Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1938 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-06 / 1. szám

2. oldal. ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ 1938 január S. LIFT többi iparok érdekeinek kielégítésével párhuzamosan vívhatja ki. Az építőipar csakis akkor töltheti be nemes és nehéz hivatását, ha a harc he­lyett minden erejét a munkának szentel­heti. Az a harc, amit hirdetünk, annak az állapotnak, annak a lehetőségnek a kivívására indul, amelyben minden erőnket, a ma még nem barátok, baráti és érdektársi erejével megsokszorosva lóghatjuk a munka szekerébe. A kőművesmester kartársakkal már megtaláltuk azt a kapcsolatot, melynek alapja a kölcsönös megértés, a szét­húzás helyett az erők összetevése a kö­zös érdek, a közös cél érdekében. Az építőiparosság sem vonakodik el­ismerni, hogy velünk együttműködni több sikerrel kecsegteti az ipart, mint szétszakadva, egymás ellen torzsalkodni. Örvendetesen hódít teret minden irányban az a gondolat, hogy az iparos­ság és a hozzá kapcsolódó tényezők ne azokat a problémákat keressék, amelyek széthúzásra vezetnek, hanem azokat, melyek a közös bajainkat, közös vá­gyainkat tartalmazzák. Ez a gondolat el kell hogy vezessen bennünket a tervező építészek együtte­séhez is. Nem ma írjuk meg Freissner Antal ggggg Felvonó és Gépgyár R.T BS. BUDAPEST, VI., HORN EDE-U. 4 Gyárt s Mindennemű felvonót a legmo­dernebb kivitelben Javít­va karbantarts Bármely gyárt­mányú és rendszerű felvonót­­ becsületes, hivatása magaslatán álló ténykedés keretében, amikor csak az a cél lebeg előttünk, hogy jót és jól épít­sünk, amikor az építtető reális igényeit már a magunk érdekében is becsülettel akarjuk szolgálni, nem lehet ellenség, hanem csak egymásra utalt munkatárs a tervező építész és a kivitelező iparos. A becsülettel végzett munka az építtető érdekében és az alkotás sikere érdeké­ben kívánja, sőt követeli ezt a megértő együttműködést. A béke tehát csak akkor halad tovább az öncélúság szűkkörű határán, ha eze­ket a gondolatokat is fel tudja ölelni. Mert fel kell ölelnie ahhoz, hogy az építőipar területe a jövőben ne a tor­zsalkodás, a civódás hadszíntere, hanem a köznek és az iparosságnak, nemkülön­ben a tervezőknek egyaránt szükséges és hasznos munkatere legyen. Ebben a gondolatban, ezzel a célki­tűzéssel üdvözlünk minden béke­törekvést, mert hisszük, hogy ezen keresztül érhetjük csak el, hogy ke­nyerünk a jövőben puhább és fehé­rebb lesz és jutni fog mindenkinek belőle annyi, amennyi a becsületes élethez szükséges! Béke, a becsületes munka hívei vár­nak, s ha itt leszel, üdvözölnek­ először, hogy a A „jóléti Alap“ Réges-régen meg kellett volna már csinálni, de jobb későn, mint soha. Az­ ipartestületi keretben működő Jó­léti Bizottság most kidolgozott egy ja­vaslatot (szét is küldték az ipartestületi tagoknak), melynek alapján ki lehet építeni a Jóléti Alapot, amire a mai bi­zonytalan világban nagyobb szükség van, mint valaha. Sok kartársunk, akik egykor jobb, sőt nagyon jó napokat is láttak, de a ma dúló nagy gazdasági harcokban elvérez­tek és most rá vannak utalva kisebb­­nagyobb könyöradományokra, segé­lyekre, nagyon örülnének, ha a Jóléti Alap már működne és tudna rajtuk, a megszorultak­on segíteni. Mert, ha rá is van valaki utalva a Jóléti Alap támo­gatására, mégsem olyan fájó dolog fel­venni egy összeget, ami intézményesen jár és amelynek növeléséhez minden ipartestületi tag hozzájárult, mint ami­lyen lealázó kérni és elfogadni olyan jut­tatást, ami tisztán a szánakozó és az ügyet elbíráló kartársak jóindulatától függ. Hány kartárs van, akinek nincs mód­jában sem magát, sem családját beteg­ség esetén kellőképpen kezeltetni? Nem la mer gondolni szanatóriumra, vagy jobb kórházi ápolásra. Sajnos, az egész­ség fenntartása, a betegség eredményes gyógyítása túlnyomórészben: anyagi kérdés. A szegény és beteg kortárs még ingyenes rendelésre sem mehet, mert ha sorba is állna szegénységi bizonyít­ványért, nem kapná azt meg. Ha pedig van szakma, amely ki van téve a változó szerencsének, az idő for­­gandóságának, akkor a miénk igazán az. Csak körül kell nézni és látjuk, hogy vannak, akik 10 évvel ezelőtt még óriá­sok voltak, s máról-holnapra törpékké váltak. Éppen ezért az volna az ideális állapot, ha minden ipartestületi tag be­lépne a Jóléti Alapba és minél keveseb­ben vennének igénybe segélyt. Az bizo­nyára nem fájna senkinek, hogy né­hány pengőt fizet évente és nem veszi igénybe a Jóléti Alapot, mert jobb adni, mint kérni­ .Több segíteni, mint megsegí­­tettnek lenni. A Jóléti Alap működése csak úgy vár­ható eredményesnek, ha annak fenntar­tásához minden ipartestületi tag hozzá­járul. Enélkü­l hatásos segítő tevékeny­ség nehezen képzelhető el. (Azok a nagy­­vállalatok is, ahol jóléti vagy nyugdíj­­intézet va­n, minden alkalmazottat köte­leznek a belépésre.) Hogy azután minden tag kapjon ellenszolgáltatást, vagy csak az, aki kéri vagy aki rá van szorulva, ez már részletes megvitatás tárgya. Tekintettel azonban arra, hogy az ipar­testület összetétele, szervezete egészen más, mint egy vállalaté, nálunk a Jóléti Alap (mint ahogy a Bizottság javasla­taiban van) az önkéntes jelentkezőkből kerülne ki, de azért annak fenntartásá­hoz minden ipartestületi tag hozzá­járulna, nemcsak a legnemesebb ember­baráti cél érdekében, hogy segítsünk az elesett kartársainkon, hanem azért is, mert ez sok kartársat serkentene a belé­pésre ... A hozzájárulás történhetne úgy, hogy minden ipartestületi tag, akinek bejelen­tett munkása van, fizetne a Jóléti Alapba havi egy pengőt, az akinek nincs bejelentett alkalmazottja, fizetne havi 0,50 pengőt, amit félévenként utólag vetne ki az Ipartestület (Alap) és a tag­díjjal egyenlő módon szedne, vagy haj­tana be. Sokkal igazságosabb volna azonban egy olyan progresszív rendszer, amely szerint csak akkor volna köteles minden tag az Alapba fizetni, ha munkája van. Pl.: minden bejelentett munkás után heti 30­ fillért, amint azt a közgyűlés megállapítaná. Itt már lehetne egy szám­­bavehető összeggel kalkulálni, mert az adatok az ipartestületben megvannak. Ezzel az összegekkel és a Jóléti Bizott­ság által kidolgozott javaslatban tervbe­vett jövedelmekkel, már komoly szo­ciális, segítő munkát tudna kifejteni az Alap és azt hiszem, ebben a kérdésben mindnyájan összefogunk egymásért, a gyöngékért és az önhibájukon kívül bajbajutottakért. (v. m. f.) Törtöh iste r í @sz í k vízi g­ör­a és elővízs*túra magánoktatással, felelős­séggel, sikerrel, tíz év óta előkészít Bera Károly építészmérnök, építőmestár. Thökf­ly-út 106. — Telefon: 297-301 Kész egyletek. Szakkönyvtár LIFT (STIGLER) POSSELT GYULA FELVONÓGYÁR A________ a francia építőipar halálos veszedelme A francia építőipar most, az év végén, rendkívül fontos problémákkal kényte­len foglalkozni, amelyek vonatkozásban vannak a kézművesipar bajaival is. Az Építőipar és a Közmunkák Nemzetközi Szövetségének hivatalos havi lapja, a Notes Périodiques decemberi számában foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Utal arra, hogy az 1937 júniusában kötött kollektív szerződéseknek le kellett volna járniuk 1937 júliusában, de meghosszab­bították érvényességüket 1937 december végéig, tekintettel a nemzetközi kiállí­tásra. Időközben a fizetések több alka­lommal emelkedtek és automatikus növe­kedést jelentett tényleg a 40 órás munka­hét bevezetése is. A fizetések kérdése jelenleg teljesen tisztázott. Az év végével elérkezett a kollektív szerződések megújításának az ideje és különösen azoké, amelyek legközelebb lejárnak és amelyeket nem újítanak meg hallgatólagos megegyezéssel. A vállal­kozók pedig nyugtalankodnak egyes munkavállalói kívánságok tekintetében, amelyeket nem képesek teljesíteni. Főként a munkásfelvételnek és a mun­káselbocsátásnak egy tervezete találko­zik az építőmesterek részéről élénk ellen­zéssel, mert annak bevezetése még job­ban megszorítaná szabadságukat. Bár ez a javaslat mai szövegében különbséget tesz még a nagy és a kis építőmesterek között, meg vannak győződve róla, hogy ha egyszer már az elv valahol érvé­nyesült, bevezetői nem fognak vona­kodni attól, hogy a sérelmezett intézke­déseket a kis vállalatokra is kiterjesszék. Mit tartalmaz hát ez a törvényterve­zet, amely ennyi nyugtalanságnak az oko­zóját A törvénytervezet olyan rendelkezést foglal magában, amely kimondani szán­dékozik, hogy az a munkaadó, aki több mint 10 munkással dolgozik, nem alkal­mazhat saját hatáskörében csak minden 10 munkás után két további munkást. Ötszázon felül ez a lehetőség odáig csök­ken, hogy minden 10 munkás után csak egy új munkást szabad az építőmester­nek saját magának felvennie. Azonfelül arra kötelezi a munkaadót, hogy azokat alkalmazza, akiket hozzá egy bizottság küld, amely bizottság alakulása szerint egy szavazattal rendelkező munkadót, egy szavazattal rendelkező munkást és a kormányzatnak egy küldöttjét foglalja magában, akinek szintén egy szavazata van. A magán­­munkaközvetítőket 1941-től fogva meg­szüntetik. Ami az elbocsátást illeti, itt különbséget tennének a kollektív elbo­csátás és az egyéni felmondás között. Az utóbbi esetben a szabadság elve a munkaadó számára megmarad. De min­den olyan esetben, amikor a munkások szervezete azon a véleményen van, hogy az elbocsátás jogellenes, egy előleges bírói ítélet dönti el a kérdést, hogy vál­jon egyéni vagy kollektív elbocsátásról van-e szó? Ez olyan rendelkezés, amely megsemmisíti a választott bírók taná­csának jelenleg fennálló illetékességét. Ennek a kérdésnek a tárgyában hoz­tak határozatot Páris városa és Páris környékének építőmesterei egy rendkí­vüli értekezletükön. Egész Franciaor­szágban hasonló célból tartott értekezle­tek is megegyező álláspontot foglaltak el. A napirend foglalkozik a házbérek és a döntőbíróságok törvényeivel is, s a meghozott határozat a Notes Pério­diques szerint a következő: A szakmai kamarák tagjai, akik az építőipari szakmai kamarák csoportjá­hoz tartoznak, amely Rue de Lutepe-ben székel, összejöttek a szövetkezetek palo­tájában négyezren és megállapították, hogy az építőipar a dolgok mai állása mellett gyors halálra van ítélve. A kivételes törvények alkalma­zása 18 hónapon belül az önkölt­ségnek kb. 180%-os növekedésé­vel járt, míg ezalatt ezzel ellen­tétben a lakásbérek változatla­nok maradtak, lehetetlenné te­szi az építkezések fenntartását, nem engedi meg új vállalatok létesítését és az építőmunkáso­­kat végleges semmittevésre ítéli. Ez a munkahiány egyébként annak a 60 hozzátartozó iparnak a munkásait is érinti, akik az építkezésből élnek és en­nélfogva katasztrofális visszaesését okozza az egész francia termelésnek. Azoknak a tévtanoknak a következté­ben, amelyek általános felfogás szerint tönkreteszik a stabilitást, az igazságot és a szabadságot mindenekelőtt a teljesítmény és az árak állandót­­lanságának a hivatalos elismerése révén s azonkívül a választottbírósági dönté­sek révén, amelyek túlteszik magukat a törvények eredeti értelmezésén; végül és mindenekfelett, mert a vállalatok munkáselbocsátásá­­nak és felvételének jogát kor­látozzák és olyan elhatárolást vezetnek be, amely a munka­­szabadság végleges és erőszakos megsemmisítését jelentené és szükségszerűleg ezzel megkez­dené a munkaadói rend megszű­nését. Ebből folyóan a csoport összes tagjai ünnepi felhívással fordulnak az egész francia termeléshez, hogy legyen szoli­dáris velük a szakma és az ország vitá­lis érdekeinek védelmében és figyelmeztessék a közhatóságokat, hogy ha el akarják kerülni a fran­cia termelés megszűnését, rögtönösen intézkedniük kell az alábbi értelem­ben: 1. „Vissza kell térni minél előbb a mindenki jogához. 2. Meg kell akadályozni jövőre a fizetések minden újabb növelését, amely másrészről maga után vonná az önköltség emelkedését. 3. Szabályozni kell a döntőbíró­ságokat olyaténképen, hogy ne mel­lőzhessék az egyenlőségnek és az igazságnak állandó szabályait. 4. Helyezkedjenek szembe a mun­kásfelvétel és munkáselbocsátás jo­gának minden csorbításával, bár­honnan jöjjön is az, mert enélkül a vállalat feje működését ki nem fejtheti; a csoport tagjai megbízzák elnöküket és irodájukat, hogy óvják ünnepélyesen a közható­ságokat az ilyen szándékoktól, mert ezeknek a jogoknak a hiá­nyában a vállalatok, műtermek és műhelyek bezárásra kénysze­rülnek és munkásaik munkanél­küliségre, amiért a közhatósá­goknak kellene vállalniuk a fe­lelősséget­. Ez a törvénytervezet és a francia építőiparosok ezreinek ez a meghozott határozata és főként az abból kicsattanó mélységes elkeseredettség sötéten festi elénk azt a helyzetet, melybe másfélévi fejvesztett kísérletezés idejének folya­mán a francia építőiparnak akkor még világszerte irigyelt munkaadói és mun­kásai kerültek. F­E. VASSZI-PgffETEK GYÁr?

Next