanárnak, véleményt kierőszakoló­n­ak, felfuvalkodónak ti­tulálva. Engedelmet kérek, ebben a czikkben sincs keve­sebb modor, pedig az elöljáróság fogalmazta és adta ki •­az első modort az elöljáróság erőszakolta ki véle­ményezésével Bodr Józseftől, tehát egy gyarló ember kis hibái is vannak még sem úgy ítélendő meg, ki a lé­tért és szakmája fejlesztésért küzd magának jobban a köznek, mint egy erkölcsi testületet, kinek szárnya alá tartoznak helyes és nem helyes gondolkodású tagú czipészek, de azért óvatosan takargassa szárnya alá őket, ha nyakasabb is egy némelyik,­­ mint apa a gyer­mekét. Hogy Bodhnak képessége van, el kel ismerni, hogy szakfejlesztésnek él és még kenyere is, és igy amit tanult, tapasztalt és kutatott, el is árulja, én teszek ő és mi köztünk kü­lönbséget. Hogy kezében van egy fegyver, mint minden szerkesztőnek egy kis hatalom, evei ő is él és küzd, — ez nem kis dolog egy szaklapot fentartani, evei éppen úgy küzd az ipartestület is és szerkesztője is, és látszik ő is úgy használja. Egy magának annál inkább nehezül meg baja , és lehetséges, ha ezen felvetett hibái nem vol­nának nem ártogatna Bodr József. A haladást a sotban fel nem találjuk, erre pél­dák a külállamok, ott van Amerika, a reklámhős hová fejlődött. Tehát szerénységről sem beszélhetünk ilyenkor, meg van az minden embernél felfogás s alkalmi eseteknél, az elvitázhatatlan. Ilyen vitáknál nem keres­hetünk szerénységet. Hogy mégis Bodhra hivatkozom, csak tulajdonítok neki valamit, már úgyszólván semmiből mégis teremtett valamit nem vagyont, hanem szakembereket — s talán mondhatom is, hogy több tanítványa van mint bárme­lyik szaktanítónak, vagy ipartestületnek. Most, hogy felszólaltam Bodh mellett, azt hiszem nem bízza el magát, sőt arra kérem, hogy legyen higgadt és törel­­mes, de azért ne engedje a magáét sem. Tartsa szem előtt, hogy egymásra szükségünk va­n.

Next