Czipész Szaklap, 1910 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1910-01-01 / 1. szám
a t tunk arany napokat. De annál több szomorú heteket, sőt hónapokat. Csak nemrégiben emlékeztünk meg a rossz üzletmenetről. Sajnos, a forgalom apadása, a rendelők elmaradása és az ezekkel járó aprócseprő bosszúságok majd minden czipész műhelyét, üzletét tépdesték meg. Tetézte a rossz üzletmenetet az is, hogy a drágaság szilárdnak mutatkozott, erős vasgyűrű szorította existenciánkat, mely az ólomsulylyal nehezedő életkörülmények folytán ingadozóvá vált. Sok helyről hallottuk, hogy czipészboltok bezárultak. A mesterek a kitartáshoz szükségelt tőke felett, melylyel a rossz üzletmenetet jobbra fordultáig áthidalhatták volna, nem rendelkeztek. Kétségbeejtő állapot ez. A czipész kisiparos elszegényedik testi erejének megörlélésével szívósan küzd az élettel, mely a letűnt esztendőben vajmi sok örömöt hozott nekünk. Lapunkban számos alkalommal kellett gyászesetekről is megemlékeznünk. A nehéz munka mellé a sajgó fájdalom társnak szegődött. A múlt év történetéből nem idézünk többet. Tekintetünk most a beköszöntött új esztendő felé irányul. Sok remény költözik ilyenkor a szívekbe. Ez a szomorúságban is a tápláló erő. Remélni , magában véve nem sok, de mégis kedvet ébreszt, hogy az új év esetleg jobb lesz a tavalyinál. Mi szívből kívánjuk, hogy összes szaktársaink, kik az új évtől várják terveik megvalósulását, üzletmenetük virágzását, existenciájuk könnyebbedését, rövidesen átélhessék jó sorsuk beköszönését. Mi kívánjuk, hogy szegény, avagy szerencsétlen, beteg, avagy kínlódó czipész ne legyen. Kezdődjék meg a mai napon munkánk szerencsével és egészségben szeretteteink teljes körében. Olvasóinkhoz, 1910. január elseje olvasható a Czipész Szaklap mai számának homlokzatán, mellette pedig : tizenharmadik évfolyam. Hosszú idő ez a honi szaksajtó életében. Hiszen még ma a 20. században sem tudják méltatni — fáradságos küzdelem után — a szaksajtó nehéz, de hasznos hivatását. A társadalom előtt kicsinységnek látszik ez a munka és ezért a pártolás hiányában a kiadónak és szerkesztőnek erős vasakarata és szorgalmas munkássága mellett is csak sorvadozik egyegy lapvállalat. Nem is igen dicsekedhetik Magyarország oly ipari sajtóval, melynek állandó megjelenését és fennállását az előfizetők biztosítanák. És miért van ez? Azért, mert nem igen szeret a magyar iparosmester — tisztelet a kivételnek — szaklapot pártolni, nem is szólva az olvasásról. Ha már olvasásra adja a fejét, akkor is a napisajtó szenzácziót hajhászó, szépen kiszínezett, részben a valóságnak meg nem felelő híreit olvassa mohón. Márpedig léha szerelmi történetek, idegrázó kalandok olvasása vajmi kevéssé szolgálhat szellemi táplálékul s mint ilyen, nem lehet a művelődés, a haladás forrása Szakdolgokról pedig éppenséggel semmit se nyújt az ilyen napisajtó — és mégis jut rá naponta 4—6 fillér, egy évben 14.00 fillér, esetleg 21.90 fillér, mely jóval drágább mint a szaksajtó — költséges, szakszerű, hasznos mellékleteivel Igaz, egy modern iparosnak a mai világban egy napilapra, de különösen a saját szaklapjára, feltétlen szüksége van. A Czipész-Szaklap azonban a fentvázolt mostoha viszonyokat tekintve, mégis megküzdött, s immár 12 éve szolgálja lankadatlan szorgalommal a czipész-iparosság érdekeit. Ez az idő bizonyítja azt is, hogy a Czipész-Szaklap iparunkban milyen pótolhatatlan munkát végzett, figyelmen kívül hagyván a nagy közönyt és részvétlenséget, megbirkózván az anyagi áldozatok súlyos terhével. És hogy több mint egy évtizede fennáll és megjelenik a Cziposz Szaklap annak a körülménynek tudható be, hogy mindenkor híven megfelelt, hivatásának elvei mellett kitartott tántorithatatlanul. A czipész-iparosság szellemi művelődése szakiparunk virágzása s annak fejlődésére vezető munkásság lebegett szemünk előtt 13 éven keresztül s ez a czél vezérel bennünket a jövőben is. Művességre, képzettségre, tudásra, értelmiségre emelni a cipészipar tekintélyét, megszabadítani a rendetlen viszonyoktól, egyesíteni, együvé tömöríteni, szervezni az iparosságot, hogy közös erővel s egyetértéssel rendezettebb állapotokat teremthessen magának, a kézimunkának tisztességes értéket szerezve, hogy a megélhetési viszonyok terén javulás mutatkozzék Segítséget, tanácsot nyújtani szaktársainknak; ha bajba kerülnek, ostorozni az igazságtalanságot, eltekintve attól, hogy ez honnan jön, mely a szakmánk kicsinylésére, ocsadására tör; minden támadástól megvédeni törekedett és törekszik minden erejével ezentúl is a Czipész-Szaklap. Ipari szakoktatásunkan irányító szerepet teljesít a hű testvértársával, az Első Budapesti Magán Czipész Szakiskolával, országra szóló munkát végez mind a kettő, szolgálja a közérdeket, fejleszti a tudást, az ízlést, a szakszerűséget, tanit, oktat, művelődést, tekintélyt önt iparunkba, mely a legbiztosabb termő fa, mely folyton nő és erősödik, jó és rossz időben egyaránt, hogy azáltal fejlődjön s erősödjön a czipészipar és a fiatal nemzedék, hogy nagygyá, művelt osztály váljék belőle. Ezen törekvéseknek a sikerét ezentúl annál is inkább remélheti, mert eredményekben s becsületes munkálkodásban gazdag 13 év ad lapunknak tekintélyt, szavunknak súlyt. A Czipész-Szaklap tulajdon vezetése alatt álló Első Budapesti Magán Czipész Szakiskolába az ország lábbeli készítő iparosai évről-évre többen, iratkoznak be, egésznapi oktatás mellett állandó előadás tartozik a mesteri szakismeretekből, téli hónapokban pedig esti tanfolyamokat szervez kedvezményes havi tandíjjal, mesterek és segédek részére. A Bodh-féle Czipész-Szaklapnál tehát összpontosul mindaz, ami a magyar cipő-, illetve lábbelikészítőipar fejlődésére csak jótétemény lehet: szakirodalom, szakiskola ma már nélkülözhetetlen és a legalkalmas Czipész Szaklap szerkesztősége és kiadóhivatala, Budapest környéke Szent-Endre, István-utcza 266. sz. CXIPESZ-SZZAKLAP___________________^ Xlll. évfolyam