Czipész Szaklap, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-01 / 1. szám

_ __________________CZIPÉSZ-SZA­KL­AP:___________________________XI. évfolyam alatt a szakosztályok új, erős életre keltek, a szövetség értesíti azokat a sztrájkok állásáról, időnként utasítások látnak napvilágot és remél­hető, hogy nemcsak papíron marad meg mind­azon szép és hasznos eszme, amik a nagy­gyűlésen elhangzottak. A szervezés azonban tehetetlennek bizonyult eleinte, különben is zsenge még, midőn a beteg­­segélyző törvénynek tavaly történt életbe lépte­tésével a czipészekre újabb adót róttak ki. Fel­emeltük ezen megadóztatás ellen szavunkat, de bizony a szentesített törvénynyel szemben még az országgyűlés se helyezkedhetett ellenkező álláspontra. Bizonyíték ez arra, hogy iparosok­nak is kell az országházban helyet foglalniok. A pécsi országos kiállítás emelkedett még ki a múlt évben és azon egy államtitkár nagy beszédét hallottuk. Az ígéretnek beváltását várjuk. Az év vége felé nevezetes esemény történt épen a czipőszakmában. Mint lapunk olvasói a Czipész­ Szaklap híradásaiból ismerik, Budapesten czipésztanítóképző tanfolyam tartatott. Ipari szem­pontból ugyan elmondottuk már erről vélemé­nyünket, de mégis le kell szögeznünk az év krónikájában ezt az eseményt, mert rendkívül fontos hivatást kell az új tanítóknak betölteniük. Feljegyezzük tehát, hogy Magyarországon ezen a tanfolyamon képeztek ki először czipész-szak­­tanítókat, ha mindjárt nem is úgy, miként a hallgatók maguk elvárták volna. Dehát a hiba reperálása nem tartozik ránk. Most pedig, hogy széles vonásokban ecse­teltük az ó évet, feltekintünk és magunk előtt látjuk az új esztendőt. Ismét csak kíván ez az év is tőlünk újabb, talán fáradságosabb munkát, merítsünk erőt küzdelmeinkhez, ne csüggedjünk, vértezzük magunkat az élet harczaira, menjünk bizalommal, reménységgel, tettvágygyal az új évbe. Szerencsés, jó esztendőt kívánunk összes olvasóinknak! A bőr áruismerete kereskedelmi szempontból. Hirsch A. Jakab kereskedelmi tanácsos felolvasása 1907. évi deczember 4-ikén, a m. kir. technológiai iparmuzeumban meg­tartott czipész-mesteri tanítóképző tanfolyamban. Tisztelt Uraim! A technológiai muzeum igazgatósága engem kért fel arra, hogy Önöknek t. hallgatóim a bölisméről tart­sak előadást. Én ezen felszólításnak igen szívesen felelek meg és amidőn előadásomat a bőráruisméről megkezdem, megjegyzem, hogy az előadás alatt lesz szerencsém Önöknek mindazon bőrökről, amelyekről szó lesz, min­tákat bemutatni, hogy ezáltal előadásomat szemléleti­­leg is kiegészítsem. A jelenleg forgalomban levő bőrárukat ismertetni, anélkül, hogy magára a bőriparra nézve egy kis törté­nelmi visszapillantást ne tartsunk, lehetetlen, mert hiszen éppen ebben az országban, az ország ezredéves különös kulturális és gazdasági fejlődése folytán, amelyek az ipart és kereskedelmet, a timárt és a bőrelárusítót any­­nyira összeforrasztották, hogy ezek a mindenkori és ősczipészekkel egyetemlegesen egy elválaszthatatlan egészet képeztek. Ősidőkben, azaz a népvándorlás korszakában azt lehe­tett mondani, hogy az első timírok azok a honfoglalók voltak, akik nyeregben ülve a vándorlás közben készítették ki a nyersbőrt olykér, hogy a bőrt megsózva, vagy saját nyergük alá tették, vagy pedig a lovasokat követő sátortáborban helyezték el. Ezen sózott, szárított bőr volt az az anyag, amelyet a bőrt feldolgozó iparos a régi háborús korszakban feldolgozott, mert a folytonos vándorlás és háborúskodás közepette a bőröknek alkalmasabb cserzésére nem igen volt idő. Mondhatjuk tehát, hogy a mai honfoglaló őseink csak olyan gyors cserzésű bőrt dolgoztak fel, mint a­milyen a mi napjainkban is az iparosság nagy bosszúságára, a kereskedelembe kerül. Ezeket az első iparosokat azon­­nyomon követték az első kereskedők és pedig a tatárok, akik az őshazából kisérték a népvándorlót és nyugat­­nak tartó törzseket és akik éppen a Kaukázus mind­két oldalán, úgy a keleti, valamint a nyugati részeken elterülő régi tatártelepeken az ott készülő színes bőrö­ket hozták magukkal és azok készítési módját telepítet­ték meg hazánkban. Az első szép kordován és az első szép szattyán tatár eredetű volt, tatárok készítették és tatárok hozták forgalomba, amint azt Jókai, a nagy í­ő egyik legszebb regényében történelmi hűséggel le is írta. A borkereskedelem akkor leginkább azzal foglal­kozott, hogy ezeket a kordován- és szattyánbőröket a termelőktől a fogyasztókhoz juttasa. A tatárok mellet azonban már akkor is egy más kereskedelmi osztály alakult ki, még­pedig a törökök és zsidók, akik már akkor az országban éltek és az ország helyrajzi fekvé­sénél fogva, a kelettel való kereskedelmet kultiválták. Ők hozták be a bolgár, török és kis ázsiai bőripar-ter­mékeket és az ország déli részében létesítették az első, természetesen szintén csak szattyánt és kordovánt készítő műhelyeket, amelyeknek nagy része még ma is fennáll. A Bánságban és a szerb határőrvidéken elterülő fehér­­timárság, valamint a Fogaras vidékén és Maros tájékán még ma is fennálló tabakosok, a Dunántúlban volt an­nak idején virágzó tabakos-ipar, mind­ezen régi telepe­seknek maradványai. Természetesen, hogy az ország és lakosság viszo­nyaival az ipar és kereskedelem is fejlődött és hogy a kereskedők kényszerítve voltak a nyugatról folyton-foly­­ton nagyobb mértékben elterülő befolyások folytán, az ujabbi szükségletek kielégítésére, új és abbujabb czikkek után látni és azok beszerzési forrásai után kutatni. Az első évszázadok után, már t. i., a honfoglalást alapul véve, a piros, sárga és mindenféle színű kordován és szattyánbőr egyrészt, máskülönben a felsőmagyarországi bocskor készítmények már nem elégítették ki a közszük­ségletet, az ízlés javult és finomult, úgy látszik, a divat kezdődött akkor itt is járni és talán a hölgyecskék lábacskáinak kecses idomait a fűzős bocskorban nem tudtak elégé érvényre jutni, a divatleventék pedig a régi római formájú Japánban nem találták már többé ízlésüket. És ezt természetesnek találjuk. A nyugati befolyás és a nyugati divat felütötte akkor zsarnok uralmát az országban és pedig olyformán hogy a morva és stájer szomszédtartományokból az ottani viselet elterült a határszéli megyékre, amint annak befolyását is látjuk, Zala-, Somogy- és Fehér me­gyékben, a morva befolyást pedig a különös formájú csizmákban látjuk, a felsőmagyarországi német és tót ajkú vidéken, de ezeknél még nagyobb befolyással volt a germán telepesek, amelyeket az akkori kormányok a Első Budapesti Magán Czipész­ Szakiskola VII., Wesselényi­ utcza 27.

Next