Drogista Szemle, 1941 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1941-01-01 / 1. szám

A DROGISTA KAR ÉRDEKEIT ÉS TUDOMÁNYOS ELŐFIZETÉSI ÁRA: É V I 24-P E N G ö. — Hirdetések ára mm-soronként P: — .40 Felelős szerkesztő: Dr. Tövissy Ernő □ Felelős kiadó: Dr. Barlha-Kovács Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. IV., Petőfi Sándor-utca 11. Telefon: 380—513 ILI. Évfolyam. 1- szám. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Budapest, 1941. január J. FF Őszinte szó a segédvizsgákról és a Drogista Szakiskoláról Irtai Dr. Putnoky István Ne vegyék tőlem rosszáé ven az illetékeseik, ha a drogiista segédvizsgák és szakiskolánk kérdéséivel talán a tapintatlanság határát súroló őszinteséggel kívánok foglalkozni. Nem afkadé- koskodás a célom és nem akarok nyughaltatlankodó reformer sem lenni. Tisztán és őszintén szeretnék azonban néhány na­gyon komoly kérdést a szakma nyilvánossága elé vinni, ami — úgylátszik feledékenyséyből — szinte évtizedek óta elkerülte a figyelmet. Vegyük sorrendbe a kérdéseket. A drogista tanuló látogatja éveken keresztül a szakiskolát, ahol lelkiismeretes és feltétlenül nívós oktatásban részesül. (Hz nem az én megállapításom, hanem a tanári karon kívüli álló­ké.) Elvégzi tanulmányait, jól — rosszul, azután —• lejárván szerzödtetési ideje — odaáll a vizsgáztató bizottság elé és si­mán segéddé válik. I íogy ez a vizsga mennyire sima lefolyású, arról később még szó lesz. A felületes szemlélő előtt ez a tainouc menetrend teljesen helyénvalónak látszik, elvégre minden szabályszerű benne. Sza­bályszerű a tanoncidő, megvan az iskolalátogatás, a tanuló vég­bizonyítványt kap és vizsgázik. Hát lehelt ez ellen szót emelni? Lehet. Vegyük először is a mai iskolai rendet. A tanuló beirat­kozik s megkezdődik a verejtékes munkánk. Egy üzleti forga­lomban élő s fejlődő koriban lévő leányt vagy fiút kell nevel­nünk, oktatnunk, tanítanunk s meg kell vele kedveltetnümk a vegytant, a növénytant, a kereskedelmi levelezést, váltót, köny­velést stb. Csupa o'ya.n dolgokat, melyek előtte teljesen isme­retlenek s amihez — fáradságos munkás napok mellett -— talán nincs is meg a kedve a legnagyobb mértékben. Megértjük a gye­rek álláspontját, mert jól tudjuk, hogy a kereskedelmi életbe került és serdülő korban lévő ifjú vagy leány — hiába a főnök szigora — mégis csak szabadabb formák között kezd élni, töb­bet jár az utcán, szabatosabbá válik a magatartása és a felfo­gása. Természetes, hogy a tanulót erősebben kell fogni az isko­lában és eréllyel kall a tanulásra, valamint a komoly gondol­kodásra nevelni. Ehhez azonban megfelelő fegyelmi eszközök szükségesek. Nem gondolok itt egy pillanatig sem a testi fenyítékre. Ez ma már túlhaladott álláspont. De igenis gondolok arra, hogy olyan eszköz legalább is álljon a tanár rendelkezésére, aminek segítségével kellő tekintélyt és lelki befolyást tud biztosítani azok felett, akik a jó szívvel Js barátsággal közeledő nevelőt nem hajlandók elfogadni. Sajnos ilyen eszközünk jelenleg nincsen. A drogista tanulót — ha nem tanul —- el lehet ugyan buktatnunk, megismételtetjük vele az osztályt, de ha szerző­dési ideje lejárt, minden baj nélkül eltávozhat iskolánk köte­lékéből s odaállhat a vizsgáztató bizottság elé. Volt már olyan tanulóin, aki egyszerűen nem volt hajlan­dó tanulni. Nemes egyszerűséggel és arcátlansággal kijelentette, hogy ó'f pedig ez az egész iskola nem érdekli. Elbuktattam. Ismételt. Megint csak nem tanult Ismét elbuktattam. Újra is­mételt . . de.. . közben lejárt a szerződése s vizsgára kellett engednünk a jelenlegi szabályok érteiméiben. Az eseteknek egész sorozatát tudnám feleleveníteni. Négy esztendő alatt — mióta a Szakiskolában dolgozom — ezek a szomorú példák nem elszórt jelenségek voltak, hanem sajnos elég gyakran megismétlődtek. Nem tudtam ellene tenni sem­mit. Kérdem ezek után. Lehel így komolyan embereket ne­velni az életre? Lehet tekintélye a tanárnak ilyen rendszer mellett? Nem lejáratása ez a nevelő munkának? Megtörtént már az is, hogy egy ilyen léha felfogású fiatal­ember — amikor sikeres vizsgája után találkoztam vele vélet­lenül — bájos közvetlenséggel megjegyezte: — Miért tanultam volna Tanár úr? Így is szépen levizsgáz­tam. Es itt ezzel kapcsolatban meg kell mondanom őszintén azt, hogy a segédvizsgák mai enyhe szinte feltűnően és túlzottan elnéző vizsgáztatási módja a legnagyobb gátlója annak, hogy sok esetben eredményes munkát fejthessünk ki az iskolában. Ha azt látja az a fiatalember, hogy a társa aki soha ko­molyan nem vette tanulmányait s ennek ellenére simán teszi a vizsgáját, feltétlenül gondolkodóba esik s mivel fiatal és éretlen, egyszerűen leszögezi magában, hogy márpedig a drogista is­kolában tanulni nem kell, de nem is érdemes, hiszen aki tu­datlan az éppen olyan könnyedén levizsgázik, mint az, aki ko­molyan vette tanulmányait. Figyelemmel kísértem több hanyag tanítványom segédvizs­gájának eredményét. Olyan tudatlanok voltak, hogy a vegy­tannak a legelemibb tudnivalóiról fogatniuk sem volt. Kifeje­zetten díszpéldányai voltak a sötétfejü embereknek. Mindegyik levizsgázott! Sőt volt közöttük olyan is, aki „jó“ eredménnyel úszta meg az egészet. Ne vegyék tőlem zokon, az általiam fettétttenül inagyra- beosült vizsgáztató urak, ha megmondom őszintén, hogy itt valahol súlyos hibának kell lenni. Vagy nagyon enyhén bírál­ják el a jelöltek tudását, vagy nem azt kérdik, amit tanítunk. Képtelenségnek kell tartamom ugyanis azt, hogy valaki pl. nálam két és fél vagy három érven keresztül nem tud semmit s ugyanakkor a segódvizsgián simán megfeleljen. Ilyen devirgens elbírálás mellett a szakiskolai oktatás cél­ját nem éri el, tudatlan és képzetlen embereket szabadítunk a pályám. A drogista szakiskolának a nívóját mindig előszeretettel hasonlítottuk össze a középiskola emelkedett tudásf okával. He­lyes. De ákkor miért nem engedik vizsgáztatni a szaktanáro­kat? Miért nem bízzák miránk annak elbírását, hogy a tanuló képzettsége valóban megfe’el-e annak a sokat emlegetett maga­sabb fokú szakiskolai követelménynek? Miért kell nekünk tanároknak verejtékes munkánk után — tekintély nélküli előadókká sülyedni és lejáratni magunkat a tanuló előtt, de saját magunk előtt is? Ha mi vizsgáztatunk, reális erelményt tudunk biztosítani, mert a gyereket ismerjük, előttünk fejlődött, szemünk láttára igyekezett, vagy ólt nemtörődöm életet. És ha az a gyerek látni fogja, hogy tanárjától nem lehet olyan könnyen elszabadulni, felelnie kell a szakiskolában eltöltött időről, úgy igen meg fogja gondolni, hogy vájjon érdemes-e félvállról vennie a tanulmá­nyait? Ezekkel a problémákkal kapcsolatban a következő meg­oldást javasolnám.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents