Czipész Szaklap, 1913 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1913-01-01 / 1. szám
XVI. évfolyam CZIPÉSZ-SZAKLAP hogy a szóban forgó mérlegnek, a követendő programnak legalább vázlatai ne rajzolja meg annak az iparágnak a számára, amelynek érdekeit képviseli. Két irányban kell tulajdonképen a czipész kis ipari akcziónak rendszeres tevékenységnek intenzívebben, határozottabban kialakulni, éspedig egyrész szaktudás tökéletesítése terén, másrészt a szakiparoságnak közéleti, illetve társadalmi érvényesítése körében. A szaktudás elsősorban az, amelyre a mai modern kor minden czipész iparosának a legtöbb figyelmet kell fordítani. Szaktudás, szakműveltség nélkül ma már nem képzelhető igazi iparos, se munkás, se munkaadó, mert a szakmájában nem elégerős egyén nem állhat meg napjaink nagy versenyében, mely immár a raffináltságig csiszolt ízléssel, szinte mathematailag szabályozott ismeretek nagy készségével dolgozik nemcsak a halmozott tőkével rendelkező nagy iparban, hanem a kisemberek üzleteiben is. Hogy mely után és mely módon kell a szakműveltséget megszerezni, a szaktudást fejleszteni, arról— úgyszólván — lapunk minden száma ad útbaigazítást: ezúttal csak a szaktanfolyamok, az önképzés, a szaksajtó nagy felemelő, előre vivő erejére akarunk rámutatni — minden virágos szavak nélkül. A czipészkisipar egyetlen tagjának sem szabadna a maradiság kátyújában vesztegetnie, mert a szakműveltség, a szaksajtó nélkül kulturáltamban, modern társadalomban nem érvényesülhet az iparosság. Ha a kellő erkölcsi fegyverzettel, melyet a szaksajtó és az ez által teremtett szakműveltség arzenáljában szerezhetni be leginkább, indul a kisiparosság s igy természetesen a czipészkézműves is az élet nagy harczába, akkor győzedelmeskedik és nem fog kimúlni mint azt a halálmadarak kuvikolják. De még a szakműveltség sem elegendő az igazi érvényesülésre, hanem föltétlenül szükséges a közéleti, illetve társadalmi sikeres tevékenység is. Ezen a téren is nagy czélokat kell magunk elé tűznünk. Arra törekedjünk, hogy tényezők legyünk az említett két életviszonylat területén is. Ne elégedjünk meg azzal, hogy más tényezők gyámoltjai tehát alárendeltjei legyünk, hanem igyekezzünk odajutni, ahol a kormánymdókat kezelik, igyekezzünk kivívni azokat a jogokat, amelyek megilletnek bennünket és amelyek segélyével önállóságunkat és öntudakozásunkat megteremhetjük."A parlament, a megye, a város irányításában részt kell vennünk, a szociális életben szerephez kell jutnunk s akkor majd nem intézkedhetnek derűre-borúra, rólunk és nélkülünk. Előttünk fénylenek a czélok. Előre tehát — újult erővel. II. A pesti polgári szabadalmazott a német czipészipartestület alakulásának (1872.)41-ik éve 19. A budapesti czipészsegédek szakegylete alapításának (1877.) 36 20. Az első magyar czipész-szaklap és czipész-szakiskola Depórd József által történt alapításának (1879.) 34 21. Knöfel Róbert halálának (1884.) 29 22. A székesfővárosi czipészipartestület szervezésének (1885.) 28 23. A székesfővárosi czipészmesterek köre fennállásának (1890.) 23 24. Az első magyarországi czipészkongresszus megtartásának (1895.) 18 25. ..Bodhy-féle Első Budapesti Magán Czipész-Szakiskola alapításának (1898) 16 26. A magyar czipészipari vándortanitás szervezésének. (1901.) 12 27. Technológiai iparmuzeum által szervezettmestertanfolyam“ (1907.) . A munkás védelem bajai. A múlt számban közölt czikkemben — az év végének sajtóbeli különleges viszonyainál fogva —nem volt terem a munkás védelmi bajok részleteinek megvilágítására. Engedtessék azt most tennem. Az engedelemmel élve, ezeket adom elő. Világos az, hogy a munkás védelmünket vallóképpen nem beczikkezett törvény alkotja és nem ennek alapján szolgáltatják az igazságot, hanem könyvtárakra menő rendelettömeggel kormányozzák Magyarország munkásvédelmi ügyének kátyúba rekedt szekerét. Bennünket, kisiparosokat 1907. XIX. t.-ez nagyon közelről érint. A föntebb említett törvény elsősorban a kisiparos osztályt sújtotta azzal,, hogy viszonylag mi fizetjük a legnagyobb kvótát, mert ma úgy áll a dolog, hogy míg a mezőgazdasági munkást a munkaadó nem köteles az állami protektorátus alatt álló munkásbiztosítónál bejelenteni, addig bennünket kisiparosokat erre a törvény szigora kényszerít. És ezzel szemben mit kapunk? És mit kapnak az alkalmazottak? A kisiparos munkáltató fizeti a tagjánlékot abban a hiszemben, hogy alkalmazottja balesetéért avagy betegségéért anyagi felelősségei nem tartozik. No,már most tegyük fel azt az esetet, hogy vidéki kisiparos alkalmazottja avagy hozzátartozója orvosi segélyt kénytelen igénybe venni, tehát az orvoshoz, aki úgy-amúgy, felületesen megvizsgálja, ha szánalomra méltó páczis és egyáltalán az orvos színe elé kerül és kapja az orvos receptjét, melyről sohasem hiányzik az E x p. s i m p 1 e t, az egyszerű kiszolgálás jól ismert frázisa. A szegény beteg, aki e pillanatban súlyos bronchitisben szenvend hazamegy és rendületlenül szedi az orvosságot abban a szent meggyőződésben, hogy rövidesen meggyógyít, azaz legalább is a táppénz jogosultságra kiszabott időn belül, s ez azonban nem következik be, hanem vagy a munkaadó emberségére támaszkodik, tehát megint csak visszatérünk a szociális reformot meg-előző időbe, vagy választja a pörösködés még szokatlan útját, mely oly bonyolult, hogy ember legyen a talpán, aki azon kiismeri magát. Ugyanis itt voltaképpen eltérőleg a polgári perektől öt különböző fórumot kell meggyúrnia: elsőben magát a munkásbiztosító pénztárt, mely érthetően mindenkit elutasít", aztán a munkásbiztosító pénztár igazgatóságát, ismét fellebbezhet a kerületi választott bírósághoz, majd az állami munnkásbiztosító hivatal kebelében működő bírósághoz és végül indokolt esetben újrafelvételi perrel élhet a kereskedelmügyi minisztériumnál. Aki pedig azt hiszi, hogy ezeket a fórumokat rövid idő alatt lehet megjárni az alaposan csalódik, mert hiszen tudunk arra példát, hogy egy teljesen egyszerű ügyet három esztendejig tárgyaltak. No