Honi Ipar, 1907 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1907-01-01 / 1. szám

1907. JANUÁR 1. A magyar iparnak, a magyar ipar­pártolásnak gyásza van. Meghalt gróf Zichy Jenő. Az ipargróf, a szó legneme­sebb értelmében. Ipargróf volt annyi­ban, hogy olyan időben, mikor még izoláltan állott, ő képezte a kapcsolatot a régi magyar arisztokráczia és a fris­sen lüktető ipari élet között. Ipargróf volt, mert ifjú korától egészen herva­­dása idejéig ő képezte a hidat, a­me­lyen keresztül az ipari aspirácziók eljutottak a magyar társadalom szí­véig. Hogy vállalkozását teljes siker nem koronázta, nem az ő becsületes jóakaratán, nem az ő fáradhatatlan erélyén múlt. s a­­z A magyar ipariskoláknak ő volt első apostola és anyagi fenntartója. Olyan időben, mikor az állam iparfejlesztő és iparoktató hivatása még nem jegeczesedett ki, ő már ott állott tele szívvel és telt erszénynyel a magyar ipar mellett. A magyar kiállítások első sikerei az ő nevéhez fű­ződnek. És az a lobogó lelkesedés, mely hosszú fiatalságában a keblét bevitette, még seny­­vedése idején sem hagyta el. Beteg ember volt már, mikor egyptomi üdülő­utjáról visszatért és úgyszólván a pályaudvarról hajtott az Or­szágos Iparpártoló Szövetség alakuló közgyűlésére, hogy még egyszer felemelje szavát a ma­gyar ipar érdekében. És mikor­ az ipar­pártoló szervezetek együttműködésé­nek gondolata felmerült, gróf Zichy Jenő állott élére a mozgalomnak. Palo­­tájába gyűjtötte össze az egyesületek képviselőit és bár a halál csirájával roskadozó testében, de lelkes ékes­szólással elnökölt a gyűlésen. Ezen érdemei elismeréséül az Országos Ipar­pártoló Szövetség tiszteletbeli elnö­kévé is választotta. De a Szövetségnél is mélyebb a vesz­tesége az Országos Iparegyesületnek, melynek gróf Zichy J­enő hosszú évekig állott élén. Gelléri Mór, az iparegye­sület igazgatój­a, ki a »Magyar Ipar«-ban megható szavakban búcsúzott az el­hunyttól, csak a nemzet fájdalmának adott kifejezést. A »Honi Ipar« gróf Zichy Jenőben Gróf Zichy Jenő, egyik első munkatársát veszítette el. Ennek bizonyságául itt közöljük azt a czikket, melyet gróf Zichy Jenő la­punk első számába irt és melynek minden sora a mai viszonyokra is ráillik. Íme a czikk : Magyar közöny. Irta : Gróf Zichy Jenő. Bocsássa meg nekem a nyájas ol­vasó, ha én az ipar érdekében meg­indított mozgalom gyors sikerében bízni nem tudok. Akármilyen hévvel csüggök is a magyar ipar sorsán, a­melynek felső sorban szenteltem életem munkásságát, nem tudok vakon bízni ebben az akc­ióban, mert vélemé­nyem szerint az iparkérdés helyes meg­oldása az önálló vámterület behozatala nélkül el sem képzelhető. Politikusaink nagy része fázik az önálló vámterület­től és repressáliáktól fél Ausztria ré­széről. Hát azt kérdem én, milyenek is lehetnek ezek a repressáliák ? Ausz­tria a nélkül is felhasznál minden lehető eszközt, hogy a magyar iparnak ártson. Attól félnek, h­ogy ki fogja szorítani a magyar papírokat? Hát nem szorította-e ki így is, önálló vám­terület nélkül? Nem mutatja-e meg minden egyes nagyobb osztrák ver­senytárgyalás az osztrák mérvadó köröknek azt a czélját, hogy a magyar ipart, a­hol csak lehet, lehetetlenné tegyék? Attól félnek, hogy az osztrák a magyar búza bevitelét fogja meg­nehezíteni? Hát nem-e így is, közös vámterület mellett, hat­forintos már a búzánk és nem lesz-e az osztrák a búzánkra ráutalva "IP" vámsorompó felállítása után is? Minden egyes ipari és gazdasági intézkedése Ausztriának megmutatja azt, hogy a szomszéd így is lépten-nyomon repressáliókkal él, a­mikor nincs miért, így is kimeríti egész arzenálját ellenünk. Többet akkor se fog árthatni, mint a­mennyit tud, annyit pedig ma is árt. De még egy oka van az én hitetlen­ségemnek. Ez a mozgalom nem új, hanem már harmadszor vagy negyed­szer ismétlődik és az a nagy közöny, mely a nemzeti iparpártolási akc­iónál mindig megnyilvánult, mihelyt tet­tekre került a sor és nagyobb dolgok megvalósításáról volt szó, félő, hogy megint fel fogja ütni a fejét. Pedig a magyar ipar fej­lesztése Magyarországra nézve úgyszólván életkérdés. Már az 1877-iki fehérvári megye­­gyűlésen megmondottam és megmondom ma is, hogy a magyar ipart fejleszteni kell, ha föl akarunk jutni a nyu­gat-európai államok színvo­nalára. Már akkor vallottam és most is vallom, hogy ipar és kereskedelem a földmű­veléssel ellentétben nem lehet, hogy veszedelmes és káros az országra, ha a kettő között ellentétet keresünk. Az egyik a másiknak kiegészítője. Az ország egy organikus egész test, amelynek két válla van. Az egyik az ipar és kereske­delem, a másik a földműve­lés ; mindegyiken egyformán nyugszik az ország terhe. És most kötelességem számot adni arról, hogy közpályá­mon, mely úgy­szólván össze van forrva az iparkérdéssel, hol és mikor szereztem ezt a pessi­­mismust ? ! Ugyancsak­­ 1877-ben hirdettem, hogy külkereskedelmünk földrajzi fek­vésünknél fogva csakis keleten érvé­nyesülhet. Akkor a kelet még disponi­­bilis volt. Minden józanul gondolkodó ember igazat adott nekem — elvben. És mit látunk? Azóta évek múltak el, jött a selejtes belga, a selejtes angol ipar és nyomról-nyomra elhódította előlünk a területet. Mi nem is véde­keztünk. Azután jött a hatalmas né­met ipar és elvett ar­nyit, a­mennyit csak lehetett. És mit tettünk mi? Nemcsak eltűrtük ezt, hanem még megnyitottuk kapunkat az osztrák iparnak, a­mely saját hazánkból szo­rított ki bennünket. Szégyenlem be­vallani, hogy a minap Szegeden jár­tam és az egész városban semmiféle magyar iparczikket nem találtam. Minden boltból az osztrák ipar vi­gyorgott felém. Ez a tükre a magyar .

Next