Cipőszemle, 1938 (18. évfolyam, 1-21. szám)

1938-01-05 / 1. szám

A MAGYAR CIPŐKERESKEDŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK MINDEN HÓ 5-ÉN ÉS 25-ÉN sBmx!Shmssscs.^ass^ia ELŐFIZETÉSI ÁR EGY ÉVRE A MAGYAR CIPŐIPARRAL EGYÜTT 10 PENGŐ Jahrgang XVXI. évfolyam I. szám Felelős szerkesztő — Verantwortlicher Redakteur DR. VÁGÓ GYULA Szerkesz­tő»— Redakteur VÁRNAI IMRE________ SZERKESZTŐSÉG­EK KIADÓHIVATAL REDAKTION UND ADMINISTRATION BUDAPEST, V., FALK MIKSA­ U. 3 TELEFON: 1-226-06 OFFIZIELLES ORGAN DES LANDESVEREINS UNGARISCHER SCHUHWARENHÄNDLER ERSCHEINT AM 5. U. 25. EINES JEDEN MONATES Budapest, 1933. évi január hó 5 l lpé­sb­ől január Én is azok közé a jóindulatú bál-ellen­­zékhöz tartozom, akik a háttérben meghú­zódva, gúnyos mosollyal a szájuk szélén, fél­füllel halgatták a készülődéseket, a bizott­sági üléseket. Gondolkodás nélkül megtagad­tunk volna tőlük minden anyagi vagy erköl­csi támogatást, mert értelmetlennek és ért­hetetlennek találták működésüket. Mi lehe­tett céljuk, anyagi: az esetleges 100 pengős haszon, ha jól megy. Ha meg rosszul, még ráfizetés is. Vagy talán erkölcsi siker. Egye­sek tényleg nagyszerűen mulattak és sokat táncoltak, de árultak ám petrezselymet is. Álláspontom megváltoztatására ez élet-­­­ben talán már nem került volna sor, hogyha­­ tavaly egyes kényszerítő körülmények foly­tán nem lettem volna kénytelen „Cipősbál“­­ba menni. Tizenhatéves kislányokat ellepő bálizgalommal jártam-keltem a fényes te­remben és a derék, bálrendezőkhöz fordul­tam szemrehányólag, hogy miért nem defi­niálták előttem, miért nem magyarázták a bál fogalmát. Szégyenlem bevallani a pálfordulást — ami ugyan már nálam „nagyobb emberek­nél“ is előfordult, — de felcsaptam bálapos­tolnak és talán sikerülni fog hibámat jóvá­tenni és az elmulasztottakat pótolni. Nem tudom magam sem pontosan kö­rülhatárolni, vagy talán valami más kellemes elfoglaltsággal való összehasonlítással kife­jezni azokat a jó érzéseket, amelyek ily bál­lal kapcsolatban az emberben felülkereked­nek. Ez olyan, mint a fűszer, ami nélkül az étel semmit sem ér. Az életben pedig, aki felismeri ezt és a többi magasabbrendű és nemes időtöltése­ket, rá fog jönni arra, hogy a robott, hajsza, törtetés csak mind eszközzé alacsonyodnak le, az igazi emberi ideálok, célok mellett. Igaz, hogy ezen farsangi szórakozások gondolata, oly időkben született meg, ami­kor az emberi jogok, azoknak megbecsülése, a szabadság eszméje igen kezdetleges és ala­csony fokon állottak. A régi időkben csak az udvarok és igen kiváltságos személyeknek volt lehetőségük, hogy bált rendezzenek, vagy azokon részt vehessenek, örömmel regisztrálhatjuk, hogy a hala­dás itt is mérföldes csizmákon haladt. És ma már a társadalom minden rétegének módjá­ban van, hogy a farsangot a maga módján megünnepelhesse. De nem akarok nagyképű lenni, és ha csak úgy falusiasan gondolkodom és okos­kom, miért ne lenne a cipősbál mindenki ré­szére jó és kellemes. Akinek sok pénze van, módjában van költeni, akinek meg nincs, biztosítom, hogy el fogja néhány órára felejteni, hogy üres a zsebe. Táncolhat. Nézhet. Gyönyörködhet. Ha csak rövid időre is, kikapcsolhatja magát az őrlőmalomból. De vannak ám más argumentumok is. Önöknek, mélyen tisztelt olvasóim, kötele­zettségeik is vannak, egyrészt családjuk és ismerőseik, másrészt a mi nagy cipőstársa­­dalmunkkal szemben. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mily nagy fontossággal bírnak ezek az ismerkedé­sek, ebben az ünnepélyes, meghitt környe­zetben és úgy érzem, hogy ezen alkalom a kartársakat minden viszonylatban közelebb hozza egymáshoz. Kell a bál, sőt fontos is. Kell, hogy a magyar cipőstársadalom, — amely az elszen­vedett csapások alatt fulladozik lehetetlen helyzetében,­­ bebizonyítja, hogy még nem merült alá. De nemcsak a külszínért, a látszatért, a megmaradt erőnk fitográlásáért, hanem kell és életszükséglet nekünk ez az est. Miért ne töltenénk el egy néhány órát kellemesen is, amikor oly rövid az élet. Nyitrai László o­közik az üzleti tisztességbe vagy a jó erkölcsökbe, ha egyéb körülmények ezt mutatják. Ilyen körülménynek tekinti a bírói gyakorlat — mondta ki továbbá a Kúria ítéletindokolásában — in­dokolt árunak oly áron való árusítását, amely nem haladja meg az áru önköltségi árát, vagyis ha a ke­reskedő úgy ad el, hogy eladásánál magán­ak tiszta hasznot nem biztosít. Az ily árusítás, amely a nyereségre törekvő ész­szerű üzletvitel elveivel ellentétben áll, alkalmas a versenytárs megkárosítására és miután az igen módon árusító kereskedőnek a saját érdeke a legtöbb esetben nem indokolja, hogy haszon nélkül árusítson, ebbeli eljárásával cselekménye a versenytárs megkárosítására irányul, miért is az ilyen eljárás a tisztességgel és ál­­talában a jó erkölcsökkel össze nem fér. A most tárgyalt esetben azonban — mondotta ki továbbá a Kúria ítélete — az alperes hitelt érdemlő mó­don bizonyította be, hogy ez az eset nem forog fenn, mert a becsatolt beszerzési számlák, valamint igazolt évi üzleti forgalmát alapul véve az ugyancsak kimuta­tott üzleti régi megfelelő hányadát a beszerzési árhoz hozzácsapva, még mindig üzleti hasznot ért el, abban az esetben is, ha a szóbanforgó árufajtákat a kifogá­­solt árakon adta el vevőinek. Igaz ugyan, hogy a ki­mutatható haszon egy-egy pár cipő eladásánál mind­össze néhány fillért tett ki, de az a körülmény­, hogy mégis haszonnal adott túl az áruján, mutatja azt, hogy az alperesnek nem a felperesként szereplő ver­senytársa megkárosítása volt a célja. Miután semmiféle olyan jogszabály nincs, de olyat fel sem lehetne állítani, amely kimondaná azt, hogy valamely kereskedelmi ügylet létrejötténél elő­álló haszonnak milyen nagynak kell lenni, el kelett fogadni az alperesnek azt a védekezését, hogy ő a panasz tárgyává tett cipőeladások alkalmával megelé­gedett az általa elért minimális haszonnal is. § A tiszta haszon nélküli árusítást az üzleti tisztességbe ütközőnek minősítette a Kúria ¥isg®n3. A minimális haszon igazolása már kizárja a tisztességtelen versenycselekményt igen érdekes elvi jelentőségű ítéletet hozott né­hány nappal ezelőtt a Kúria. Az ítélet abban a perben hangzott el, amelyet még az elmúlt télen egy szegedi cipőkereskedő indított az egyik konkurrense ellen, mert bizonyos márkás cipőárut olcsóbban árusított nála é­s az áruját a helyi lapokban is hirdette. Az alsóbbfokú ítéletek úgy találták, hogy az al­peres valóban elkövette a tisztességtelen versenyt és annak abbahagyására, illetve a felperesnek fizetendő kártérítésre ítélték. A Kúria azonban megváltoztatta az ítéletet és az alperesi ügyvéd érvelését magáévá téve, a felperes ke­resetét elutaasította. Az ítélet indokolásában a Kúria kimondta azt, hogy ha egy kereskedő a cikkét a versenytárs árujá­nál olcsóbban árusítja, abból még nem lehet arra kö­vetkeztetni, hogy a törvény által tiltott tisztességtelen verseny cselekményét követte volna el. Ilyennek csak akkor tekinthető az olcsóbb árusítás és csak akkor at­­ et elő Tudnivalók a „Lenskat“ szóval kapcsolatban Számos kereskedő előszeretettel írta ki üzlete fölé és alkalmazza nyomtatványain a „lerakat“ elne­vezést, amivel célja legtöbbször az, hogy üzletének olyan jelleget mutasson ki, amely nagy raktárt, „lera­­katot“ sejtet. A kir. Kúria most a lerakat szó hasz­nálatát illetően fontos rendelkezést hirdetett P. IV. 350. számú ítéletében, amelyet közérdekű voltánál fog­va a következőkben ismertetünk: Az alperes megállapított tényállás szerint azt hir­deti, hogy egy részvénytársaság lerakata. Lerakat alatt a vevőközönség jelentékeny része olyan eladási helyet ért, ahol az árut a közvetítő kereskedelem kizárásá­val közvetlenül magától a gyárostól, illetve első kéz­ből kapja. Erre való tekintettel feltételezi azután, hogy az ilyen helyeken kedvező vásárlási lehetőségre nyí­lik alkalma. Az alperes üzlete ebben az értelemben n­em lerakata a részvénytársaságnak, mivel önálló ke­reskedő és üzleti vállalata csak annyiban van a rész­vénytársasággal kapcsolatban, hogy áruit csaknem ki­zárólagosan ettől szerzi be. Az alperes vállalatának jellege tehát a hasonló árukat árusító más kereske­delmi vállalattól lényegben nem különbözik, mert a tisztességtelen versenyről szóló törvény alkalmazásá­ban a híresztelt adat valóságának megítélésénél első­sorban a vevőközönség értelmezése döntő. Ha igaz is az, hogy az alperes üzletében csaknem kizárólag a részvénytársaság áruit árusítja, az alperes ezt az ada­tot mégsem hirdetheti úgy, hogy annak a szokásos fi­gyelem mellett a valóságnak meg nem felelő értelmet lehessen tulajdonítani. A lerakat szó hirdetése tehát megtévesztő, miután az alperes árui kelendőségének fokozására alkalmas, ennek az adatnak a híresztelését , az alperes asobahgyni köteles.

Next