Épitő Ipar - Építő Művészet, 1920 (44. évfolyam, 1/2301-24/2324. szám)

1920-11-21 / 22. (2322.) szám

1920. november 21 ÉPÍTŐ IPAR - ÉPÍTŐ MŰVÉSZET (22. sz.) 87 . Ebben az időben igyekezett a már akkor nagy mérvű lakásínségen segíteni az Országos Lakásépítő Tanács. Egyesületünk két taggal volt képviselve a tanácsban. Sajnos, a várakozás, melylyel ennek a szervnek fölállítását fogadtuk, nem vált be, mert a tervezésen túl nem jutott, hiábavaló volt kiküldött tagtársaink minden igyekezete, az építkezés­hez nem jutottak, a tömeges tervezési megbízások kiadásában merült ki működése. Egyesületünk több fölterjesztésében sürgette már akkor a kis lakások építésének megkezdését és habár többször rámutattunk a bekövetkezendő lakásínségre, tanácsainkat nem fogadták meg és az építkezés nem kezdődött meg. A háború okozta anyaghiány egy építő­ipari központ felállításának szükségességét hozta magával, melynek feladata lett volna a meglevő építő­anyagokat szükségességük mérvében szétosztani. Egyesületünk foglalkozott ezzel a kérdéssel és a gyakorlati élet követelményeit tartva szem előtt, tette meg illetékes helyen előterjesztéseit. Az alkotmányos idő utolsó hónapjaiban is megkezdődött az építő­anyagoknak a Lakásépítő Tanács által való kiutalása és bár e rendszer kissé nehéz­kes volt, reményünk volt rá, hogy a gyakorlat helyesebb irányba tereli működését. Bekövetkezett azonban az októberi forradalom s a Lakásépítő Tanácsnak az építőmesterekkel nem rokonszenvező alelnöke oly rend­szert honosított meg, mely építőmesternek majdnem lehetetlenné tette a szükséges anyag megszerzését s az ennek következtében beálló teljes pangás volt egyik főelőidézője annak a rettenetes lakásínségnek, mely vagonoknak lakásul való felhasználásában érte el tetőpontját. És most eljutottunk beszámolónkban ahhoz az időponthoz, mely hazánk történetében következményei folytán a legsúlyosabb forduló­pontot jelenti. A háborút önhibánkon kívül elvesztettük és ekkor idehaza az izgal­mak hevületében, a csalódások keserűségét kihasználva önző politikai célok elérésére kitört a forradalom. Megkezdődött a tekintélyek lerombolása, megindult a mérhetetlen követelődzések és ezekkel egybekapcsolt fenyegetődzések lavinája, mel­­lőztettek, akik a múltban tisztességgel dolgoztak, s helyükbe jöttek újak, akiknek nem a salus rei publicae volt fő céljuk. Egyesületünket is elérték ezek a hullámok. Üléseink, melyeken eddig csak objektív viták folytak, most más képet mutatnak. A had­viselt építőmesterek egyesületében tömörült tagtársaink közül néhá­­nyan túlzó követeléseket hangoztatva, nem engedtek utat a komoly érveknek, hanem elkedvetlenítették a komolyabb elemeket. Habár egyesületi tagjaink hajlandók voltak a hadviseltek részére jogos elő­nyöket nyújtani, a kívánságok olyanok voltak, hogy azokat nem lehe­tett teljesíteni. Az összes munkáknak a hadviseltek részére való áten­gedése, az állásfáknak ugyancsak a hadviseltek részére való lefoglalása képezik a főbb követeléseket, melyek elérésére nem válogatták eszkö­zeiket. Azonban az építőmesteri kar dicséretére szolgál, hogy egye­sületünkben aránylag kevesen voltak, akiket az idők viharja magá­val ragadott. Természetes, hogy ily körülmények között működésünk nem lehe­tett nagyon eredményes. A pillanat szükségességeiről fölvetett kérdé­sekkel foglalkoztunk, melyek ügyében hozott határozatokat súlyosan befolyásolták az előbb említett jelenségek. Erre az időre esnek azok a tömeges tagfelvételi kérelmek, melyek az új, még tájékozatlan tagokkal való majorizálás igyekezetének gya­núját keltik fel. Ily körülmények közt közeledett a rendes évi közgyűlésnek ideje. De még azelőtt egy újabb, az előbbinél még hatalmasabb sorscsapás érte hazánkat, az úgynevezett proletárdiktatúra. Nem képezheti fölada­tunkat ennek pusztításairól jelentésünkben megemlékezni. Mindnyájunk élénk emlékezetében vannak azok a rettenetességek, melyek abban az időben történtek. Valamennyien ismerjük azt a mérhetetlen kárt, mit a szociális termelés jelszava alatt az országnak okoztak. Egyesületünket minden terror ellenére sem oszlattuk fel, bár helyi­ségeinket az ifjúmunkások egyik szakszervezete foglalta le. A helyet, ahol munkában töltött idő után összejöttünk, ahol komoly megbe­szélések folytak, serdülő korban levő ifjak megbecstelenítették féktelen rombolásaikkal. A falakról leszakították a múlt derék építőmestereinek arcképeit és helyüket az ő bálványaik képe foglalta el. Bár érzékeny kárt szenvedtünk, mégis sikerült ingóságaink nagy részét megmenteni, ami nagyobbrészt Siebler Gábor gondnokunk érdeme. Az élelmezési jegyek megvonásának fenyegetésével mindenkinek szakszervezetbe kel­lett lépni, így az építőmesterek a Mémosz építési szakosztályába kény­szerültek felvételüket kérni. Egyesületünk régi tagjai közül senki sem játszott szerepet a szakszervezeti életben. Amikor a tervezői szakosz­tály megalakítása után a végrehajtó szakosztályt akarta a szakszerve­zeti vezetőség megteremteni, akkor az építőmesterek ellenállásán meg­tört ez az igyekezet és csak a diktatúra végén sikerült azt létesíteni, de vezetősége és tagjai között alig találunk egyesületi tagokat. Azok­nak az építőmestereknek, akiknek közreműködését meg akarták nyerni, kik az alakulásnak súlyt adtak volna, megtagadták a részvételt. Kevés foglalkozási ág dicsekedhetik ily ön érzetes magatartással. 1919. augusztus 1-én új idők köszöntöttek be. Egyesületünk műkö­dését nem kezdhette meg rögtön, egyrészt a román megszállás, más­részt dezolált állapotban levő helyiségei miatt. Amikor oly sok vihar után újra összejöhettünk, első dolgunk volt a tagok proletárdiktatúra alatti viselkedését igazoló bizottsággal megvizsgáltatni. Ennek a mun­kának bevégzéséig nem is kívántuk az érdemleges munkát megkezdeni, amikor időközben az 1918. évben választott tisztikar és a választmány az illetékes hatóságtól 1919. március hó 27-én tartott közgyűlés hatá­rozatai és választásainak megsemmisítését kérte. Fővárosunk polgár­­mestere helyet adott a kérelemnek. Ennek folytán újra megkezdettük működésünket. Azóta az igazoló bizottság munkáját befejezte és 11 tagot nem igazolt, akiket az egyesületből kizárt. Az egyesület többi tagja igazoltatott. Jelentésünk végén azt a szomorú kötelességet kell teljesítenünk, hogy megemlékezzünk Kauser Gyula és pilisi Ney Béla haláláról. Kauser Gyula egyesületünk egyik alapítója, hosszú éveken át elnöke és tiszteleti tagja korán elhagyott bennünket. Az ő önzetlen műkö­dése a közügyekért való fáradhatatlan munkára örök emléket biztosí­tanak számára egyesületünk történetében. Egy derék jó ember távo­zott vele körünkből, azok közül való, akikre most az építőiparnak oly nagy szüksége lenne. Áldás emlékére ! Pilisi­ttey Béla, egyesületünk tiszteleti tagja, mindnyájunk őszinte fájdalmára távozott az élők világából. Évtizedeken át harcolt az építő­mesterek jogaiért s mint az Építőmesteri Képzettséget Vizsgáló Bizott­ság elnöke soha el nem múló érdemeket szerzett magának. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni! Meghalt ezenkívül Graf Lajos egyesületünk hosszú éveken át volt alelnöke,­­akit puritán gondolkodása miatt mindnyájan szerettünk és tiszteltünk Elhunytak még: Barcsay Lajos egyesületünk hosszú éveken volt pénztárosa, Thék Endre, a magyar ipar egyik úttörője, Kauser József, a kiváló építész, Janzer Lajos, id. Walla József, Áprily János, Moravetz József, Antony István, Bachmann Antal, Strasser Vilmos egyesületi tagok. Emléküket megőrizzük! A szomorú krónika után örvendetes eseményekről is beszámol­hatunk. Ez év tavaszán a Kormányzó Úr Őfőméltósága dr. Lipták Pál építőmestert kereskedelemügyi államtitkárrá nevezte ki. Ő az első építőmester, aki ily magas politikai polcra emelkedett. Erős a remé­nyünk, hogy az ő államtitkári működése nemcsak az országra, hanem különösen az építő­iparra is üdvös lesz. Ő jól ismeri az építő­ipar rossz helyzetét és bizton várhatjuk, hogy mindent el fog követni az építő­ipar erősítésére. Örömmel jelentjük ezenkívül, hogy az Építőmesteri Képzettséget Vizsgáló Bizottság alelnökévé Ziegler Géza egyesületi alelnökünk neveztetett ki. Örvendetes ez a kinevezés azért is, mert annak a jog­nak elismerését jelenti, hogy az Építőmesteri Képzettséget Vizsgáló Bizottság elnökségének egyik tagja építőmester legyen. Főbb statisztikai adataink a következők: beérkezett 138 ügydarab, valamennyit elintéztük, tagtársaink száma 269, ebből alapító tag 48, rendes fővárosi tag 198, rendes vidéki tag 17, pártoló tag 6. Tisztelt Közgyűlés! Ezzel befejeztük jelentésünket egy olyan működési ciklusról, mely­nek eseményei leírása egyesületünk történetének sötét lapjaira fognak tartozni. Ezeknek a szomorú időknek meggátlása nem állott módunk­ban, amikor ránk szakadtak, igyekeztünk ellentállni és a legrosszabb időkben is élt bennünk a hit, hogy a jobb és szebb időknek be kell követ­kezniök. Isten adja, hogy egyesületünket a jövőben ilyen megrázkódtatások megkíméljék és a jobb jövőben való hitünk valóra váljék. Kérjük jelentésünk elfogadását.

Next