Fémiparosok Lapja, 1934 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-01 / 1-2. szám

10 VÍZ ÉS VILÁGÍTÁS tajdonosokat és lakókat előzetesen tájékoztatni kö­­telesek. Ha egyes helyeken az akvírálás ezekkel a ked­vezményekkel sem vezetne kellő eredményre, a Gázművek esetenként fogja megállapítani, hogy a várható fogyasztás és egyéb mérlegelendő körülmé­nyek alapján mekkora engedményt lehet megadni. 3"­ A Gázművek csakis az ingatlantulajdonos által igazolt, a Gázműveknek írásban bejelentett, a Gáz­­műnek által tudomásul vett és a bejelentéstől számí­tott 3 (három) hónapnál nem régibb akvizíciós tevé­kenységet vesz figyelembe. Ha három hónapon be­lül az első bejelentő javaslata alapján az ingatlantu­lajdonossal a megegyezés meg­ nem köthető, a be­jelentés érvényét veszti. 4) A felekkel mindig a Gázművek állapodik meg. A megállapodás alapja az Országos Központi Ár­­elemző Bizottság által megállapított irányár, amelynek úgy mi, mi­nt a Gázművek aláveti magát. Az Arelemző Bizottság megszabja az irányártól lehetséges felső és alsó­­eltéréseket. Az egyes cégek ezen felső és alsó határok között tesznek ajánlatot, illetve adnak költ­ségvetést, a Gázművek ehhez a költségvetéshez 10 százalékot számít és ezen az áron számolja el a mun­kát a megrendelővel. Ha az Országos Árelemző Bizottság nem irány­árakat, hanem maximális árakat szab meg, ezeknél magasabb árakon ajánlat be nem adható. A Gázművek az előbbi bekezdésben említett 10 százalékot akkor is hozzásszámítja a költségvetéshez, ha annak összege ellen a maximális árat. Az akvirálásban a Gázművek az egyes cégeket és a Szövetkezetet műszaki erőivel támogatja, a cég által készített terveket és ajánlatokat felülbírálja. A Gázművek jogosult minden rendelést felülbírálni és a rendeléseket egészben vagy részben minden in­dokolás nélkül visszautasítani. Akvírálás címén sem egyes cégek, sem a Szövetkezet a Gázművekkel szem­ben igényekkel fel nem léphetnek. Az ingatlantulajdonos, illetve a munkát végez­tető által a jelen pont első, vagy második bekezdése szerint fizetendő összegből a Gázművbeik­ a jelen pont harmadik bekezdésében körülírt tevékenységéért 5, azaz­ öt százalékot von le. 5) Tudomásul vesszük, hogy az akvizícióban részt vehet a Szövetkezeten kívül álló minden jogosított szerelőiparos. A nem­­s­zövetkezeti tagtól a Gázmű­vek a vállalati összeg után a mindenkori kifizetéskor történő arány­lagos levonással 5 százalékos biztosíté­kot vesz, amely az ingatlantulajdonossal kötött meg­állapodás alapján kivitelezett munka befejezése után egy évvel­­fizethető vissza. A Gázművek ugyancsak a vállalati összeg után a fenti módon még 6 száza­lékot is levonásba hoz a Szövetkezettel együttesen vi­selendő kockázatból eredő kiadásokra. Az utóbbi összeget a Szövetkezettel kötött megállapodás lejár­tától számított két évig, vagyis 1936. év végéig a Gázművek kamatmentes letétként tartja és amennyi­ben a kötelezettségek teljesítése után a letétből még felesleg marad, ezt a felesleget a Budapesti Bá­dogos és Szerelő Ipartestület székházának javára a nevezett ipartestület pénztáránál fogja befizetni. 6) A Gázművek a felekkel történt megállapodás után a szerelőcégekkel közvetlenül állapodik meg a jelen levélhez csatolt általános és esetenként is külön feltételek mellett, azonban úgy a jelen levélben, mint a csatolt mellékletekben foglaltaktól eltérő feltétele­ket is megszabhat. Azokról a megállapodásokról, me­lyeket a Gázművek a Szövetkezet tagjaival köt, a Szövetkezetet is értesíti és a munkákat a Szövetkeze­ten keresztül számolja el. 7) A Szövetkezet tagjai tényleg elvégzett munkáik arányában hetenként kereseti kimutatásokat nyújthat­nak be, amelyeket a Gázművek felülvizsgálás és ellen­őrzés után helyesbített összegükben tolyósít oly mó­don, hogy a kedden 12 óráig benyújtott kereseti kimutatás még ugyanazon héten kifizetésre kerül; be­fejezett munkánál a befejezési napjától számított 14 napon belül kell a végelszámolást megtartani, a mun­kautalványokat és egyéb kiadott iratokat pontosan kitöltve a Gázmüvekhez be kell szolgáltatni. Aki ezen kikötéseknek nem tesz eleget, annak a Gázmüvek újabb munkát nem ad. *8) T­agjaink névsorát jelen levelünk kapcsán kö­zöljük a Gázmüvekkel; a névsorban beálló változást 8 napon belül szintén közölni tartozunk. A Gázművek bármely szerelőcéget minden indo­kolás nélkül mellőzhet. Q. A Szövetkezet tagjaiért és munkájáért teljes an­agi és erkölcsi felelősséget vállal. Ennek, valamint a Gázművek által a 10) pont szerint nyújtandó hite­leknek és a Gázműveknek jelen megállapodásunk pon­tos be nem tartásával okozott minden kárnak a biz­tosítására egy, a Pénzintézeti Központ első curiájába tartozó pénzintézet által 20.000 pengőről kiállított és a Gázművek által szö­vegezendő záradékkal ellátott takarékbetétkönyvet jelen levelünk keltétől számított 8 napon belül a Gázműveknél letétbe helyezni tarto­zunk. Ebből az összegből a Gázművek tagjaink mun­kájából eredő minden kár erejéig, minden bírói köz­benjárás nélkül magát rövid úton kielégítheti. A bármely okból megfogyatkozott biztosítékot a Gázművek felszólítására ennek keltétől számított 8 na­pon belül teljes összegére kiegészíteni tartozunk. 10) Kötelezőleg kijelentjük, hogy a Gázművek által jelen levelünk 1-d pontja alapján a megrendelők ré­szére nyújtandó hitelért ennek 20 százaléka erejéig a megrendelőkért a Gázművekkel szemben az egye­temleges készfizetői kezességet oly módon vállaljuk el, hogy amennyiben hitelt igénybevevő fél a kitűzött ha­táridőben pontosan nem fizetne, a mindenkor esedé­kessé vált összeg 20°­o­ át mi tartozunk a Gázművek

Next