A Fa, 1946 (2. évfolyam, 1-21. szám)

1946-01-01 / 1. szám

Helyes és helytelen munka fűrészeinken írta: Barna József. Talán egyetlen iparágban sem játszik az emberi munkaerő oly jelentős mér­tékű szerepet, mint a faiparban, itt is különösen: a fűrészgyári üzemekben. Meg kell állapítani, hogy minden ipar­ág jobban van gépesítve, mint a fű­részgyári ipar. Hazánk jelenlegi terü­letén lévő fűrészgyárak, - kevés kivé­tellel - sok évtizeddel ezelőtt épültek. Az idők folyamán a korszerűsítésük maximuma abban merült ki, hogy egy­­egy, mondjuk 60 év előtti keretfűrészt, egy akkori újabb típusú keretfűrésszel cserélték fel. De már például emelő- és továbbító darukat, rönk- és készárú továbbítókat nem szereltek fel. Ilyen vagy hasonló berendezések csak a ternér-termelő üzemeinkben vannak. Mindennek pedig nemcsak fűrészipa­rosaink tőkeszegénysége, vagy a beru­házások­tól való indokolt tartózkodása (az amortizáció lehetőségének bizony­talansága) volt az oka, hanem az a lé­nyeges, mondhatnám döntő körül­mény, hogy hazánk belterületén lévő fűrészek nagy része általában csak időszaki munkát volt kénytelen vé­gezni. És­pedig két okból: úgy be, mik­ kirakása szempontjából ideális vasúti kocsi. A nehéz lombosfa­­rönkök berakását, berakodó­ rámpék hiányában cselőv­el, vagy kötéllel va­ló felhúzással, még úgy ahogy meg­oldották, annál keservesebb munka volt azonban a teli oldalas kocsikból az ilyen nehéz keményfa­rönk kieme­lése. Ez az elképesztően súlyos feladat rendkívüli fizikai megerőltetést rótt a munkásokra és súlyos anyagi terhet a fűrészesek eredményszámlájára.­ ­ Famegmunkáló gépek, szerszámok legmeg­bízhatóbb beszerzése RÓNAY ZOLTÁN Budapest, XIII. Lehel­ u. 40. 1. A múlt világháború óta sohasem került a magyar fűrészipar abba a helyzetbe, hogy faellátását üzemének teljes kapacitásáig biztosíthatta volna, mert nagyobbára gömbfa hiányával küzdöttünk. 2. Hazánk belterületén lévő fűrészek országunk kerületi részein, tehát az er­dők közvetlen közelében fekvő fűré­szekkel szemben erősen­­hátrányban voltak. Annyival is inkább, mert az ot­tani lényegesen alacsonyabb életstan­­dard következtében a belső területe­ken fekvő fűrészek munkabérei némi­leg magasabbak voltak s ez a fillérekre menő árkalkulációk idejében nagyon is latba esett. Tagoljuk most már részletesen egy fűrészgyár munkafolyamatát. Vegyük alapul a vasúti kocsikban érkező hossz­fa és rönk szállítmányok eseteit. Vag­­gonparkunkban, még az úgynevezett „boldog békeidőben" sem volt elég az oldalak nélküli, vasrakoncás, a gömbfa A GYUFAIPAR faanyag ellátása érde­kében maguk a gyufagyárak nagy kiter­jedésű termelő munkát indítottak el. A gömbfamennyiség az idény szükségletét ki fogja elégíteni, de a gyárakba történő felszállítás még mindig rendkívüli fela­datot jelent. Gondoskodás történt 3 dunai uszály, nagyszámú gépi és lovas szállító­eszköz karavánjainak állandó fenntartá­sáról, hogy mindenképen biztosítsák a gyufagyártás technikai előfeltételeit a fa vonalán. Az Országos fagazdasági Iroda hivatalos közleményei EGYES FAIPARI ÜZEMEK SZÜNE­TELTETÉSE, ILLETVE GYÁRTÁSUK ÁTÁLLÍTÁSA. A Magyar Iparügyi Minisztérium az Országos Fagazdasági Iroda feladatává tette annak a­­kérdésnek a tanulmányozá­sát, hogy a rendkívüli viszonyokra, il­letve a nagy faanyaghiányra tekintettel nem volna-e indokolt egyes famegmun­káló iparágak szüneteltetése vagy azok­nak más cikkekre való átállítása. A Fagazdasági Kutató és Szakismer­tető Osztályt fentiek alapján megbíztuk, hogy figyelemmel az 5.150/1945. M. E. rendelet 3. §-ára az ipari fahasználat egész területén a kérdést üzemi, fogyasz­tói, valamint anyaggazdálkodási szem­pontból behatóan tanulmányozza, a szó­baj­övő korlátozásokra nézve pedig ja­vaslatát az Országos Fagazdasági Ta­nácsnak mielőbb tegye meg. Az Országos Fagazdasági Iroda fel­hívja a faimportőrök figyelmét arra, hogy amennyiben a külföldről importá­landó, a ‘67­ 2100/1945. Ip. M. számú rende­let hatálya alá eső faanyagokat már az import megtörténte előtt a fogyasztóknál értékesíteni kívánnák, ezirányú szándé­kukat az Irodánál előzetesen jelentsék be, mert ellenkező esetben ki vannak téve an­nak, hogy az annak idején beérkező fa­mennyiség más fogyasztóknak lesz ki­utalva, mint amelyekkel esetleg a fentiek figyelmen­­kívül hagyása mellett előzete­sen megállapodtak. Az Országos Fagazdasági Iroda érte­síti a belföldi fűrész- és famegmunkáló­üzemeket, hogy fűrészpor készletükből azt a mennyiséget, amelyre saját üze­mükben kazánfűtési célokra van szüksé­gük, nem tartoznak bejelenteni, ennél­fogva kiigényelni sem. Az Orsz. Tü­zelőanyagelosztó és Fabehozatali Iroda hivatalos közleményei HELYZETJELENTÉS. Főleg a szállítás rendkívüli nehézségei folytán január hóban a közellátási tűzifa szükségletnek jóval az előirányzatunk alatti beérkezésével kell számolni. Megfe­lelő közellátási fa-tartalék sürgős léte­sítésére felhívtuk ezért a jelentősebb ter­melő cégeket, melyek legrövidebb időn belül felajánlották 500 vagyon tűzifa e célra történő rendelkezésre bocsájtását. Ha a Főváros által kilátásba helyezett könnyítéseket és természetbeni prémiu­mokat a cégek idejére megkapnák, a pé­kek, kórházak stb. ellátása számára meg­nyugtató tartalékot sikerülne biztosítani. Az általános szállítási javulást a Gaz­dasági Főtanács által hozott célravezető rendelkezés, (a szállítóeszközök igénybe­vétele tüzifaszállításra) meg fogja hozni, ha e rendelkezés keresztülvitelében első­sorban Pest környékén a kellő erély meg fog nyilvánulni. Budapest, 1946. január Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Pozsonyi­ út 21. I. em. 3. Szerk. és kiadásért felel: Marcell N. Klein S. nyomda, VI., Lovag-utca 14. Fű­vészek faipari gépek és szerszámok Faludi Gyula, Budapest, VI. Vörösmarty­ utca 75 Telefon: 120-292 Szerkeszti: Rosner Miklós. Főmunkatárs Dr. techn. Palotás László Munkatársak: Barna József, N. Nagy Jenő, dr. Schanzer Pál, dr. Szabó M. Miklós, Veress László.

Next