Építészeti szemle, 1897 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1897-01-31 / 1. szám
Midőn tehát a fejlődő főváros rohamos terjeszkedése közben egymás után keletkeznek új utcák, közterek, számtalan magánépület mellett monumentális tervezetek jutnak kivitelre, melyek keretében a többi társművészetek is meglelik tevékenységük méltó feladatát, mi, e művészeti kérdéseket felölelő szellemi orgánum sajnálatos hiányában, lapunk megindításával az úttörői hálátlan feladatra vállalkoztunk, holott ily párját ritkító építőművészeti tevékenység mellett, — a művelt külföld példájára — már egész szakirodalomnak kellett volna létesülni, hogy alkalmat szolgáltasson a minden körülmény közt szükséges kritika érvényesülésére, s e mellett a művelt közönség is éber figyelemmel kísérhesse ama nagy horderejű működést, melynek eredményei nem csupán a jelenre vonatkoznak, hanem tágabb értelemben vett hivatásuk az utókor előtt reprezentálni a magyar nemzet ezredéves kultúráját ... Azonban nem csupán a közérdek, hanem a művészek és szakemberek jól fölfogott magánérdeke is megköveteli az igazságos kritikát, mely megismerteti az újat, szokatlant, kiegyenlíti a nézetkülönbségeket és elismerést szolgáltat a valódi érdemnek. Tehát ama szívélyes indítványnyal járulunk a képzőművészet illusztris osztályának nagyérdemű képviselői elé, ne idegenkedjenek a kritikától, hanem küzdjék le vele szemben saját szubjektív érzékenységüket (is tegyék szokássá nálunk is, saját benső meggyőződéseik igazolására és a közönség fölvilágosítása érdekében, a vésőt, ecsetet, körzőt olykor a pennával is fölcserélni. Mi pedig bizalommal eltelve, az időnek minden életrevaló, természetes hajtást megérlelő ereje iránt, ezennel megindítjuk lapunk VI-ik évfolyamát. RENDSZER T E L E N S E G. Vx7 Helyesen következtetnek a nyílt eszű emberek a nemzet kebelében tért foglaló művészetéről, a nemzet műveltségi fokára. Mert hiszen a műveltség sajátossága az, amin elvégre az ember és tágabb értelemben a nemzet egész nagysága nyugszik, melyért az egyes embernek ép úgy, mint a nemzetnek örökre küzdeni kell és a melyet annak a nemzetnek, mely más nemzetekre hatni akar, soha sem szabad figyelmen kívül hagyni. A tehetséget, a műveltséget és az erőt minden irányban a művészet hőmérője mutatja. A minő arányban valamely nemzet ápolja a művészetet, épen olyan arányban áll a műveltsége s így tettereje is. A Gondviselés kegyessége minket is ama szerencsés helyzetbe hozott, hogy a művészet terén állást foglalhatunk. Foglaltunk is állást, fejtettünk is ki tevékenységet ez irányban; csakhogy a rohamos követelések oly rendszertelenségekbe sodortak minket, melyek hosszú időre kártékony hatással lesznek a nemzet művészi fejlődésére. Úgyszólván minden előkészület nélkül kénytelenek voltunk sorompóba állani a világegyetem művészetének a parkettjére, hogy saját nemzetünknek szolgálatot tehessünk. A közreműködő művészek épen úgy, mint az intéző körök, a rohamosan előállott szükségletek közepette, nem csoda, ha kapkodtak ide-oda s ez által megalkottak, — úgyszólván rendszeresítették — a rendszertelenséget a művészet terén egyátalán, de különösen az építőművészetnél, mely utóbbi szoros