Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1938 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1938-01-06 / 1. szám
2. oldal. ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ 1938 január S. LIFT többi iparok érdekeinek kielégítésével párhuzamosan vívhatja ki. Az építőipar csakis akkor töltheti be nemes és nehéz hivatását, ha a harc helyett minden erejét a munkának szentelheti. Az a harc, amit hirdetünk, annak az állapotnak, annak a lehetőségnek a kivívására indul, amelyben minden erőnket, a ma még nem barátok, baráti és érdektársi erejével megsokszorosva lóghatjuk a munka szekerébe. A kőművesmester kartársakkal már megtaláltuk azt a kapcsolatot, melynek alapja a kölcsönös megértés, a széthúzás helyett az erők összetevése a közös érdek, a közös cél érdekében. Az építőiparosság sem vonakodik elismerni, hogy velünk együttműködni több sikerrel kecsegteti az ipart, mint szétszakadva, egymás ellen torzsalkodni. Örvendetesen hódít teret minden irányban az a gondolat, hogy az iparosság és a hozzá kapcsolódó tényezők ne azokat a problémákat keressék, amelyek széthúzásra vezetnek, hanem azokat, melyek a közös bajainkat, közös vágyainkat tartalmazzák. Ez a gondolat el kell hogy vezessen bennünket a tervező építészek együtteséhez is. Nem ma írjuk meg Freissner Antal ggggg Felvonó és Gépgyár R.T BS. BUDAPEST, VI., HORN EDE-U. 4 Gyárt s Mindennemű felvonót a legmodernebb kivitelben Javítva karbantarts Bármely gyártmányú és rendszerű felvonót becsületes, hivatása magaslatán álló ténykedés keretében, amikor csak az a cél lebeg előttünk, hogy jót és jól építsünk, amikor az építtető reális igényeit már a magunk érdekében is becsülettel akarjuk szolgálni, nem lehet ellenség, hanem csak egymásra utalt munkatárs a tervező építész és a kivitelező iparos. A becsülettel végzett munka az építtető érdekében és az alkotás sikere érdekében kívánja, sőt követeli ezt a megértő együttműködést. A béke tehát csak akkor halad tovább az öncélúság szűkkörű határán, ha ezeket a gondolatokat is fel tudja ölelni. Mert fel kell ölelnie ahhoz, hogy az építőipar területe a jövőben ne a torzsalkodás, a civódás hadszíntere, hanem a köznek és az iparosságnak, nemkülönben a tervezőknek egyaránt szükséges és hasznos munkatere legyen. Ebben a gondolatban, ezzel a célkitűzéssel üdvözlünk minden béketörekvést, mert hisszük, hogy ezen keresztül érhetjük csak el, hogy kenyerünk a jövőben puhább és fehérebb lesz és jutni fog mindenkinek belőle annyi, amennyi a becsületes élethez szükséges! Béke, a becsületes munka hívei várnak, s ha itt leszel, üdvözölnek először, hogy a A „jóléti Alap“ Réges-régen meg kellett volna már csinálni, de jobb későn, mint soha. Az ipartestületi keretben működő Jóléti Bizottság most kidolgozott egy javaslatot (szét is küldték az ipartestületi tagoknak), melynek alapján ki lehet építeni a Jóléti Alapot, amire a mai bizonytalan világban nagyobb szükség van, mint valaha. Sok kartársunk, akik egykor jobb, sőt nagyon jó napokat is láttak, de a ma dúló nagy gazdasági harcokban elvéreztek és most rá vannak utalva kisebbnagyobb könyöradományokra, segélyekre, nagyon örülnének, ha a Jóléti Alap már működne és tudna rajtuk, a megszorultakon segíteni. Mert, ha rá is van valaki utalva a Jóléti Alap támogatására, mégsem olyan fájó dolog felvenni egy összeget, ami intézményesen jár és amelynek növeléséhez minden ipartestületi tag hozzájárult, mint amilyen lealázó kérni és elfogadni olyan juttatást, ami tisztán a szánakozó és az ügyet elbíráló kartársak jóindulatától függ. Hány kartárs van, akinek nincs módjában sem magát, sem családját betegség esetén kellőképpen kezeltetni? Nem la mer gondolni szanatóriumra, vagy jobb kórházi ápolásra. Sajnos, az egészség fenntartása, a betegség eredményes gyógyítása túlnyomórészben: anyagi kérdés. A szegény és beteg kortárs még ingyenes rendelésre sem mehet, mert ha sorba is állna szegénységi bizonyítványért, nem kapná azt meg. Ha pedig van szakma, amely ki van téve a változó szerencsének, az idő forgandóságának, akkor a miénk igazán az. Csak körül kell nézni és látjuk, hogy vannak, akik 10 évvel ezelőtt még óriások voltak, s máról-holnapra törpékké váltak. Éppen ezért az volna az ideális állapot, ha minden ipartestületi tag belépne a Jóléti Alapba és minél kevesebben vennének igénybe segélyt. Az bizonyára nem fájna senkinek, hogy néhány pengőt fizet évente és nem veszi igénybe a Jóléti Alapot, mert jobb adni, mint kérni .Több segíteni, mint megsegítettnek lenni. A Jóléti Alap működése csak úgy várható eredményesnek, ha annak fenntartásához minden ipartestületi tag hozzájárul. Enélkül hatásos segítő tevékenység nehezen képzelhető el. (Azok a nagyvállalatok is, ahol jóléti vagy nyugdíjintézet van, minden alkalmazottat köteleznek a belépésre.) Hogy azután minden tag kapjon ellenszolgáltatást, vagy csak az, aki kéri vagy aki rá van szorulva, ez már részletes megvitatás tárgya. Tekintettel azonban arra, hogy az ipartestület összetétele, szervezete egészen más, mint egy vállalaté, nálunk a Jóléti Alap (mint ahogy a Bizottság javaslataiban van) az önkéntes jelentkezőkből kerülne ki, de azért annak fenntartásához minden ipartestületi tag hozzájárulna, nemcsak a legnemesebb emberbaráti cél érdekében, hogy segítsünk az elesett kartársainkon, hanem azért is, mert ez sok kartársat serkentene a belépésre ... A hozzájárulás történhetne úgy, hogy minden ipartestületi tag, akinek bejelentett munkása van, fizetne a Jóléti Alapba havi egy pengőt, az akinek nincs bejelentett alkalmazottja, fizetne havi 0,50 pengőt, amit félévenként utólag vetne ki az Ipartestület (Alap) és a tagdíjjal egyenlő módon szedne, vagy hajtana be. Sokkal igazságosabb volna azonban egy olyan progresszív rendszer, amely szerint csak akkor volna köteles minden tag az Alapba fizetni, ha munkája van. Pl.: minden bejelentett munkás után heti 30 fillért, amint azt a közgyűlés megállapítaná. Itt már lehetne egy számbavehető összeggel kalkulálni, mert az adatok az ipartestületben megvannak. Ezzel az összegekkel és a Jóléti Bizottság által kidolgozott javaslatban tervbevett jövedelmekkel, már komoly szociális, segítő munkát tudna kifejteni az Alap és azt hiszem, ebben a kérdésben mindnyájan összefogunk egymásért, a gyöngékért és az önhibájukon kívül bajbajutottakért. (v. m. f.) Törtöh iste r í @sz í k vízi göra és elővízs*túra magánoktatással, felelősséggel, sikerrel, tíz év óta előkészít Bera Károly építészmérnök, építőmestár. Thökfly-út 106. — Telefon: 297-301 Kész egyletek. Szakkönyvtár LIFT (STIGLER) POSSELT GYULA FELVONÓGYÁR A________ a francia építőipar halálos veszedelme A francia építőipar most, az év végén, rendkívül fontos problémákkal kénytelen foglalkozni, amelyek vonatkozásban vannak a kézművesipar bajaival is. Az Építőipar és a Közmunkák Nemzetközi Szövetségének hivatalos havi lapja, a Notes Périodiques decemberi számában foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Utal arra, hogy az 1937 júniusában kötött kollektív szerződéseknek le kellett volna járniuk 1937 júliusában, de meghosszabbították érvényességüket 1937 december végéig, tekintettel a nemzetközi kiállításra. Időközben a fizetések több alkalommal emelkedtek és automatikus növekedést jelentett tényleg a 40 órás munkahét bevezetése is. A fizetések kérdése jelenleg teljesen tisztázott. Az év végével elérkezett a kollektív szerződések megújításának az ideje és különösen azoké, amelyek legközelebb lejárnak és amelyeket nem újítanak meg hallgatólagos megegyezéssel. A vállalkozók pedig nyugtalankodnak egyes munkavállalói kívánságok tekintetében, amelyeket nem képesek teljesíteni. Főként a munkásfelvételnek és a munkáselbocsátásnak egy tervezete találkozik az építőmesterek részéről élénk ellenzéssel, mert annak bevezetése még jobban megszorítaná szabadságukat. Bár ez a javaslat mai szövegében különbséget tesz még a nagy és a kis építőmesterek között, meg vannak győződve róla, hogy ha egyszer már az elv valahol érvényesült, bevezetői nem fognak vonakodni attól, hogy a sérelmezett intézkedéseket a kis vállalatokra is kiterjesszék. Mit tartalmaz hát ez a törvénytervezet, amely ennyi nyugtalanságnak az okozóját A törvénytervezet olyan rendelkezést foglal magában, amely kimondani szándékozik, hogy az a munkaadó, aki több mint 10 munkással dolgozik, nem alkalmazhat saját hatáskörében csak minden 10 munkás után két további munkást. Ötszázon felül ez a lehetőség odáig csökken, hogy minden 10 munkás után csak egy új munkást szabad az építőmesternek saját magának felvennie. Azonfelül arra kötelezi a munkaadót, hogy azokat alkalmazza, akiket hozzá egy bizottság küld, amely bizottság alakulása szerint egy szavazattal rendelkező munkadót, egy szavazattal rendelkező munkást és a kormányzatnak egy küldöttjét foglalja magában, akinek szintén egy szavazata van. A magánmunkaközvetítőket 1941-től fogva megszüntetik. Ami az elbocsátást illeti, itt különbséget tennének a kollektív elbocsátás és az egyéni felmondás között. Az utóbbi esetben a szabadság elve a munkaadó számára megmarad. De minden olyan esetben, amikor a munkások szervezete azon a véleményen van, hogy az elbocsátás jogellenes, egy előleges bírói ítélet dönti el a kérdést, hogy váljon egyéni vagy kollektív elbocsátásról van-e szó? Ez olyan rendelkezés, amely megsemmisíti a választott bírók tanácsának jelenleg fennálló illetékességét. Ennek a kérdésnek a tárgyában hoztak határozatot Páris városa és Páris környékének építőmesterei egy rendkívüli értekezletükön. Egész Franciaországban hasonló célból tartott értekezletek is megegyező álláspontot foglaltak el. A napirend foglalkozik a házbérek és a döntőbíróságok törvényeivel is, s a meghozott határozat a Notes Périodiques szerint a következő: A szakmai kamarák tagjai, akik az építőipari szakmai kamarák csoportjához tartoznak, amely Rue de Lutepe-ben székel, összejöttek a szövetkezetek palotájában négyezren és megállapították, hogy az építőipar a dolgok mai állása mellett gyors halálra van ítélve. A kivételes törvények alkalmazása 18 hónapon belül az önköltségnek kb. 180%-os növekedésével járt, míg ezalatt ezzel ellentétben a lakásbérek változatlanok maradtak, lehetetlenné teszi az építkezések fenntartását, nem engedi meg új vállalatok létesítését és az építőmunkásokat végleges semmittevésre ítéli. Ez a munkahiány egyébként annak a 60 hozzátartozó iparnak a munkásait is érinti, akik az építkezésből élnek és ennélfogva katasztrofális visszaesését okozza az egész francia termelésnek. Azoknak a tévtanoknak a következtében, amelyek általános felfogás szerint tönkreteszik a stabilitást, az igazságot és a szabadságot mindenekelőtt a teljesítmény és az árak állandótlanságának a hivatalos elismerése révén s azonkívül a választottbírósági döntések révén, amelyek túlteszik magukat a törvények eredeti értelmezésén; végül és mindenekfelett, mert a vállalatok munkáselbocsátásának és felvételének jogát korlátozzák és olyan elhatárolást vezetnek be, amely a munkaszabadság végleges és erőszakos megsemmisítését jelentené és szükségszerűleg ezzel megkezdené a munkaadói rend megszűnését. Ebből folyóan a csoport összes tagjai ünnepi felhívással fordulnak az egész francia termeléshez, hogy legyen szolidáris velük a szakma és az ország vitális érdekeinek védelmében és figyelmeztessék a közhatóságokat, hogy ha el akarják kerülni a francia termelés megszűnését, rögtönösen intézkedniük kell az alábbi értelemben: 1. „Vissza kell térni minél előbb a mindenki jogához. 2. Meg kell akadályozni jövőre a fizetések minden újabb növelését, amely másrészről maga után vonná az önköltség emelkedését. 3. Szabályozni kell a döntőbíróságokat olyaténképen, hogy ne mellőzhessék az egyenlőségnek és az igazságnak állandó szabályait. 4. Helyezkedjenek szembe a munkásfelvétel és munkáselbocsátás jogának minden csorbításával, bárhonnan jöjjön is az, mert enélkül a vállalat feje működését ki nem fejtheti; a csoport tagjai megbízzák elnöküket és irodájukat, hogy óvják ünnepélyesen a közhatóságokat az ilyen szándékoktól, mert ezeknek a jogoknak a hiányában a vállalatok, műtermek és műhelyek bezárásra kényszerülnek és munkásaik munkanélküliségre, amiért a közhatóságoknak kellene vállalniuk a felelősséget. Ez a törvénytervezet és a francia építőiparosok ezreinek ez a meghozott határozata és főként az abból kicsattanó mélységes elkeseredettség sötéten festi elénk azt a helyzetet, melybe másfélévi fejvesztett kísérletezés idejének folyamán a francia építőiparnak akkor még világszerte irigyelt munkaadói és munkásai kerültek. FE. VASSZI-PgffETEK GYÁr?