Iparegészségügy, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1906-01-01 / 1. szám

letván "p­ollószer-, szivattyú- és gépgyár (ezelőtt Geillner és Rausch czég tulajdona), tüzifecskendők, 101 Alli­gézlák, tűzoltó-egyéni felszerelések, tűzcsapok, fáklyák. Budapest, VII., Erzsébet­ körút 32. Beteg munkások és betegsegélyző-pénztárak. Csak néhány nappal ezelőtt észlelhettük, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Ünnepe épen azért az egész emberiségnek, faj és valáskülönbség nél­kül. Nincs is tán más ünnep, amely a szeretet je­gyében annyira egyesítené az embereket, mint ka­rácsony, amikor szegény és gazdag, koldus és elő­kelő egyaránt igyekszik övéinek örömet szerezni s körükben legalább néhány örömteljes percet el­töl­teni. A gazdagok és előkelők könnyen tehetik ezt a szegények már csak áldozatok árán juthatnak e kevés boldogsághoz. Vannak ugyan jótékonysági intézmények, melyek épen a szeretet ünnepén ke­resik fel a szűkölködőket, azonban ez intézmények kivétel nélkül nagyon szerény keretekben működ­nek és segítségüket csak azokkal éreztetik, akik egy vagy más után kijárják azt maguknak. Önérzetes ember, ha szegény, inkább lemond minden örömről, inkább a legnagyobb nélkülözé­seknek teszi ki magát, csakhogy a társadalmi jóté­konyság könyörületét ne kelljen igénybe vennie. Ezek közé tartoznak a munkások, azak a legcse­kélyebb keresetüket is szívesen fordítják arra, hogy a karácsony napját szeretteikkel lehetőleg ünneplé­sen tölthessék. Azonban a munkásság nagy része éppen tél közepén, amikor az ünnep van, marad munka és kereset nélkül, másrészt a téli időszak különben is nagyobb gondokat és terheket ró a szűk kereseti viszonyok között élőkre, mert a fűtés, világítás, a téli ruházat s a rendszerint drágább élelmiszerek, ilyenkor megnehezítik a megélhetést. Még ezeknél is szomorúbb a sorsa azoknak a munkásoknak, akiket betegség sújt s csak minden kereset híján csupán csak arra a kevés összegre vannak utalva, melyet a betegsegélyző pénztártól táppénz címen kivettetnek. Tudvalevő, hogy a táp­pénz Magyarországon mindenütt az átlagos munka­bérnek csak a fele és ismeretes, hogy az átlagos munkabér nálunk oly minimálisan van megállapítva, hogy en­nek a fele a megélhetés­e bizony nem ele­gendő. És itt figyelembe kel­l venni még azt a kö­rülményt is, hogy a betegeknek gondosabb ápolás, jobb, tehát drágább élelmezés kell, ami a rendesnél is jobban megterheli szerény háztartásukat. Ily körülmények között igazán csodáljuk, hogy a betegsegélyző-pénztárak eddig teljesen kivonták magukat ama erkölcsi kötelesség alól, hogy bete­geikről kielégítő módon gondoskodjanak, legalább abban az időben, amikor a szükség szenvedést okoz és a szenvedés a legégetőbb. Kétségtelen, hogy ez a karácsonyi időszak. Szükséges tehát, hogy a betegsegélyző-pénztárak az eddig elmulasz­tottakat pótolják és legalább a jövőben tegyék le­hetővé, hogy beteg tagjaik a szeretet ünnepén, sze­retetteljes előzékenységgel találkozzanak a pénztá­rak részéről és ezt könnyen nagyobb áldozatok nélkül, még mostani működésük keretében is elér­hetik azáltal, ha a karácsony előtti hétre, eső táp­pénzt kettős összegben fizetik ki. Igaz ugyan, hogy­ az általános nyomor ezáltal nem csökkenik; igaz, hogy még így is ezren és százezren lesznek olyanok, akik a legnagyobb ín­ségben és szűkölködésben maradnak, de valószínű, hogy a betegsegélyző-pénztárak példája követőkre talál a többi intézményeknél is; valószínű, hogy a munkanélküliek segélyezésével foglalkozó szakszer­vezetek hasonló módon fognak cselekedni és talán a társadalom áldozatkészsége is nagyobb lesz, ha kijelöltetik az út és mód, amelylyel a legszegé­nyebb néposztálynak is lehetővé tétetik, hogy kará­csonykor együtt ünnepeljen embertársaival. Bizonyos ugyan, hogy a szegénység mindig fáj, de kétségkívül legjobban fáj olyankor, amikor körülöttünk csupa boldogságtól és örömtől sugárzó arcokat látunk. A segítsé­gnek az a módja, melyet a betegse­­gélyző pénztáraknak ajánlottunk, minden tekintet­ben megfelelő. Nem sérti ugyanis a munkás önér­zetét, mert nem kell kérnie s nem kell érette gá­lálkodnia. Könnyen hozzá is juthat, mert ennek kifizetése egészen azonosan kell, hogy történjék, mint a rendes táppénznek, sőt a pénztárak alapsza­bályaiban biztosíth­atnák tagjaiknak e segélyt, miál­tal minden visszaélés eleve­t záratnék. Azt hiszszük, e felvetett eszme megérdemli a méltánylást. Kivitele nehézséget nem okoz, sőt ál­dozatot alig igényel. Várjuk tehát, hogy azok a pénztárak, amelyek a humanizmus terén eddig is úttörő munkásságot fejtettek ki s működésüket Krayer F. és Társa festék-, kencze­ és mázgyár József, főherczeg ő cs. és kir fensége udvari, m kir. államvasutak, Bpest. ===== fő- és székváros, vagyon-, gépgyárak stb. szállítói. ===== Piá'/uszlatak ■ VII., Kerepesi-út 50., Erzsébet­­hUtMizsuluk­i körút sarok, VII., Akácfa-u 64-, Király-u. sarok és IX., Calvin-tér 7. Lónyay-u. sarok. Fálu­lat­os iroda: * I­ V. évfolyam. W2/7S Budapest, 1906. január 1. J' gUWÖRlzvr 1­­6* 1960 IPAREGESZSEGIKA AZ IPARI, KERESKEDELMI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZOCIÁLIS TÖREKVÉSEK KÖZLÖNYE Megjelenik minden hó elsején és tizenötödikén.­­ Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Felelős szerkesztő D­R- NAGY BÉLA 4. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal VII., Erzsébet­ körút 28. szám C4J 2 S' ' o Ol N P O “1 O' » N fZ. QC~ & C: * 3 O' O O — N ** O O^ a x 2. N rf x ZT C« n 33 O' v. x “*33 cr ti 2 o a' 8 g O' Q­ £ 33 33 3 O Q. g­o O m2. N ja rr S Oi Oi C­­ff

Next