Honi Ipar, 1907 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1907-01-01 / 1. szám
1907. JANUÁR 1. A magyar iparnak, a magyar iparpártolásnak gyásza van. Meghalt gróf Zichy Jenő. Az ipargróf, a szó legnemesebb értelmében. Ipargróf volt annyiban, hogy olyan időben, mikor még izoláltan állott, ő képezte a kapcsolatot a régi magyar arisztokráczia és a frissen lüktető ipari élet között. Ipargróf volt, mert ifjú korától egészen hervadása idejéig ő képezte a hidat, amelyen keresztül az ipari aspirácziók eljutottak a magyar társadalom szívéig. Hogy vállalkozását teljes siker nem koronázta, nem az ő becsületes jóakaratán, nem az ő fáradhatatlan erélyén múlt. s az A magyar ipariskoláknak ő volt első apostola és anyagi fenntartója. Olyan időben, mikor az állam iparfejlesztő és iparoktató hivatása még nem jegeczesedett ki, ő már ott állott tele szívvel és telt erszénynyel a magyar ipar mellett. A magyar kiállítások első sikerei az ő nevéhez fűződnek. És az a lobogó lelkesedés, mely hosszú fiatalságában a keblét bevitette, még senyvedése idején sem hagyta el. Beteg ember volt már, mikor egyptomi üdülőutjáról visszatért és úgyszólván a pályaudvarról hajtott az Országos Iparpártoló Szövetség alakuló közgyűlésére, hogy még egyszer felemelje szavát a magyar ipar érdekében. És mikor az iparpártoló szervezetek együttműködésének gondolata felmerült, gróf Zichy Jenő állott élére a mozgalomnak. Palotájába gyűjtötte össze az egyesületek képviselőit és bár a halál csirájával roskadozó testében, de lelkes ékesszólással elnökölt a gyűlésen. Ezen érdemei elismeréséül az Országos Iparpártoló Szövetség tiszteletbeli elnökévé is választotta. De a Szövetségnél is mélyebb a vesztesége az Országos Iparegyesületnek, melynek gróf Zichy Jenő hosszú évekig állott élén. Gelléri Mór, az iparegyesület igazgatója, ki a »Magyar Ipar«-ban megható szavakban búcsúzott az elhunyttól, csak a nemzet fájdalmának adott kifejezést. A »Honi Ipar« gróf Zichy Jenőben Gróf Zichy Jenő, egyik első munkatársát veszítette el. Ennek bizonyságául itt közöljük azt a czikket, melyet gróf Zichy Jenő lapunk első számába irt és melynek minden sora a mai viszonyokra is ráillik. Íme a czikk : Magyar közöny. Irta : Gróf Zichy Jenő. Bocsássa meg nekem a nyájas olvasó, ha én az ipar érdekében megindított mozgalom gyors sikerében bízni nem tudok. Akármilyen hévvel csüggök is a magyar ipar sorsán, amelynek felső sorban szenteltem életem munkásságát, nem tudok vakon bízni ebben az akcióban, mert véleményem szerint az iparkérdés helyes megoldása az önálló vámterület behozatala nélkül el sem képzelhető. Politikusaink nagy része fázik az önálló vámterülettől és repressáliáktól fél Ausztria részéről. Hát azt kérdem én, milyenek is lehetnek ezek a repressáliák ? Ausztria a nélkül is felhasznál minden lehető eszközt, hogy a magyar iparnak ártson. Attól félnek, hogy ki fogja szorítani a magyar papírokat? Hát nem szorította-e ki így is, önálló vámterület nélkül? Nem mutatja-e meg minden egyes nagyobb osztrák versenytárgyalás az osztrák mérvadó köröknek azt a czélját, hogy a magyar ipart, ahol csak lehet, lehetetlenné tegyék? Attól félnek, hogy az osztrák a magyar búza bevitelét fogja megnehezíteni? Hát nem-e így is, közös vámterület mellett, hatforintos már a búzánk és nem lesz-e az osztrák a búzánkra ráutalva "IP" vámsorompó felállítása után is? Minden egyes ipari és gazdasági intézkedése Ausztriának megmutatja azt, hogy a szomszéd így is lépten-nyomon repressáliókkal él, amikor nincs miért, így is kimeríti egész arzenálját ellenünk. Többet akkor se fog árthatni, mint amennyit tud, annyit pedig ma is árt. De még egy oka van az én hitetlenségemnek. Ez a mozgalom nem új, hanem már harmadszor vagy negyedszer ismétlődik és az a nagy közöny, mely a nemzeti iparpártolási akciónál mindig megnyilvánult, mihelyt tettekre került a sor és nagyobb dolgok megvalósításáról volt szó, félő, hogy megint fel fogja ütni a fejét. Pedig a magyar ipar fejlesztése Magyarországra nézve úgyszólván életkérdés. Már az 1877-iki fehérvári megyegyűlésen megmondottam és megmondom ma is, hogy a magyar ipart fejleszteni kell, ha föl akarunk jutni a nyugat-európai államok színvonalára. Már akkor vallottam és most is vallom, hogy ipar és kereskedelem a földműveléssel ellentétben nem lehet, hogy veszedelmes és káros az országra, ha a kettő között ellentétet keresünk. Az egyik a másiknak kiegészítője. Az ország egy organikus egész test, amelynek két válla van. Az egyik az ipar és kereskedelem, a másik a földművelés ; mindegyiken egyformán nyugszik az ország terhe. És most kötelességem számot adni arról, hogy közpályámon, mely úgyszólván össze van forrva az iparkérdéssel, hol és mikor szereztem ezt a pessimismust ? ! Ugyancsak 1877-ben hirdettem, hogy külkereskedelmünk földrajzi fekvésünknél fogva csakis keleten érvényesülhet. Akkor a kelet még disponibilis volt. Minden józanul gondolkodó ember igazat adott nekem — elvben. És mit látunk? Azóta évek múltak el, jött a selejtes belga, a selejtes angol ipar és nyomról-nyomra elhódította előlünk a területet. Mi nem is védekeztünk. Azután jött a hatalmas német ipar és elvett arnyit, amennyit csak lehetett. És mit tettünk mi? Nemcsak eltűrtük ezt, hanem még megnyitottuk kapunkat az osztrák iparnak, amely saját hazánkból szorított ki bennünket. Szégyenlem bevallani, hogy a minap Szegeden jártam és az egész városban semmiféle magyar iparczikket nem találtam. Minden boltból az osztrák ipar vigyorgott felém. Ez a tükre a magyar .