Ipartestületek Lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-02 / 1. szám

4 193? január 2. IPARTESTÜLETEK LAPJA gyár kisiparosság küldöttei az or­szág messze vidékeiről is ilyen óriási tömegben jelentek meg, élő cáfolatát látja annak a hiedelem­nek, hogy a magyar kisiparosság nem hálás,, nem viseltetik elisme­réssel azok iránt, akik az ő érde­kükben dolgoznak, hanem csak temetni tudnak szépen. Amikor három évvel ezelőtt Or­ff­y Imre dr. kincstári főtaná­csos, az IPOSz tb. elnöke azzal a kéréssel kereste fel, hogy a kis­ipari osztály vezetését vegye át, nem merte vállalni, mert nem ér­zett olyan szakismeretet, szaktu­dást magában, amely egy ilyen hatalmas lélekszámmal bíró tár­sadalmi osztály gondjainak vise­lésével elengedhetetlenül szüksé­ges. Amikor azonban Fabinyi Ti­hamér, akkori kereskedelemügyi miniszter felszólította a kisipari ügyek vezetésére, elvállalta, mert belátta, hogy az akkori rettenetes helyzetben levő kisiparosságon segíteni kell és segíteni csak me­legen érző szívvel lehet, vissza kell adni ennek a társadalmi osz­tálynak az önbizalmát, hogy érez­ze azt, hogy nemcsak múltja van, hanem jövője is. Abban az időben a kisiparosság sorsa még sötét volt és ha olykor­olykor fény csillant is meg, az csak a villámcsapás fénye volt, amely még jobban a porba súj­totta őket. Ezek voltak azok az indokok, amelyek arra késztették, hog­y a kisipari osztály vezetését elvállalja. Hozzákezdett a munká­hoz és arra törekedett, hogy az érdekképviseletekkel való tárgya­lások alapján a rendelkezésére álló eszközök igénybevételével a kisiparosság sorsán segítsen. Amikor az iparügyi­ minisztérium felállíttatott és Bornemisza Géza miniszter vette át a vezérletet, a kisiparosság évtizedes óhajai szinte néhány hónap alatt meg­valósultak. Az ő rendelkezései, alkotásai azok a vitágító oszlopok, amelyek a magar kisiparosság útmutatói a jobb és boldogabb jövő felé. Az aranyérmes kitüntetést úgy tekinti, mint amely a személyén keresztül az egész tisztviselői kart érte, amellyel együtt dolgozik a kisiparos ügyekben. Emberi, kö­telességének tartja, hogy ne csak az iparosság egyetemes dolgaiban intézkedjenek, hanem egyénileg is segítsék az iparosokat ott, ahol lehet. Örömének ad kifejezést, hogy a kisiparosság megértette az ő segíteni akarását. Kéri, hogy a jövőben is az eddigi kölcsönös megértéssel dolgozzanak együtt az iparosság boldogabb jövőjéért. Kruchina Károly báró meleg­hangú beszédét percekig tartó lel­kes éljenzéssel és tapssal fogad­ták az ünnepélyen megjelent ipa­rosok. Ezután Bornemisza Géza ipar­ügyi miniszter emelkedett szólás­ra s a következőket mondotta: — Különös nagy örömömre szolgál, hogy a kézműves iparos­ság Kruchina Károly báró szemé­lyében olyan munkatársamat ün­nepli, aki annak a tisztviselőnek a mintaképe, amilyet a mai magyar közélet megkíván és megkövetel. A köztudatban évtizedekkel ez­előtt a tisztviselőkről olyan véle­mény alakult ki, hol azok csak ülnek az aktákon, vagy pedig azo­kat az egyik osztályból a másikba tologatják. Ma már más szellemű tisztviselői kar intézi a magyar közélet ügyeit és Kruchina Károly báró az én egyik legkedvesebb és legértékesebb munkatársam nem­csak az aktákban lefektetett tgrvek hivatali elintézésében látja kötelességének teljesítését, hanem szívet, hitet, meggyőződést és igaz szeretetet visz a munkájába, amely nélkül ma meggyőződésem szerint közügyeket intézni nem szabad és nem is lehet. Ma a ma­gyar tisztviselői karnak ezt szel­lemet kell munkájának végzésébe belevinni és mer­vőződésem, hogy ez a szellem a vezetésem alatt álló minisztériumok tisztviselőkarában a legteljesebb mértékben meg is gyökeresedett. Kruchina báró munkájához különösen nagy erőt ad az a megértés és szeretet, amely őt az önök részéről körül­veszi. Ez az irányában megnyilat­kozó szeretet nekem is rendkívüli örömet szerez, mert ebben az együttmunkálkodásban, ebben a megértő összefogásban látom a biztosítékát annak, ho­gy a szelle­mében átalakult magyar tisztvi­selői kar, amely Kruchina Károly mintájára hitet és szívet visz az ügyek intézésébe, a jövőben is teljes megelégedésre fogja az önök ügyeit ellátni. Erre a jö­vőbe vetett hitre és bizalomra ké­rem Isten áldását. A miniszter kijelentései hosz­­szantartó éljenzést váltottak ki és a megjelent iparos küldöttség lel­kesen ünnepelte a kézművesipar meveinek legfőbb vezetőit. Újév a műhelyben. Alszik a műhely, padlója seperten, Fölötte roggyant, füstös a mennyezet, Köröskörül a falon és a földön Szerszámsereg ül némán ünnepet. A tűzhely lángja szürke porba omlott, A hamva alján nem izzik parázs, A fújtató tüdeje sem zihál már, Lehelletén nem ébred villanás. Iramba tuskó terpeszkedik lomhán, Az üllő rajta békében pihen, Agyonvert teste minden porcikája Elnyujtózik a csöndes semmiben. A kalapács is ott a fali kampón, Mint fáradtságtól elkomó diák, Mozdulatlanra mered és a táncán Nem kelnek csengő, szép melódiák. Patkó a földön, holthidegre hűlton, Szerencsét várjon hoz-e végre már? Hoz-e majd az új esztendőre munkát? A magyar ipar régen erre vár. Föllobban-e az alvó tűzhely lángja, Mely fényt, erőt és bizodalmat ád, Halljuk-e végre fölcsendülni újra A magyar munka áldott Hymnuszát? Szöllőssy Ferenc.

Next