Honi Ipar, 1917 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1917-01-01 / 1. szám

6­­ - x. Dr. Balkányi Kálmán, a Magyar-Bosnyák és Keleti Gazdasági Központ ügyvezető igazgatója : Milyen intézkedések válnának be kis- és nagyiparunk fejlesztése érdekében az átmeneti gazdaság idején? Jósolni nehéz. A legszebben megfogalmazott jóslatok­nak is megvan az az egy bajuk, hogy rendesen nem szoktak beválni. Hozzá még az átmeneti időtartamnak különböző fázisai lesznek. Dacára ezen körülmé­nyeknek mégsem végzünk felesleges munkát, ha ezzel az életbevágó kérdéssel már most foglalkozunk. Az iparfejlesztés eddigi eszközeire, köz­vetlen pénzbeli szubvencióra, adómentes­ségre, közszállításokra, tarifakedvezmé­nyekre, mindenesetre kétségkívül szükség lesz az átmeneti gazdaság idejére is. Nem lehet a magyar ipar fejlődése érde­kében elég korán és elég hevesen tilta­kozni az olyan felfogással szemben, mint­ha most már a háború alatt megerősödött iparágak fényes eredményei folytán leg­jobb volna felhagyni minden »mester­séges« iparpártolással. »Hiszen az életre­való ipar ime úgyis megél!« Nemcsak, meg kell tartania az államnak az ipar fejlesztése érdekében eddig tett ígéreteit, tekintet nélkül arra, hogy a háborús viszonyok itt-ott több vagy kevesebb, de minden­esetre jól megadózta­tott, és jövedelemszaporulathoz juttatták a gyárost, hanem a jövőben még ener­­gikusabban kell folytatni az iparfejlesz­tést. Ámde a legfőbb, a legbecsesebb támo­gatás, amelyet kér az államtól a meglevő és a jövendő ipar egyaránt, az nem a pénz, nem is adó- vagy tarifakedvez­mény, hanem egy negatív kedvezmény , a mozgás minél teljesebb szabadsága, a kelleténél szorosabb és átmeneti intézke­dések abbahagyása, illetve gyors­abban­­yag. Tessék felszabadítani az ipar szárnyait, majd megmutatja, hogy tud száguldani, hogy tud röpülni is ! Addig, míg az átmeneti gazdaság nem fog felszabadító intézkedésekhez nyúlni, addig halljuk majd eleget : nincs kész­áru a kivitelhez, nincs nyersanyag a termeléshez. Mi pedig azt hisszük: ép a nyersanyag hiánya teszi legfőbb feladattá számos export­iparunknak teljes üzemét, mert készáruval vehetünk kompenzáció­képpen nyersanyagot a külföldtől. Hama­rosan tájékozódnunk kell tehát, hogy szövetségeseinknek mely készárukra van a legsürgősebb szükségük. Fordított kikészítési eljárás ez, mely­nek alkalmazásával kivihetem készárui­mat, ha nyersanyagot hozok be értük, még többet, mint amennyire a magam üzemében szükségem van, így a gyáros a saját exportja nyereségével teszi lehe­tővé a szükséges nyersanyagok behoza­talát. Dr. Krejcsi Rezső, a budapesti kereske­delmi és iparkamara főtitkára: A középeurópai hatalmak békekíná­­lata a belátható jövőre megnyitja az európai népek közti vérengzés megszün­tetésének a lehetőségét. Ezzel a békés ipari termelés problémái, iparunk jövő fejlődése és az iparfejlesztés jövő irányí­tásának a kérdése is az aktualitás stá­diumába terelődtek. Sokan úgy vélik, hogy a háború után a gyáripar terén gyárbővítések, új gyár­­alapítások, ipari specializálódások stb. formájában nagyarányú fellendülés fog bekövetkezni. A jövő eredményei fogják megmutatni : vájjon megokoltak-e ezek a vérmes remények. Mindenesetre előre­látható, hogy a bekövetkező békeidőben merészebben fog megnyilvánulni a vállal­kozási szellem, mint eddig és hogy az különösen azon iparágak felé fog for­dulni, amelyekben kedvező konjunktúrák ígérkeznek. Ilyen iparág lesz legelsősorban a gép­gyártás. A Máv­ nagy vagyon- és loko­­motívrendeléseket fog kiadni és az egész vonalon nagy beruházásokat fog eszkö­zölni ; az építőipar céljait szolgáló kőfa­ragó-, kőfúró-és kőzúzógépek, amelyeket annak idején katonai építkezési munkákra rekviráltak, a forszírozott munka során nagy részben elhasználódnak és ez okból pótlandók lesznek. A különféle szerszám­gépekben, különösen a muníciógyártás­­ban folytatott szakadatlan üzem foly­tán, nagy lesz a kereslet. Az aprószer­számokat gyártó ipar is bőséges foglal­koztatásra számíthat. Nagy és erőteljes föllendülést remél­het a fémipar s különösen a fémből ké­szült háztartási tárgyakat gyártó ipar. A hadifémek rekvirálása teljesen kimerí­tette a készleteket és valószínű, hogy amint a fémek áraiban visszaesés fog beállani és azok a normális színvonal felé tendálnak, nagy kereslet fog meg­indulni e téren. A tábori használatban tönkrement rengeteg öblösüveg pótlása kedvező üzleti lehetőségeket nyit meg az évek hosszú sora óta válságos helyzetben lévő öblös­üveg vállalatok részére. A tőkeerőben gyarapodott textilipar, valamint bőrgyártás és bőrt feldolgozó iparok is terjeszkedni fognak. A fafeldolgozó iparok sorában kedvező kilátások nyílnak, különösen a hordó­gyártás részére. Az apró típusú hordók a tábori használatban nagy mennyiség­ben tönkremenvén, e cikkben oly nagy elhasználás konstatálható, aminő rendes körülmények között 10 fő év alatt szokott beállani. Ellenben csökkenés fog beállani azok­ban a tömegfaáru gyártó iparokban, ame­lyek a hadvezetőség részére igényelt nagy szükségletet látták el. Ezek a gyá­rak a polgári munkához való visszatérés­nél bizonyos nehézségekkel lesznek kény­telenek megküzdeni. Az autóiparban ked­vezőtlenebb konjunktúrák vetik előre árnyékukat, mert a leszerelés után a hadsereg jelentékeny­ mennyiségű hasz­nálható járművet fog a polgári élet rendelkezésére bocsátani. Az előadottakban egyik-másik irány­ban csak jelezni kívántam a fejlődési lehetőségeket. Kétségtelenül minden attól fog függni, hogy milyen alapokon sikerül létrehoznunk a békét és váljon a békeokmányok tar­tós, hosszú békekorszakot nyitnak-e majd meg, avagy csak olyan átmeneti nyugal­mat hoznak, amely lázas hadi munkákkal lesz kitöltve egy újabb világháború elő­készítésére. A jövő kialakulásra nézve nagyfontos­­ságú momentum lesz, vájjon a szükséges nyersanyagok milyen mértékben fognak rendelkezésünkre állam és továbbá, hogy milyen gyorsan fogunk értesülni a sem­leges és az ellenséges államokban tett technikai haladásokról, új gyártási eljárá­sokról . Ami már most az iparfejlesztési akciót illeti, szükségesnek vélem, hogy az állami akció a jövőben összhangban legyen az elérni kívánt cél nagyságával. Kisszerű eszközökkel soha s°m lehet nagy ered­ményeket elérni. A jövőben sem fogjuk nélkülözhetni az eddigi módokat: az adókedvezményt, az illetékmentességet, a pénzsegélyt, a gépsegélyt stb. Mint új iparfejlesztési eszközök kínálkoznak leg­­főképen a földgáz energiájának kihasz­nálása állami támogatás formájában, továbbá vízerőművek létesítése és ok­szerű kihasználása ipari célokra, végül a közszállításoknak iparfejlesztő ren­deltetésének céltudatos felhasználása. Méhely Kálmán, a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének ügy­vezető igazgatója. A mind nagyobb tömegekben cikázó »háború utáni« gazdaságpolitikai problé­mák között egyik legkonkrétebb és leg­sürgősebben választ kívánó kérdés : mi történjék az 1907 : III. t.-c. által inaugu­­rált és egyelőre 10 évi időtartamra kor­látozott, tehát az 1916. december 31-én lejárt iparfejlesztési akcióval, melynek a jelenlegi országgyűlés csak a háború tar­tamára adott még átmeneti életet azzal a kötelezettséggel, hogy a háború után e kérdés haladéktalanul új törvénnyel ren­dezendő. De nemcsak ez a törvényes kötelezettség sürgeti ez ügy megoldását, hanem gazdasági fejlődésünk legelemibb igényei is parancsolólag követelik a kérdés rendezését. Mert ha az ipar­­fejlesztési törvény hatálya nem is lett volna záros terminushoz kötve, akkor is kötelességünk lenne alapos megfontolás tárgyává tenni azt, vaj­­on a háborús köz­gazdaság nem teremtett-e oly megváltoz­tatott helyzetet, iparunk hatalmasabb mértékű kifejlesztésére oly szélesebb látó­körű lehetőségeket és eszközöket, melyek­nek kihasználása sokkal általánosabb ér- HONI IPAR FELLNEK LEO műszaki papírgyárának újdonsága. ------ Fénymásolat fehér és színes érdes felületű rajzpapiron. = Festéshez használható. Pályatervekhez kiválóan alkalmas. Megbízható gyors kiszolgálás. ===== BUDAPEST, V. KER., VÁCI­ ÚT 4. SZÁM. Telefon 28 48. és 29610. Sürgönyeim Positiv Budapest.

Next