Építészeti szemle, 1897 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1897-01-31 / 1. szám

Midőn tehát a fejlődő főváros rohamos terjeszkedése közben egymás után keletkeznek új utcák, közterek, számtalan magán­épület mellett monumentális tervezetek jutnak kivitelre, melyek keretében a többi társművészetek is meglelik tevékenységük méltó feladatát, mi, e művészeti kérdéseket felölelő szellemi orgánum sajnálatos hiányában, lapunk megindításával az úttörői hálátlan feladatra vállalkoztunk, holott ily párját ritkító építőművészeti tevékenység mellett, — a művelt kül­föld példájára — már egész szakirodalomnak kellett volna létesülni, hogy alkalmat szolgáltasson a minden körülmény közt szükséges kritika érvényesülésére, s e mellett a művelt közönség is éber figye­lemmel kísérhesse ama nagy horderejű működést, melynek eredményei nem csupán a jelenre vonatkoznak, hanem tágabb értelemben vett hiva­tásuk az utókor előtt reprezentálni a magyar nemzet ezredéves kul­túráját ... Azonban nem csupán a közérdek, hanem a művészek és szak­emberek jól fölfogott magánérdeke is megköveteli az igazságos kritikát, mely megismerteti az újat, szokatlant, kiegyenlíti a nézet­­különbségeket és elismerést szolgáltat a valódi érdemnek. Tehát ama szívélyes indítványnyal járulunk a képző­művészet illusztris osztályának nagyérdemű képviselői elé, ne idegenkedjenek a kritikától, hanem küzdjék le vele szemben saját szubjektív érzékenysé­güket (is tegyék szokássá nálunk is, saját benső meggyőződéseik igazo­lására és a közönség fölvilágosítása érdekében, a vésőt, ecsetet, körzőt olykor a pennával is fölcserélni. Mi pedig bizalommal eltelve, az időnek minden életrevaló, ter­mészetes hajtást megérlelő ereje iránt, ezennel megindítjuk lapunk VI-ik évfolyamát. RENDSZER T E L E N S E G. Vx7 Helyesen következtetnek a nyílt eszű emberek a nemzet kebelében tért foglaló művészetéről, a nemzet művelt­ségi fokára. Mert hiszen a műveltség sa­játossága az, a­min elvégre az ember és tágabb értelemben a nemzet egész nagysága nyugszik, melyért az egyes em­bernek ép úgy, mint a nemzetnek örökre küzdeni kell és a melyet annak a nem­zetnek, mely más nemzetekre hatni akar, soha sem szabad figyelmen kívül hagyni. A tehetséget, a műveltséget és az erőt minden irányban a művészet hőmérője mutatja. A minő arányban valamely nem­zet ápolja a művészetet, épen olyan arányban áll a műveltsége s így tett­ereje is. A Gondviselés kegyessége minket is ama szerencsés helyzetbe hozott, hogy a művészet terén állást foglalhatunk. Fog­laltunk is állást, fejtettünk is ki tevé­kenységet ez irányban; csakhogy a roha­mos követelések oly rendszertelenségekbe sodortak minket, melyek hosszú időre kártékony hatással lesznek a nemzet művészi fejlődésére. Úgyszólván minden előkészület nélkül kénytelenek voltunk sorompóba állani a világegyetem művészetének a parkettjére, hogy saját nemzetünknek szolgálatot te­hessünk. A közreműködő művészek épen úgy, mint az intéző körök, a rohamosan előállott szükségletek közepette, nem csoda, ha kapkodtak ide-oda s ez által megalkottak, — úgyszólván rendszeresí­tették — a rendszertelenséget a művé­szet terén egyátalán, de különösen az építőművészetnél, mely utóbbi szoros

Next