Az Illatszerész, 1927 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

4­1. szám | A minőségi márkaáru borotváló készülékekben és b­orotva­gerigékben KAPHATÓ MINDEN NAGYKERESKEDŐNÉL! ★ Gillette Safety Razor G. m. b. H. Wien, I., Magsedergasse 2, szertár és drogéria a fogyasztáshoz képest, valamint arra, hogy a gyógyszertárak eredeti hivatásuktól eltérően szin­tén erősen ráfeküdtek az illatszerek és kozmetikumok eladására, oly erős, hogy a detailkereskedőknek igen nagy forgalmat kell elérnie, hogy valamiképen üzleti költ­ségeit megkeresse és fenn tudja magát tartani. Külö­nösen veszélyesen éles az árletörési törekvés a francia áruknál, ahol nem egy oly cikk van, amelynek eladása esetén 8—10 vagy 12°/6-os bruttó hasznot tud a kereskedő elérni, amely haszonkulcs mellett, ha jól átgondoljuk, még a bolt bérét sem tudja kifizetni. Hogy ezek az állapotok hová fognak vezetni, az ma még beláthatatlan, csak az sajnálatos, hogy míg a békében éppen ezen külföldi cikkeknél a kereskedő na­gyobb haszon-százalékra dolgozhatott, addig ma ezek oly cikkek, amelyeket raktáron kell tartania, a vámot előlegezni kell és végeredményben csaknem a nullával egyenlő eredménnyel lehet csak eladni. Az 1926. évben általában kifejlődött egy igen kel­lemetlen és a szakmára nézve végzetessé válható szokás, az az árrombolás, amikor a detailista a márkacikkeknek meghatározott eladási árát sem tartja be, holott ezen cikkeken amúgy is igen mérsékelt a kereseti lehetőség. A háztartási cikkek eladása sem volt az elmúlt év­ben oly lukratív, mint azelőtt. Nehéz helyzetet okozott az illatszerkereskedelemnek ezen cikkeknél a fűszer- és festékkereskedelem versenye, amelyeknél ezen cikkek el­adása csupán mellék­cél, úgyhogy sokkal kisebb haszon­százalék számításával adják el ezeket a cikkeket, mint a többi árukat, természetesen ezzel is igen nagy károkat okoztak az illatszer szakmának. Az 1926. év mérlege nagy általánosságban nem végződik kedvezően. Szakmánk igen sok sebből vérzik, az okok egyrészt általánosak, másrészt speciálisak. Álta­lános ok az, hogy az ország gazdasági helyzetében ja­vulás nem állott elő, speciális ok például, hogy az adózó hatóságok azt hiszik, hogy a parfüméria nagy haszon­­kulccsal dolgozik, azonban ezt a haszonkulcsot, amely a háború előtt meg­volt, az oktalan versennyel saját ma­guk lerombolták, adónkat folyton-folyvást emelik, ami­hez képest forgalmunk folyton csökken. Speciális ok az is, hogy cikkeink jó részére a fényűzési adó még min­dig életben van, holott valószínű, hogyha sikerülne el­törölni, forgalmunk jelentékenyen emelkedne. Különö­sen áll ez a pipereszappannál, melynél a fényűzési adó a legkevésbbé indokolt. Az 1927. év küszöbén, ha nem is nagy reményekkel indulunk a következő év gazdasági versenye elé, mégis kell, hogy bizonyos optimizmusunk legyen, mert enél­­kül vállalkozást, üzletet folytatni nem lehet. Talán ez az optimizmusunk a nehézségeken keresztül fog ben­nünket segíteni. A pipereszappanipar 1926-ban. — Reflexiók. — Schön Armin, a Klein és Fia Finom Pipereszappan és Illatszer- Így az H. T. igazgatója A pipereszappanipar a magyar iparnak olyan ága, mely a legutóbbi esztendőkben relatíve és abszolúte egyaránt fényes eredményekre mutathat reá. Hogy ezek az eredmények sokkal nagyobb mértékben erkölcsiek, mint anyagiak, maguknak az eredményeknek értékén alig változtat, még közgazdasági szempontból sem, mert az erkölcsi eredményeket, tekintve ez iparágnak a kül­földön már régen elért magas színvonalát s egyes kül­földi neveknek gyakran meggyökeresedett előítéleteken alapuló ragyogását, nagy anyagi erőfeszítésnek kellett megelőznie s egy többé-kevés­bé szilárd anyagi alap megvédése ezen a téren már magában véve is óriási tel­jesítmény.­­ Határozottan megállapítható mindenekelőtt a for­­­­galom s — ami ugyanannyit jelent — a szükséglet ki­emelkedése. Csonkamagyarországnak legeldugottabb fa-f­lujába is diadalmasan vonultunk be. S a legeldugottabb faluk kultúrigénye a pipereszappanszükségletben meg­lepően örvendetes módon jutott kifejezésre. Nem a kom­­mersz-áru hódít a maga látszólagos olcsóságával, szinte azt lehetne mondani, hogy hiábavaló a túlfeszített ver­seny a kommersz-árunak sokszor önköltségi áron alul tör­ténő piacra vetésével, mert a magyar közönség a fő­városban és vidéken egyformán csakis a legelsőrendű minőséget és illatosítást favorizálja. A magyar közön­ségnek igen finom érzéke van a pipereszappan minősé­gének és illatosításának legkisebb árnyalatbeli különb­ségei iránt. A mandulaszappanuk s általában a hideg után elő­állított fajták népszerűsége erősen megcsappant. Ezen a ponton igen erős hagyományok dőltek meg. A man­dulaszappan, meg a kókuszszappan az olcsóság mezébe öltözött puritanizmus szimbóluma volt. Sokan meg is esküdtek volna arra, hogy a mandulaszappan iránt ér­zett előszeretetüket semmiféle divat sem változtatja meg. Hát nem is a divat változtatta meg, hanem a kitűnőnél kitűnőbb márkák ellenállhatatlanul hódító ereje. A fi­nomság az illatos pipereszappannál is, csakúgy, mint

Next