Cipőszemle, 1938 (18. évfolyam, 1-21. szám)

1938-01-05 / 1. szám

1938 január 5 OPÓSZEML^ A cipő fejlődéstörténete Irta: VÁRNAI IMRE. A ruházkodási cikkek közül a legnagyobb igénybevételnek a cipő van kitéve. Egyetlen cikkel szemben sincs a fogyasztó közönség­nek olyan nagy igénye, mint a cipővel szem­ben. A bőr 40.000 hajtogatást bír el és mint ilyen, egyedül álló az összes ruházkodásra al­kalmas anyagok között. Ezalatt az értendő, hogy a bőrt negyvenezerszer hajtogatjuk egy­másra és még mindig nem szakad el. Sem a textil, sem a gummi, amely pedig sokkal ru­galmasabb anyag,- ezt a műveletet nem bírja ki. Minden egyes lépésnél 75 kg átlagos súly nehezedik a cipőre, ezenkívül a súrlódás, a tapadás és a feszítés olyan mechanikai erők­ként jelentkeznek, amelyek külön megerőlte­tésnek teszik ki a cipőt. Mégis, a cipővel szemben mutatkoznak a legnagyobb igények. Mindenki természetesnek tartja, ha ru­hája elfeslik, akkor elküldi a szabójához, hogy azt újra varrja össze. Semmi esetre sem kér helyette új ruhát. Ha a cipőfelsőrész valahol elfeslik, ami különösen gyakori jelenség a nu- buk és velourcipőknél, ahol a bőr tisztítása dörzskefével történik, akkor a vevő indokolat­lan reklamációval fordul a kereskedőhöz és új cipőt követel. Soha se hallottam, hogy ha valakinek a cilindere megázott, akkor azzal vitte volna vissza a kalaposhoz, hogy újat adjon helyette. Természetesnek találja az illető, hogy vasalás útján azt teljesen rendbe lehet hozni. Nem ilyen természetes a közönség részéről, ha a cipő átázik.Ilyenkor a vevő rendszerint botrá­nyokat rendez és szentül meg van győződve arról, hogy őt becsapták. • 11. fejezet. A CIPŐVISELET KEZDETÉNEK KORAI. A cipő, amellyel valamennyien foglalko­zunk, elsőrendű fontosságú szükségleti cikk volt már az egyiptomiaknál és az asszíroknál is, ahol fellelhetjük nem csak a cipőknek az őselemeit, a szandálokat, hanem azok mödell- kiképzés szempontjából annyira tökéletesek, hogy minden változtatás nélkül átvehetnők mai használatra és viseletre is. Az itt látható két ábrán két egyiptomi szendált mutatok be. Az erűknek a hátrész kiképzése tökéletesen megfelel a mai férfi week-end cipőnek, a rojtos nyelv bátran ne­vezhető a haíerl nyelv ősének és az orrán lé­vő pánt egész modern vonatkozásban is meg­állja a helyét. A második ábra egy ó-egyipto- mi úgynevezett csavaros szandál, mely teljes egészében modern, mert hisz a csavaros láb­szárvédőt még a mai nagy technikai felkészült­ségű hadseregek is használják. Ó egyiptomi csavaros szandál. Fenti képünk Kr. előtt 330-ból, az ókori Perzsiának fővárosából, Persepolisból való. Persepolis Darius király ideje alatt a keleti fény és pompa székhelye volt. Ez a cipő kö­rülbelül kétezernégyszáz esztendős, mely tel­jesen úgy imponál, mint egy magasszárú fű- zöscipő. Következő képünk egy asszír szandált ábrázol. Egy pillantás erre a „modell“-re meg­győz bennünket arról, hogy Kr. előtt kettő­ezer évvel milyen kifinomult Ízléssel párosult kivitelű szandálokat készítettek. A hatalmas Asszíria, melynek fővárosát, Nini vét, a múlt század első felében tárták fel az ásatások során, pompás épületeivel és ékszereivel egé­szen raffinált ízlést árult el, melynek egyik igen jellemző kortörténeti emléke az itt be­mutatott szandál. Kétségtelen, hogy az ősember és még a mai napon is az ősrengetegekben élő civilizá­latlan emberiség mezítláb jár. Ennek oka tisz­tára helyi jellegű, mert hisz az a kör, mely az ősember életéhez tartozott, nem igényelte a nagyobb területek bejárását. De már az ókori nagy nemzetek, az egyiptomiak, a babiloniak, az asszírok, a perzsák, a médek, amelyek úgy­nevezett hódító nemzetek voltak és nagy had­seregeket tartottak fenn, szükségét érezték annak, hogy az óriási területeken átvonuló hadseregeket, melyek a talaj viszontagságait nem bírták, megfelelő védőeszközökkel lás­sák el. Gondoljunk csak arra, hogy Hannibál seregei Afrikából elindulva, az Alpeseken át egészen Róma kapui alá meneteltek. Vagy Nagy Sándor macedón császár seregeire, me­lyek Tráciából kiindulva Egyiptomot, Kis- Ázsiát és Indiát is bejárták. Micsoda hatal­mas utakat tettek meg gyalogosan! Ezek alatt a hosszú ideig tartó felvonulá­sok alatt a hadseregek létszáma állandóan apadt. Az utánpótlás megszervezése pedig le­küzdhetetlen akadályokat állított az . ókori hadvezetőségek elé. Ennek következtében lát­ták el a hadseregeket lábbelivel és míg nap­jainkban a nagyjelentőségű technikai talál­mányok rendszerint hadi célok szolgálatába szegődnek, addig az ókorban a katonai cél­szerűség az emberiség szolgálatába állította a lábbeli viseletét. Az egyiptomiak és később a rómaiak is különböző fémdíszítéseket applikáltak eze­ken a szandálokon, amelyek különböző rajzo­kat vagy képeket ábrázoltak. Rendszerint az illető kedvesének a képmását. Napjainkban ez a négy-ötezer éves ókori divat újból pol­gárjogot nyert. Amerikából indult ki az a di­vathóbort, hogy a cipőket díszítő csattokon hasonló jellegű díszítések láthatók a népszerű filmsztárok képeivel. Különböző lábnyomok. Fenti ábránk összehasonlítást mutat a •kultúrálatlan néger, a gazdálkodó földműves, a városi ember és a kifinomultabb fajú arisz­tokrata lábáról. A néger talpnyoma érintet­len ősiségében mutatja meg a lábat, a lábuj­jak szétterpeszkednek, a sarokfelület teljes egészében érintkezik a földdel. A földműves néha már visel lábbelit is, amely az ujjak el­helyezkedéséből látszik. A városi ember lába az állandó cipőviselet folytán már lényegesen deformálódik. A lábujjak teljesen összeérnek. A sarok és a láb boltive már alig érintkezik a föld felületével. Az arisztokrata lába pedig hosszú és elkeskenyült. Miként már említettem, az emberiség ko­rának kezdetein jól boldogultak mezitláb is az emberek. A háború, az utazás és a vagyon­gyűjtés közben azonban rájöttek arra, hogy a láb felületének a megvédésére szükség lenne valamilyen öltözékre. Ezek kezdetben valószí­nűleg nyersanyagok, mint kődarabok, fa és | bőr lehettek, melyeket valamilyen segédanya­gokkal, indával vagy hánccsal erősíthettek a lábhoz!. Hogy a mi fogalmaink szerint ez mennyi­re vált be, azt nem tudjuk, de mindesetre al­kalmasak voltak arra, hogy a cipő továbbfej­lesztéséhez gondolatot adjanak és alakot szol­gáltassanak. Az idők folyamán kifejlődött a szandál. Hogy mennyire becsülhető ez az idő, az na­gyon problematikus, de hogy sokezer éven át ez volt az egyedüli lábbeli, az bizonyos. Be­mutattam önöknek régi egyiptomi és asszír szandálokat. Menjünk most tovább, a régi Görögország és Róma dicső korszakába. Ó arab szandál. Római harcos szandálja. A szandál még mindig szolgálatban volt és úgylátszik, igen jó szolgálatokat tett. A lá­bat kényelmesen és egészségesen tartotta. A görögök és a rómaiak edzett emberek voltak, akik a legkitartóbb és legfárasztóbb sportokat űzték, mint a futást, birkózást, vívást, melyek­ben kiváló eredményeket értek el és ezeknek az eredményeknek az elérésében segítette őket a szandál. Fatalpú római szandál.' Görög szandál. Az eredmények elérése büszkévé tette azok tulajdonosait és emberi hiúságvágyból is kiakartak emelkedni az átlag közül. A gö­rög színészek pl. az ú. n. kothumust kötötték talpuk alá. A kothurnus nyolc vagy kilenc ré­teggel magasabban kiképzett szandál volt, hogy ezáltal a színészeket magasabbnak lás­sák. A görögöknek és a rómaiaknak is igen kiváló érzékük volt a távlatok iránt és ez ki­fejezésre is jutott azokban az építészeti és szobrászati remekművekben, melyeket az ó- kor az utókorra hagyott. . (Folyt, köv.) Egyetlen cipőkereskedőnek sem szabad hiányoznia egyesületünkből; mert minél töb­ben vagyunk; annál többet végezhetünk!

Next

/
Thumbnails
Contents