Czipész Szaklap, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
_ __________________CZIPÉSZ-SZAKLAP:___________________________XI. évfolyam alatt a szakosztályok új, erős életre keltek, a szövetség értesíti azokat a sztrájkok állásáról, időnként utasítások látnak napvilágot és remélhető, hogy nemcsak papíron marad meg mindazon szép és hasznos eszme, amik a nagygyűlésen elhangzottak. A szervezés azonban tehetetlennek bizonyult eleinte, különben is zsenge még, midőn a betegsegélyző törvénynek tavaly történt életbe léptetésével a czipészekre újabb adót róttak ki. Felemeltük ezen megadóztatás ellen szavunkat, de bizony a szentesített törvénynyel szemben még az országgyűlés se helyezkedhetett ellenkező álláspontra. Bizonyíték ez arra, hogy iparosoknak is kell az országházban helyet foglalniok. A pécsi országos kiállítás emelkedett még ki a múlt évben és azon egy államtitkár nagy beszédét hallottuk. Az ígéretnek beváltását várjuk. Az év vége felé nevezetes esemény történt épen a czipőszakmában. Mint lapunk olvasói a Czipész Szaklap híradásaiból ismerik, Budapesten czipésztanítóképző tanfolyam tartatott. Ipari szempontból ugyan elmondottuk már erről véleményünket, de mégis le kell szögeznünk az év krónikájában ezt az eseményt, mert rendkívül fontos hivatást kell az új tanítóknak betölteniük. Feljegyezzük tehát, hogy Magyarországon ezen a tanfolyamon képeztek ki először czipész-szaktanítókat, ha mindjárt nem is úgy, miként a hallgatók maguk elvárták volna. Dehát a hiba reperálása nem tartozik ránk. Most pedig, hogy széles vonásokban ecseteltük az ó évet, feltekintünk és magunk előtt látjuk az új esztendőt. Ismét csak kíván ez az év is tőlünk újabb, talán fáradságosabb munkát, merítsünk erőt küzdelmeinkhez, ne csüggedjünk, vértezzük magunkat az élet harczaira, menjünk bizalommal, reménységgel, tettvágygyal az új évbe. Szerencsés, jó esztendőt kívánunk összes olvasóinknak! A bőr áruismerete kereskedelmi szempontból. Hirsch A. Jakab kereskedelmi tanácsos felolvasása 1907. évi deczember 4-ikén, a m. kir. technológiai iparmuzeumban megtartott czipész-mesteri tanítóképző tanfolyamban. Tisztelt Uraim! A technológiai muzeum igazgatósága engem kért fel arra, hogy Önöknek t. hallgatóim a bölisméről tartsak előadást. Én ezen felszólításnak igen szívesen felelek meg és amidőn előadásomat a bőráruisméről megkezdem, megjegyzem, hogy az előadás alatt lesz szerencsém Önöknek mindazon bőrökről, amelyekről szó lesz, mintákat bemutatni, hogy ezáltal előadásomat szemléletileg is kiegészítsem. A jelenleg forgalomban levő bőrárukat ismertetni, anélkül, hogy magára a bőriparra nézve egy kis történelmi visszapillantást ne tartsunk, lehetetlen, mert hiszen éppen ebben az országban, az ország ezredéves különös kulturális és gazdasági fejlődése folytán, amelyek az ipart és kereskedelmet, a timárt és a bőrelárusítót anynyira összeforrasztották, hogy ezek a mindenkori és ősczipészekkel egyetemlegesen egy elválaszthatatlan egészet képeztek. Ősidőkben, azaz a népvándorlás korszakában azt lehetett mondani, hogy az első timírok azok a honfoglalók voltak, akik nyeregben ülve a vándorlás közben készítették ki a nyersbőrt olykér, hogy a bőrt megsózva, vagy saját nyergük alá tették, vagy pedig a lovasokat követő sátortáborban helyezték el. Ezen sózott, szárított bőr volt az az anyag, amelyet a bőrt feldolgozó iparos a régi háborús korszakban feldolgozott, mert a folytonos vándorlás és háborúskodás közepette a bőröknek alkalmasabb cserzésére nem igen volt idő. Mondhatjuk tehát, hogy a mai honfoglaló őseink csak olyan gyors cserzésű bőrt dolgoztak fel, mint amilyen a mi napjainkban is az iparosság nagy bosszúságára, a kereskedelembe kerül. Ezeket az első iparosokat azonnyomon követték az első kereskedők és pedig a tatárok, akik az őshazából kisérték a népvándorlót és nyugatnak tartó törzseket és akik éppen a Kaukázus mindkét oldalán, úgy a keleti, valamint a nyugati részeken elterülő régi tatártelepeken az ott készülő színes bőröket hozták magukkal és azok készítési módját telepítették meg hazánkban. Az első szép kordován és az első szép szattyán tatár eredetű volt, tatárok készítették és tatárok hozták forgalomba, amint azt Jókai, a nagy íő egyik legszebb regényében történelmi hűséggel le is írta. A borkereskedelem akkor leginkább azzal foglalkozott, hogy ezeket a kordován- és szattyánbőröket a termelőktől a fogyasztókhoz juttasa. A tatárok mellet azonban már akkor is egy más kereskedelmi osztály alakult ki, mégpedig a törökök és zsidók, akik már akkor az országban éltek és az ország helyrajzi fekvésénél fogva, a kelettel való kereskedelmet kultiválták. Ők hozták be a bolgár, török és kis ázsiai bőripar-termékeket és az ország déli részében létesítették az első, természetesen szintén csak szattyánt és kordovánt készítő műhelyeket, amelyeknek nagy része még ma is fennáll. A Bánságban és a szerb határőrvidéken elterülő fehértimárság, valamint a Fogaras vidékén és Maros tájékán még ma is fennálló tabakosok, a Dunántúlban volt annak idején virágzó tabakos-ipar, mindezen régi telepeseknek maradványai. Természetesen, hogy az ország és lakosság viszonyaival az ipar és kereskedelem is fejlődött és hogy a kereskedők kényszerítve voltak a nyugatról folyton-folyton nagyobb mértékben elterülő befolyások folytán, az ujabbi szükségletek kielégítésére, új és abbujabb czikkek után látni és azok beszerzési forrásai után kutatni. Az első évszázadok után, már t. i., a honfoglalást alapul véve, a piros, sárga és mindenféle színű kordován és szattyánbőr egyrészt, máskülönben a felsőmagyarországi bocskor készítmények már nem elégítették ki a közszükségletet, az ízlés javult és finomult, úgy látszik, a divat kezdődött akkor itt is járni és talán a hölgyecskék lábacskáinak kecses idomait a fűzős bocskorban nem tudtak elégé érvényre jutni, a divatleventék pedig a régi római formájú Japánban nem találták már többé ízlésüket. És ezt természetesnek találjuk. A nyugati befolyás és a nyugati divat felütötte akkor zsarnok uralmát az országban és pedig olyformán hogy a morva és stájer szomszédtartományokból az ottani viselet elterült a határszéli megyékre, amint annak befolyását is látjuk, Zala-, Somogy- és Fehér megyékben, a morva befolyást pedig a különös formájú csizmákban látjuk, a felsőmagyarországi német és tót ajkú vidéken, de ezeknél még nagyobb befolyással volt a germán telepesek, amelyeket az akkori kormányok a Első Budapesti Magán Czipész Szakiskola VII., Wesselényi utcza 27.