Az Illatszerész, 1931 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1931-01-01 / 1. szám

6. oldal AZ ILLATSZERÉSZ 1. szám FEBRUÁR 7 SZOMBATRA JEGYEZZE ELŐ ILLATSZERÉSZ BÁL Az illatszerkereskedelem jövő éve Kosztelitz Kálmán, a Magyar Illatszer- és Háztartáscikk Kereskedők Orsz. Egyes­ elnöke Általános panasz az illatszerkereskedelemben, hogy a for­galom visszaesik. Ez a panasz nem alaptalan. Arra vezetik vissza, hogy sok a szakmabeli üzlet és ennek tulajdonítják a forgalom összezsugorodását, pedig ha tíz évre visszamenőleg összehasonlítjuk közönségünknek higiénikus és a divat által te­remtett igényeit az illatszerszakma cikkei iránt, úgy nagy­méretű haladást láthatunk. Külföldi tapasztalataim alapján ál­­líthatom, hogy nálunk aránylagosan kevesebb a szaküzletek száma, mint a külföldi nagyobb városokban, ellenben viszont — és ez a szakmánk rákfenéje — nálunk a szaküzletek mel­lett az illatszereket és kozmetikai cikkeket sok oly üzletben árusítják, amelyek mindennek nevezhetők, csak szaküzletek­nek nem; a festékes és fűszeres üzlettől kezdve mindenféle boltban, sőt még a piaci standon is szakmabeli cikkek látha­tók. A vezetésem alatt álló Magyar Illatszer- és Háztartáscikk Kereskedők Országos Egyesületének legfontosabb program­pontjának tartom, hogy illatszert és kozmetikai cikkeket kizá­rólag szaküzletek árusítsanak és rá kell bírnunk a gyárakat arra, hogy lássák be, miszerint szaküzletek útján sokkal in­tenzívebben terjeszthetik cikkeiket , hogy téves az az álláspont­juk, hogy túlságos nagy termelésük lecsapolására szükségük volna a sok outsider-vevőre. Egyesületem egy másik, a szakmát jobb és biztosabb ala­pokra helyező programpontja az árvédelem kérdése, ami nem jelent annyit, hogy az árakat emelni óhajtanánk, sem azt, hogy állandóan magas ponton akarjuk tartani, hanem a gyáros és kereskedő tisztességes polgári hasznának teljes méltánylásá­val stabilizálni akarjuk az árakat, úgyhogy minden üzletben egyforma áron árusítsák az illatszereket és kozmetikai cikke­ket és véget vessünk a mai zavaros állapotnak. Ki kell jelen­tenem, hogy én az általános termelési viszonyokat ismerve, az árak visszafejlesztése mellett foglalok állást, mert tudom, hogy a szakmai cikkekkel kapcsolatos nyers­anyagok árai máris jelentékenyen olcsóbbodtak és még olcsóbbak lesznek. El kell érkezni annak az időnek, amikor a gyárak alapos reví­zió alá veszik eddigi kalkulációjukat és be fogják látni, hogy jobban járnak, ha a detailkereskedő is olcsóbban fogja elad­hatni az illető gyár készítményeit. Hangsúlyoznom kell, hogy az árvédelem nem azt célozza, hogy az árak emelkedjenek és a közönség drágán vásároljon, hanem konszolidált viszonyo­kat akarunk teremteni, nehogy a slájderozó kereskedőtípus számára lehetséges legyen, hogy a márkás cikkek alacsonyabb áron való eladásával magának vevőközönséget szerezhessen­ ­, és a márkacikket összekötő hídnak használhassa fel, amelynek révén a silány árukon drágábban adhasson túl. Az árvédelemmel az a becsületes célunk van, hogy a vá­sárló közönség érdekeit mindenképpen megóvjuk, de emellett védelmet nyújtsunk a tisztességes alapokon dolgozó kereske­dőnek. Szakmánkat nagyon erősen érinti a kormánynak az a me­rev álláspontja, amivel a közterheket kezeli. Lehetetlennek tartom azt, hogy amikor a kereskedő forgalma folytonosan csökken, az adók és egyéb közterhek, valamint a boltbér a mai nívóján maradjanak meg. A jövő esztendő nem ígérkezik gazdaságilag nagyon jónak, de ismerve az illatszerkereskedők hihetetlen agilitását és szí­vósságát, reményt fűzök ahhoz, hogy az utóbbi rossz esztendők után a küszöbön álló 1931-es év örömteljesebb lesz az eddigieknél. Visszapillantás December 31-én a templom órája tizenkettőt üt és utána, hogy befejeztük az elmúlt évet, kicsiny szobában magánosan ülve önkénytelenül is visszaperdül az egész év története, mint­ha mozgóképszínházban a filmet visszafelé forgatnák. Az idők múlása olyan is, mint a mozifilm, végtelennek látszik, csak mi, nézők nem tudjuk soká szemlélni, mert a mi életünk véges, hamar elfáradunk az élet küzdelmeiben és elmegyünk oda, ahol minket az élet apró-nagyobb bajai és kicsiny örömei nem érdekelnek többé. Szilveszter éjszaka. Megint lepergett egy év. Nincsen szü­net, következik egy újabb küzdelem, így volt ez tavaly is, csak kis különbség és ma is így van. 1929 Szilveszter napján nem sok reménnyel néztünk az 1930-as év elé. Tudtuk az általános gazdasági konstellációból, hogy nem sok reményt nyújtó év lesz, nem is volt az. Kezdtük a nagy pénzhiányon, amely minden mozgásunkban megakadályozott, a fogyasztóképesség ebben az évben is állandóan csökkent és ennek következtében a kereske­dőnek, a gyárosnak, az iparosnak és mindenkinek bevétele ke­­reskedett. Az 1929-es év végén mégis vártuk azt, hogy az álta­lános európai és speciális magyar tőkehiány 1930-ban némileg enyhülni fog, mert Amerikában az amerikai tőkeválság követ­keztében úgy hittük, hogy az amerikai tőke a jobb kamatozás reményében az európai piacok felé fog gravitálni. Ebben a reményben erősen csalódtunk, Amerikában éppen úgy eltűntek a tőkék, mint nálunk és azt a benyomást keltik, mint amikor a száraz homok az esővizet elnyeli, ugyanúgy a tőke termelő erejét és vállalkozási kedvét is elnyelte a krízis. Túlprodukció, munkahiány, nyomor mindenütt. Az elmúlt évet talán a csupasz valóság évének lehet mon­dani, a háborút követő gazdasági felfordulás után az inflációs idők látszólagos felgazdagodásai után jött ebben az évben a teljes kiábrándulás, a valótlanságokon épült gazdasági állapot teljes leleplezése, csupasszá vált mára minden, az egységes terv szerinti vezetés kicsúszott a tőke kezéből és nincsen, aki átvegye a gazdasági termelés helyes, céltudatos vezetését. A gyáripartól elvártuk, hogy olcsóbban adja az áruit, mert hiszen az év vége felé a nyersanyagok áresése szembe­ötlően mutatkozott, hogy csak a szappangyártást vegyük ala­pul, a kókuszolajnak és az amerikai faggyúnak jegy­zése az év elejeihez képest 50 százalékkal esett az év végéig. A kenyérmagvak árairól pedig köztudomású, hogy az áresé­sük ennél is nagyobb és a gabona csaknem eladhatatlan. A na­gyobb gyárak az elmúlt évben a nyersanyagok korábbi felhal­mozása következtében érzékeny veszteségeket szenvedtek, ter­melésüket világszerte kénytelenek voltak a fogyasztás súlyos válsága miatt leszállítani, a termelési költségek azonban azonosak maradván, most már a kisebb produkciót terhelték és így a kész termékek árát leszállítani a legtöbbször nem le­hetett, sőt még így is, nagy általánosságban veszteségesnek mondható a gyárak ezidei mérlege. És mégis a fogyasztók kö­vetelik az árak leszállítását, aminek hosszú ideig nem lesz lehetséges ellentállni és így a gyáripar helyzete a közeljövő­ben könnyen válságosra fordulhat. A detailkereskedelem helyzete az elmúlt évben mindennek inkább volt mondható, mint rózsásnak. A fogyasztás állandó csökkenése az üzleti forgalom erős és folytonos esését idézte elő. Nincsen oly kereskedő, aki ne igyekezett volna az elmúlt évben is ezt a forgalomcsökkenést valamiképpen eliminálni és talán ezért is született meg a minden vonalon és minden szak­mában hova­tovább általánossá váló nagyarányú árrombolás. Mindenki azt remélte, hogy ha az árakat leszállítja, a forgal­mat emelni tudja, azonban megfeledkezett egy tényezőről.

Next