Czipész Szaklap, 1910 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-01 / 1. szám

a­ t­ tunk arany napokat. De annál több szomorú heteket, sőt hónapokat. Csak nemrégiben emlékeztünk meg a rossz üzletmenetről. Sajnos, a forgalom apadása, a rendelők elmaradása és az ezekkel járó apró­­cseprő bosszúságok majd minden czipész mű­helyét, üzletét tépdesték meg. Tetézte a rossz üzletmenetet az is, hogy a drágaság szilárdnak mutatkozott, erős vasgyűrű szorította existen­ciánkat, mely az ólomsulylyal nehezedő élet­­körülmények folytán ingadozóvá vált. Sok helyről hallottuk, hogy czipészboltok bezárul­tak. A mesterek a kitartáshoz szükségelt tőke felett, melylyel a rossz üzletmenetet jobbra for­dultáig áthidalhatták volna, nem rendelkeztek. Kétségbeejtő állapot ez. A czipész kis­iparos elszegényedik testi erejének megörlé­­lésével szívósan küzd az élettel, mely a letűnt esztendőben vajmi sok örömöt hozott nekünk. Lapunkban számos alkalommal kellett gyász­esetekről is megemlékeznünk. A nehéz munka mellé a sajgó fájdalom társnak szegődött. A múlt év történetéből nem idézünk töb­bet. Tekintetünk most a beköszöntött új esz­tendő felé irányul. Sok remény költözik ilyenkor a szívekbe. Ez a szomorúságban is a tápláló erő. Remélni , magában véve nem sok, de mégis kedvet ébreszt, hogy az új év esetleg jobb lesz a ta­valyinál. Mi szívből kívánjuk, hogy összes szak­társaink, kik az új évtől várják terveik megvaló­sulását, üzletmenetük virágzását, existenciájuk könnyebbedését, rövidesen átélhessék jó sor­suk beköszönését. Mi kívánjuk, hogy szegény, avagy szerencsétlen, beteg, avagy kínlódó czipész ne legyen. Kezdődjék meg a mai na­pon munkánk szerencsével és egészségben szeretteteink teljes körében. Olvasóinkhoz, 1910. január elseje olvasható a Czipész­ Szaklap mai számának homlokzatán, mellette pedig : tizen­harmadik évfolyam. Hosszú idő ez a honi szaksajtó életében. Hiszen még ma a 20. században sem tudják méltatni — fá­radságos küzdelem után — a szaksajtó nehéz, de hasznos hivatását. A társadalom előtt kicsinységnek látszik ez a munka és ezért a pártolás hiányában a kiadónak és szerkesztőnek erős vasakarata és szor­galmas munkássága mellett is csak sorvadozik egy­­egy lapvállalat. Nem is igen dicsekedhetik Magyarország oly ipari sajtóval, melynek állandó megjelenését és fenn­állását az előfizetők biztosítanák. És miért van ez? Azért, mert nem igen szeret a magyar iparosmester — tisztelet a kivételnek — szaklapot pártolni, nem is szólva az olvasásról. Ha már olvasásra adja a fejét, akkor is a napisajtó szenzácziót hajhászó, szépen ki­színezett, részben a valóságnak meg nem felelő híreit olvassa mohón. Már­pedig léha szerelmi történetek, idegrázó ka­landok olvasása vajmi kevéssé szolgálhat szellemi táplálékul s mint ilyen, nem lehet a művelődés, a ha­ladás forrása Szakdolgokról pedig éppenséggel semmit se nyújt az ilyen napisajtó — és mégis jut rá naponta 4—6 fillér, egy évben­­ 14.00 fillér, esetleg 21.90 fillér, mely jóval drágább mint a szaksajtó — költsé­ges, szakszerű, hasznos mellékleteivel Igaz, egy modern iparosnak a mai világban egy napilapra, de különösen a saját szaklapjára, feltétlen szüksége van. A Czipész-Szaklap azonban a fentvázolt mos­toha viszonyokat tekintve, mégis megküzdött, s immár 12 éve szolgálja lankadatlan szorgalommal a czipész-iparosság érdekeit. Ez az idő bizonyítja azt is, hogy a Czipész-Szaklap iparunkban milyen pótolha­tatlan munkát végzett, figyelmen kívül hagyván a nagy közönyt és részvétlenséget, megbirkózván az anyagi áldozatok súlyos terhével. És hogy több mint egy évtizede fennáll és meg­jelenik a Cziposz­ Szaklap annak a körülménynek tud­ható be, hogy mindenkor híven megfelelt, hivatásának elvei mellett kitartott tántorithatatlanul. A czipész-iparosság szellemi művelődése szak­iparunk virágzása s annak fejlődésére vezető munkás­ság lebegett szemünk előtt 13 éven keresztül s ez a czél vezérel bennünket a jövőben is. Műve­sségre, képzettségre, tudásra, értelmiségre emelni a c­ipészipar tekintélyét, megszabadítani a rendetlen viszonyoktól, egyesíteni, együvé tömöríteni, szervezni az iparosságot, hogy közös erővel s egyet­értéssel rendezettebb állapotokat teremthessen magá­nak, a kézimunkának tisztességes értéket szerezve, hogy a megélhetési viszonyok terén javulás mutat­kozzék Segítséget, tanácsot nyújtani szaktársainknak; ha bajba kerülnek, ostorozni az igazságtalanságot, eltekintve attól, hogy ez honnan jön, mely a szak­mánk kicsinylésére, ocsadására tör; minden támadás­tól megvédeni törekedett és törekszik minden erejével ezentúl is a Czipész-Szaklap. Ipari szakoktatásunkan irányító szerepet teljesít a hű testvértársával, az Első Budapesti Magán Czi­­pész­ Szakiskolával, országra szóló munkát végez mind a kettő, szolgálja a közérdeket, fejleszti a tudást, az ízlést, a szakszerűséget, tanit, oktat, művelődést, tekintélyt önt iparunkba, mely a legbiztosabb termő fa, mely folyton nő és erősödik, jó és rossz időben egyaránt, hogy azáltal fejlődjön s erősödjön a czi­pészipar és a fiatal nemzedék, hogy nagygyá, művelt osztály váljék belőle. Ezen törekvéseknek a sikerét ezentúl annál is inkább remélheti, mert eredményekben s becsületes munkálkodásban gazdag 13 év ad lapunknak tekin­télyt, szavunknak súlyt. A Czipész-Szaklap tulajdon vezetése alatt álló Első Budapesti Magán Czipész­ Szakiskolába az ország lábbeli készítő iparosai évről-évre többen, iratkoznak be, egész­napi oktatás mellett állandó előadás tartozik a mesteri szakismeretekből, téli hónapokban pedig esti tanfolyamokat szervez kedvezményes havi tandíjjal, mesterek és segédek részére. A Bodh-féle Czipész-Szaklapnál tehát összpontosul mindaz, ami a magyar cipő-, illetve lábbelikészítő­­ipar fejlődésére csak jótétemény lehet: szakirodalom, szakiskola ma már nélkülözhetetlen és a legalkalmas Czipész­ Szaklap szerkesztősége és kiadóhivatala, Budapest környéke Szent-Endre, István-utcza 266. sz. CXIPESZ-SZZAKLAP___________________^ Xlll. évfolyam

Next