Az Illatszerész, 1934 (14. évfolyam, 1-24. szám)

1934-01-01 / 1. szám

AZ ÁlLATSZERÉSZ 4. oldal émmm— d­a ! ! Mat&zecésdát ! Az illóolajpiac 1933-ban Évi áttekintés két kisszakaszban, vagy — I. Kissz­akasz. Vagy igen, hiszen más címet is lehetne adni ennek a kis cikknek, például: Karácsonyi ajándék a mostoha­gyermeknek, amitől még mostohább lesz a sorsa! Vagy ... node hagyjuk. Nem a cím a fontos, hanem a lényeg. Alfá­nál kellene kezdeni a dolgot, hogy köztudomást szerint hazánkban, sajnos, nem gyártanak illóolajokat, mert hiány­zanak az előfeltételek, illetve legyünk egészen igazságo­sak, egy kevés mentaolajat, levendulaolajat és mousse de chêne-t mégis csak gyárt egy cég, ezenkívül azonban a feltétlenül szükséges száz és száz más illóolajat és szinte­tikus illatosítóanyagot, amelyre vegyi iparunknak és sok más technikai iparágunknak szüksége van, a vámkülföld­ről kell beszereznünk. Hát ha már nem gyártják itt eze­ket a fontos és nélkülözhetetlen cikkeket, ugyebár az volna a természetes, hogy ezeknek a behozatalát nem sújtják a legnagyobb vámokkal, a külföldi számlákat nem értékelik fel tetszés szerint, hogy mennél nagyobb for­galmi adót lehessen kivetni és tetejébe ne boldogítsák még a legnagyobb fázisadóval, a szükséges devizák csakis fel­árra­ való kiutalásával, hogy végre a boldog gyáros, elő­állító és importőr összecsaphassa kezeit és odakiálthassa a «Nagy Illetékes» felé: Adtál Uram esőt, de nincs benne köszönet! Mert nézzük csak a fázisadót, a többit már ismerjük. Kaptunk karácsonyi és újévi ajándékul egy vegyi fázis­­adórendeletet 24 szakaszban és nem tudom hány paragra­fusban, amit egyszerűen két rövidke szakaszban is meg lehetett volna szövegezni, de úgy persze túl egyszerű és túl világos lett volna, így sokkal jobb, mert hadd törje a fejét az a gazdag gyáros, kereskedő, importőr, hogy is kell a paragrafusokat magyarázni, végeredményben egyik sem fogja tudni, hogyan tegyen eleget ennek a sok para­grafusnak, mert minden bölcs máskép magyarázhatja, aztán majd jön a forgalmiadó-ellenőr, aki a maga és a kincstár szája íze szerint magyarázza és a legnagyobb lelki nyugalommal húzhatja rá a boldog említettekre azt a bizonyos kis vizeslepedőt, amitől hosszú-hosszú időire elmegy a kedvük másféle magyarázgatásoktól Vájjon mért kellett az illóolajokra például 20% fázis­adót kivetni, amikor maximum 6% illette volna a kincs­­tárt, hiszen az illóolajok vitán felül legfeljebb két kézen mennek át, amíg végleg feldolgoztatnak, krasz ellentéte­­kép amaz általános ténynek, hogy a többi cikkek fázisadó­ját, bár azok közül legtöbbje 3—4, sőt több kézen is keresztülmegy, amíg a fogyasztóhoz kerül, úgyszólván általában kisebb fázisadókulccsal sújtották, mint ameny­­nyi forgása következtében ráesett volna. A fázisbölcsek erre sokféle magyarázatot tudnak adni, de hidd el nekem, kedves olvasóm, hogy az mind csak halandzsa, a tény az, hogy erre abszolúte nem volt szükség, mert a kincstár mondjuk azt az évi maximum 200.000 pengő többlet­­bevételt, amire ebből a tételből számít, még nem vette be, mert az import, bizony állítom, erősen vissza fog esni, de könnyen nélkülözhette is volna, mert ez a kis összeg nem fogja helyrebillenteni zilált anyagi viszonyainkat, ellen­ben kisded és szegény pipereszappan- és illatszeriparunkat még jobban kikezdi majd a gond, hogy honnan is vegye elő azt a több mint duplájára nőtt vám- és egyéb költsé­geket, amire szüksége lesz minden külföldi küldemény átvételénél. És így tovább, folytathatnék még igen sokáig, de az már nem tartozik ide, kezdjük inkább a második kis­­szakaszt. II. Kisszakasz. Az illóolajpiac képe 1933-ban majdnem ugyanaz volt, mint 1932-ben, azzal a különbséggel, hogy évközben néhány fontosabb cikk vámját alaposan felemelték (menta­­olaj, mentol stb.), az import a további elszegényedés folytán meglehetősen visszaesett, néhány cikk ára emel­kedett (lemongras, citral, iononok stb.) és végül a klírin­­gek továbbra sem működtek (kivéve az olasz relációt), amik miatt, sajnos, igen sok nehézséggel kellett az illó­­olajimportőrnek megküzdenie. Külföldi gyárak jelentése szerint az árak már oly alacsonyak, hogy további esésre a legnagyobb optimizmus mellett sem lehet kilátásunk, de ha mégis mutatkoznék szórványosan ilyen jelenség, az már csak a minőség ro­vására történhetik. Kivételt képezett még a kamarin nagy áresése, amely magyarázatát abban leli, hogy ez a cikk szindikálva volt és a világkonvenció felbomlásával ennek a cikknek az ára tényleg nagyot esett, olyan nagyot, hogy a mai ára alá már nem fog eshetni. A mai hihetetlenül alacsony árak az előállítási árak -a­ kis haszonkulcs legalacsonyabb nívóját mutatják és egészen bizonyos, hogy mihelyt a gazdasági viszonyok csak némileg is jobbra fordulnak, a mai árak emelkedni fognak. Belföldi illatszer- és pipereszappartgyáraink, valamint a kisebb előállítók az 1933. év utolsó negyedében meglehe­tősen fedezték szükségleteiket, úgyhogy az 1934. év első harmada nem igen kecsegtet nagyobb üzletekkel, egyrészt ezért, másrészt, mert a fázisadókomplikációk az első idő­ben szintén hátráltatni fogják az üzlet kifejlődését, úgy hogy élénkebb üzlet valószínűleg közvetlenül húsvét előtt fog csak kifejlődni. Igen valószínű, hogy importőrjeink belföldi raktá­raikat erősen csökkenteni fogják 1934-ben és főleg direkt eladásokra szorítkoznak majd, mert a vámoláshoz szük­séges nagy összegek előteremtését (a fázisadó következ­tében a számlaérték cca 40—50%-a lesz majd szükséges) szívesen át fogják engedni a rendelőknek. Igaz, hogy az im­portőr átháríthatja a fázisadót, de nagy különbség 20 egynéhány százalékot előlegezni és lassan kis tételekben visszakapni, vagy direkt eladni és a vámolást és az ahhoz szükséges nagy összegek kifizetését a rendelőkre bízni. Kedves olvasóimnak «boldog új esztendőt» és bőséges pénzforrásokat kívánok 1934-re, hogy nehéz kötelezettsé­geiknek könnyen tehessenek eleget. Vonuljon el már egy­szer fejünk felől az állandó gond, jöjjön a szerény öröm, a boldogság és a siránkozást váltsa fel a megelégedettség ESBÉ.

Next