Grafikai Szemle, 1910 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1910-01-01 / 1. szám

oktatására, hogy jobbat az adott viszonyok között képzelnünk sem lehetett volna. És mégis: e kitűnő tanterv ellenére is semmi vagy csak nagyon csekély eredményét láttuk a szakirányú oktatásnak. Hiányzottak hozzá azok a szakember tanítók, akik a maga egé­szében átérezték, megértették volna a tan­tervet, életet bírtak volna a holt betűkbe le­helni, s a nyomdásztanulókat a maguk nyel­vén, a maguk eszejárását követve tudták volna tanítani. A gyakorlati tudást nem pótolhatja semmi sem. Az inas­ iskolák rajztanítói lehettek bár­minő kitűnő pedagógusok, a szakirányban való oktatáshoz csak félve nyúlhattak, mert örökösen számolniuk kellett azzal, hogy valami részletkérdésben olyasmit találnak mondani, ami a pajzán kedvű fiatalság előtt nevetségesen hangzik. A gyerek­emberek sokasága más­részt érezte szakbeli fölényét a tanítójával szemben, ami pedig az utóbbi tekintélyének s ezzel együtt az oktatás sikerének volt rová­sára. Az illetékes körök maguk is belátták mind­ezt, s egyrészt nem is igen lett volna kifo­gásuk a nyomdászinas-oktatás szakbéli ré­szének nyomdászokra bízása ellenében, de másrészt meg komolyan tartottak attól, hogy a gyakorlat emez embereinek nem lesz meg a kellő pedagógiai tudásuk a dologhoz, s így amennyit nyernének velük a réven, ugyan­annyit veszítenének a vámon. Két esztendeje lesz a nyáron, hogy Czakó Ismér úr.­nak egy a nyomdászok szakoktatá­sáról szóló előadása kapcsán a körünkből fölszólalók — köztük különösen Wózner Ignác, Janovits Ferenc és Fuchs Zsigmond szak­társaink — egyértelműleg hangsúlyozták, hogy előbb előadókat kell nevelni, s csak azután foghatunk teljes sikerrel és minden irányban a nyomdász-szakoktatáshoz. Mindenki belátta ennek igaz voltát: nyom­dászok és hivatott szakférfiak egyaránt. Sőt nagy fontosságú intézkedés is történt e részben: Czakó dr. közbenjárására a kultuszminisztérium Nyomdászati Tanműhelyt létesített, amelynek bevallott célja volt, hogy olyan nyomdászok­ból, akik eddigi működésükkel a mestersé­gükben való legteljesebb jártasságukat iga­zolták, két­esztendős alapos művészi nevelés útján alkalmas előadókat képezzen a meg­lévő és a létesítendő intézmények számára. A Tanműhely nagy és eredményében kitűnő munkát végzett; azok a nyomdászok, akik — bár szorgos tanulással és majd­hogy­nem egész szabad idejük föláldozásával — a két­­esztendős kurzuson részt vettek, bátran vállal­kozhatnak immár a szakbeli tudnivalókkal át­­meg átszőtt modern rajztanításra. S csak most látjuk igazában, hogy mindez a Tanműhely nélkül, vagyis az előadók előzetes kiképzése nélkül teljességgel lehetetlen lett volna, mert az oktatáshoz szükséges rajzkészséget, peda­gógiai és metodikai ismereteket a nyomdász semmiesetre sem sajátíthatta volna el csak úgy magától, művész-emberek s esztétikusok nevelő közrehatása nélkül. Annak az itt-ott még most is fölhangzó állításnak, hogy az inasok szakoktatásából ki lehet kapcsolni a művészeti elemeket, nincsen semmi alapja. Nagyon kevés és nagyon alantas értékű az a könyvnyomtatói munkakör, amelynek ne volna vagy legalább is ne kellene hogy legyen vala­melyes művészeti háttere. A forma- s henger­­mosás, a gépkezelés meg az osztás körül talá­lunk oly munkálkodási teret, ahol ellehetünk esztétikai érzék és művészeti tudás nélkül. Egyebütt sehol. Amikor szedés okáért betűt veszünk a kezünkbe, már olyan munkát vég­zünk, amelybe a művészetnek is kell hogy legyen beleszólása. Mesterségünknek kétség­kívül kettős bázisa vagyon: tudományos meg művészeti, de a tudományos rész is telítve van művészeti elemekkel. Ezért volt szükséges a majdani szakoktatóknak művészeti tekintet­ben való fölvilágosítása és útbaigazítása, ami a Tanműhelynek nyíltan bevallott célja volt. A két­esztendős szorgalmas munkálkodás megtermi immár gyümölcsét mind a tanmű­helyi hallgatóság, mind pedig a nyomdász­világ, illetőleg szakunk jövendője számára. E hó 16-ikán megkezdődtek a próba­előadá­sok a tanonc-iskolák egyikében, azt a célt szolgálva, hogy a Tanműhelyt végzett szak­társainknak tanítói képessége megállapíttassék. E vizsgálat számba menő próbaelőadásokra a Tanműhely hallgatói közül a következő szak­társak jelentkeztek : Szalla Márton, Pavlovszky Alajos, Kun Kornél, Kun Mihály, Fekete Béla, Novák Alajos, Pollák Aurél és Bauer Henrik. A tanonc-oktatás dolgában tehát mihamar rendben leszünk, s a jövő nemzedék szakbeli

Next