Iparegészségügy, 1908 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-01 / 1. szám

VII. évfolyam. Budapest,, ,r n./1808./január 1.­­c£ IPAREGESZSEGtlGY AZ IPARI, LEPKIe­DELMI “ -- Előfizetési ;ir • — a Munkásbiztosítás c. melléklettel együtt Egész évre 20 korona SZOCIÁLIS TÖREKVÉSEK KÖZLÖNYEZÉS M­­egjelenik minden hó elsején és tizenötödikén. Felelős szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal NAGY BÉLA VII., Erzsébet­ körút 28. szám Ha elfogulatlanul vizsgáljuk, hogy a törvény­­hozás mily reformokat léptetett életbe a szociális bajok orvoslására és a kormány mikép iparkodik a gazdasági viszonyokkal kapcsolatosan a munkás­­osztály helyzetén segíteni, a lefolyt esztendőt nem mondhatjuk meddőnek. Az 1907-ik évet, minden egyébtől eltekintve, emlékezetessé teszi a munkás­­biztosítási új törvény életbelépése. Kétségtelen, hogy a munkásosztálynak vannak még kívánságai, melyek elől a törvényhozás nem zárkózhat el, de igazságtalanság volna a kormányt és a parlamentet támadni azért, hogy e kívánalmakat azonnal nem teljesíti. A munkásosztály — bármily fontos ténye­zője is az államnak és társadalomnak — csak egy része a nemzetnek; kívánalmai csak parciális kívánságok, s ezekkel szemben nagyobb érdek amaz igények kielégítése és ama szempontok mérlegelése, melyek az egész nemzetre vonatkoznak. Elvitazhatatlan tény, hogy Magyarország immár a modern államok közzé tartozik, melyek kormány­zásában jelentékeny szerephez jutott a Bismarck-féle szociális olajcsepp. Az egészséges fejlődéstől nem is kellene félteni hazánkat, ha a társadalom épp úgy átérezné a maga feladatát és teljesítené köte­lességét, mint az államhatalom. Sajnos azonban, a társadalom a szociális kérdéseket illetőleg nemcsak közönyt és értelmetlenséget, hanem nagyfokú ego­izmust tanúsít, s hatvan esztendővel Széchenyi István akcióba lépése után még mindig ott tartunk, hogy mindenki mindent az államtól vár. Eszméket fölvetni és szónokolni tudunk, de cselekedni gyön­gék vagy lusták vagyunk. A szociális bajokat nap­nap után megállapítjuk, de nem teszünk komoly kísérletet a bajok okának megszüntetésére. A fóru­m­on mindenki ajkáról a humanizmus igéi csöpög­nek, s mindenki hirdeti, hogy a tőke és munka közt levő ellentétet át kell hidalni, a valóságban és a hétköznapi életben pedig vadul, kíméletlenül folyik a »struggle for life«, s látnunk kell, hogy gyakran éppen azok a legridegebb kizsákmányolók, kik a nyilvánosság előtt a munkásosztály jóakarói gyanánt iparkodnak szerepelni. Mi nevetségesnek tartjuk a munkásforradalom­­mal való fenyegetést, de az ország és a nemzet zavartalan fejlődése érdekében mégis föltétlenül szükségesnek ítéljük, hogy 51, munkásokat foglal­koztató kapitalizmus a jelenlegi rendszerrel szakítson. Elérkezett az idő, hogy a tőke részt juttason a haszonból a munkásoknak is. Ha önként meg nem teszi, rá fog kényszeríttetni. Ez olyan bizonyos, mint a kétszer kettő. Csak idő kérdése az egész. Aki figyelemmel kísérte a munkásosztály evolúció­ját, egy pillanatig sem lehet kétségben, hogy a munkások a nemzetközi szervezés ellenállhatatlan hatalmával minden követelésüket meg fogják való­sítani. A józan ész tehát azt tanácsolja a tőke embereinek, hogy adják meg önként és mennél hamarabb azt, amit utóbb kényszerűségből meg­­adniok muszáj. Egy csapásra elsimulnának a magyar közélet és társadalom nyugalmát fenyegető hullámok, ha minden ipari részvénytársaság s minden nagy gyáros, kereskedő és vállalkozó kimondja, hogy az elért tiszta haszonból valamennyi alkalmazottjának és munkájának arányos részt juttat.. . Leben und leben lassen; ezt a jelszót át kell vinni a valóságba. Nem az az ország hatalmas és nem az a nemzet boldog, amelynek polgárai közt sok a milliomos, hanem ahol kevés a koldus. tűzoltószer-, szivattyú- és gépgyár (ezelőtt Geittner és Rausch cég tulaj­dona), tüzifecskendők, létrák, tűzoltó-egyéni felszerelések, tűzcsapok, fák­lyák. Budapest, Vill., József-könút 9. ------ ■ - *7­1. szám. •»‚, ,v\ // rJW?i‚& ‘1IR›a

Next