Gyógyszerészi Szemle, 1940 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-06 / 1. szám
Az 1950/1919. Ш. 1. sz. tend. éddbén csökkentett terjedelmír lapszáta. V. évfolyam, 1. szám. Budapest, 1940. január 6. — A magyar gyógyszerészet független, gazdasági és kulturális hetilapja — Előfizetési ára: 1 hóra 190 P, negyedévre 5.60 P, félévre 11 P, egy évre 22 P.*■ Egyes példány ára: nagy szám 60, kis szám 40 fill. Felelős szerkesztő: dr. Szász Tihamér—Helyettes szerkesztő: dr. Putnoky István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX. Üllői út 21. sz. — Telefon: 386-124. (Hivatalos időn túl: 149-864.) A bizalom és megnyilatkozásai írta: dr. vitéz Matolcsy Károly budapesti gyógyszerész „Mert lehet itt vitatkozni a személetekre nézve, lehet vitatkozni abban a tekintetben, hogy ez vagy az az ügy nem úgy sikerült, mint ahogyan azt egyesek kívánták, lehetnek olyanok is, akik a lendületet lassúnak gondolják, a közgyűlések parlamentáris formája módot ad arra, hogy mindezeket a problémákat idebent intézze el a gyógyszerész-társadalom.“ (dr. Atzél Elemér beszédéből) Amikor az utolsó közgyűlésen, mint villám a derült égből, lecsapott az elnök felszólítása, hogy álljon fel, aki bizalmatlan a vezetőséggel szemben, a deklarált ellenzék a legnagyobb zavarban volt, mert készületlenül érte ez a fordulat. Tanácstalanul tétováztak más csoportok is, amelyek pártkeret és szervezkedés nélkül állnak szemben a mai vezetőséggel. Sok idő azonban nem maradt a fejtörésre Csak pillanatok múltak el és újból felhangzott az elnök szava, amely a felállók valóban kis száma alapján kihirdette, hogy a közgyűlés félreérthetetlen módon a vezetőség mellett nyilatkozott. Ez a kijelentés, a külsőségekkel való ügyes játék, nem csekély bosszúságot okozott olyanoknak is, akik általában támogatni szokták az elnököt, de nem vak bizalom, hanem szabad bírálat alapján. Midőn a múltban az előző vezetőség erős kézzel kiragadta a gyógyszerésztársadalmat az infláció végromlással fenyegető hullámai közül, a bizalom jelei hosszú időn át félre nem érthetők voltak. Később azonban a meg nem értés az alkalmazotti törekvésekkel szemben és más, hihetetlenül kiélezett ellentét előrevetette a bukás árnyékát és mind nagyobb igyekezettel folyt a bizalom- és hűségnyilatkozatok gyűjtése. A jelenlegi rezsim, amely az alkalmazotti karral való szoros együttműködés jegyében indult, szintén nélkülözni tudta eddig a bizalom kiprovokált megnyilatkozásait. Csak amióta a dolgok folyása azt a színezetet ölti, hogy az alkalmazotti kar részére jóformán hiánytalanul megvalósul minden kívánság, a tulajdonosi kar által áhított reformok azonban újból és újból elodázódnak. kezd megint lábrakarnni a meghatalmazások gyűjtése és a lojalitás-nyilvánítások divatja. Tulajdonképpen rossz óment kellene látnunk a közgyűlés jól sikerült bizalommegszavazásában. A jelenlegi elnök kitűnően ért ahhoz, hogyan lehet a mostanában oly labilis közhangulattól minden zavaró momentumot távoltartani. A közgyűlést megelőző napokban törvényjavaslat került a parlament elé, amely néhány gyógyszerészi vonatkozású kérdés szabályozását is tartalmazza. A nagyfontosságú esemény a közgyűlés tárgysorozatán nem szerepelt. A „Gyógyszerészi Szemle“ szerkesztőjének felszólalása folytán mégis szobabór ült. De az elnök nem adott felvilágosítást, hanem kijelentette, hogy a belügyminiszter és államtitkár jelenlévő képviselője, Atzél Elemér dr. miniszteri tanácsos, fog e kérdéssel foglalkozni a közgyűlés végén. A közgyűlés végén várt ekkor már egy felette kellemetlen indítvány. Egyesületi belső ügy, inkább „chronique scandaleuse“, mint közgyűlés elé való téma. Az indítvány maga nem került felolvasásra, csak az arra adott választ tudta meg a közgyűlés. Ennek elhangzása után az elnök nem a felszólalni óhajtó indítványtevőnek, hanem Atzél Elemér dr. miniszteri tanácsosnak adta meg a szót. A belügyminiszter képviselője tiszteletet parancsoló egyéniség és kitűnő szónok. Ismertette a közegészségügyi törvényjavaslat gyógyszerészvonatkozású pontjait, majd beszélt legegyénibb alkotásáról, a GYÓJA-ról. Az emberbaráti érzés, ami benne lobog, átragadt hallgatóságára. A karácsonyi hangulat tetőfokát érte el. Ezt a megnyugodott atmoszférát használta, fel újból az elnök. Néhány szóval — köszönet a bizalomért — bezárta a gyűlést. A felszólalni akarók nem jutottak szóhoz. Mi történt itt? A belügyminiszter képviselőjének nem lehetett feladata, hogy kiterjeszkedjék a törvényjavaslatnak olyan részleteire, amelyek egyesekben aggályokat ébresztenek. Az elnök ellenben, aki tudott az aggályokról, ezeket nemcsak hogy nem tette szóvá, hanem sikerült neki egy, a parlament előtt fekvő törvényjavaslatot kiemelni a gyógyszerésztársadalom érdeklődésének szférájából. Pedig nem lehetetlen kívánságról lett volna szó. Hiszen olyan bölcsek vagyunk. Tudjuk jól, hogy a gyógyszerészet nem „szabad pálya“, hanem a függőségek sorozata súlyosodik reá. De tudjuk azt is, hogy a miniszter, aki legfőbb őrünk, aki a diktatúrás tö