Czipész Szaklap, 1916 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
XIX. évfoly.im am. Budapest körnnyéke, Szt.-Endre, 1916. január 1. CZIPÉSZMAGYARORSZÁGI CZIPÉSZEK ANYAGIT ÉS SZAKÉRDEKEIT KÉPVISELŐ KÖZLÖNY. 4-tsrz Előfizetési dijak: Egy évre ... 10 kor. Fél évre . . . 5 „ Egyes szám ára 50 fill. Külföldre egész évre 14 KMS. Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én divat- és szabás melléklettel. Budapest környéke Szerkeszti és kiadja: BODH JÓZSEF, czipészipari szaktanító Aranyérem : Pécs Szerkesztőség: SZENTENDRE Hirdetések díjszabás szerint Apróhirdetések ára 2 K dkpolu jozstív A melléklet minden előfizetőnek ingyen jár. Nyilt-téri közlemény 6 : 20 petit-sorig. Ezüstérem: Budapest Kiadóhivatal, SZENTENDRE István u. 266. sz. Az Országos Czipészkisiparos Szövetség központjának, a Vidéki Czípész-, Csizmadia- és Papucskészítő kisiparosok Országos Szövetségének az Aradi, Brassói czípésztársulat, — a Bajai, Berettyóújfalui, Czeglédi, Erzsébetfalvai, Esztergomi, Győrvárosi, czípésztársulat, — a Gyulai, Kalocsai, Kecskeméti, Kolozsvári, Miskolczi Nagyszombati,Nagykárolyi Pécsi czípész-és csizmadia-társulat, — a Szabadkai, Szatmár-Németi czípésztársulat, a Szegedi, Újpesti Ipartestületi Czipász-Szakosztályok, több magántársulatnak és az „Első Budapesti Magán Czípész-Szakiskola“ hivatalos lapja. Munkatársak: Krazsof János, Németh Imre, Szabó Lajos, Unger Alajos, Schaffer Márkus czipészmesterek. Háborús újév. A mostani háborúban a második újévet értük meg. Már második éve harcban áll az öreg Európa népe egymással, de különösen harczolunk mi, magyarok,szövetségeseinkkel együtt, fennmaradásunkkért. Ugyanilyen harczot vív a magyar czipészkisipar is, noha annak fenntartóját, megmunkálóját, kézműtani, szépészeti oktatóját, és az iparáért lelkesedő ifjúságát is „kitessékelte“ a háború parancsszava tantermeiből és dolgozó műhelyeiből. Az itthon maradt hitesebb munkások és mesterek azonban, erőnek erejével küzdenek, harczolnak az őket és a czipészkisipart megsemmisíteni akaró drágaságot mesterségesen előidéző belső ellenséggel, de, hogy sikerül-e győztesen kikerülni a küzdelemből, azt majd csak a háború utáni idők fogják megmutatni. A czipészipar terén a veszteség óriási ; az elvont és teljesen elveszett munkaerő egyhamar nem pótolható, — emberfölötti erővel kell tehát küzdeni, dolgozni, tanítani s tanulni azoknak, akik ma — megmaradtak — művelői a czipészkisiparnak. A háború előtti 10 év alatt, a szakoktatás szervezésével, továbbképző, vándor- és mestertanfolyamok létesítésével a kereskedelemügyi minisztérium felhatalmazása folytán a Technológiai Iparmúzeum, nagy tehetségű agilis igazgatója — Gaál Károly kir. tanácsos — kifejtett és elért sikerek majdnem úgy oszlanak el, mint a vizen a buborék. Pusztítása, rombolása a háborúnak szinte kiszámíthatatlan, szinte elképzelhetetlen. Elpusztított, megsemmisített annyi értéket, vagyont, egyéni és technikai erőt, amiket pótolni, viszaállítani szinte lehetetlenség. De igaz, teremtett is ! Teremtett bajt, szomorúságot, nélkülözést, nyomort. És teremtette a drágaságot is. És pedig . . . minden téren nagy, az elviselhetetlen drágaságot, de sehol sem annyira, mint az élelmezés terén. A termelőnek a földje mégis ma aranybánya ; búzakalász helyett ők aranykalászt arattak. ’Az iparos, de különösen a kisiparos műhelye a nyomor, a kétségbeesés tanyája; a kisiparosnak immár második éve nincs aratása és nincs szürete, minden keresetét felemészti a gyomor, elrabolja minden kis hasznát, a legparányibbat a lelketlenek által óriási arányúvá tett vérlázító drágaság. És e szörnyűséges közgazdasági nagy veszedelem leginkább a kisiparost, tehát a czipészkézműiparost is sújtja, mondhatni: a végveszedelembe kergeti. Az ipart fenyegeti az összeroppantással, az ipart, amelyről a mi Szterényink azt mondotta a kiváltságosak országgyűlésén, hogy: „a háborút tulajdonképpen az ipar nyerte meg!“ Úgy van, az ipar nyerte meg; a fenyegető bajok, a borzalmas drágaság tehát az ipar.