Czipész Szaklap, 1928 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

4 CIPÉSZ-SZAKLAP üzemekben. A várva-várt építkezési munka a múlt év­ben megindult ugyan, de az sem hozta meg általánosságban országszerte a várt s remélt jobbrafordulását az iparnak mert csak részle­tekben itt-ott folyt az építkezési munka. A ma­gán és a banktőke még nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy építkezésekbe fektesse és gyü­mölcsöztesse pénzét Ugyancsak hasonlóan tartózkodik az építkezésektől maga az állam is annak dacára, hogy pénze bőven van hozzá. Igaz, az ország népe szegény, magas lakbérfi­zetésére ez idő szerint képtelen. Nos. Lehet-e csak jobb esztendőre , nem pedig boldog új esztendőre számítani a ci­pésziparosságnak amikor azt kell tapasztalni, hogy a dolgoztatni és keresetet nyújtani hiva­tott tőkésosztály, a nagybirtokosok, a nagyipari üzemek s vállalatok, a városok és az állam mind gyengén fizetik alkalmazottaikat, munkásaikat, annak nagyobb részét pedig munkanélküliség­ben tartják. Az ilyen országban csak elszegénye­­sedés és nem javulás vár a dolgozó és kerese­téből élő polgárságra. A már évek óta tartó nagy ipari pangásnak és munkanélküliségnek olyan látszata van, mintha tervszerűen volna előkészítve . . . A cipősoiparosság gazdasági helyzete javul­­hat-e ilyen körülmények között? Nem. Hiszen az az osztály, már t. i. a közép és a munkásosz­tály akinek dolgoznia kellene, ma keresetképte­len; annak kell mondanunk azért, mert nem keres annyit, hogy művelt emberhez il­yen a volt régi igényeinek kielégítésével éljen és ruházkodhas­­son, mint a háború előtti években. A középosztályt képező s dolgozó tömegek alacsony fizetéseik emelése iránt ha dolgozta­­tóikhoz fordulnak, nem fizetés javításban, hanem elutasításban részesülnek. Érdemlegesen fizetni a kézimunkáért senki sem akar. A kis-és nagyiparban a versenyzés, az olcsó árakkal való dolgoztatás nagyméretű, és hogy az elkészült ipari készítményeket olcsón adhas­sák, nem az anyagoknak olcsóbb beszerzésével , mert annak az árát leszorítani nem lehet - hanem azt feldolgozó és értékére emelő mun­káskezeknek fizetett alacsony­ munkabérekkel igyekeznek elérni, s így a százezrekre menő s dolgozó munkásokat, a munkabérek leszorításá­val szegénységre kényszerítik, a kisiparosok önnön magukat is, mert az olcsó kézimunkán nem keresnek, ellenben az ,,egyker számba menő nagyipart gazdagítják. Olyan országban ahol a dolgozó polgárság és munkásosztály nem tud tisztességes kereset­hez jutni, a munkanélküliek munkát kapni, fo­­ k cipészkisipar veszedelme. Akárhogy vesszük, akárhogy vizsgáljuk a pusztuló cipészkisiparos helyzetét, mindig csak azt találjuk, hogy az fokról fokra sülyed a végpusztulásig. És semmi re­mény sincs arra, hogy ez a sülyedés megálljon, a hely­zet javuljon. Igaz, hogy ennek a cipésziparosokon kí­vül sok más oka is van. Egyik másik döntő fontosságú ok pedig az, hogy a kisiparosok nagy tömege, kevés ki­vétellel, nincs tisztában gazdasági helyzetével Nem bír tájékozódni, mittevő legyen, hova forduljon. Ez magá­val hozza azt a reményvesztett közönyösséget, a­mely szinte csudáktól várja sorsa jobbrafordulását. Csak ő maga nem tesz megmozdulást eziránt. Vagy nézzük meg az évenkénti ipartestületi kong­resszusok lefolyását, a napirend összeállítását, tárgyalá­sát, milyen régmúlt időkbeli felfogás,­­ a tények nem látása, szinte szándékos nem ismerése nyilvánul azokon meg. A székesfehérvári kongresszuson pl. az elnöki je­lentésben az is benne volt, hogy a kisipar több mun­kást foglalkoztat mint a gyáripar, tehát az elnökség a kisipart illeti. Hát nem tudnák ezek az urak azt, hogy a gyár­ipar gépekkel dolgozik, a­hol nem a munkás hanem a gép dolgozik. A munkás csak indítja, vezeti, kiszol­gálja a gépet, de a tulajdonképpeni munkát a gép végzi el,­­ majdnem minden iparban. Vegyük a vasipart, hol a tömegárut tonna számra ontja a gép, igen gyor­san, igen olcsón. A cipésziparban csupán a szabászatot nem lehet géppel végezni, mert az anyagkezelést, gép nem végez­heti. De már a bérlésvásznat, mivel az négyszögletes és egyenlő mindenütt, ezt már gép vágja csekély hul­ladékkal. És mindezt a cipészkisiparos alig ismeri. Így vagyunk mi cipészkisiparosok a csehországi, mammut nagyságú ,­Bata‘­- féle cipőgyárral, mely na­ponta 60.000 pár cipőt készít és dob a világpiacra, me­lyet a magyar cipészek még hírből is alig ismernek. De a­mennyire ismerik,­­ olyanformán próbálnak vé­dekezni ellene, mintha az elefántból itt-ott szőrszálakat akarnánk kitépni, hogy megfékezzük az erejét. A cipőkereskedő urak pedig azt hangoztatják, hogy ők nem fognak „Bata-cipőket“ árusítani. Hát ez szép és megható, — de egyáltalán nem bizonyos. Itt sok mellékkörülmény játszik szerepet. Aztán meg a keres­kedelemben az az uralkodó elv, hogy az üzlet — üzlet. Mely még a hazája ellen háborút viselő ellenfélnek is szállít (még fegyvereket is) ha abból nagy haszon szár­mazik. Láttunk mi már ilyesmit nem egyszer. De eltekintve mindettől, hogy a csehországi mam­mut nagyságú „Bata“ cipőgyár milyen agyonnyomó súllyal nehezedik rá a cipészkisiparra egész Európában: XXXI.­ gyasztóképtelenné válik, már t.­­ a tőkeszegény kisipar és kereskedelem —de még a mezőgaz­daság is elszegényesedik, az abban élő s dolgozó emberiség újult erő helyett csak elgyen­gülést, elsorvadást várhat, — de nem boldog újévet és esztendőt! . . . Ilyen szemszögből nézzük és bíráljuk mi a cipészipar és az ország dolgozóinak gazda­sági helyzetét. Itt az 1928. év!

Next