Iparegészségügy, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904-01-01 / 1. szám

1904. Ipareg­észség vagy máshoz szög alatt beállított sodronyüveglemezbő­l áll. A védőlemez a vízmutató-üvegről elemelhető. A gyakorlatban legjobban bevált a 6. ábrában bemutatott R. Kiinger-féle védőkészülék. Ezen szerkezetnél a vízmutató-üv­eg hátul egy A fém­öntvénynyel van burkolva, melyre egy B erős, recézett üveglemez szoríttatik egy C melső fém­burok által. Az üveg kiváltás a B csavarok meg­oldása által igen könnyen történhetik. Ma ezen védőkészülék a legjobb és legcél­szerűbb, azonban csak a fent vázolt kivitelben. Ha ezen készülék úgy szállíttatik, hogy a védőburkon belül külön vízmutató üveg nincs, hanem már a vízmutató üveg úgy van alakítva, hogy a melső re­­cézett fal a vízmutató­ üvegnek alkatrésze ezen készülék nem felel meg hivatásának, mert az isza­pos, kemény kazánvíz a mellső falat kimarja és a vízállás nem lesz látható ! Mint említettük, a vízmutató-üvegen kívül a kazánon még próbacsapoknak is kell lenni. Ezen próbacsapok egyszerű kétjáratú csapok, amint az a 7. ábrából látható. A kazánnál 3 ily próbacsapra van szükség és pedig egyre a gőztérben, melynek kinyitása után tiszta gőznek kell kiáramlania, egyre az előírt víz­magasság színvonalán, melyből gőz és vízkeverék jön ki és egyre a vízszín alatt körülbelül 15 c­en­­timéternyire, amelyből meleg víz tódul ki. (Folytatása következik.) A kőipar higiénájából. A kővel dolgozó iparosok többféle néven sze­repelnek. Első­sorban jönnek a kőfejtők, akik a követ bányászszák. Ezeknek a munkájuk nagyon nehéz, mert egyszerű eszközeikkel sokszor nagy tömeg­követ feszegetni kénytelenek. Hogyha pedig nem testi erejükkel dolgoznak, hanem dinamittal vagy puskaporral robbantják szét a kőtömegeket, akkor eltekintve a robbantás veszedelmeitől, ki vannak téve az ártalmas füst- és gőzöknek, a bánya rossz levegőjének, a napsugarak hiányának és azok­nak a bajoknak, amelyeket az egészségtelen testtar­tás von maga után. Mindezek az ártalmak azonban csak mellékesek ahoz képest, amit a kőfejtés alkalmával képződő kőpor okoz. Ez ugyanis nagy mértékben áll elő a kőfejtésnél és a tüdőt erősen megtámadja. A kővel dolgozó iparosok egy második csoport­jába tartoznak a kőfaragók, akik a nyers köveknek határozott formát adnak, azokat kiélezik vagy le­kerekítik, kisimítják és figurákkal ellátják; a har­madikba pedig a kőszobor-faragók, akik a kövekből egész alakokat vagy mellszobrokat vagy reliefeket faragnak. úgy a kőfaragók, mint a kőszobor-faragók egyforma munkát végeznek. Egyiknek a mestersége gyakran átterjed a másikra. A kőszobor-készítők némileg előnyben vannak azzal, hogy többet keres­nek és így nem kénytelenek annyi ideig dolgozni, mint a kőfaragók, akiket rosszabbul fizetnek. De ezzel szemben viszont a kőszobor-faragók finomabb munkát kénytelenek végezni, amelyben szemüket, idegeiket jobban meg kell erőltetniük, mint a kő­faragóknak. Ha most már azt keressük, hogy a kőfaragók és kőszobor-faragók minő bajokban szenvednek leginkább, akkor úgy találjuk, hogy a kőpor be­lélegzése folytán első­sorban a tüdejük betegszik meg. Az illetők eleinte köhögnek, majd aszthmát kapnak, végül pedig tüdővészesekké válnak. Nem­csak a régebbi, de az újabb orvosi vizsgálatok is kiderítették, hogy az ilyen iparosok tüdejében ré­szint czikk-czakos szélű, részint sim­a felületű, bor­­sónyi nagyságú csomók találhatók. Ezeknek a külső színe szürke vagy fekete, belül pedig fehér, ami nem más, mint homokkőkristály. Ilyen kemény kövek néha a tüdő véredényeinek az ágaiba is be­­tokolódnak. Ezek az iparosok aszerint betegednek meg sűrűbben, vagy ritkábban, amint különféle ártalmú kövekkel dolgoznak, illetve a szerint, amint a külön­féle hatású porok a tüdejükbe jutnak. Hirtnek az a tapasztalata, hogy a márvány­nyal dolgozó munkások sűrűbben betegszenek meg, mint azok, akik homokkövet faragnak. És­pedig azért, mert a márvány pora sokkal élesebb, hegye­sebb, mint a homokkő pora. Semmerf­eld ennek ellenében azt állítja, hogy éppen a márványnyal dolgozók betegszenek meg ritkábban. Ezt a véle­ményét pedig azzal igazolja, hogy Olaszországban, ahol majdnem csak kizárólagosan márványból faragnak, a kőiparosok sokkal kisebb perczentben halnak el, mint nálunk, ahol majdnem kizárólag homokkővel dolgoznak. Ami a grafittal dolgozó iparosokat illeti, ezek azt állítják, hogy nem oly ártalmatlan, mint a márványmunka, de azért korántsem oly kellemet­len, mint a homokkőfaragás. Ugyanezeket az ada­tokat igazolják különben azok a statisztikai kimutatá­sok is, amelyeket az angol orvosok ez irányban végeztek. A legveszedelmesebb az összes kövek között a malomkő. Ennek a pora oly átható és oly erővel támadja meg az emberi tüdőt, hogy aki­­ezzel három-négy éven át dolgozik, az ritkán kerül ki ép torokkal és ép tüdővel. Ezek után tehát látható, hogy a leggyakrab­ban használt kövek közül aránylag legártatlanabb a márvány, ez után következik ártalmasság tekinte- Mottavi Ernő Budap^t, Ul., ßndra55y-at 2- mentőszekrények, hordágyak, kötőszerek, szem- és belég­zési védőkészülékek, hygienikus köpőedények stb. Dr. Marton Útmutatása baleseteknél való segélynyújtáshoz. Költi át­ a JL korona.­­ ■ 7. oldal

Next