Czipész Szaklap, 1920 (23. évfolyam, 1-17. szám)

1920-08-01 / 13. szám

XXII1 CZIPÉSZ-SZAKLAP Előfizetési árak: Félévre 30 korona, egy évre 60 korona. Hiányos czipőkészítmény. Az anyaghiány arra kényszerítette a czipészt és a­­czipőgyárost, hogy akarata és jobb tudomása ellenére kisebb értékű pótlóanyagokat használjon fel. Ez által a czipőkészítmények lényegesen fogyatékosak lettek. A pótlóanyag a legszorgosabb válogatás mellett se lehet a valódival egyenlő minőségű, minden ellenkező állítás hazug. A bőranyag felhasználásánál is hibák történtek, amelyek lelkiismeretes munkánál kikerülhetők lettek volna. Ez főképpen a talp kiválasztására vonatkozik. Sokszor láthatni czipőket, amelyek a legszerényebb tech­nikai kívánalmaknak se felelnek meg. Ha már kifogás­talan egész — végig érő — talpat nem használhatni fel, úgy nyugott lelkiismerettel készíthetjük a talpat két részből, féltalp és külön lágyék talppal. Ezt a látszatot azonban sok czipész nem akarja a közönség előtt kel­teni és inkább oly czipőkkel szolgálja ki, amelyek a végigérő talp silánysága miatt igen kis értékűek. A talp­anyag ilyeneknél rendszerint igen laza és puha, úgy, hogy a faszegek már rövid használat után is kijönnek a talpból, a czipő a lágyékban fel­nyílik, alig tartja né­hány szegecske. Ha a talpat két részből állítottuk volna ki és föléje jó féltalpat alkalmaztunk volna, akkor az a hiba nem történik. A talphiány — sajnos — még mindig napirenden van. A talpanyag ritka és a czipőszükséglet nagy. Csak figyelmeztessük e bajra megrendelőinket és ez bele fog egyezni a két részből álló talp készítésébe, igy aztán oly czipőt készíthetünk neki, mely tartósabb lesz. Ne mulasszuk el a talpat lágyékben háromszorosan meg­szegezni s arra is vigyázzunk, hogy vékonyabb szegező árt használjunk a szegezésnél. A czipő tartóssága miatt a czipőt a lágyékrészben kell jó megmunkálni, hogy az a sarok előtt ne hajoljon meg. A czipő ez esetben sokkal inkább megtartja ere­deti alakját. Ha fonállal kell átvarrni a talpat, úgy a talpbélést ne varrjuk egészen át, mert a czipő belseje igen csomós lesz s a csomók a láb talpélét a czipő belsejében igen kellemetlenné teszik. A faszegezés lehetőleg a széleken beljebb történ­jék, hogy az esetleges felfestést megakadályozzuk. A nedvesség így nem hatolhat be a bőr és talp között, a czipő tehát belül szárazabb marad és a tartósság is in­kább biztosítva lesz. A talpat elül az orrozatnál szintén ajánlatos háromszorosan megszegezni. A sarokfelépítésnél mindenekelőtt határozottan megbízható alapzatot kell készíteni. Azzal kezdjük, hogy a talpat a sarok körül legalább kétsorosan megszegez­zük. Ha az alsó sarokbőrdarabok (Flekkek) szétdara­bolva volnának, úgy azok ügyesen állítandók össze és a darabolások egymást keresztezzék. Ha csak lehetsé­ges, kerülni kell, hogy egy sarokfolt három vagy több darabból álljon; ennek nem jó vége szokott lenni, mert az első esős időben a kis darabok kicsúsznak a sarok­ból és elcsúfítják az egész c­ipőt. A sarok felsőfok­bőr feltételénél ügyeljünk arra, hogy a sarok egyenes legyen, ne pedig egyik részen magasabb, a másikon alacsonyabb, aztán kifelé vagy befelé álló legyen. A felsoroltbőrt sűrűn vasszegekkel — hátul a kopás helyén — kétszorosan kell felszegezni, nehogy mielőbbi javítás legyen szükséges. Ha a közön­ségnek segítünk megtakarításokat tenni, ez hálás lesz irántunk, különösen a mostani nehéz időben. Akinek régi beszerzési forrása van az anyagok te­kintetében, az mindennemű árut az ily megbízható hely­ről szerezze be, mert csak így juthat jobb vagy kevésbé jó anyaghoz és egyébb apró kellékekhez stb. Meg kell ugyanis jegyeznünk, hogy a beszerzési forrásokat nem szabad úgy változtatnunk, mint némelyek a nyakkendőikkel szokták. Vidéki szakosztályok hírei. A győri czipész- és csizmadia szak­osztály gyűlése. Erről a gyűlésről az alábbi jegy­zőkönyv küldetett be lapunknak: JEGYZŐKÖNYV. Felvétetett 1920. július 3-án a győri ipartestület czipészszakosztálya és a meghívott csizmadia-szakosz­­tály együttes gyűlésén. Schutzbach Mihály elnök megnyitja a gyűlést, az­tán bejelenti, hogy az ipartestülethez megkeresés érke­zett, mely felhívja a szakosztályt czipészipari szaktan­­folyam tartására ismerteti a tanfolyamok üdvös hatását s egyben kéri a megjelent tagokat, hogy ezen a tan­folyamon minél többen vegyenek részt. Az indítvány elfogadtatott. Takács Antal szól az intézményes kontárkodásról s egyéb, iparunkat veszélyeztető és megtámadó vállalati és hatósági üzemekről s azoknak káros hatásáról. Ki­emeli, hogy ezek miatt a két szakosztály teljesen munka­­nélkül van. Felolvassa a Kurucz József titkár által írt határozati javaslatokat. E javaslatok a következ­ő : I. Mondja ki a nagygyűlés, hogy felterjesztéssel fordul a nemzetgyűléshez és felkéri azt, hogy az egyesületek, intézetek és intézmények lábbelikészítő üzemeit törvénynyel szüntesse be és utasítsa a kormányt, hogy a tisztviselők és más kötött javadal­­mazású alkalmazottak olcsó lábbelijéről akként gondoskodjék, hogy a szükséges mennyiségű hazai nyersbőrt lefoglalva és azt a bőrgyárakkal feldolgoztatva bocsássa a városi és megyei hatósá­gok rendelkezésére, amelyek azokból nyilvános pályázatot hir­detve, legális kisiparosokkal készíttesen lábbelit a tisztviselőknek és közalkalmazottaknak. Mondja ki továbbá a nagygyűlés, hogy felterjesztéssel for­dul a kereskedelmi kormányhoz és felkéri azt, hogy az ipartör­vény módosítására vonatkozó törvényjavaslat első részét sürgősen terjessze le tárgyalás céljából a nemzetgyűlés elé, mert az abban lefektetett rendelkezések módot nyújtanak arra, hogy illetéktelen egyének, jogi személyek és szövetkezetek a képesítéshez kötött iparba belekontárkodhassanak, már­pedig ezek jogosulatlan vá­­lalkozása okvetlenül megszüntetendők. Mondja ki végül a nagygyűlés, hogy a hazai összes ipar­testületekbe tartozó lábbelikészítő kisiparosságot, első­sorban pedig a Czipészkisiparosok Országos Szövetségét megkeresi, hogy hasonló értelmű felterjesztésekkel forduljanak a nemzetgyűléshez és kormányhoz. II. Kérje fel a nagygyűlés a győri összes borkereskedőket, hogy kész lábbelik eladásával ne foglalkozzanak, ilyenek szállí­tására még abban a formában se vállalkozzanak, hogy a meg­rendelőknek a szükséges bőrök szállítására tesznek ajánlatot Hívja fel továbbá a gyűlés a győri összes czipőfelsőrész­­készítő iparosokat, hogy felsőrészek elkészítését csak iparigazol­­ványnyal bíró lábbelikészítő iparosoktól fogadjanak el. A beterjesztett határozati javaslatokat a­­gyűlés el­fogadta azzal, hogy az ipartestület felterjesztéssel for­duljon a nemzetgyűléshez, a kormányhoz, továbbá ke­resse meg az Országos Czipészkisiparos­ Szövetséget, valamint az összes hazai ipartestületeket, hogy hasonló felterjesztéseket tegyenek. Takács Antal bejelenti, hogy az Országos Czipész­­iparos­ Szövetség I. évi augusztus 22—23. napjain kon­gresszust tart. Felolvassa a Czipész­ Ujság július 1-én megjelent számában Krazsói János t. b. elnök és Ádám György titkár aláírásával kibocsátott felhívást. Kéri a szakosztályokat, hogy minél többen vegyenek részt a kongresszuson. 103

Next