Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1938 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-06 / 1. szám

Bf f­ift'd'árpad­, m­űszaki és Utkfgazdas­ági hetilap. XXV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM BUDAPEST, 1938 JANUAR fi A BUDAPESTI ÉPÍTŐMESTEREK IPARTESTÜLETE, A BUDAPESTI ÉPÍTŐMESTEREK SZÖVETSÉGE, A MAGYAR ÉPÍTŐMESTEREK EGYESÜLETE, AZ ÉPÍTŐMESTEREK ORSZÁGOS EGYLETE ÉS A MAGYAR ÉPÍTŐIPAROSOK ORSZ. SZÖVETSÉGE HIVATALOS LAPJA A magyar építőmesterekhez írta: Papp József m. kir. kormányfőtanácsos, az Ipartestületek Országos Központjának elnöke Ha csak a köteles udvariasság­nak akarnék eleget tenni, akkor röviden boldog újévet kívánnék az ország építőmestereinek, de mivel az Építőmesterek Országos Egy­lete egyhangú meghívására vállal­tam az egylet elnöki tisztségét, így az újév alkalmából meg kell szólal­nom és fel kell hogy hívjam az egész ország építőmestereit a ko­moly munkára. Kedves Kartársak! Immár 53 éve annak, hogy a föld­­mívelésügyi, ipar- és kereskedelem­ügyi m­. kir. miniszter által készí­tett 1884. évi XVII. t.-c. megalkot­tatok és ez a törvény szabályozza az építőmesterség gyakorlását. A törvény megjelenése óta számtalan rendelettel iparkodott a minden­kori miniszter az építőmesterség gyakorlását szabályozni és szám­talan minisztertől kaptunk ígére­tet, hogy az építőipari törvényt mielőbb megalkotják, de sajnos, a mai napig az még mindig csak ígé­ret maradt. Hogy az építőipari törvény, melyet nemcsak az építő­mesterek, hanem a kőműves-, kő­faragó- és r­ácsmesterek is hőn óhajtottak és óhajtanak, még min­dég nincs megalkotva, ennek nem­csak a kormányzat, hanem mi, ma­gunk is okai vagyunk. Okai vagyunk azért, mert amikor akad­tak olyan derék jó minisztereink, akik az építőipari törvénytervezetet elkészítették, akkor mi nemhogy komolyan hozzáláttunk volna e tör­vény mielőbbi létrehozásához, ha­nem egymás között civakodva, szét­húztunk és így, mivel az ügyünk iránt érdeklődő jóakaratú minisz­tereink látták, hogy mi magunk sem tudjuk egymást megérteni, fél­retették az építőipari törvényterve­zetet, mi pedig elmélkedhettünk tovább, hogy vájjon mikor is lesz már rendcsinálás az építőiparban­? Tehát okuljunk a múltakon és mo­st, amikor igen nagy lehetőség nyílik arra, hogy az építőmesterség gyakorlását törvényes alapon sza­bályozzák, akkor fogjunk össze és kéz a kézben, testvéri szeretettel tömörüljünk egységben és kérjük jelenlegi iparügyi miniszterünket, hogyha az építőipari törvényt nem is, de az azt helyettesítő, a város­­rendezési és építési törvény alap­ján kiadandó végrehajtási utasí­tást velünk együtt a közeljövőben úgy alkossa meg, hogy ne csak a mintegy 1000 főnyi építőmesteri gárdának, hanem a többezer főből álló kőmüvesmesteri, kőfaragómes­­teri és ácsmesteri gárdának is meg­védje érdekeit. Hogy célunkat el­érhessük, meg kell szüntetni azt a harcot, amit eddig építőmester az építőmester ellen, vagy építőmester a kőművesmester ellen folytatott. Békét kell teremtenünk. Én e béke megteremtésére vállalkoztam akkor, amikor, mint az egész ország kéz­­művesiparosságának elnöke, elvál­laltam az Építőmesterek Országos Egyletének elnökségét. A legna­gyobb bizalommal vagyok úgy az építőmesterek, mint a kőművesmes­terek mostani ipartestületi és or­szágos vezetői iránt, és épp ezért bízom abban, hogy az újév kezdetén sikerülni fog összehozni az érde­keltséget egy táborba, hogy így megerősödve, mint egy ember bar-. eo­ljunk érdekeink megvédéséért. Szerény tehetségemmel eddig is, mint az IPOK elnöke, azon tevé­kenykedtem, hogy az egymással szembenálló táborokat békés mun­kára, egysége tömörítsem. Úgy ér­zem, hogy ez a helyzet már a közel­jövőben bekövetkezik, mert be kell, hogy következzék, ha azt akarjuk, hogy az építő­iparosságnak szebb és boldogabb jövőt teremtsünk. Mint ahogy tisztségem elvállalásakor ki­jelentettem, nem szokásom pro­­grammot adni, mert nem is lehet; a programmot az építőiparossággal közösen kívánom megállapítani és hiszem, hogy azt békés együttmű­ködéssel igen rövid időn belül meg is tudjuk állapítani. Ezért arra ké­rem mindazokat a kartársakat, akik ebben a közös, de nehéz munkában r­észt venni kívánnak, álljanak mel­lém, fogjunk össze és intézzük ügyeinket közös megértéssel, hogy azokat az eredményeket, amelyeket a magyar építőmesteri és a többi építőipari szervek talpraállítására szükségesnek tartunk, ebben az új esztendőben keresztül is vihessük. E kérésemet nemcsak mint az Építőmesterek Országos Egyletének elnöke, hanem mint az össziparos­­ság országos elnöke intézem a ma­gyar építőmesteri és kőművesmes­­teri karhoz, mert ez kötelességem és ha megértenek, akkor hiszem, hogy be fog következni a boldogabb a lesütendő. A békével is úgy vagyunk, mint az asszony jóhírével. Akkor van meg, ami­kor senki sem beszél róla. És mégis, ahhoz, hogy a béke meg­legyen, beszélni is kell róla. Beszélni is, de nem csak beszélni! Mi a kari békét soha sem úgy képzel­tük el, hogy a kartársak összejönnek egy nagy teremben és ott összeölelkez­nek. Azonban úgy sem, hogy egy ülé­sen kölcsönös dicshimnuszokkal magasz­talják egymást az égig, sem pedig úgy, hogy a gyengébbek az erősebbekhez, a kisebbek a nagyobbakhoz bocsánatkérő kézcsókra járulnak. Ezek az ünnepélyes megnyilvánulások lehetnek a béke esz­közei, pl. Genfben, de nem biztosítják a békét az Irányi­ utcában. Amíg ugyanis a genfi „béke“ arra jó, hogy nyugodtabban lehessen a háborúra fegyverkezni, addig az Irányi utcai bé­kének a legtökéletesebb együttdolgozás­nak nem csak a lehető­ségét, hanem a té­nyét is biztosítania kell. Mi nem azért­­kívánjuk a békét, hogy X jóban legyen Y-al, hanem azért, hogy a szerteágazó részerők egy eredőtre egyesülve szánja­nak síkra a kar érdekeiért. Mert a kar­nak egy érdeke lehet csupán, még­pe­dig az, hogy nyugodt, becsületes mun­kával, tisztességesen meg lehessen élni az építőmesteri pályán. Ennél keveseb­bet kívánni, vagy ennél többet akarni a testületünk, vagy bármely közös ala­kulatunk keretén belül, annyi, mint semmit sem akarni. Semmit, még a kö­zösséget, az összefogást, tehát a munkát, a békét sem! Legalább ennyit akarni, maga a munka tisztessége és a megélhetés nyu­galma. Ennél kevesebbet kívánni, vagy a tisztesség, vagy a megélhetés rová­sára lehet csupán. Ennél többet akarni az életigény, az élni tudás olyan több­lete, ami kívül esik a közösség keretén és csak a munka tisztességének vas­­fegyelme fűzi a közösséghez. Akinek ez a vasfegyelem a vérében van, annak nem teher, aki tehernek érzi, annak erő­sebben kell azt a derekára kötni... Ennek a kívánságnak azonban szám­talan előfeltétele, részalkotója van. Eze­ket már évek, vagy évtizedek óta sora­koztatjuk fel minden rendes közgyűlé­sen, ankéten, stb. Ezek az ú. n. grammpontok. Eddig a magukat külön­állóknak tartók abban versenyeztek, hogy ki tud több programmpontot fel­sorakoztatni. Ma már annak jött el az ideje, hogy ezekből a részalkotókból va­lamit meg is valósítsunk. Amikor ezekről a programmpontokról hallunk beszélni, — ne sértődjön meg egyik árnyalat sem — mindig Háry János jut az eszünkbe. Amíg azonban az öreg obsitos az elmúlt idők meg-, vagy m meg nem történt dolgairól regélvén,­­nem állt senkinek és semminek sem az út­jában, addig a mi reciprok Háry Jáno­saink az esedékes cselekmények mikénti keresztülviteléről úgy tartanak szó és betű­áradatot jelentő értekezéseket, hogy ezzel útját állják magának az esedékes­ségnek, magának­­a tettnek! Lássuk be már, hogy itt nem beszédre, nem írásra van szükség, hanem­ tettre, cselekedetre. Lássuk be, hogy az az idő, amit akár a Szövetség reneszánszára, akár az egyes árnyalatok összehangolására, ki­egyensúlyozására fecsérelnek, nem egyéb, mint a tett elodázására szolgáló lázas semmitevés! Ma már nincs időnk közzenére, tehát úgy kell a drámát lepergetni, hogy díszlettologatásra se legyen szükség. Ma már bűn arról tanácskozni, hogy mit hogyan tegyünk és hogy ki tegye ezt, ki tegye azt, ma már még ha tanács­kozás nélkül is, de tenni kell! Évek múltak el bűnös tétlenségben. Évek teltek el, hogy egymást bíráltuk anélkül, hogy közös bajainkkal törőd­tünk volna. Nem hinnők, hogy olyan jó sora volna az építőmesterségnek, hogy az ilyen fényűzést megengedhetné magának, mint ahogyan nem akarjuk hinni, hogy az építőmesteri általános műveltség nem érne odáig, hogy a kar egységes ereje legsürgősebb latbavetésé­­nek szükségességét meg nem tudná ér­teni! A békére szükség van, de a béke nem lehet a cél, hanem csak az esz­köz, a fegyver a kar harcához. Az olajágat örömmel üdvözöljük, de nem mámoros elteltséggel, hanem acélos tettrekészséggel. A béke nem lehet nekünk fehér lo­bogó, melynek nyomában a tüzet szün­tess következik, hanem ütegeink ama ki­egészülése, amit oly régen vártunk és ami a döntő harcokhoz annyira szüksé­ges! Nem lennénk azonban ügyünk igaz szószólói, ha ezt a békét, csak a magunk békéjének tekintenők. Az építőipar szerves kapcsolatban él a rokoniparokkal, szerves kapcsolata van mindama tényezőkhöz, melyeknek az ipari életben, ha nem is mint iparo­soknak, de valami szerepük van. Az építőipar létszükségletét csak a fítiéd keUa béke HANG SZIGETELÉS eösteTBs 9AKTÓ8 OKCSÓ S­CHULZ Tthelésteche. és Építési Rt. VII.,Aréna-út SO.sz. TeLi 1­889-0* é* 1-410-42­1 f*S ff % . X­­ A szab. fherni­plior k­é­m­é­n­y­b­e több egymás fölötti eme­let tüzelései köthetők. Kéménycsoportok feleslegesek. Ideális alaprajzi megoldások. Legjobb huzatviszonyok stb. ^ Pelvilágosítások: Duna jobboldalán a Duna baloldalán SC U112E Tüzeléstechn. és Építési Rt Paulas VII., Aréna­ út 80 Tel.: 1-329-04és 1-410-42 V., Nádor-utca 19 ÚJFAJTA SZELLŐZÉS gyűjtő rendszerrel lakások melléKísegyit­ségek részére P­ál ide rr„lotV.T. . 1 _ 1 91l__07 I •zélvisszacsapÁsok ELLEN LEGJOBBAN VÉSZ CIKLON KÉMÉNYFELTÉT SCHULZ TÜZELÉSTECHNIKAI ÉS ÉPÍTÉSI R.­T. BPRST VII., ARÉNA-UT 80. TEL.: 1-329-04 ÉS 1-410-49

Next