Cipőszemle, 1938 (18. évfolyam, 1-21. szám)
1938-01-05 / 1. szám
OPÓSZEMLE A cipő fejlődéstörténete írta: VÁRNAI IMRE. A ruházkodási cikkek közül a legnagyobb igénybevételnek a cipő van kitéve. Egyetlen cikkel szemben sincs a fogyasztó közönségnek olyan nagy igénye, mint a cipővel szemben. A bőr 40.000 hajtogatást bír el és mint ilyen, egyedülálló az összes ruházkodásra alkalmas anyagok között. Ezalatt az értendő, hogy a bőrt negyvenezerszer hajtogatjuk egymásra és még mindig nem szakad el. Sem a textil, sem a gummi, amely pedig sokkal rugalmasabb anyag, ezt a műveletet nem bírja ki. Minden egyes lépésnél 75 kg átlagos súly nehezedik a cipőre, ezenkívül a súrlódás, a tapadás és a feszítés olyan mechanikai erőkként jelentkeznek, amelyek külön megerőltetésnek teszik ki a cipőt. Mégis, a cipővel szemben mutatkoznak a legnagyobb igények. Mindenki természetesnek tartja, ha ruhája elfeslik, akkor elküldi a szabójához, hogy azt újra varrja össze. Semmi esetre sem kér helyette új ruhát. Ha a cipőfelsőrész valahol elfeslik, ami különösen gyakori jelenség a nubuk és velourcipőknél, ahol a bőr tisztítása dörzskefével történik, akkor a vevő indokolatlan reklamációval fordul a kereskedőhöz és új cipőt követel. Soha se hallottam, hogy ha valakinek a cilindere megázott, akkor azzal vitte volna vissza a kalaposhoz, hogy újat adjon helyette. Természetesnek találja az illető, hogy vasalás útján azt teljesen rendbe lehet hozni. Nem ilyen természetes a közönség részéről, ha a cipő átázik.Ilyenkor a vevő rendszerint botrányokat rendez és szentül meg van győződve arról, hogy őt becsapták. • 11. fejezet. A CIPŐVISELET KEZDETÉNEK KORAI. A cipő, amellyel valamennyien foglalkozunk, elsőrendű fontosságú szükségleti cikk volt már az egyiptomiaknál és az asszíroknál is, ahol fellelhetjük nem csak a cipőknek az őselemeit, a szandálokat, hanem azok modellkiképzés szempontjából annyira tökéletesek, hogy minden változtatás nélkül átvehetnek mai használatra és viseletre is. Az itt látható két ábrán két egyiptomi szendált mutatok be. Az erűknek a hátrész kiképzése tökéletesen megfelel a mai férfi week-end cipőnek, a rojtos nyelv bátran nevezhető a haferi nyelv ősének és az orrán lévő pánt egész modern vonatkozásban is megállja a helyét. A második ábra egy ó-egyiptomi úgynevezett csavaros szandál, mely teljes egészében modern, mert hisz a csavaros lábszárvédőt még a mai nagy technikai felkészültségű hadseregek is használják. Az egyiptomiak és később a rómaiak is különböző fémdíszítéseket applikáltak ezeken a szandálokon, amelyek különböző rajzokat vagy képeket ábrázoltak. Rendszerint az illető kedvesének a képmását. Napjainkban ez a négy-ötezer éves ókori divat újból polgárjogot nyert. Amerikából indult ki az a divathóbort, hogy a cipőket díszítő csattokon hasonló jellegű díszítések láthatók a népszerű filmsztárok képeivel. Fenti képünk Kr. előtt 330-ból, az ókori Perzsiának fővárosából, Persepolisból való. Persepolis Darius király ideje alatt a keleti fény és pompa székhelye volt. Ez a cipő körülbelül kétezernégyszáz esztendős, mely teljesen úgy imponál, mint egy magasszárú fűzöscipő. Következő képünk egy asszír szandált ábrázol. Egy pillantás erre a „modell“-re meggyőz bennünket arról, hogy Kr. előtt kettőezer évvel milyen kifinomult ízléssel párosult kivitelű szandálokat készítettek. A hatalmas Asszíria, melynek fővárosát, Ninivét, a múlt század első felében tárták fel az ásatások során, pompás épületeivel és ékszereivel egészen raffinált ízlést árult el, melynek egyik igen jellemző kortörténeti emléke az itt bemutatott szandál. Kétségtelen, hogy az ősember és még a mai napon is az ősrengetegekben élő civilizálatlan emberiség mezítláb jár. Ennek oka tisztára helyi jellegű, mert hisz az a kör, mely az ősember életéhez tartozott, nem igényelte a nagyobb területek bejárását. De már az ókori nagy nemzetek, az egyiptomiak, a babiloniak, az asszírok, a perzsák, a médek, amelyek úgynevezett hódító nemzetek voltak és nagy hadseregeket tartottak fenn, szükségét érezték annak, hogy az óriási területeken átvonuló hadseregeket, melyek a talaj viszontagságait nem bírták, megfelelő védőeszközökkel lássák el. Gondoljunk csak arra, hogy Hannibál seregei Afrikából elindulva, az Alpeseken át egészen Róma kapui alá meneteltek. Vagy Nagy Sándor macedón császár seregeire, melyek Tráciából kiindulva Egyiptomot, Kis- Ázsiát és Indiát is bejárták. Micsoda hatalmas utakat tettek meg gyalogosan! Ezek alatt a hosszú ideig tartó felvonulások alatt a hadseregek létszáma állandóan apadt. Az utánpótlás megszervezése pedig leküzdhetetlen akadályokat állított az ókori hadvezetőségek elé. Ennek következtében látták el a hadseregeket lábbelivel és míg napjainkban a nagyjelentőségű technikai találmányok rendszerint hadi célok szolgálatába szegődnek, addig az ókorban a katonai célszerűség az emberiség szolgálatába állította a lábbeli viseletét. Fenti ábránk összehasonlítást mutat akulturálatlan néger, a gazdálkodó földműves, a városi ember és a kifinomultabb fajú arisztokrata lábáról. A néger talpnyoma érintetlen ősiségében mutatja meg a lábat, a lábujjak szétterpeszkednek, a sarokfelület teljes egészében érintkezik a földdel. A földműves néha már visel lábbelit is, amely az ujjak elhelyezkedéséből látszik. A városi ember lába az állandó cipőviselet folytán már lényegesen deformálódik. A lábujjak teljesen összeérnek. A sarok és a láb boltíve már alig érintkezik a föld felületével. Az arisztokrata lába pedig hosszú és elkeskenyült. Miként már említettem, az emberiség korának kezdetein jól boldogultak mezítláb is az emberek. A háború, az utazás és a vagyongyűjtés közben azonban rájöttek arra, hogy a láb felületének a megvédésére szükség lenne valamilyen öltözékre. Ezek kezdetben valószínűleg nyersanyagok, mint kődarabok, fa és bőr lehettek, melyeket valamilyen segédanyagokkal, indával vagy hánccsal erősíthettek a lábhoz. Hogy a mi fogalmaink szerint ez mennyire vált be, azt nem tudjuk, de mindesetre alkalmasak voltak arra, hogy a cipő továbbfejlesztéséhez gondolatot adjanak és alakot szolgáltassanak. Az idők folyamán kifejlődött a szandál. Hogy mennyire becsülhető ez az idő, az nagyon problematikus, de hogy sokezer éven át ez volt az egyedüli lábbeli, az bizonyos. Bemutattam önöknek régi egyiptomi és asszír szandálokat. Menjünk most tovább, a régi Görögország és Róma dicső korszakába. A szandál még mindig szolgálatban volt és úgy látszik, igen jó szolgálatokat tett. A lábat kényelmesen és egészségesen tartotta. A görögök és a rómaiak edzett emberek voltak, akik a legkitartóbb és legfárasztóbb sportokat űzték, mint a futást, birkózást, vívást, melyekben kiváló eredményeket értek el és ezeknek az eredményeknek az elérésében segítette őket a szandál. Az eredmények elérése büszkévé tette azok tulajdonosait és emberi hiúságvágyból is ki akartak emelkedni az átlag közül. A görög színészek pl. az ú. n. kothumust kötötték talpuk alá. A koburnus nyolc vagy kilenc réteggel magasabban kiképzett szandál volt, hogy ezáltal a színészeket magasabbnak lássák. A görögöknek és a rómaiaknak is igen kiváló érzékük volt a távlatok iránt és ez kifejezésre is jutott azokban az építészeti és szobrászati remekművekben, melyeket az ókor az utókorra hagyott. . (Folyt. köv.) Ó egyiptomi csavaros szandál. Különböző lábnyomok. Ó arab szandál. Római harcos szandálja. Fatalpú római szandál. Görög szandál. 1938 január 5 Egyetlen cipőkereskedőnek sem szabad hiányoznia egyesületünkből, mert minél többen vagyunk, annál többet végezhetünk!