Grafikai Szemle, 1895 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1895-01-20 / 1. szám
Grafikai Szemle SZAKFOLYÓIRAT A GRAFIKAI IPARÁGAK SZÁMÁRA A KÖNYVI ASZOK SZAKKÖRÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE ‘K. 1.. a i ---*■¡MEGJELEN MINDEN Hó 20-AN V. ÉVFOLYAMIÁGMA / BUDAPEST 1895 JANUÁR 1. SZÁM ML A választmány álláspontja a szakiskola kérdésében.A szakiskola kérdése ma már a levegőben van, itt is, ott is beszélnek róla s a szaklapok egyrontásra foglalkoznak vele. E régóta nélkülözött kulturális intézmény szükségessége ma már a maga teljes mivoltában áll előttünk s szinte restelkedve gondolunk eddigi indolencziánkra. Legközelebb, január 8-án, a Szakkör választmányi ülésén is szóba került a tanoncz-szakiskola ügye, mégpedig egy indítvány kapcsában, amelyet Grácz Ernő köztag óhajt a január hó 27-ei havi fölolvasó-ülés elé terjeszteni. A választmány, mielőtt a fölolvasó-ülés elé terjesztette volna a dolgot, a felett tanácskozott: minő álláspontot foglaljon el a beadott indítványnyal szemben. Egymásután szólaltak fel a választmány tagjai, hogy elmondják egyéni nézeteiket e nagyfontosságú kérdésben. Abban mindenki megegyezett, hogy a szakiskola ügyét — pláne a mostani kedvező hangulat mellett felejteni nem szabad, sőt a Körnek hatványozott erővel kell küzdeni annak megvalósítása érdekében. Azonban a kivitel módozatai tekintetében eleintén igen eltérők voltak a vélemények, de a pro és kontra nyilatkozatok annyira tisztázták az eszmét s végre is abban állapodtak meg, mikép egy öt tagból álló bizottság kiküldését javasolja majd a választmány a havi ülésnek. Ez a bizottság azonban még csak az adatok beszerzésére lenne kiküldve, mint például a külföldi nyomdász-szakiskolák évi jelentéseinek, szervezetének stb. bekérésére és tanulmányozására, valamint a helybeli szakiskolák miként való működésének kipuhatolására. Mikor ezekkel elkészülne, beszámolna azokról a Szakkörnek s csak ezután lehetne annak megtenni a kezdeményező lépést. Mert a Szakkör választmányának — igen helyesen — az a felfogása, hogy ez a nagy horderejű kérdés csak az együttes tényezők (a főnökök, anyaegylet, szaktárskörök stb.) közrehatása mellett nyerhet megvalósulást. A Szakkör éppen csak hogy a kezdeményező lépést teszi meg, de a kivitel módozatai meghatározására már nem érzi magát egyedül kompetensnek. Azért, ha ez az öt tagból álló bizottság elkészült a különféle adatok feldolgozásával, akkor a Szakkör meg fogja tenni a kezdeményező lépéseket s úgy a főnökökkel, mint az anyaegylettel és a többi szaktárskörökkel megkezdi a tanácskozásokat. Persze, első és legfontosabb feladat, hogy az eszmének eminens fontosságát maguk a főnök urak is elismerjék s belássák végre azt, hogy a tanonczszakiskola létesítése ha nem is jobban, de legalább annyiban nekik is érdekükben áll, mint nekünk. Pedig — szerintünk — éppen a főnököknek lenne abból a legtöbb hasznuk, ha idővel intelligens és képzett munkásokat kaphatnának, sőt már a tanulóidő is meghozná gyümölcseit, ha ugyanis a szakiskolába járó fiú olyan ismereteknek jut birtokába, amelyet a mai ipariskolában soha se szerezhet meg. Most már elesik az az érvelés is, hogy a tanonczok sok időt mulasztanak a tanoncz-iskola miatt. A 80-as évek elején, mikor az első szakiskolával kísérletet tettek, ez volt a főérv s ezen is szenvedett hajótörést a jobb sorsra érdemes ügy, mert a főnökök sajnálták a tanonczoktól (még vasárnap délelőtt is) azt a pár órát, amit a szakiskolában töltöttek volna s igy a vasárnap délutánt kellett feláldozni, amit már megengedtek volna ugyan a közönyösebb főnökök is, de nem nagyon lelkesedtek érte a nebulók. Akkor talán — persze csakis üzleti szempontból — még mentségszámba mehetett az ilyen kicsinyeskedés, de ma, mikor úgyis kötelező a tanonczok iskoláztatása, már ilyenül se fogadható el. A tapasztalás bebizonyította, hogy a nyomdásztanonczoknak az ipariskolába való járása nem hogy emelte, de még sok esetben nagymértékben süllyesztette a nyomdászok értelmiségi nívóját, mivel a különféle iparágak csemetéinek együttes tanítása csak rombolólag hatott a nyomdász-tanoncz elméjére. Mert hát a nyomdász-tanoncz nem elégedhet meg oly primitív elemi ismeretekkel, ami talán egy czipészvagy csizmadia-inasnak elegendő. Sokan erre azt mondják, hiszen majdnem éppen a nyomdász-tanonczok a legrosszabb előmenetelű hallgatói az ipariskoláknak! Ez igaz. De miért? Azt éppen az így érvelők nem tudnák megmondani. Hát csak azért, mert a nyomdász-tanoncz már első percztől kezdve csupán kényszernek nézi az iparosiskolát, amelytől semmi üdvöset nem remél jövő