A Munkaadó, 1933 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1933-01-04 / 1. szám

4. oldal bG ízes Vár is 30 éves szerkesztői évforduta Eddig nem emlékezhettünk meg róla, de most, hogy a kritikus év letelt, úgy érezzük, mégis meg kell írnunk, hogy a múlt esztendőben telt le 30 éve annak, hogy lapunk szerkesztője, Farkas Elek tollából az első önálló mű, névaláírásá­val, a nyilvánosság elé került. A Ma­gyar Géniusz, Hevesi Józsefnek és Kar­­czag Vilmosnak akkor elismert szépiro­dalmi hetilapja közölte azt a kis mun­kát, amelyet mai lapszámunk tárca ro­vatában mi is lenyomtatunk s amelyből kitűnik, hogy Farkas Elek, bár irodalmi téren tárcaírással kezdte meg munkál­kodását, a tárgy, amelyet megfogott, már akkor is szociális irányú volt. Ugyancsak a múlt év nyarán múlt el harminc esztendeje annak, hogy a „Rá­kos Vidéke" című, Rákoszszentmihályon megjelenő helyi lap szerkesztését és ki­adását vállalta. Az alább felsorolt ada­tok beszámolnak szerkesztőnknek válto­zatos elfoglaltságú élete folyásáról és tájékozást adnak arról a sokoldalú iro­dalmi munkálkodásról is, amelyet eddigi élete folyamán kifejtett. Farkas Elek Budapesten, 1873 május 9-én született. Édesatyja, néhai Farkas Ignác is építőmester volt és ő 1888-ban szintén az építőpályán kezdett, mint gyakornok dolgozni, elvégezte az építő­­ipariskolát, majd építőmesteri képesí­tést szerzett és 1907-ig építőmesteri te­vékenységet folytatott. Ekkor azonban az újonnan alakult Magyar Építőiparo­sok Országos Szövetségének és a Buda­pesti Építőmesterek Szövetségének előbb főtitkára, majd igazgatója lett s ezt a tisztséget ma is betölti. Időközben az építőipari tevékenysé­gen kívül 1902-től 1904-ig a „Rákos Vidéke" lapot szerkesztette és kiadta és attól csak édesatyjának megbetege­dése következtében vált meg, attól fogva egészen az építőiparnak szentelve munkásságát. Mint az építőipari szövetségek igaz­gatója, tanulmányi és egyéb megbízatá­sokkal képviselte szövetségét csaknem az összes magyar vidéki helyeken kí­vül Bécsben, Berlinben, Münchenben, Casselben, Eisenachban, Nürnbergben stb. A Deutscher Arbeitsgeberband für das Baugewerbe gyűlésein. Szövetsége megbízásából részt vett a Nemzetközi Építőipari és Közmunka-kongresszusok ülésein Brüsszelben és Rómában, leg­utóbb pedig Londonban. Rómában a kongresszuson a kollektív­ szerződések­ről szóló külön előadmánnyal szerepelt. 1910-től fogva, amikor a Magyar Építő­iparosok Országos Szövetsége a legtöbb európai állam építőipari szövetségével munkaügyi kartelszerződéseket kötött, ezek előkészítésén a különböző orszá­gokban­­ vett részt és ő írta alá az osztrák, a német, a dán, norvég, svéd és Svájc­i építőiparosok szövetségével az időnként megújításra kerülő szerződé­seket. A Nemzetközi Építőipari és Köz­munka-kongresszusok bizottsága Köz­ponti Intéző Bizottságnak tagjává, a római kongresszus pedig szakosztályi alelnökévé választotta. Magyarországon pedig az országos Iparegyesület és a Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Ipar­kamara választotta levelező tagjává. A háború előtt egyébként választmányi tagja volt a Nemzetközi Munkásbiztosí­tás Magyarországi Egyesületének és a Nemzetközi Munkásvédelem Magyaror­szági Egyesületének. 1910-től 1913-ig munkaadó részéről alelnöke a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztárnak, amely 1912-ben Bécsbe, Berlinbe, Ham­burgba, Leipzigbe és Dresdenbe küldte ki a külföldi pénztári székházak és ügy­kezelés tanulmányozására. Is­mételten küldte ki a Kerületi Pénztár Sch­ibe és Cigaléria szanatóriumok megvizsgálá­sára s a szolgáltatások ellenőrzése ügyében. Zürichben és Bernben a svájci építőiparosok szövetségének anyagter­melő és elárusító szövetkezetét tanul­mányozta a magyar szövetség megbízá­sából és tanulmánya alapján alakult Budapesten is hasonló szövetkezet. Az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak 1913-tól az intézmény autonómiájának megszüntetéséig elnökségi tagja volt. A Magyar Munkaadók Országos Szövet­sége megalakulásakor igazgatójává vál­­asztja s ezt a tisztéget a háború kitö­réséig viseli. A mozgósításkor azonnal bevonult és Przemyslben teljesített szolgálatot a háborúban a vár feladásáig, azután 39 hónapig orosz fogságban volt. Az építőipari szövetségi tisztség el­vállalása után már 1907-ben A Munka­adó szerkesztőjévé nevezték ki és így folytathatta újságírói működését, ame­lyet már kora ifjúságában kezdett meg egyes napilapokba és az Esti Újságba írott cikkeivel. 1907-től máig jóval több, mint 2000 önálló cikkelye jelent meg, saját szerkesztésű lapjaiban, munkás­biztosító, ipari szak- és munkaadói irá­nyú cikkelyei a legtöbb magyar szak­lapban, több budapesti és igen sok vi­déki napilapban és a Prágai Magyar Hírlapban. A Magyar Közgazdaság Új­éve című 1924-ben megjelent cikke egé­szen Amerikáig utat talált. Külföldön az Österreichische Gerwerbliche Arbei­terzeitung (Wien), a Das Baugewerbe hetilap (Wien) közöltek tőle a háború előtt, a háború után pedig a Stavitelsky Prehled prágai lap építőipari és munka­adói irányú cikkeket. A háborúból visszatérve a Lakásépítő Miniszteri Biztosság műszaki osztályán teljesít szolgálatot addig, míg a kom­­mün onnan politikai megbízhatatlanság címén el nem távolítja. A bolsevisták letörése után a honvédelmi minisztériu­­­m helyreállítási osztályán nyert alkal­mazást, majd 1920 nyarán a Baross­ Szövetség választja meg igazgatójává s ezt a tisztséget 1925 tavaszáig tölti be, amikor újból a Budapesti Építőmesterek Szövetsége igazgatói állását foglalta el, amelyben máig is működik. A kommün után 1919 őszén megala­pítja és szerkeszti a Rákosvidéki Uj Nemzedék című hetiapot, 1920 végéig. 1920 augusztusában rábízzák a Baross­ Szövetség című lap szerkesztését, amely az ő működése elején hetilappá lett és amelyen 1930. év végéig szerepelt szer­kesztőként. Főmunkatársa 1922-től, 1923 tavaszától pedig felelős szerkesztője a Vállalkozók Közlönye —A Munkaadó cí­mű hetilapnak, amely 1926-ban újra az A Munkaadó címet veszi fel s azóta Farkas Elek szerkesztésében jelenik meg. A Középosztály Nemzetközi Szövetsé­gének Magyarországi Szervezete 1923- ban az ő kezdeményezésére alakult meg és választotta őt titkárává s kiküldte Bernbe a Nemzetközi Középosztály Egyesülés előkészítő nagy értekezletére, majd 1924-ben Interlakenbe, annak alakuló ülésére és 1925-ben Luxem­burgba a Felső Tanács ülésére. Ezalatt az idő alatt a svájci Mittelstand folyó­iratban is jelentek meg cikkei és ugyancsak németül jelent meg W. Kule­­man szerkesztésében a hatkötetes Die Berufsvereine című mű második kiadá­sában az Ungarn című résznek Die Or­ganisation der Arbeitgeber című feje­zete, Leonhard Simioni Nachfolger ber­lini cég kiadásában 1913-ban, az Atti de terzo congresso internazionale delle costruzioni e del Lavori publici-ben (Roma) 1913 Carlo­ Colombo a Con­­tratto colettivo című tanulmánya jelent meg. Az OTI önkormányzatának újra élet­­rehívása alkalmából a közgyűlés, a ke­rületi­ választmány, az igazgatóság és az elnökség tagjává választják és azóta ott is élénk tevékenységet fejt ki. Kü­lönben is társadalmi téren folytatott munkásságát jellemzi, hogy már a há­ború előtt munkatársa a Kis Adolf szer­kesztésében megjelenő Munkásügyi Szemlének 1910—1924-ig, később a há­ború után tagja lesz a Munkaügyi Köz­löny félhavi lap szerkesztőségének, majd a Munkaügyi Szemle szerkesztőbi­zottságának. Építőipari téren a lapszerkesztésen és cikkleírásokon kívül Edvi-Illés Lászlóval együttesen írta meg a „Ma­gyar Építőiparosok Országos Szövetsége Észrevételei az új Ipartörvény terveze­tére” című füzetet 76 oldalon 1908-ban és ugyancsak vele együtt szerkesztette és­­ adta ki 1910-től 1914-ig a Munka­adók Évkönyvének öt kötetét. Önálló füzetként jelent meg az Építőipari Kö­vetelések Biztosítása (1909.) és a Herék (1908.) című füzete. Szerkesztette az Építészek Naptárának 1924. és 1925. évi köteteit. Sohse halunk meg! Irta: Farkas Elek. A hatvani­ utca bankár mulatságot rendezett leányának névünnepe alkalmá­ból. A leány 18 éves volt és férj után kellett látni; a férjszerzésre pedig a legalkalmasabb mód a leány vagyoná­nak ragyogtatása. A bankár arról tud­valevő volt, hogy a leggazdagabb pénz­emberek egyike, s a leánya­­sem púpos nem volt, sem kancsal, tehát a meghí­vott társas­ág férfitagjai kivétel nélkül megjelentek. Szép számmal jöttek szü­leik kíséretében a leányok is, hiszen El­virát utóvégre is csak egy f­é­r­f­i ve­heti nőül. No már pedig, ahol szép leányok és fiatal urak vannak együtt és a cigány­ról sem feledkeznek meg, ott vígan fo­lyik az élet! Éjfél felé már bizonyára szaporán kopog majd a padló. is a padló alatt, a földszint­­kis szobájában, melyet halo­vány­an világít meg a petróleum­lámpa, az ágy előtt fiatalember térdel és kezében szorítva tartja beteg édes­szülője láztól égő karját. A beteg nem mozdul. Úgy látszik elaludt. A fiú nem mer az arcába nézni, fél a csalódástól. De nem. Hiszen anyjának keze m­ég me­leg, sőt forró. Aggódva lesi a szegény nő, keblének kínos hullámzását. Az or­vos a mai naptól tette függővé, hogy anyjával fog-e lakni tovább is, vagy el­költözik a jó asszony a szeretett férfi után és ketten fogják őt szemmel tar­tani a mennyből, őt, aki nem néz­het rá­­juk többé ,az életben soha. Azután remegve gondol arra, hogy az a dongás, ami most fölülről hallatszik, lármává erősödik, hogy felkölti az ő sze­gény jó anyját jótékony álmából, hogy az örök álomba kergesse. Óh, hogy mi­nek is jött ide laknás, ebbe a zajos ház­ba... ? De mi­kor itt közel volt a bank­­hoz, olcsóbban kapott lakást főnöke há­zában és délre is eljöhetett ide, ehhez a beteg asszonyhoz, aki akkor még egész­ségesebb volt. És milyen jót tett a csüg­gedő férfinek a biztató anya társasága! Hogy erősítette bizalmát, mikor jóságo­san festette jövőjét. Hiszen igaz, hogy lassan megy az emelkedése, sokáig és sokat kellett tanulnia s a díja szerény állás volt, de majd csak halad lassan és milyen szépen fognak élni együtt nem ketten, hanem hárman­, négyen, a jó nagyanya, a szép feleség, a kedves gyer­mekek s a szorgalmas férfi, mindinyá­­jok reménye ... A cigányok ott font tust húztak és éljenzett a társaság. Egy ifjú fel­kö­­szöntötte a házigazdát és családját — különösen a leányát.­­S a bankár örül a hízelgő szónak, a felesé­ge büszkén te­kint a leányára, Elvira pedig pirul és, meg van győződve róla,, hogy a fiatal­ember igazat mondott, mikor azt állí­totta, hogy­­ő igen szép, nagyon jó. A szónok pedig esküdni merne rá, hogy a gazdag leány kezéért a versengőket meg­előzte legalább egy­­ lófejjel... Az éljenzés és a tus okozta zaj föl­verte a szegény beteget. Körülnézett, meglátta fiát és elmosolyodott. Azután egyszerre ijesztővé vált az arca. Elkez­dett beszélni. Beszélt a halálról, mely már érte jön. Mert jön már, ő látta az előbb. Most meg hallja a zajt, a dobo­gást, azt a mormogást, amivel kísérik a szellelmek. Úgy zúg a feje, olyan ne­hezére esik a­­lélegzés. De jó lesz, majd ott fönt, ott az ő ura mellett. Igen, mind a két ura­­mellett. Az, örökkévaló Úr szeretni fogja az ő jó leányát és ő imádni fogja. És majd ő is imádja az­ ő urát. És milyen boldog lesz ő odafönt. Együtt lesz azért a fiával. És, örülni fog a jó feleségnek, a ragyogó gyerme­keiknek ...­­ (Megnyugodott. Odafönt csendben voltak. De most táncra szólí­totta a fiatalságot a zene. Eleinte hal­lani lehetett a dallamot, de azután a vad dobogás közepette csak a nagybőgő hangja szólott ,kísértetiesen. A beteg nőn ott lenn erőt vett a félelem, a láz. Leugrot az ágyról, fiára borult, kiérte, ne adja oda annak a csúnya embernek, az nem viszi őt az urához. „Odafönn” csend van és boldogság, de ez zajjal jön, szörnyű lármával. ... és sikoltott és jajgatott és kérte fiát szívrepesztően. Karjai görcsösen fonódtak fiának a nya­ka köré és szinte megfojtotta őit kétség­­beesésében. Azután hangosan sikoltott. Karjai leoldód­tak a szeretett fiú nya­káról és tompa zuhanással borult a ne­héz test a fedetlen padlóra. IS az ifjú ráborult a hűlni kezdő tetemre, csókol­gatta a néma ajkakat és sírt, csak sírt... " ... Fönt pedig a fényesen világított teremben, a cigányzenétől és a bortól fölhevült aranyos fiatalság járta a csár­dást, lobogtak a kendők, dobogott a padló s a táncosok a zene egy élénk for­dulatának hatása alatt tele torokkal kiáltották, hogy: „Sohse halunk meg!” A MUNKAADÓ Celluloid ajtóvédők és kilincsek Higiénia Celluloid Ipar, vezérképviseli BOJÁR ÉS TÁRSA Budapest, Margi­tsziget (Alsórész) Telefon: 28-7-52. 1933 január 4. SXAKIRVDAUIM 42 Wohnhäuser von 8000 bis 30.000 RM A Bund Deutscher Architekten-nek württenbergi és hohenzollerni országok kerülete 1932 április és május hónapjai­ban Stuttgartban kiállítást rendezett, amelynek címe volt: „A ház és költségei ma." A kiállításon egycsaládos házak tervei szerepeltek, amelyeknek építési költségeit 8000—30.000 birodalmi márka között irányozták elő. A kiállítás célja az volt, hogy olcsó és közepes áru csa­ládi házakat az általános gazdasági hely­zethez alkalmazva és a mai építőárak­nak megfelelően s amellett az újabb idők kívánságainak és berendezéseinek megfelelően állítsanak elő. A fent idé­zett cím­ alatt szép füzetben a kiállítá­son bemutatott tervanyag kiválasztott tervei vannak összegyűjtve. A gyűjte­ményben szerepelnek egy emeletsoros házak, amelyen a lakó-, háló- és gazda­sági célú helyiségek a mellékhelyiségek­kel együtt egy emeletsoron vannak elhe­lyezve, s amelyek a legszűkebb viszo­nyokhoz alkalmazkodnak. Vannak azon­ban földszintes házak padlástérrel, amely második emeletsorként szerepel. Ez a típus kevésbé népszerű és azért az egyemeletes, lapostetős házak tervei is megfelelő számmal vannak a füzetbe felvéve. Ezek között vannak azonban nyereg- és manzárdtetős házak is, ame­lyeknek a padlástere egészen, vagy rész­ben lakássá van kiképezve. Szerepel a tervek között a normális ikerház, vala­mint az emeletes ikerház is. Megtalál­juk a sorházak terveit, valamint a két és félemeletsoros házét is. Ilyen térképen úgyszólván minden igénynek megfelelő terveknek a modellje benne szerepel a szépen kiállított füzetben, amelyhez a tervek bemutatása előtt úgynevezett be­vezető írás szerepel, amelyet a füzet összeállítója, dr. Ing. Richard Döcker stuttgarti tervező-építész írt, a B. D. A. tagja. Az olvasó ebből magyarázatot kap nemcsak arról, hogy mit jelentenek a füzetben közölt tervek, hanem tájéko­­zódhatik a jó vagy a rossz terv jellegze­tességeiről, a tervező-építész tisztelet­díjáról és az építőköltségekről, úgy, hogy a füzet éppen úgy hasznosítható a szakember, mint az építtetni szándékozó részére. Minden terv mellett rövid ma­gyarázat van és meg van jelölve az elő­irányzott építőköltség márkákban. Ez természetesen a magyar viszonyokra nem alkalmazható, mert hiszen nálunk az építkezés költségei a Német birodalmi építkezési költségekhez képest arányta­lanul kedvezőbbek az építtetőre nézve. A terveket, magától értetődőleg, mert hi­szen egy kiállítás kiválogatott anyagáról van szó, különböző építészek készítették s a füzetet Julius Hoffmann stuttgarti műszaki könykiadó cég adta ki. A füzet lapunk kiadóhivatala útján is megsze­rezhető.

Next