Iparügyek, 1893 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1893-01-15 / 1. szám

Tartalom : Egy évi iparkrónika. — Magyarország iparos népessége. — Házi­ipar a felvidéken. — Véleményadások.­­334. Még egyszer a jogtalan ipariskolai tandij-szedés. 335. Az ipartestület nincs jogosítva kötelékébe nem tartozó iparo­sok tanonczait szegődtetni. 336. a) A hajóácsok ipara képesítéshez van-e kötve. b) Illetékes fórum a tanoncziskolai oktatási idő meghatározására. 337. A magyar bőrkikészítés egyik főhiánya.) — Hivatalos jelentés a tanoncziskolákról. — A magyar ipar helyzete. (A kereskedelmi és iparkamarák évi jelentéseiből: XI. Nagyvárad. XII. Sopron) — Millenniumi Értesítő. (Az elhalasztás. Részvét­lenség. Titokzatos »nagyiparos«-konzorczium. Az új országház berendezése. Kiállí­tási költségvetés.) — Kiállítások. (Philippopol. Temesvár. Steyr. Brüsszel. Drezda. London. Páris. Batávia. Roma. Konstantinápoly. Milánó. Genf. München.) — Egy levél a szerkesztőhöz. — Iparügyi Krónika. (Kamarai választások. Iparos beltagok 1869. óta. A csehek a lisztháboru ellen. Agrár-programm. Bolgár ipari törvényhozás. A mi hazafias szoczialistáink. Teremtsünk ipart. Szakirodalom. Bel és külföldi közlemények.) — Vasárnapi előadások munkások számára. — Szab. újabb magyar találmányok (1141—1160) — Magyar kir. államvasutak. EGY ÉVI IPARKRÓNIKA. A tavasz hónapja mély bánatot, a kará­csony hava egy örömnapot hozott a magyar iparosságnak. Az orsz. iparegyesület magasz­tos ünnepének biztató akkordjai mellett végző­dött az az esztendő, melyben egy új regime­­nek jutott feladatul tovább fejleszteni az oly váratlanul félbeszakadt rövid „Col­bert “-kor­szakot. Sohasem csináltunk titkot belőle, hogy mi az iparfejlesztés terén való merev állami centralisatio rendszerét csak átmenetinek te­kinthetjük és hogy a pillanatnyi sikerek mö­gött ott látjuk a társadalmi tevékenység expropriálásának aggályos hátterét. Nem egyszer fejeztük ki aggályunkat a felett, hogy az iparügyek terén a kormányhatalom fo­kozatosan oly terekről is leszorítja a társa­dalmi tevékenységet, melyek legsajátosabb szféráját képezik. Ha mindenki mindent a kormánytól vár, akkor észrevétlenül ugyan, de annál veszélyesebben terjed a társadalmi kiskorúság és vérszegénység. Kivált ha az iparos elveszti erkölcsi függetlenségét, egy­szersmind elveszti munka- és haladóképes­ségének legszilárdabb talapzatát. S ha mégis a polgárok ezreinek lelkesen felajánlott fil­léreiből fog emelkedni a Barross-szobor, ez azt bizonyítja, hogy az iparfejlesztési álla­mosítás megteremtőjének egyénisége volt az, a­kit a nemzeti közbizalom a közgaz­dasági dictatúra bizonyos nemével fel­ruházott. Kerülhetett bár az örökség a legméltóbb kezekbe, az előző regime államosító és köz­pontosító iránya kell hogy visszafejlőd­jék a munkafelosztás normális határai közé. Az orsz. iparegyesület jubiláns ünnepe csak­ugyan ismét láthatóvá tette a már elmosó­dott demarcationális vonalakat a társadalmi és állami feladatok között. Azok a tényezők, melyek összes ipari intézményeink alapjait megvetették s melyeknek nemhivatalos mun­kássága a hivatalos iparfejlesztési akc­ió számára — az állampénztári utal­ványokon kívül —■ mindent jól előkészítve praesentk­telleren odanyújtott: foglalják el ezek a tényezők is­mét az egész vonalon azt a munkatért, mely­ről csak egészen kivételesen táplálkozhatnak haszonnal a hivatalos aktacsomagok. Magyarország kormányelnöke szép szavak­ban emelte ki a dec­ember 18-ai ünnepélyen, hogy „a magyar társadalom minden tényezői­nek a kormánynyal és közhatóságokkal váll­vetve kell igyekezniük a nagy nemzeti feladatban, a magyar ipar fejlesztésének, meg­óvásának és megszilárdításának előbbrevite­lében közreműködni.“ Ha épp az országos iparegyesület műkö­dése az utolsó években erősen szárnyszegett volt és gyakorlati eredményekben semmikép sem állt a testület nagy múltjának színvo­nalán, ennek az oka legfőképen abban a körülményben keresendő, hogy ama bizo­nyos „társadalmi tényezők“ semmiféle elemei sem éreztek többé valami különös kedvet a magas kormánynyal bármiféle iparérdekű detailmunkában konkurrálni. E fonák kon­­kurrenczia pedig észrevétlenül máris két dolgot eredményezett: először, hogy számos költséges „alkotás“ csupán a papíron és a hivatalos jelentésekben veszi jól ki magát, de gyakorlati kihatásra nézve kevéssel ér többet a semminél; — másodszor pedig, hogy magának az indusztrializmusnak térfoglalá­sával nem csak hogy nem szaporodnak a nemzeti iparügy társadalmi előharczosai, hanem úgy a központban, mint a vidéken az a néhány félelem és gáncs nélküli lovag áll vérposzton, a­kik két évtized előtt is zászlóbontók és zászlóvivőkként szerepeltek. Az iparosság javarésze akadémikus elisme­réssel adózik ugyan ez önmegtagadó kitar­tásnak, de a nagyközönség csak azt látja, hogy Figaro quá, Figaro Iá, az „intézők“ pedig a német költő módjára nem szívelik ugyan a francziát, de szeretik a­­ borát. Ha — amint a miniszterelnök magát kife­jezte — az iménti „momentuózus társadalmi és közgazdasági mozzanat“ elősegítette az egyensúly helyreállítását az egymással nem konkurráló, hanem egymást kiegészítő ténye­zők között, ha nálunk az ügynek tett szol­gálatokat újból a munkásság belértéke és önzetlensége szerint, nem pedig a szer­­vilizmus tüntetései szerint becsülik m­eg , akkor jó auspicziumok mellett köszöntött be a mi ügyünk uj esztendeje. — S most általános vonásokban összegezzük az egy évi iparkrónikát. * Az 1890. évben Aradon tartott ipartestületi kongresszus egyik rezolucziója igy szólt: Tekintettel arra, miszerint sok évi tapasztalat bizonyítja, hogy hazánk iparügyi törvényhozásá­nak alkotásai nem viselik magukon az ország ipari s különösen kézműipari viszonyai ismerésé­nek jeleit; — tekintettel arra, miszerint ennek oka abban rejlik, hogy a nemzet választottjai között elenyészően csekély azok száma, a­kik iparunkat ismerik, annak bajaival behatóbban foglalkoznak s e bajok orvoslását meleg ügysze­retettel czéloznák; — tekintettel továbbá arra, hogy Magyarország iparossága a választó­polgárság­nak egy oly jelentékeny részét képezi, hogy ha annak idejében érdekeinek védelme és előmozdí­tása szempontjából a pártkérdéseket saját ügyének alárendelné s oly férfiaknak a törvényhozásba küldését igyekeznék érvényesíteni, a kik az ipa­rosság kebeléből valók s ennek a nemzet gyűlé­sében hasznára vállhatnának, számos kerületben volnának az iparügy érdemes előharczosai meg­választhatók ;­­— kimondja az országos érte­kezlet , hogy ipari állapotaink javulásának egyik lényeges kellékéül tekinti az iparosságnak a nemzet­gyűlésében való arányosabb és nagyobbszámú képviselését, mihez képest elhatározza, hogy­ úgy e gyűlésből kifolyólag, mint a legközelebb megejtendő országgyűlési képviselőválasztások moz­galmait megelőzőleg felhívást intéz az ország összes iparosaihoz oly czélból, hogy — kellő idő- Budapest, január 15. »Egyesülés és haladás.» Hetedik évfolyam A HAZAI IPARTESTÜLETEK KÖZPONTI SZAKKÖZLÖNYE Előfizetési díj: félévre 2 frt, egész évre 4 frt.­­ Megjelenik minden hó 15-én.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Reáltanoda-utcza 5. RÁTH KÁROLY­ ­-1343

Next